NEHAZUGGY

Aki kordonok mögé bújva sunnyog, az fél. A kordont viszont akárhányszor el lehet bontani

Molnár Bálint | 2023. Március 15, Szerda | 13:13

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 388,704 forint, még hiányzik 2,611,296 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Mielőtt a fővárostól megnyugtató távolságban lévő Kiskőrösön már technikailag landolt korrupt-autokrata miniszterelnök a póroktól hermetikusan elzárva, 16 évvel ezelőtti kordonbontó önmagát leköpve, azaz természetesen kordonok mögé bújva megtartatja március 15-i ünnepi uszító beszédét (remélem, a rajongó hölgyek és urak nem fáznak meg az otthonmaradást igen, a rajongást nem annyira favorizáló időjárásban, remélem, hogy senkinek nem kell átülnie egy másik autóba és hogy senkire nem fagy rá az ünnepi tundrabugyi), ünneprontási célzattal én is pár gondolatban megénekelném ezeket a bizonyos kordonokat. Ha már azon nem volt még időm elmerengeni március idusán, hogy van-e még valami az alatt, ahol Schmidt Mária és Parragh László szellemi munkásságát a Magyar Érdemrend középkeresztjével honorálja az alászolgált gazda. Feltétlenül szólok, ha rájöttem.

Addig is itt van tehát egyrészt a kordonok mögött sündörgő, bujkáló, az 1848-49-es forradalomhoz és szabadságharchoz, a márciusi ifjakhoz és az ő 12 pontos követeléseikhez, egyáltalán a szabadság eszméjéhez minden tekintetben méltatlanná vált államvezetés, másrészt a Karmelita kolostor körül éktelenkedő kordonok elbontása. Azokról a kordonokról van szó, amelyeket tegnap reggel 9 óra körül Hadházy Ákos és a Momentum parlamenti frakciója bontott le a közpénzkolostor körül, és/de amely kordonokat egy órával később már serényen, szigorúan balesetvédelmi sapkában szereltek is vissza azok, akik több millió honfitársukhoz hasonlóan még mindig nem értik, hogy azt a kordont le kell bontani. Hogy annak a kordonnak semmi keresnivalója nincs egy olyan országban, ahol elvileg a kormány demokratikus legitimitásához nem fér kétség, ahol a szabad, tisztességes választások, a mindenki számára egyenlő feltételeket biztosító marha demokratikus versengés alapvetés, és ahol az uralkodóházat, úgy értem, a kormányt állítólag szeretve imádja az ő népe, ergo nincs mitől rettegniük az elvtársaknak és külön Varga Judit asszonynak.

Érzékelem, hogy sokan úgy gondolják, ennek semmi értelme, ezek az akciók szart se érnek, a Karmelitában pöffeszkedő alak csak röhög ezeken a szerencsétlenkedéseken. Mert ameddig nem tízezrek vagy pláne ameddig nem százezer ember vonul fel a Várba körülnézni, elbarikádozni a területet, és megkérdezni, hogy szolgál a kedves Döbrögi úr egészsége, addig ez csak pótcselekvés, aminek a világon semmi eredménye nem lesz. Hemzsegnek a szabad nyilvánosság még létező fórumai az olyan típusú lesajnálásoktól, mint hogy persze értjük, vágjuk, hogy valamiféle történelmileg aktualizált előképe és páros ríme akart ez lenni a 48-as követeléseknek, de ez így akkor sem vezet semmire, nem kéne erőltetni. Ebben persze van igazság, de én lassan 14 évvel a mára rendeleti önkényuralmi kormányzásba torkollt fülkeforradalmi robbanás után nem tartom felelős magatartásnak azokba törölgetni a lábamat, akik legalább évek óta következetesen kiállnak az elveik mellett, és akik időtlen idők óta igyekeznek meggyőzni ellenzéki politikustársaikat arról, hogy a nem sok eredménnyel kecsegtető parlamenti politizálás mellett (ha nem is helyett) valami mást is kéne mutatni már. Valamiféle alternatív, a totális apátia és népnemzeti rezignáció üvegplafonját áttörni képes mutatványt. Szóval nem fogom Hadházy Ákost azért pellengérre állítani, mert emberek tíz- és százezrei még pótcselekedni sem hajlandóak dacára annak, hogy már nagyon régóta semmi veszítenivalójuk nincs.

De különösképpen nem szeretnék pont ezen a napon felmentést találni a megalkuvásra, a gyávaságra, a szolgalelkűségre, az örökös kifogáskeresésre. Persze sem magamat, sem másokat nem akarom azzal hitegetni – hiszen maga a tegnapi kordonbontó sem hiteget semmi ilyesmivel -, hogy ez az akció bármilyen kényszerítő erővel bír a teljhatalma ellenére kordonok mögött bujkáló, sunnyogó, hús-vér emberek, netán kritikus állampolgárok közé egyre ritkábban merészkedő hatalomra. Nem gondolja ezt senki, hiszen ehhez nem elég az, hogy legyen 10 megszállott, aki hajlandó ma is és holnap és ezután minden nap elbontani azokat a tetves kordonokat, ameddig a leghülyébb is megérti, hogy nem a legjobb világok legjobbika az, ahol az embert a saját pénzén nézik hülyének, a saját pénzén tompítják a tudatát és mossák az agyát. Addig, ameddig már semmi nem érdekli, és már világát sem tudja.

Pedig március 15-én különösen arcba mászó, hogy a 16 évvel ezelőtti szabadságszerető kordonbontó mostanra már teljesen más előjelű igazságokért küzd, mint annak idején. Ma már nem zavarják a kordonok, ma már bárhova megy, kordonok veszik körül, sőt, a munkahelyét is kordonokkal vetette körbe, mint egy vérbeli, igazi demokrata, aminek életvitelszerűen hazudja magát. Már vagy két éve nem elég neki a magánhadserege, az őt templomtól templomig kísérő verőemberei, a zakója alól kitüremkedő mellénye, kell a kerítés is, amely megközelíthetetlenné teszi. Ez a kerítés pedig bár tényleg szimbolikus, pont azt jelképezi, hogy a hozzá hasonló notórius hazudozóknak, a szabadság eszméjét kisajátító cinikus zsarnokoknak és népnyúzóknak akkor sincs egy nyugodt, önfeledt pillanatuk, ha már mindent a nevükre írattak, ha már minden az övék. Azok a kerítés-kordonok szimbolizálják – ahogy a tegnap kordont bontó Hadházy Ákos írta – a szabad, tisztességes választások lehetőségét megszüntető, a demokráciát leépítő, a szabad sajtót fokozatosan ellehetetlenítő hatalmat. Nevezzük szerintem a féldiktatúra erőközpontjának, a népet zombivá agymosó propagandagépezet központjának, a már semmilyen látszatra nem adó rendeleti kormányzás központjának. Amit körbe kell kordonozni, hogy az összes nemzeti ünnepet megbecstelenítő elvtársakkal és elvtársnőkkel véletlenül se jöhessen szembe a valóság.

Szerintem Hadházy Ákosék lesajnálása helyett inkább azon a 7 ponton lenne érdemes elgondolkodni, ami 2023-ban pont olyan aktuális, mint Petőfiék 12 pontja volt 1848-ban. El tudjuk képzelni még egyáltalán, milyen egy ország, ahol nem közpénzből hazudnak az ember pofájába? Ahol a parlament nem ócska kirakata a rothadó demokráciának? Ahol nincs törvényesítve a lopás és nem pártkatonák védik a törvényesen harácsolókat? Ahol a sztrájk alapjog, és senkit nem lehet kirúgni, megfélemlíteni, aki a jogaiért ki mer állni? Ha el tudjuk képzelni, azért, ha már elképzelni sem tudjuk, azért lenne érdemes visszakövetelni a jogainkat. Még mindig van rá esély, de csak akkor, ha elég sokan egyszerre követelik vissza a jogaikat. Aki kordonok mögé bújva sunnyog, az fél. A kordont viszont el lehet bontani. Bármikor. Akárhányszor. Hadházyék 7 pontja pedig nem szorul kiegészítésre.

1. Követeljük a sajtó szabadságának visszaállítását, a közpénzből fizetett, hazug kormányzati propaganda azonnali leállítását! Szabad sajtó, hiteles közszolgálati média, tisztességes tájékoztatás nélkül nincs szabad választás.

2. Az önkényuralmat eredményező különleges jogrend és a rendeleti kormányzás felszámolását, az Országgyűlés kormányt ellenőrző szerepének helyreállítását.

3. Jogegyenlőséget, arányos képviseletet biztosító, tiszta és szabad választásokat!

4. Fel kell számolni a kormányzati körökből szervezett korrupciót! A hazai és európai uniós forrásokat lenyúló tolvajokat vonják felelősségre! Hazánk csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!

5. A sztrájkjog alapjog! Követeljük a megcsorbított munkavállalói jogok visszaállítását és a teljes közszférát érintő bérfelzárkóztatás azonnali elindítását!

6. A kormányoldal által megszállt, eredeti rendeltetésük szerint a kormánytól és a kormánypártoktól független intézmények, köztestületek (Alkotmánybíróság, ÁSZ, GVH, Médiahatóság, NAV, NVB, MNB, stb.) függetlenségét helyre kell állítani! Ezen intézményeket a pártkinevezettektől, pártkáderektől meg kell szabadítani.

7. A természeti környezetünk és a jövő generációk érdekeinek védelmét, fenntartható klíma- és gazdaságpolitikát!

A címlapkép tavaly március 15-én készült és nem látszanak rajta kordonok. Akkor a bátor miniszterelnök a Kossuth téren rendezett állami díszünnepségen szónokolt. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!