Január 27,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Mani kövek


Spectator: Nurszultan lett Asztana: Egy korszak vége vagy csak új fejezet?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,840,123 forint, még hiányzik 1,159,877 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Néhány nappal ezelőtt éppen Astanáról, létrejöttének körülményeiről szólt egy bejegyzés itt. Máris szükséges azonban további megjegyzést fűzni a korábbiakhoz, ugyanis a kazah fővárost átnevezték Nurszultanra. Nurszultan Nazarbajev közel három évtizeden át volt a szovjet tagköztársaságból létrehozott Kazahsztán elnöke és – finoman fogalmazva – meghatározó személyisége. Most, 78 évesen váratlanul bejelentette lemondását és a parlament azonnal elfogadta Nazarbajev jelöltjét, Kasszim Tokajevet. Az új elnök első intézkedése volt, hogy a parlamentnek beterjesztett indítványát, ami szerint Nazarbajev által létrehozott életmű elismeréseként, a nemzet hálájaként Asztanát nevezzék át Nurszultanra (nehezen fordítható, de kb. “Fény uralkodója” a jelentése.)  Ilyen módon – némileg pikírten fogalmazva – a fővárost átkeresztelték a volt elnök keresztnevére. A parlament természetesen örömmel tett eleget az új elnöknek, döntött az átnevezésről. Néhány kisebb ellenzéki csoport ugyan az utcára vonulva kifogásolta a névváltoztatást, ez számukra  egy lehetőség volt rendszerkritikus megnyilvánulásra. A társadalmi – politikai berendezkedés első látásra ugyan monolit, mégis vannak reformokat követelő csoportok is Kazahsztánban, bár nagyon csekély eredménnyel hallatják hangjukat.

Természetesen az idős volt elnök gondoskodott a jövőbeni folyamatosságról, előrelátóan legidősebb leányát, Dariga Nazarbajevát a parlament elnökének (a második legerősebb közhatalmi pozíció) választatta meg utódjával, aki egyébként sok más pozíció után legutóbb éppen a parlament elnöke volt. A Nazarbajev család tagjai elég széles körben és a tényleges befolyással rendelkezve jelen vannak Kazahsztán új politikai és gazdasági elitjében.

A még szovjet tagköztársaság élén hosszú ideig Brezsnyev bizalmasa, Kunajev volt kazahsztáni kommunista párt KB elnöke állt, akit azonban a szovjet méretekben is szembeötlő korrupció miatt Gorbacsov elbocsátott. A kazah származású Kunajevet 1986-ban Kolbin nevű pártfőtitkár követte, aki soha nem élt Kazahsztánban és semmit nem tudott erről a térségről. Kinevezése ellen az akkori viszonyok között is meglepő mértékű – lázadásba átforduló – civil tiltakozás lángolt fel Alma-Atában és néhány másik ipari központban is 1986 decemberében. A moszkvai jelentések szerint 1000 – 3000 fő, a későbbi kazah beszámolók szerint legalább 30000 résztvevője volt a  három napig tartó belbiztonsági alakulatokkal történt összecsapásoknak. A KGB később nyilvánosságra került adatai szerint 168 halálos áldozata és legkevesebb 1000 sérültje volt a lázadásnak. (Kazah résztvevők később beszámoltak arról, hogy a belbiztonsági csapatok több helyen  vízágyúval verték szét a beszorított tüntetőket a -20 fokos hidegben.) Ennek az eseménynek a kazah neve Zseltozan (December) és a későbbi, már független Kazahsztán egyik ikonikus ünnepévé vált. (Ezen előzmények fényében azonban meglepő, hogy éppen Kazahsztán volt a Szovjetunió romjain utolsóként létrejött független állam. Az 1991 márciusában tartott népszavazáson még a lakosság 90 %- a szovjet rendszer megtartása mellett szavazott.)

Természetesen Nazarbajev sem váratlanul érkezett a hatalom közelébe; 1989-ben már a kazah Kommunista Párt elnöke volt, 1990-től még a parlament elnöke is, 1991-ben pedig a független állam első elnöke. Ezt a pozícióját azután folyamatosan – választások és alkotmánymódosítás révén – megtartotta. Kazahsztán a függetlenség elnyerésének idején végtelenül szegény, elmaradott ország volt; a Szovjetunió egyik közép-ázsiai hátsó udvara, ahol a kitelepítésre ítélt nemzetiségek internáló táborai, továbbá nagy atomkísérleti létesítmények kaptak helyet.  A köztársaság ugyan a népek, nemzetiségek gyűjtőhelye lett, de soha nem vált azok olvasztótégelyévé. Az elképesztően nagy kiterjedésű (2,7 millió km²), Nyugat-Szibéria méretű térségben mindössze 18 millió fő él. A lakosság 2/3-a kazah, 1/4 orosz nemzetiségűnek vallja magát; ez a mai népesség megoszlás azonban a függetlenné válás idején más volt, a kazahok aránya lényegesen kevesebb volt. Az elmúlt közel 30 év alatt  rendkívül erős nacionalista kampányok eredményeként az “önbevallás” már másként fest. A kazah dominancia a kultúra, a média, az oktatás és államigazgatás területén egyaránt érvényre jutott,  kialakulását hathatósan segítette az ország politikai vezetése és a központi adminisztráció. Az életkörülmények fokozatos, enyhe javulása utat nyitott úgy a nyílt nacionalizmusnak, mint a kezdetben még csak lappangva megnyilvánuló, később minden tekintetben kiszélesedő egyszemélyi vezetés elfogadásának. Az autokrácia uralomra jutott, a rendszer lényeges vezető elve lett. A kazahsztáni társadalmi berendezkedés azonban néhány tekintetben más, mint például a türkmenisztáni vagy azeri. A kazah autokrata berendezkedésben az ilyen típusú rendszerek szinte minden eleme és struktúrája kiépült, bár vonzódása a represszíós megoldásokhoz jóval kevésbé szembeötlő, mint a környező országokban. A politikai rendszernek van egy, a felépítése során kialakított – akár bájosnak is nevezhető – patriarchális, demagógiával kevert gondoskodó arculata.

Ugyanakkor a régi, szovjet típusú rendszer alatt is megőrződött, átöröklődött a kazah nemzetiségben a sok évszázados nemzetségi – törzsi tagolódás tudata is, a hagyományaikkal együtt, ami ma is, a már nagyon megváltozott társadalomban is kitapintható. A kazah emberek nagy része családnevek alapján meg tudják különböztetni a nemzetséget, akihez az illető tartozik. A tradicionális nagy  ünnepek (kiemelten a Nauryz, ami a napéjegyenlőség nagy ünnepe) fontosak és át is öröklődtek, a társadalmi kapcsolatokban a sokszor régről hozott alapvető hagyományok, magatartási formák  is érvényesülnek. (Elmesélek egy példát. Az alma-atai (ma Almaty) repülőtéren a beérkezett külföldi utasok nagy tömegben várták, hogy megkapják a repülőtérre telepített vízumot. Mindenki beszélget, feszeng és cigarettázik. Kevésbé tolakodó természetem miatt úgy alakult, hogy utolsóként vettem fel a vízumot. A már teljesen kiürült csarnokban külföldiként egyedül maradtam. Készültem kilépni a csomagommal együtt. A vámtiszt azonban elkérte az útlevelemet és azzal a lendülettel megmutatta a táblát, hogy a repülőtéren dohányozni tilos. Korábban nagyjából 50-60 ember cigarettázott velem együtt ott. Rögtön mondott is egy kerek számot  büntetésként, 20 dollárt. Az üvegajtó mögül a rám várakozó huszonéves gépkocsivezető látta a szorult helyzetemet és bejött. Mint utóbb kiderült, azt mondta a vámosnak, hogy ha ez az ember idősebb magánál, akkor tudja jól, hogy nem büntetheti meg. A vámos megnézte az útlevelemben az évszámot és szó nélkül visszaadta. Büntetés nélkül.)

Nazarbajev államának szovjet öröksége jelentős kőolaj és földgáz készletekből, továbbá egyéb ásványi nyersanyagok lelőhelyeiből, valamint számottevő létszámú orosz ajkú közösségből (akik majd később még számos nehézséget okoztak) állt. Az örökség másik része azonban az elképesztő szegénység, a feldolgozóipar egészének egyensúly nélküli szerkezete, a fejletlen belső infrastruktúra, az Oroszország irányába összpontosított olajipari és vasúti szállítási hálózat és a leszerelésre váró atomfegyverek voltak. A függetlenség elnyerése után Oroszország felé az első barátságtalan lépésnek számított, hogy Kazahsztán a Németországban teljes titokban előállított bankjegyekkel (tenge) egyik napról a másikra felváltotta a rubelt. A távolságtartás kinyílvánítása volt, nem csatlakozott az oroszok által erőltetett külső közös határvédelmi rendszerhez.

A nemzetközi szakértők az ország kőolaj tartalékait 30 milliárd hordóra, földgáz készleteit pedig 1,1 trillió m³-re becsülik; a hivatalos kazah források ennél lényegesen nagyobb mennyiségről adnak hírt, azonban az adatokból a valós végső szám gyakorlatilag nem hámozható ki. Tény viszont, hogy a kazahsztáni olajmezőknek több mint a fele nem termel (kimerült vagy rekonstrukcióra szorul), a jelenlegi kazah olajtermelés 90 %-a is régi mezőkből származik. A termelt földgáz 80 %-a olajat kísérő gáz, ennek is túlnyomó részét is egyetlen mezőből termelik ki. Jelentős új szénhidrogén készletnövekedés csak a Kaszpi tengeren történt, az itt megtalált Kashagan mezőt viszont még nem állították termelésbe. (Az elhúzódó kutatás és termelésbeállítás költsége eddig 136 milliárd dollár volt, amivel a világ legdrágább ilyen típusú projektje, jelen állás szerint.) Összegezve: nem túlzó az állítás, hogy a függetlenség elnyerése óta számottevően nem növekedett az ország kőolaj és földgáz készlete, lényegében még mindig a szovjet időszakban megkutatott mezők kitermelésén alapul a szénhidrogénipar mai teljesítménye.

Kazahsztán számára is kedvező volt, hogy a Szovjetunió szétesését követően a külföldi befektetők, jelesül az olajipari vállalatok jórészt a reménybeli olajkészletek kiaknázásában történő részvételre törekedtek az új közép-ázsiai országokban. A külföldi  olajipari szakmai befektetők széles köre igyekezett bejutni főleg Kazahsztánba és Azerbajdzsánba (és persze Oroszországba). A várakozásokat többek között a 90-es években született Kaszpi olaj nagysága körül kialakult mítosz fűtötte. A térség olaj- és gázkészleteinek többé-kevésbé ismert nagysága és a várható jövőbeni növekedés túlbecslése jó ideig azt a iparági legendát erősítette és tartotta életben, miszerint a közép-ázsiai (Kaszpi) térség hamarosan átveheti Közel-Kelet addig meghatározó jelentőségét és a súlypont áthelyeződik ide. Nem mellesleg a frissen létrejött országokba a befektetői penetráció viszonylag könnyűnek ígérkezett. Kazahsztán elnöke hamar felismerte, hogy a felfokozott érdeklődést saját előnyére használhatja ki. Nagyon sok külföldi vállalat vagy konzorcium érkezett az országba, ezért lehetőség volt Kazahsztán számára – nagyon helyesen – előnyös koncessziós szerződéseket kötni vagy közös vállalatokat létrehozni a külföldiekkel. Módfelett bonyolult történetek és szerteágazó események láncolatán keresztül az olajipari vállaltok tevékenysége beindult és jelenleg is sok külföldi cég dolgozik az országban. A tevékenységüket állami tulajdonú nemzeti olajvállalat, a KazMunaiGaz ellenőrzi. A külföldi vállalatokat az állam arra buzdította, hogy vegyék ki részüket az ország fejlesztésében, elsősorban Asztana létrehozásában. Az olaj és gáz kitermelésébe bevont külföldi vállalatok főleg kitermelést és a mezők korszerűsítését végzik, a jövőbeni készletek drága és kockázatos felkutatásában csak a szerződésekben szigorúan megkövetelt mértékig vesznek részt. Így valójában az országban feltárt új készletek mennyisége – bár ez nem kizárólag a külföldieknek róható fel  – messze elmarad a kitermelt mennyiséghez képest. Persze, ahol csak kutatással elérhető készletek várhatóak (Kaszpi tengeri blokkokban), ott erőteljes munka folyt ebben az irányban is, beleértve a műszaki innováció és technológiai transzfer széleskörű alkalmazását.

Nurszultan Nazarbajev autoriter rendszere nagyon sok olyan vonást mutat, ami a nyugati világ demokráciájának tartalmával és gyakorlatával, elveivel való összevetés nyomán semmiképp sem egyeztethető össze. Ugyanakkor be kell látni, hogy itt egy sajátos fejlődés játszódott le, aminek merőben más gyökerei, múltbeli geopolitikai összefüggései vannak. Kétségtelen tény, hogy a volt elnök nagyon jól és ügyesen tudott egyensúlyozni az Oroszországgal, a környező országokkal, a nyugati világgal és mindenek előtt Kínával kapcsolatban; ez utóbbi szomszéd országgal az eddig még sikeresnek bizonyult távolságtartás határt szabott a kínai gazdasági expanziónak. Az új kazah elit létrehozása, a nemzetgazdasági pozíciók újraelosztásának rendszere és nacionalista szellemiség felélesztése a társadalomban láthatólag sikeres, bár az feltételezhető, hogy a politikai eszközökkel alig rendelkező ellenzék valós ereje hitelt érdemlően nem mérhető fel.

Egy korszak bizonyosan véget ért Kazahsztán újkori történetében. A személyi hatalom zökkenő nélküli átadása viszont nem jelenti a társadalmi erőközpont bármilyen átrendeződését; a rendszer és a gazdaság jó ideig egészen biztosan a kialakított struktúrák mentén és keretein belül fog működni. Ilyen módon a korszak lezárulta mindössze jelképes, személyhez köthető; az ország életében a most megnyitott új fejezet várhatóan a megelőző korszak rendszerének és örökségének egyenes folytatása lesz.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!