Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nem kell megint feltalálni sem a kereket, sem a langyos vizet

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép reggelt, derűs napot kívánok mindenkinek! Működik már az Integritás Hatóság. Annyiban legalábbis, hogy az elnöke, akit Bíró Ferencnek neveznek, már nyilatkozott. Azt mondta ő a Bloombergnek a szájával, hogy visszautasítja a vádakat, Orbán Viktor rendszere nem korrupt, csak egyes emberek. És igyekeznek ők, de akár évekig is el fog tartani, mire feláll a rendszer. Merthogy úttörők, feltérképezetlen területen járnak. Oppardon! Én hülye meg azt hittem, hogy nevezhető korruptnak az a rendszer, ami konkrétan a korrupcióra, annak kiteljesítésére jött létre és épült fel. Bíró Ferenc szerint ez így nem igaz. Ezen a logikai nyomvonalon elindulva le is vonhatjuk a következtetést, hogy igazából maffia sincs, csak bűnöző-hajlamú egyedek vannak. Sőt, focicsapat sincs, csak olyan fickók, akik egyszerre szeretnek futkosni olyan helyen, ahol jelen van egy bőrgolyó és két kapu is. Színház és társulat sincs, csak egymástól független művészek vannak, akik valamilyen oknál fogva ugyanannak a darabnak különféle szerepeit tanulták meg. Zenekar és kórus sincs, tök véletlenül játsszák, éneklik zenészek és énekesek ugyanazt a művet. Majdnem azzal folytattam, hogy Fidesz sincs és kormány sincs, csak az egyéni ambícióikat kiélő emberek vannak, de közben rájöttem, hogy ez történetesen igaz, és semennyire nem vicces. Az úttörőségről pedig az a véleményem, hogy vannak olyan országok, ahol egészen jól működik a korrupció lebirkózása, bátran lehet tanácsot kérni. Nem kell megint feltalálni sem a kereket, sem a langyos vizet. Továbbá ott az uniós ügyészség, egyszerűbb lenne csatlakozni, hatékony segítséget jelentene a küzdelemben. Aztán Hadházy Ákostól is el lehetne kérni az eddig feltárt ügyeket, biztosan örömmel segítene. Korrupció létezik mindenhol, de az egyáltalán nem mindegy, hogy mekkora mértékben, és hogy az elkövetőknek kell-e félniük az igazságszolgáltatástól. Emellett valóban fontos a társadalom felvilágosítása – sokan eleve korrupt rendszerbe születtek, abban nőttek fel, nem ismerik fel a bajt, mert számukra természetes, mindennapi jelenség -, erre bőven elég lenne Orbán rokonságának és üzleti köreinek tételes bemutatása. Akár mókás rajzfilm keretében el lehetne magyarázni, hogy egy kormányon lévő vezető politikus családtagjai és szomszédai, volt kollégiumi társai miért nem juthatnak politikai és gazdasági előnyökhöz, állami megrendeléshez, közpénzhez egészséges közegben. Szóval vannak bőven opciók, hajrá, Bíró úr!

Ha az előbbi hírecske nem is annyira, az azonban igenis vicces, hogy a brüsszeli bürokraták már nem csak betartanak a rezsimnek (nagyon helyesen, éppen ideje), de a diplomáciában szokásos udvariasság is kezd lekopni róluk. Szintén nagyon helyesen, szóból ért a magyar. Egyesek abból sem. Az Európai Bizottság szóvivője tájékoztatta a sajtót a testület álláspontjáról a magyar kormány (Fidesz/Orbán Viktor) nemzeti konzultációs melldöngetésével kapcsolatosan. Peter Stano azt mondta erről, hogy tudnak ők a magyar konzultáció eredményéről, ahogy arról is, hogy nagyon kevés szavazópolgárt érdekelt annyira a dolog, hogy válaszra méltassa. Azt is mondta, simán elérheti a csúti a célját, vissza lehet vonatni az Oroszországgal szembeni szankciókat. Ehhez picit kevés az, hogy Orbán már akarja, meg kell győzni a többi 26 tagállam kormányát, aztán szabad a pálya. Mennyire kínos ez! Egyszerűbb lenne a helyzet, ha a vezér az unióban is bevezethetné a rendeleti kormányzást, ahogy itthon is csinálja. Akkor elég lenne simán bejelenteni, mimagyarok ezt akarjuk, és mindenki bekaphatja. Ha törvényt kell módosítani a szent cél elérése érdekében, Semjén Zsolt biztosan vállalja, hogy bármelyik éjszaka megír bármilyen módosítási javaslatot, akár új törvényt is barkácsol, ha ez a parancs. Reggel megszavazza az Európai Parlament, délben megjelenik a szükséges közlönyben és már készen is van. Itthon is így megy ez, miért ne működne uniós szinten? Merjünk nagyot álmodni! Tanulja csak meg az a 26 tagállam, hogy senkit nem érdekel az ő, a polgáraik akarata, kizárólag Orbán Viktor akarata számít, az ő nevük pediglen kuss. Ha zúgolódni próbálnak valahol, majd jól odamegy Pintér Sándor, aztán rendet vág. Aztán Európa jelentősebb cégeit, szolgáltatóit és bankjait szépen sorban átveszi a Mészáros-csoport, a bányák apukának jutnak, Ráhel megkapja a turizmust és a divatcégeket, Tiborcz a szállodákat és kastélyokat, és még mindig marad osztogatnivaló az udvartartásnak. Az uniós polgárok pedig mehetnek 600 euróért gürizni a mindent ellepő akkumulátorgyárakba. Hát nem csodás vízió? Mégis más lenne, ha nem Hatvanpusztán kellene családi bázist építeni, elég lenne Versaillest kicsit kibővíteni. Hétvégi vityillónak megfelelne.

Folytatva a kacarászásra okot adó fideszes akciók sorolását, itt egy újabb példa arra, amit Hofi mondott a csigáról, amely bizonyos politikusokhoz és pártokhoz képest lényegében egy valóságos gerincoszlop. Önkormányzati választás volt Jászberényben, melyen a Fidesz jelöltje finoman fogalmazva is kevéssé volt sikeres. Nem annyira finoman fogalmazva úgy fest a dolog, iszonyúan pofára esett a kormánypárt és az ő jelöltje, a jászberényiek semennyire nem óhajtottak a drágaszép miniszterelnökúr kedvére tenni. Ez még így, önmagában nem annyira példa nélkül való, hírértéke is van, de nem akkora, mint annak, ami a szavazás után történt. A Telexen olvasható a sztori, érdemes megnyitni, roppantul mulatságos. Még nem volt hivatalos végeredmény, amikor a Fidesz–KDNP által támogatott, ám függetlenként induló versenyző – aki a helyi kórház orvosigazgatója, ami valószínűvé teszi egy nagyjából 27 ezer lelket számláló kisvárosban, hogy mindenki ismeri, nem nagyon tud eltűnni észrevétlenül – hivatalos Facebook-oldala ahogy volt, elillant. Én mondjuk nem vagyok biztos abban, hogy személyesen a potenciális polgármester tüntette el, általában a Fidesznek szoktak erre emberei lenni, akik vezetik az ilyen oldalakat, alkalom adtán el is sikálják, ha erre van igény (arról már nem ők tehetnek, hogy meddő próbálkozás legyalulni nyom nélkül az ilyesmit), mindenesetre a nem kevés reklámpénzzel megtámogatott oldal többé nem látható. Az lenne nekem a kérdésem, hogy vajon mit gondolt az, aki meghozta ezt a döntést? Értem én, hogy az átlagpolgár memóriája aligha veri az aranyhal emlékező-képességét, de ilyen rapid feledés azért még ebben az országban sincs.

Be kell látnunk, hogy Magyarország immár Európa szórakoztatóipari központja. Mi, akik a kabaréközpontban vagyunk kénytelenek élni, nem annyira élvezzük ugyan, de az a 2000 ember, aki nem győzi számolni a gyarapodó pénzecskéjét, bizonyára boldog. Szorgos népünk győzni fog! Vagy nem.

Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek! Egyszer majd csak felkel a Nap, és látni fogunk. De legalábbis a sötét enyhül egy kicsit.