Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Stimmel a diagnózis: mindent tönkre tesznek ebben az országban

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,314,946 forint, még hiányzik 685,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Üde jó reggelt, vidám vasárnapot mindenkinek a magyar kultúra napján! Mit is mondhatnék kedves, szépet így 200 évvel az után, hogy Kölcsey Ferenc befejezte a Himnusz megírását? Nem tudom, mi legyen. Főleg, hogy van ez az örök dilemma, amit többen igen maradandóan megénekeltek, ami úgy szól, hogy vajon erőltessek kultúrmosolyt ábrázatomra, vagy hagyjam magam felrobbanni, mint egy plasztikbomba? Ez utóbbit még nem tervezem kevesek örömére, sokak bánatára, viszont – mivel ünneprontó sem vagyok – senkit nem akarok lebeszélni arról, hogy a Csák János kultúrlény és kulturális innovációs miniszter által vezetett minisztérium egy héttel ezelőtti felkérésének eleget téve ma a NER-rel együtt szavalja el a Himnuszt, hogy ilyen módon átélhesse a nemzethez tartozás megtartó és megerősítő érzését.

Például van lehetőség együvé tartozni Novák Katalin köztársaság nélküli köztársasági elnökkel, aki ma 17 órától az Országház főlépcsőjén 200 – 100 anyaországi és 100 határon túli – gyermek társaságában szaval. Rögtön miután tegnap a Veszprém-Balaton (VEB) 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program hivatalos megnyitója alkalmából (a 8 méteres Gizella királyné bábuért nem vagyok hajlandó se elnézést kérni, se szégyenkezni) arról beszélt, hogy a magyar és az európai kultúra bölcsője is a család.

„Mi, magyarok, most is töretlenül építkezünk. Tudjuk, hogy nemcsak őriznünk, védenünk, továbbadnunk kell azt, amit elődeink ránk örökül hagytak, hanem gyarapítanunk is”, ezért épült az elmúlt évtizedben kétszáz új templom, „virágzik régi pompájában” az Operaház, a Szépművészeti Múzeum, a két Vigadó, ezért újultak meg a vidéki kastélyok, várak. „Ezért hozunk létre újat a Magyar Zene Házával, a Néprajzi Múzeummal vagy a Debreceni Csokonai Fórummal. Ezért állítjuk helyre a budai Várnegyedet és ezért alakítunk közösségi tereket a legkisebb településeken is”. 

Tehát a kultúra bölcsője a család, ezért épült kétszáz új templom, ezért ölünk csilliárdokat a NER által belakott budai Várnegyedbe. Logikus. Oké, hogy a családok egy része konkrétan éhenfagyna, ha egy kicsit hidegebb lenne, mert képtelen többet keresni, vagy kevesebbet fogyasztani. Így lehet, hogy csak éhenhal dacára annak, hogy a brutális infláció valójában jó neki. Oké, hogy a kétoldali építkezésben és gyarapításban, a vidéki kastélyok és várak felújításában mondjuk zsírosra hízott az uralkodó klán és az udvartartás, miközben az Európai Unió második legszegényebb országává süllyedt Magyarország, de ez szerencsére Novák asszonyságot egyáltalán nem zavarja, sőt. Évekig aktívan részt vett abban, hogy ez így legyen, most meg nem akart ünneprontó lenni. Mégiscsak egy 72 milliárd forinttal támogatott programsorozatról van szó. Már csak az a kérdés, hogy milyen logika mentén hozható közös nevezőre ez az európai program az Orbán-kormány idült Európa-ellenességével? Mire kell büszkének lenni pontosan és miért? Meg se érdemli a hanyatló Európa, hogy mimagyarok kulturális fővárost adjunk neki. Egyszerűen meg se érdemelnek minket.

Fontos zárójelért kiáltó, a fentire rímelő kínzó kérdés (via amerikai nagykövet): mégis hogyan szolgálja a magyarokat az, hogy a magyar kormány orosz oligarchákat véd? Más szavakkal ugyanaz a kínzó kérdés: milyen logika mentén hozhatók közös nevezőre az Európa Kulturális Fővárosa programmal mellett döngető magyar kormány által fojtogatott magyaremberek érdekei azzal, hogy Putyin tetves oligarchái lekerülnek az uniós szankciós listákról? Hát nem úgy volt, hogy a szankciók el vannak cseszve és hibázva, lófaszt se fájnak a szankcionált félnek, csak mi rogyunk térdre tőlük, kretén európaiak? Most akkor? Ha nem fájnak a szankciók a háborús agresszornak – ahogy teli tüdőből óbégatja a kormány és összes szócösve -, akkor miért is ne maradhatnának ezek a derék Usmanovok, Rasnyikovok, Mazepinek és Iszmailovák a listán, nem? És ha nem, akkor miért igen? Egyetlen megfejtésem van: a magyar kormány nem a magyarokat, hanem saját magát és Moszkvát védi. Ami persze csak megerősíti azt a megerősítésre nem szoruló evidenciát, hogy a magyar kormány és a magyarok között semmiféle egyenlőségjel nincs. Nem volt, nem lesz. A kormány és az ország érdekei antagonisztikus ellentétben állnak egymással. Tudom, hogy ez nem válasz sem az amerikai nagykövet, sem senki más kérdésére, de akkor is ez a válasz.

Visszatekeredve az elejére. Mindent is leírtam már, amit erről az álságos felhívásról gondolok, csak annyit tennék még hozzá, hogy nem túl sok összetartozásra okot adó dolgot tudok felsorolni egy olyan nemzetrésszel összefüggésben, amelyik nem egyszerűen csak kukába vágná a magyar irodalom nyolcvan százalékát példának okáért, de nem is gondolja úgy, hogy mindenki a magyar nemzet része lenne, aki magyar. Szerintem ezt a megtartómegerősítést egyáltalán nem kéne erőltetni, csak önmagunkat csapjuk be vele. Addig biztosan, ameddig a legalapvetőbb nemzeti minimumokat nem sikerül a maguk helyére visszaállítani.  Ez sajnos addig nem fog sikerülni, ameddig az egyik nemzetrész – konkréten a kultúrharcos része – feljogosítja magát arra, hogy kisajátítson nemzeti szimbólumokat, magát a kultúrát, amit még nem tiportak el, nem daráltak le, nem húztak le a klotyón, illetve arra, hogy ő döntsön el, hogy ki lehet magyar, és ki biztosan nem az. Persze már az is egyfajta nemzeti minimum lenne, hogy a mindenkori hatalom nem hazudja szembe a népet választástól választásig napi 24 órában,  szóval igen mélyről kellene kezdeni azt a töretlen építkezést, amiről Novák asszonyság delirált. És nem, nem az a módja, hogy még 200 templomot meg 25 stadiont felhúzunk az enyészetnek, és az sem, hogy az eddig még fel nem vásárolt kastélyokat, várakat, szállodákat és egyéb értékes műemléképületeket telekkönyvi értelemben is a famíliára íratjuk. Itt a nemzeti összetartozás kötőanyaga egyelőre legfeljebb a Stockholm-szindróma. Minden más lamentálás az összetartozásról: önbecsapás.

Mint ahogy egy másik nagy kultúrember és területfejlesztő is önmagát csapja be – ha nem tud róla, azért, ha tud róla, azért végtelenül szánalomra méltó -, ha komolyan gondolja, hogy a sajtó tehet az Erasmus- meg a Vidnyánszky-mizériáról. Ez a csávó, aki korábban kormánybiztosként felelt a VEB 2023 programsorozatért (mert ő mégiscsak egy kultúrember, nem csupán veszprémi illetékességű), aki minden nap mást állít azzal összefüggésben, hogy akkor pontosan holnap, jövő héten, tegnapelőtt, vagy fél év múlva aztán most már biztosan elkezdenek ömleni az uniós csilliárdok, aztán valahogy mindig valami váratlan félreértés akadályozza a pénz útját, nem kevesebbet állít, mint ezt: nem az a baj, hogy Vidnyánszky kultúrjanicsár a diákok áthangolásáról és új gerincéről pofázik az SZFE modellváltása kapcsán, nem az a baj, hogy teletömték fideszes káderekkel az összes állam alól kiszervezett egyetem fenntartására gründolt alapítványt. Ez mind nem baj. Az van, hogy 160-180 ezer diák azért nem tud élni a program biztosította támogatással, mert a sajtó megírta, hogy Navracsics és bandája mit művelt modellváltás címszó alatt.

Két napja nem hiszem el, hogy egy egyetemi tanár kaliberű csávó, aki mégiscsak valamiféle mérsékeltebb arca ennek a szélsőjobbra sodródott illiberális, vérpopulista rezsimnek, tényleg lesüllyedt az Origó szintjére. Bizonyos értelemben jóval az alá. Muszáj idéznem a dühös emberarcot, aki olyan mértékben amortizálta le magát, mióta beállt uniós pénzbehajtónak, hogy a 8 méteres Gizella bábuval ellentétben, már majdnem szégyenkezni vagyok kénytelen miatta:

Ez pontosan az az önsorsrontás, amivel egyébként mindent tönkre teszünk ebben az országban. 

Vagyis önsorsrontás az, hogy a Népszavának volt pofája írni egyáltalán a modellváltott egyetemek ügyéről. Azzal pont egyetértek – stimmel a diagnózis, csak kicsit más irányból -, hogy a nertársak mindent tönkre tesznek ebben az országban. Logikus. Ki más tehetné tönkre ezt az országot, ha nem azok, akik tizenhárom éve térdelnek a veséjén? Azért nem a nyakán, mert ameddig életben van, és lélegzik, addig ki lehet zsigerelni és ki lehet fosztani hetedíziglen. Ha a nyakán térdelnének elég sokáig, akkor kimúlna és semmi hasznuk nem lenne belőle. De mivel ők teszik tönkre az országot, az önsorsrontás azért nem stimmel, mert ők a mások sorsát rontják, nem a sajátjukat. A szó, amit a miniszter úr keres: az önbecsapás. Még precízebben ezt persze ordenáré hazudozásnak, a felelősség gyáva elhárításának hívják, de a magyar kultúra napján fogjuk vissza magunkat. Tehát Navracsics miniszter szerint az Európai Bizottság azért büntet sok tízezer diákot, mert a sajtó FELJELENTETTE a tisztesség és becsület kormányát Brüsszelben, midőn az egyetelmi modellváltás kapcsán a kormány viselt dolgait feszegette, azaz írt róla.

Ezek után én már nemigen tudok értelmes dolgot hozzáfűzni ahhoz a Zacher doktor által egyáltalán nem alaptalanul, ámde igen magasra dobott labdához, miszerint Navracsics úr főnöke úgy néz ki, ahogy kinéz. Legfeljebb annyit, hogy abban téved, hogy miközben bombás óriásplakátokra több tízmilliót költenek, prevencióra, megelőzésre nincs pénz, holott a megelőzhető betegségek halálozási rátája Magyarországon a legmagasabb az Európai Unióban. (Bízom benne, hogy soha senki nem fog szakdolgozatot írni a pöcegödörmédiában arról, hogy ez valójában miért jó nekünk, magyaroknak.) Szerintem Zacher doktor téved: dehogy több tízmillió. Esetleg több száz millió, de az is lehet, hogy milliárdos nagyságrendről beszélünk a kreténplakátok kapcsán. És hogy érdemben is hozzászóljak: egyrészt minden miniszterelnöknek valóban lehetne népegészségügyi haszna, de nem ennek a miniszterelnöknek. Másrészt sokkal egészségesebb ország lenne ez önmagában attól, ha a miniszterelnök legnagyobb bűne az lenne, hogy a magasságához képest a testtömege annyi, amennyi. Harmadrészt remélem, Zacher doktor nem tervez mostanában egy rendőrautó hátsó ülésén egymás után tizenháromszor beledőlni a kardjába. Kár lenne érte. Navracsicsul nevezhetjük önsorsrontásnak.

A címlapfotó a területfejlesztési miniszter Facebook-oldaláról van. Képleírás: 1 nap múlva kezdődik a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat! — Orbán Viktor társaságában

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.