Január 27,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Sajnálatos tragédia

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,840,123 forint, még hiányzik 1,159,877 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Egy rendőr meghalt. Ennek nincs és nem is lehet semmiféle politikai töltete, ez egy olyan tragédia, amelynek nem kellett volna megtörténnie ugyan, de sajnálatos módon benne van a szakmában. Nagyon ritkán ugyan (idehaza legalábbis), de előfordul az, hogy súlyos sérülés ér intézkedő rendőröket, és sajnos az is előfordulhat, hogy egy sérülés halálosnak bizonyul. Ez önmagában tragikus, de külön szomorú az, hogy egy ilyen eset kapcsán is Pintér kerül elő, vagy hogy magasabb fizetések kellenének a rendőröknek, és egyéb hasonló megjegyzések, amelyek egyikének sincs véleményem szerint sok köze ahhoz, ami történt.

Az eddigi információk szerint egy zavart elmeállapotú – hogy pszichés problémái voltak, vagy drog hatása alatt állt, az majd idővel kiderül – férfi rátörte kalapáccsal a szomszédjára az ajtót, akihez rendőröket hívtak, a rendőrök érkezésüket követően megkezdték a férfi megbilincselését, ám ő kitört a rendőrök szorításából és többüket megszúrta egy késsel. Ketten szerencsésebbek voltak, de egyiküket szívtájékon találta el a kés, a kiérkező mentők pedig már nem tudták megmenteni az életét. Az elhunyt még harminc éves sem volt, ami talán még borzasztóbbá teszi ezt a tragédiát, noha bárki halála tragédia önmagában is.

A helyzet viszont az, hogy véleményem szerint ez egy olyan eset volt, amely igen nehezen lett volna megelőzhető. Itt nem arról van szó, hogy ha magasabb lenne a fizetésük, vagy ha többen lettek volna, akkor nem fordulhat elő ehhez hasonló tragédia, hiszen egy kiszámíthatatlan ember kiszámíthatatlan reakciója vezetett a tragédiához. Persze itt el lehet azon gondolkodni, hogy talán ha megfelelőbb kiképzést kaptak volna a rendőrök, esetleg ilyen és ehhez hasonló helyzetekben rendelkeznének szúrás elleni védelmet biztosító mellénnyel, akkor nem következik be a tragédia, de ezek olyan feltételezések, amelyeket a szakértőknek kell végiggondolniuk és mérlegelniük.

Sokan arról is beszélnek, hogy miért nem lőtték már le korábban az elkövetőt, hogy biztosan azért következett be a tragédia, mert nem merik a rendőrök használni a fegyvereiket, de véleményem szerint ez sem egy helyes megközelítés, mivel nem arról van szó, hogy hetente történnének ilyen és ehhez hasonló tragédiák. 1988 óta 13 rendőrgyilkosság történt, amelyek többségét lőfegyverrel követték el. Noha ez a 13 gyilkosság akár soknak is tűnhet – nem lehet hangsúlyozni, hogy minden egyes gyilkosság tragédia -, de ez nemzetközi szinten gyakorlatilag elenyészőnek számít. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne lenne tragédia az, ami történt, mert természetesen az, de nem hiszem, hogy úgy kellene viselkedni, mintha ezek az esetek mindennaposak lennének, és ott leselkedne a veszély minden sarkon.

A rendőrök életéhez, munkájához tartozik – ez akár tetszik, akár nem -, hogy előfordulhatnak tragédiák. Ritkán, de előfordulnak, mint ahogy ezek előfordulnak mentők, vagy épp tűzoltók esetében is. Vannak olyan szakmák, ahol benne van a veszély abban, ami a munkaköri leírásukhoz tartozik. Véleményem szerint ebből a fenti esetből nem kellene sem politikai, sem pedig közbiztonsági esetet kreálni, hiszen nem erről van szó. Olyan ez, mint amikor egy autóversenyző egy balesetben életét veszíti, majd a közvélemény rögtön arról beszél, hogy valamin változtatni kell, hiszen elfogadhatatlan az, hogy ilyen esetek megtörténjenek.

Ez való igaz, minden ilyen és ehhez hasonló esetet ki kell vizsgálni, és le kell vonni a megfelelő következtetéseket, de itt inkább szakmai változtatásokra lenne szükség mintsem arra, hogy azonnal megrendüljön az emberek közbiztonságba vetett bizalma. Persze mindig lehet javítani a közbiztonságon, ez nem is vitás, de sajnos ilyen és ehhez hasonló esetek akkor is előfordulhatnak, ha minden szabályt betartanak a rendőrök, ha megemelik a fizetésüket, és másként járnak el. Bár elkerülhető lenne teljes mértékben az ilyen eset, de véleményem szerint jobb lenne, ha elfogadnánk, hogy ez is benne van, még ha ugyanúgy fáj is egy-egy ilyen tragédia.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!