Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Jobban élünk, csak még nem látjuk

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nemrégiben egy elemző cikk jelent meg azzal kapcsolatban, hogy ne bezzegromániázzunk, hiszen semmiben sem jobbak a románok, mint mi sőt, vannak olyan mutatók, amiben még Németországot is lenyomjuk. Itt nem a stadionok számáról van szó, esetleg az újonnan felépített templomokról, vagy az ellopott uniós forrásokról, hanem valódi, gazdasági eredményekről, legalábbis a cikk szerzője szerint, aki munkaerőpiaci szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkatársa. A leírtak alapján akár a KSH-nál is dolgozhatna, hiszen olyan szépen védte meg a kormány politikáját, mintha minimum feladatként adták volna ki neki. A cikk végére még azt a konklúziót is meghozta, hogy bizony még Németország is küszködik, miközben Magyarország, a kormány áldásos tevékenységének köszönhetően fejlődik. Nem viccelek, konkrétan ezt sugallta a szerző.

Az OECD előrejelzése szerint és a saját számításaim szerint is Magyarország lehet az egyetlen az unió 27 tagállama és az OECD 32 országa közül, ahol reálkereset emelkedés történt tavaly. S hazánkban 2020-ban 6,2%-os, 2021-ben pedig 3,4%-os reálkereset emelkedés történt. Nálunk 2010 óta folyamatos a keresetek vásárlóerejének növekedése.

2020-2022 között Németországban az átlagkereset reálértéke 5,2%-kal csökkent, Magyarországon pedig 12,7%-kal nőtt.

Kérem, ne higgyünk a rémhírterjesztőknek! Attól, hogy sokan és sokszor mondják, még nem igaz, hogy mindenki jobb nálunk! Sőt az az igazság, hogy mi a tavalyi, eddig legnehezebb évben is javulni tudtunk, s mindezt együtt, a munkáltatók, a munkavállalók és a kormány időben meghozott hatékony intézkedéseinek együttes eredményeképpen.

Tehát jobbak vagyunk, mint bárki más, kár, hogy ezt nem igazán látni a valóságban. De azt is megmagyarázta a szerző, hogy ne váltogassuk euróba a béreket, hiszen Magyarországon forintban fizetnek az emberek, ráadásul nálunk olcsóbb az élet, mint azokban a nyugati országokban, ahol jóval többet elkérnek bizonyos dolgokért. Igen ám, de mi az egyik legalapvetőbb dolog egy ember életében? Az élelmiszer, amelyet akkor is kénytelen megvásárolni, ha nem akar, hiszen a szervezetének tápanyagra van szüksége az élethez, hasonlóan mondjuk a meleghez, vagy a vízhez. Az élelmiszerek ára viszont az unióban rekordot döntött, hiszen Magyarországon közel 45 százalékkal emelkedett az élelmiszerek átlagára. Ez azt jelenti, hogy egyes termékeknek akár megduplázódott az ára, csak mivel más termékek ára nem növekedett ennyivel, ezért az átlag alacsonyabb lett.

De nálunk reálkereset emelkedés történt, méghozzá az OECD országok között az egyik legjelentősebb és még Németország is csak mögöttünk kulloghat. Mert nem számít, hogy ennek az emelésnek hála is csak nettó 154 ezer forint a minimálbér, hiszen ebből biztosan sok mindenre futja. Tudom, tudom, nem szabad euróra átváltani, de akkor sem tudok elmenni amellett a tény mellett, hogy ez még 400 eurónak sem felel meg, amennyit a nyugati országokban még csak segélyként sem kaphat senki, hiszen abból maximum éhenhalni tudna. Itt a romló Nyugaton ennek közel a dupláját kapják az emberek minimum, még ha esetleg nem is rendelkeznek munkával. Arról nem is beszélve, hogy Magyarországtól eltérően, máshol az árak messze nem emelkedtek meg ilyen elképesztő mértékben. Lehet tehát itt büszkélkedni a saját kutatási eredményekkel, meg statisztikákkal, de a valóság az, hogy a magyarok többségét ha megkérdeznék, nem a helyzetünk javulásáról számolnának be, hanem annak komoly romlásáról.

Ezzel kapcsolatban is készült nem egy statisztika, amit itt most meg lehetne mutatni, de véleményem szerint erre semmi szükség, elég ha az ember megnézi a saját pénztárcáját és eldönti, hogy jobban él-e, mint mondjuk egy éve, vagy rosszabbul. Nem statisztikákkal kell itt megkavarni az emberek fejét, azért aki jár boltba, patikába, vagy épp a benzinkútra, az fel tudja mérni a helyzetet anélkül is, hogy valaki különböző statisztikákkal magyarázza el neki, hogy márpedig ő jobban él, mint pár évvel ezelőtt. Lehet persze – nem lehet, hanem biztos -, hogy a nyugati országok is megszenvedik a háborút és annak következményeit, de Magyarország még így is kilóg a sorból, hiszen olyan súlyos válságot él meg, amelyből ezidáig kikászálódni sem tudott. Miközben a legtöbb európai ország már megkezdte a kilábalást a válságból, az eddig Magyarországon még nem következett be. Az egyetlen pozitív dolog, amiről beszámolhatunk, az a forint erősödése, ami persze ki tudja meddig fog kitartani még.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.