Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Persze, egész Európa nyomorog, csak mi vagyunk erősek

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A józanul gondolkodó szakértők és politikusok gyakorlatilag tavaly nyár, az energetikára vonatkozó Uniós szankciókról szóló gondolkodás elkezdése óta figyelmeztetnek arra, hogy ha Brüsszel ezeket meglépi, annak az európai polgárok fizetik meg az árát. Most, fél évvel később pedig ennek már az első, nagyon szomorú, kézzelfogható jeleit is látjuk.

A vasarnap.hu oldalon jelent meg egy cikk, amelyből fentebb idéztem. Ez két kutatást elemzett, amelyek alapján elmondták, hogy Brüsszel elhibázta a szankcióit, aminek hatására ma az európai polgárok igencsak elégedetlenek, sőt, milliók nem képesek kifizetni a számláikat, ami miatt komoly válság alakulhat ki az EP-választások idején. Az persze való igaz, hogy az energiaárak megemelkedtek, méghozzá nem is kicsit, de azzal azért elég sokan – többek között szakértők is – vitatkoznak, hogy ennek oka önmagában az lenne, hogy Brüsszel szankciókat léptetett életbe Oroszországgal szemben.

Az energiaárak azért növekedtek meg komoly mértékben, mert az orosz vezetés háborút indított Ukrajnával szemben. Előbbi a világ legjelentősebb energiaforrás-exportőre, utóbbi pedig a világ egyik fontos éléskamrája. Csak ha ezt a két tényezőt nézzük, akkor is beláthatjuk, hogy mindenféle szankció nélkül is válság alakult volna ki, amelynek mértéke súlyos lett volna. Lehet hogy nem ennyire, ezen lehet vitatkozni, de kialakult volna egy válság, amelyért csak és kizárólag azok az oroszok tehetőek felelőssé, akik lerohanták Ukrajnát. Az, hogy Európa úgy döntött, hogy oldalt választ, az megint csak kifogásolható, de véleményem szerint kötelességünk volt ama ország mellé állni, amelynek polgárait megtámadta a Putyin-féle Oroszország.

De mégsem csak ez a leginkább érdekes az idézett cikkben, amely – mint említettem – két kutatásra hivatkozik nagy erőkkel. A kormánypárti Századvég ugyanis azt is megállapította, hogy Magyarországon csupán a háztartások 14%-a él energetikai szegénységben, ennél arányaiban kevesebben csak a finneknél küzdenek fűtési nehézségekkel. Hogy ez miért is érdekes? Nos azért, mert ugyanez az arány Portugáliában és Franciaországban 34%, Hollandiában 31% és még Németországban is lakosság 24%-át érinti. A számok alapján tehát az mondható el, hogy a sokkal gazdagabb Franciaországban vagy Hollandiában – nem is beszélve Németországról – is sokkal kevesebben vannak azok, akik nem engedhetik meg maguknak a magasabb gázszámlákat.

Értem, hogy megvezetett a magyar társadalom egy jó része, na de ennyire? Ki a franc hiszi el azt, hogy komolyabb problémákkal néznek szembe a tőlünk Nyugatra található, a magyar társadalomnál jóval gazdagabb francia vagy holland társadalmak? Lehet itt kormánypártiakat megkérdezgetni, de végső soron mi értelme van ennek? Aki küzd a rezsiszámlákkal, az küzd, márpedig még olyan kormánypárti celebritások is küzdenek velük, mint mondjuk Nagy Feró, pedig ő aztán elég hűségesen szolgálja Orbánt, hogy aligha valószínű, hogy olyan nagyon szűkölködik.

Hogy válság van Európában, de a világ nagy részén, az nem vitás. Mint ahogy az sem, hogy ennek többek között a háború az oka – azért a covid és az azt követő recesszió sem elhanyagolható -, de csak azért, mert az Európai Uniót szapuljuk, a problémák még nem fognak megoldódni. Igenis jól tette az EU, hogy közösen állt az ukránok mellé és azzal is jó döntést hozott, hogy elítélte az oroszokat. De mindennek megvan az ára. Ott van viszont Orbán Viktor, aki nyíltan állt ki Putyin mellett és áll ki a mai napig, viszont az ország ugyanolyan sőt, talán nagyobb problémákkal küszködik, mint más nyugati országok. Akkor mégis mit értünk el ezzel? Ugyanúgy szenvedünk, mint mások, és még le is járattuk magunkat. Lehet, hogy változtatásokra van szükség Brüsszelben, de hogy idehaza is, az egészen biztos.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.