Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Mani kövek


Spectator: Oroszország egyik ütőere: A Volga

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Európa leghosszabb, 3530 km hosszú folyója a Kelet-európai síkságon folyik keresztül, 1 millió 410 ezer 994 km² területről gyűjti össze vizét. (A második leghosszabb európai folyó, a Duna 2850 km hosszan folyik át tíz országon keresztül és vízgyűjtője 817 ezer km².) A Volga forrásvidéke Moszkvától  északra 350 km-re, a Valdaj hátság lankás dombvidéki területén van, innen vezet hosszú útja a Kaszpi-tengerig, amihez másfél száz km kiterjedésű, közel 270 ágból álló deltával csatlakozik. Útja során közel kétszáz kisebb mellékfolyó vizét fogadja be, de főleg  az Oka és a Káma folyók a legjelentősebb betápláló vízforrásai a folyamnak. Oroszország európai részének kilenc meghatározó jelentőségű városa is a Volga folyó partjára települt. A folyam annyira mélyen beágyazódott az ország kultúrájába, művészetébe és a folklórba, hogy a köznyelvben is gyakran Volga anyácskának említik.

A szélesen hömpölygő folyó óriási vízmennyiséget szállít, ám erejét nyolc víztároló és vízi erőmű gátja megszelídíti, azonban vízhozama így is másodpercenként 8000 m³ Asztrahánynál, a Kaszpi torkolatvidéken. A folyót elnézve sok helyen az a szemlélődő benyomása, hogy nem is olyan széles a Volga, azonban a látvány csalóka, ugyanis, amit túlpartnak látunk az egy zátony a folyóban. Ezek a zátonyok rendszerint állandósultak, fák települnek rá, majd a környező települések lakói építenek lábakon álló dácsákat. A kíméletlenül forró nyári hőség elviseléséhez nagyban hozzájárulnak ezek a kis szigetek, ahová csónakkal lehet átjutni.

A folyó középső szakaszán, Szamara térségében többnyire magas partok övezik, ahonnan felmérhető a folyó igazi szélessége.

A folyóparti kikötőkből különféle nagyságú hajókkal hosszabb-rövidebb kirándulásokat lehet tenni, miután a kikötőben felszerelkeztünk az elmaradhatatlan szárított hallal.

Szárítotthal-kereskedés a kikötőben

A nagy kirándulóhajók mellett kisebb légpárnás járművek is igénybe vehetők, bár ehhez bizonyos elszántság és kalandvágy is szükségeltetik. A vízről elénk táruló látvány azonban hamar feledteti az esetleges kezdeti szorongást. (Ehhez hozzájárul, ha feszültségoldásként több vodkát iszunk, mint amennyit a hajót vezető kapitányról feltételezünk.)

Légpárnás kirándulóhajó

Télen a többi oroszországi folyóhoz hasonlóan a Volga is befagy általában, legalább három hónapra. Ekkor kezdődik az oroszok egyik kedvelt időtöltése, a lékhorgászat. Ma már tényleg nem a létfenntartáshoz elengedhetetlen tevékenység, inkább időtöltés. A már biztonságos vastagságúra hízott jégen nagyjából keresztben a folyón apró lékeket vágnak, ahol rövid horgászzsinóron igyekeznek minél több levegőzésre felérkező halat kifogni. Meglepő módon általában nem tréfálkozó közösségi összejövetel jellegű; mindenki csendben és türelmesen várakozik, csak egy nagyobb fogás alkalmával tekintik meg a szomszéd zsákmányát.

A Volgán a szovjet időszakban nyolc nagy víztározót alakítottak ki, ezek közül a legnagyobb a Szamara közelében fekvő (régi nevét máig megőrzött) Kujbisev víztározó. A 6400 km² vízfelszínű létesítmény 58 milliárd m³ vizet tartalmaz, méretét tekintve a legnagyobb Európában, a világon pedig a harmadik.  A vízzel borított terület 500 km hosszú és 35 km széles, átlagos mélysége 8 m. A tározó a Zsiguli Vízerőművel együtt egészült ki, ez a – korábban Leninről elnevezett – gát Zsigulevsz és Togliatti városok között helyezkedik el. Az erőmű tározóját 1950 és 1957 között töltötték fel vízzel, a számos falu és a Volgai- Sztavropol kisváros helye víz alá került, azonban a várost a későbbi Togliatti-ban újjáépítették. Számos távolabbi területet gátakkal védtek meg. Egészében ez a víztározó egyike az oroszországi sikeres projekteknek.

Az erőmű építésének ötlete már a 30-as évek végén megszületett, azonban az építkezés csak 1950-ben kezdődött és 1957-ben helyezték üzembe a létesítményt. A 2800 m hosszú, 750 m széles és 52 m magas földgátra 980 m hosszúságú beton felépítményt helyeztek el, amire az erőmű létesítményeit telepítették. A 20 generátor 11,7 ezer GWh termelési kapacitásra volt elvileg képes. Az erőmű biztosította az ország egyesített elektromos rendszerében a frekvencia stabilitást, a víztározó pedig a víz hajózhatóságának biztonságához járult hozzá.  Az építkezés sötét foltja, hogy az első szakaszban, a földmunkákat kényszermunkások végezték, összesen mintegy 40 000 ember volt a kujbisevi munkatárborból oda vezényelve. Az erőművet végül 1959-ben adták át és lett teljes értékű része a szovjet energetikai rendszernek.

Az energiatermelés mellett a Volga jelentősége alig túlbecsülhető a mezőgazdaság számára. Az ország mezőgazdaságilag is jelentős térségein áthaladva az öntözés vízellátásának számottevő részét biztosítja a folyó. A déli gazdasági övezetben (Volga vidék ennek egy része) 1 millió hektár öntözött terület van, amit – részben áttételesen, csatornák hálózatán keresztül – a Volga vízrendszere biztosít. (A vonatkozó orosz adatok szerint azonban ennek az öntözhető területnek csak egyharmadán vannak működőképes öntözési rendszerek jelenleg.)

A folyó óriási vízgyűjtője miatt és amiatt, hogy maga a folyó is fejlettebb ipari és mezőgazdasági területeken halad keresztül, vize jelentős mértékben szennyezett. A háztartási és ipari szennyvíz, továbbá légszennyezettség együttesen rontják a folyó tisztaságát. Számos fémes elem és vegyület bizonyíthatóan toxikus hatású; a vanádium, réz és a mangán mellett a szerves eredetű savak és dioxán származékok együttesen és külön-külön is az élővilágra gyakorolnak kimutathatóan káros hatást. A folyó felső szakaszán a fémek okozta vízszennyezés a jellemző, a középső és alsó szakaszon pedig a biotikus eredetű szennyezés.  Különös aggodalomra ad okot, hogy néhány víztározó területén és az Alsó-Volga szakaszán a toxikus anyagok koncentrációja különösen magas és az élőlényekből származó szövetminták alapján patológiás elváltozásokat okoz, a halak jelentős része élettani diszfunkciós tüneteket mutat.  Az eredmények azt hangsúlyozzák, hogy sürgős és hathatós változtatásokra van szükség úgy a vízgazdálkodásban, mint a környezetvédelem területén.

2019. 04. 09.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.