Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


És röhögve az arcodba is dörgölik, hogy bármit megtehetnek veled

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Egyéb jelzők nélküli jó reggelt kívánok mindenkinek! Január 27-e van, a holokauszt nemzetközi emléknapja. Egy olyan nap ez (van azért még jó néhány ilyen), amikor különösen fontos lenne elgondolkodni, reflektálni, tükörbe nézni. Jelen esetben hasznos lenne belegondolni abba, hogy vajon közel nyolc évtizeddel az auschwitz-birkenau-i koncentrációs tábor felszabadítása után sikerült-e bármit, akármit tanulni a múltból, egyáltalán eljutni a szembenézésig a történelem egyik legsötétebb, ha nem a legsötétebb időszakával? Ami a leginkább foglalkoztat az emberiség fennállásának eme számomra határozottan legdermesztőbb és ép ésszel a legkevésbé felfogható éveivel kapcsolatban nem az, hogy valóban létezett egy embernek alig nevezhető szörnyeteg, aki – további, embernek alig nevezhető szörnyetegekkel, gyakorlatilag egy egész hatalmi gépezettel vállvetve, egy szörnyeteg ideológia nevében – emberek egy csoportját, százezreket, de egymilliónál biztosan több embert a halálba küldött.

A leginkább felfoghatatlan ebből az, hogy és közben a többiek mit csináltak? Hogyan voltak képesek félrenézni, végignézni, elfogadni, kussolni, lehajtott fejjel tűrni, vagy, egyenesen helyeselni azt, hogy egy beteg ideológia nevében az egyesek felhatalmazták magukat arra, hogy a ketteseket tömegesen kiirtsák, lemészárolják, halálra kínozzák? Képtelen vagyok racionalizálni, hogy egyáltalán hogyan lehetett ezt az egészet megcsinálni. Mindent elolvastam, megnéztem, tanulmányoztam, ami a látóterembe került erről a kérdésről, de ahelyett, hogy közelebb kerültem volna a megértéshez, ahelyett, hogy tisztult volna a kép, egyre rosszabb lett.

Nyilván nem függetlenül attól, hogy mind több idő telik el egy olyan világban élve, ahol mára a szürke hétköznapok teljesen természetes velejárója lett a válogatott ellenségek elleni központosított gyűlöletkeltés, a szélsőséges uszítás és hergelés ezerötszáz árnyalatának propagandacélú felhasználása, emberek bizonyos ismérvek szerinti listázása, külföldi ügynöközése, ahol az állampárt rendpárti tobzódása felülírja az emberi jogokat, ahol az emberi jogokat a legfelsőbb állami szintről nyilvánítják handabandának. Ahol tudományos igényességű kutatások bizonyítják, hogy a lassan másfél évtizede uralkodó illiberális rezsim vezetője közel egy évtizede nettó háborús retorikában utazik, és úgy hazudja magát békepárti, józan, felelős politikusnak, hogy a haverja által a szomszédban kirobbantott háború második percétől gyakorlatilag megállás nélkül harcba szólít, harcol, háborúzik, felváltva támad és védekezik, és nincs az a pont, amikor elfogynának az ellenségek, akiket mindenáron le kell győznie. Ilyen körülmények között csak egyre zavarba ejtőbb és ijesztőbb számomra, hogy a holokauszt nemhogy megtörténhetett, de meg is történt.

Félreértések elkerülése végett: sem relativizálni nem akarok, sem párhuzamot vonni több mint egy millió zsidó és egyéb nemzetiségű ÁRTATLAN ember gázkamrába küldése, valamint a Rogán-központ egysejtűekre kalibrált gyűlöletkonyhájának agymosó, szellemi és lelki nyomorba döntő, a mimagyaremberek gondolkodását, és ezáltal az egész országot uraló (köszönjük a miniszterelnök politikai igazgatójának még egyszer a váratlan őszinteségi rohamot) mérgező háborús propagandája között. Ami a magyar társadalmat atomjaira szakította és a végtelenségig fanatizálta. Az viszont elég aggasztó így a holokauszt nemzetközi emléknapján (és minden más napon is), különösen Pilinszky szavai szerint a világ legszomorúbb fényképét nézegetve (idős nő gyerekekkel csoszog a gázkamrába, a halálba), hogy a hatalmi megfontolásokból a szélsőjobb szélsőjobbjára tolódott magyar kormány janicsárképzőjének (MCC) nemzetközi konferenciáján a korrupt, szélsőséges izraeli miniszterelnök ún. politikai influenszer fia konkrétan zsidózik, és mentegeti a sorosozó magyar kormányt az antiszemitizmus vádja alól. Hivatkozva arra, Soros György nagyon komoly károkat okoz „az egyedüli zsidó államnak”, egyúttal felsorolva azokat a fokhagymaszagú, uszító, hazug paneleket és rágalomhegyeket, amelyeket random megafonos beszélő fej és propagandista is bármikor fel tud sorolni álmából ébredve is, a jobboldali mártírok és meg nem értett hazafiak kottájából hörögve. A zsidózástól amúgy is émelyeg a gyomrom (ahogy a cigányozástól, migránsozástól, buzizástól és az összes ezekkel rokon okádék megnyilvánulástól), de azért amikor egy zsidó zsidózik, az van olyan súlyos, mint amikor Kövér László önhatalmúlag eldönti, hogy mostantól ki a magyar és ki nem az.

Vagy amikor a New Yorkban tartózkodó magyar külügyminiszter magyar időszámítás szerint hajnali háromkor halasztást nem tűrően fontoskodik és kiposztolja Facebookra, hogy ő a háborús agresszor éppen most hívta telefonon Oroszország energiaügyekért felelős miniszterelnök-helyettesét, akivel Paks2-ről csacsogott, hogy nekünk jó legyen. Miközben az Európai Unió, amelynek Magyarország egyelőre még tagja, kvázi háborúban áll Oroszországgal, miközben a civilizált világ, az Európai Uniót beleértve mindent elkövet annak érdekében, vagyis a saját érdekében, hogy függetlenítse magát az orosz energiától, hogy ne szolgáltassa ki magát egy megbízhatatlan, az energiát zsarolásra használó, diktatórikus rezsim kényének-kedvének, a magyar külügyminiszter körbelefetyeli a moszkvai tömeggyilkost (értsd: számunkra kedvező hír, hogy az orosz kormány is kiemelt fontosságot tulajdonít a paksi fejlesztésnek, megállapodtunk, hogy ahol csak lehet, gyorsítjuk a beruházást), és gyakorlatilag az orosz-ukrán háború árnyékában és kellős közepén azon izzad és vergődik, hogy a legfontosabb és legnagyobb magyar energetikai beruházást csak azért is az oroszokkal kivitelezze. Mert ugyan mi baj lehet ebből? Ugyan mi bajunk lehet abból, hogy a magyar energiafüggetlenség fontosságáról szóló propagandával az ajkunkon hozzáláncoljuk Magyarországot egy Európa ellen háborúzó elmebetegnek és az ő diktatúrájának? Mi a fenét tanultunk a múltból, egyáltalán belenéztünk valaha a tükörbe? És ha igen, akkor melyik az a pont, amikor már azt lehet mondani, hogy ha ez nem a haza elárulása, akkor mégis mi az? Mi az, ami túl van azon, hogy nyíltan belehörgik az arcunkba, és már titkolni sem tartják szükségesnek, hogy ők nem szolgálni, hanem uralkodni akartak mindig is az országon?

Most azt hagyjuk, hogy mekkora szégyen, hogy a magát szabadságharcosnak, nemzetinek és kommunistaellenesnek hazudó kormánypártban mai napig III/II-esek döntenek életről és halálról (szevasz, Szita elvtárs), és fenntartják a jogot maguknak arra, hogy megvédjék a magyar embereket (úgy tűnik, sikerül nekik, mert már olyanokat is kihűlés fenyeget, akiket korábban soha: az alsó középosztály, a kisnyugdíjasok, az egyedülálló szülők és albérletben élő egyetemisták ezreinek okozhat gondot a lakásuk befűtése), mert ki ha nem ők? De az, hogy még éjszaka is, amikor becsületes emberek alszanak, Moszkva szekerét tolják úgy, hogy ráadásul minden egyes megszólalásukkal Brüsszelt átkozzák, és széles néptömegek ájultan csodálják őket ezért, nemhogy aggasztó, de hasonlóan felfoghatatlan, mint az, ami 80 éve történt a nemzetiszocializmus idején. És ezzel nem a kommunista rezsimek bűneit akarom elmaszatolni, francokat. Csak egyszerűen nem értem, és jövő ilyenkor se fogom érteni, hogy süllyedt ide ez az ország, a magyar történelmi tapasztalatok tükrében hogyan állunk megint legatyásodva, a korábban lefikázott brüsszeli hitelért kuncsorogva a jelenkori történelem elcseszett oldalán. Oroszország és mindenféle rossznevű fél- és egész diktatúra lábai elé borulva. Hogy és miért kerültünk vissza ide? És miért nem zavar ez néptömegeket?

Vagy legalább az miért nem zavarja öntudatos, büszke magyarok tömegeit, hogy arrogáns, dilettáns tahók röhögnek bele minden egyes nap az arcába? Olyanok, mint a Nagy Mártonok, akiknek ráfér az ábrázatukra azt mondani, hogy értjük mi, hogyne értenénk, hogy költhetnénk oktatásra, hogy ne dilettáns, semmihez nem értő, ámde igazodni, kussolni, fejet lehajtva tűrni hajlandó alattvalókból álljon ez az ország, de ugye nincs pénz, amit elkölthetnénk, mert elloptuk, elégettük, feléltük így hitelt veszünk fel a Vodafone megvásárlására, mert az most volt olcsó. Példamutató. A gyereknek nincs mit enni adni, lábbelit is kéne venni, meg befizetni a megvédett rezsiszámlákat, de apu szerint most  kéne lecserélni az autót, mert most éppen lehet kapni. Amit meg nem lehet kapni, az azért van, mert a seggfej boltosok mesterségesen gerjesztik a hiányt, nem pakolják ki az árut a polcokra, hagyják megrohadni a raktárban, holott elvárható lenne, hogy lenyeljék a veszteséget. Akármekkora ordas nagy közhely, megérett a pusztulásra – mert semmit nem tanult semmiből – az az ország, amelyik hagyja, hogy a vezetői szolgálat helyett uralkodjanak fölötte és röhögve az arcába is dörgöljék, hogy bármit megtehetnek, kormányozniuk sem kell, felelősséget vállalniuk meg pláne nem, majd elvitetik a balhét a pórokkal. És igen, nyugi, rendre mindenki sorra kerül.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.