NEHAZUGGY

Az országot tönkretették, de ennek semmi jelentősége nincs, ameddig az elcsámborgott nyáj hazatalál

Verőfényt, madárcsicsergést és jobb napokat kívánok mindenkinek a békéért vízipisztollyal szárazon tartott puskaporral és agypusztító propagandával harcoló büszke szuverenitás öléből! Ahol mostanában igen alacsonyan szállnak a válófélben lévő vagy már el is vált kereszténynemzeti fundamentalisták. Biztosan az az oka, hogy itt a tavasz, dagadnak az érzelmek, tombolnak a hormonok, és jódolgukban nem bírnak magukkal a NER-ben.

Ami engem illet, mondom szépen a csütörtököt, mint Kósa Lajos a rémhírtévében vagy Novák Katalin az ENSZ soros bizottságának soros ülésén az arcbőrt pirító hülyeségeket. Helyesbítek: remélem, soha nem süllyedek odáig, ahol fejben és erkölcsi értelemben az állampárt említett és felsorolhatatlan potentátjai tartanak, és ha igen, akkor önként beledőlök a kardomba. A függetlenséggel igazán nem vádolható Novák alezredesné New York-i nőügyi expozéjáról túl részletesen is írtunk (ettől állítólag még ő a legnépszerűbb női politikus, szépen mutatja ez is az ország állapotát), Kósa minapi párttévés szakértéséről azonban nem. Ezért mielőtt a lényegre térnék, röviden pótolni szeretném ezt a mulasztást.

A legokosabb Lajosnak szerintem igaza van, bár tény, hogy az ő pozíciójához hasonló pozícióban ülő emberek a civilizált világban olyasmit soha nem vennének a szájukra, mint ő. Nem azért, mert nem szeretik az olyan kérdéseket, amikre nem lehet pozitívan válaszolni, hanem mert nem. Sebaj, ez se kínosabb és vállalhatatlanabb, mint Hende Csaba finnországi alakítása. Aki – mint bukott honvédelmi miniszter, aktuálisan a magyar állampárt skandináviai hisztériadelegációját vezető, több tiszteletet követelő ember – Helsinkiben képtelen volt épkézláb, érdemi magyarázatot és választ adni arra az egyszerű kérdésre, hogy az ő és pajtásai látogatásának mi a túró köze van a NATO-szavazáshoz. Mondanám, hogy elég lenne becsületesnek, tisztességesnek lenni, és akkor ritkábban rongyolnának bele a nertársak és nertársnők tátott szájjal a sikamlós hazugságok péniszerdejébe, ahonnan fene tudja, merre van a kijárat, de nem mondom, mert már én is unom. Ők tudják, csinálják, megérdemlik. Kár, hogy – mint említettem – nem kizárólag magukat égetik szénné, hanem további milliókat.

Tehát Kósa Lajos. Kósa azt állította, hogy amennyiben Ukrajna veszít, akkor is „teljesen nyilvánvaló, hogy Ukrajnából marad valami”, az ukránok nem párolognak el, nem mennek el az utolsó szálig, és egyébként ennél sokkal nehezebb helyzeteket is túléltek már (lásd: holodomor, az 1932-33-as nagy éhínség, amelyben becslések szerint 3 kötőjel 7,5 millió ukrán halt meg). Tehát 90 éve sokkal többen haltak meg az ukránok közül, mint Putyin háborújában. Szóval jó, hogy egy csomóan meghaltak, mégis túlélték, szóval nyugi, Ukrajna is lesz, ukránok lesznek. És milyen igaza van, bassza meg. Tiszta beszéd, ezért szeretjük a Lajost. Végül is valószínű, hogy ha a fehér folt helyett nem egy fekete lyuk marad a helyén, akkor Magyarország is túl fogja élni a fideszes sáskajárás évtizedét, ami lassan kettő lesz, különben is sokkal több veszett Mohácsnál, nem kell hőbörögni. Lesznek magyarok annak ellenére is, hogy az Európa-bajnok korrupció kormánya mindent elkövetett azért, hogy aki az út szélén maradt, az az árokban végezze, hogy aki önerőből boldogulni akar, és nem Mészáros Lőrincként, vagy Mészáros Lőrinc pixisből és a keresztény, fehér heteroszexuális házasság frigyéből kiesett vejeként, a közpénzből földesurak és strómanok ültetvényén igyekezett a saját lábára állni, annak ne teremjen itt babér. Igaza van Lajosnak, mindent túl lehet élni. Meg aztán úgyse tud mindenki elmenni, 90 éve sokkal rosszabb volt, mégse párologtunk el mimagyarok. Most is ugyanazzal a kitartással tűrik a nyakukon a problémák megoldásában semmilyen eredményt felmutatni nem tudó, ám az ellenállás, az érdekérvényesítés megtörésében kiválóan teljesítő önkényuralmi erőpolitikát. Tűrik és túlélik.

Sőt. A kétszámjegyű inflációt is túl fogják élni a mimagyarok annak ellenére, hogy az Orbán-kormány áldásos ügyködése nélkül eleve aligha nyaldosta volna a 26%-ot alulról, hogy ma annak kelljen örülni, hogy már nem 25,7, hanem MINDÖSSZE 25,4%. Ami úgy jön ki, hogy 44 százalék az élelmiszerinfláció. Igaz, hogy mindenhol máshol már rég csökken az infláció a hanyatló Európában, de Magyarországon még mindig képesek voltak drágulni az élelmiszerek. Mert mi a magunk magyar módján vagyunk sikeresek, és mi akkor is látjuk a fényt az alagút végén, ha olyan sötét van, mint a föld alatt három méterrel. Sőt, azt is túl fogja élni a mimagyar, hogy minden jogászfutballisták leghírhedtebb közgazdásza év végére egyjegyűvé csökkenti fél kézzel az inflációt. Ugyanazzal az egyik kezével, amelyikkel az oroszokat is ügyesen kizavarta az országból néhány évtizede. Azért, hogy most Moszkva utolsó csatlósaként kelljen magyaráznia a bizonyítványát, hogy amit látunk, az nem is az. Az igaz, hogy minden jogászfutballisták leghírhedtebb közgazdásza infláció elleni 20 pontos csomagjának minden egyes eleme növeli az inflációt ahelyett, hogy csökkentené, de ezzel nem kell foglalkozni. A lényeg, hogy rosszabb ne legyen. Márpedig rosszabb nemigen lehet, mert elpárologni nem fogunk, ugye.

Úgyhogy miközben az inflációt unortodox recept szerint fél kézzel felcsökkentő miniszterelnök az 50-es évekbe, Rákosi iparpolitikájának aranykorába repíti vissza Magyarországot azzal, hogy ázsiai cégek akkumulátorgyártására teszi fel a fényes szép jövőt, ami káros és pusztító, hiszen a világon semmi nem indokolja, hogy valami olyasmibe betonozd a jövőt, amihez semmid nincs, amihez mindent valahonnan ide kell hoznod, amibe csak az adófizető polgárok pénzét tudod belenyomni, és mindezt nem valamiféle kényszer vagy külső nyomás hatására, hanem saját meggyőződésből teszed, Matolcsy Györggyel ellentétben a mimagyarok egyre növekvő számban úgy látják, hogy „jó irányba mennek a dolgok”. Legalábbis a HVG számára készített február végi reprezentatív Medián-felmérésből ez derül ki: bár még mindig többségben vannak azok, akik szerint az országban „rossz irányba mennek a dolgok”, a két hónappal ezelőtti felméréshez képest 10 százalékponttal nőtt a derűlátók aránya. A „jó irányt” érzékelők száma szinte minden társadalmi csoportban emelkedett, nemre, korra, iskolázottságra, pártállásra tekintet nélkül. És ami a legfontosabb: ahogy mérséklődött a magyarok borúlátása, úgy szerezte vissza a Fidesz a tavalyi év második felében elvesztett szimpatizánsai egy részét.

Azt hiszem, ezen a ponton szembe kell néznem azzal, hogy a propaganda korlátozott hatékonyságára vonatkozó antropológiai optimizmusom indokolatlan és elhibázott volt. Belátom, voltak pillanatok, amikor úgy gondoltam, hogy nem lehet propagandával és totálisan kontraproduktív intézkedésekkel (mint amilyen a fent említett 20 pontos inflációcsökkentő Orbán-csomag), valamint a korrupciós gépezet szinten tartásával válságot kezelni és hatalmon maradni. Hogyne lehetne, sőt. Akkor is, ha a rövid idő alatt immár másodszor nyilvánosan megvilágosodott, ezért a kormányt keményen bíráló, cserében végtelenül korrupt jegybankelnök állításai igazak, a hatalom mindennél stabilabb. Pedig elég sok ijesztő igazság rejlik abban, hogy 2021-re az ország utat tévesztett (szerintem jóval korábban, csak a konjunktúra lendületben tartotta a kócerájt és a nyikorgás bizonyos szögből dübörgésnek hatott), hogy a kormánynak az előző 10 évvel ellentétben ezúttal nincs célja a következő 10 évre. A saját bevallása szerint sem nem sértődött, sem nem frusztrált, ámde újabban állítólagos elvi alapon a kormánnyal szemben álló Matolcsy végül is csak olyasmiket mondott tegnap a parlamentben, amiért tisztességes ellenzéki politikusokat, szakembereket, véleményformálókat meghurcolni szokott az állampárti propaganda.

Hogy az akkumulátorgyárak építése csapda; hogy az elmúlt évek elcseszett gazdaságpolitikája miatt növekedési és felzárkózási válságba jutott Magyarország; hogy az ársapkák nemhogy csökkentették volna, de növelték az inflációt; hogy az élelmiszeripar termelékenysége a második legalacsonyabb az EU-ban; hogy a kormány bűnös módon hagyta elszállni a költségvetést; hogy elmaradt az oktatási, felsőoktatási reform, az egészségügyi ipar és a szolgáltatások reformja és hogy ezek eredményeképpen lehagyott minket Portugália, Lengyelország, Románia nagyon közel van hozzánk, Horvátország pedig ki fog lőni. Vagyis muszáj feltenni a kérdést: miért vagyunk az utolsó ötben az EU-ban. Senki ne álljon fél lábon, ameddig ezt a kérdést felteszi magának például Gulyás Gergely a mai kormányinfón. Engem abszolút nem érdekel, hogy ez a műsor egy gondosan eltervezett koreográfia része, vagy az évekig csörgősipkás bohócot alakító korrupt jegybankelnöknek megjött az esze és megtalálta a tökeit, a lényegen nem változtat: az országot tönkretették, de ennek semmi jelentősége nincs, ameddig az elcsámborgott nyáj hazatalál. A nyáj pedig azért fog hazatalálni, mert a Rogán-művek tökéletesen működik. Azért kell reggeltől estig a háborúból kimaradás agymosásával bombázni a népet, mert attól javul a közérzete. Akkor is, ha lecsúszik, leszakad, és már a vényköteles gyógyszerén is spórolni kénytelen. Sebaj, cserébe paródiaország fejhangon tiszteletet követelő külügyminisztere nem kevesebb, mint hét darab konzult rendelt a mai Ferencváros-Leverkusen futballmérkőzésre a német városba. Ahhoz képest, hogy Németország már nem is létezik, böszme nagy luxusnak találom. Ámen.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább