NEHAZUGGY

Aberrált hazugságokat kell ép ésszel elviselni. A tények, az érvek nem számítanak

Felhőtlen, vidám vasárnapot kívánok! Január közepe lenne, ha a 31 maradék nélkül osztható lenne 15-tel, de lényegében így is eltelt már egy fél hónap az évből. Igaz, nekem úgy tűnik, mintha egy örökkévalóság telt volna el az új év első perce óta, olyan tömény formában ömlik minden irányból a szennylé.

Mielőtt az ép eszünkre való tekintettel az egészséges felejtés homályába merülne: móka és kacagás gyanánt javaslom mindenkinek, akit érint, hogy ne gonoszkodjon, ne lebegtesse, ne sejtesse Rákay Fülöp megélhetési patrióta nerszolga úrról, hogy ő „egy semmihez sem értő, zenetévés hülyegyerek”. Ne sértegessék a mimózalelkét azzal, hogy sejtetik a nyilvánvalót, mondják ki bátran. Hát hiszen a rinyáló mártír sorozatos rinyálásait hallgatva éppen ez a problémája neki. Hogy róla, túlhájpolt dörgölőzőről nem sejtetik, hanem kvázi tényként rögzítik a pályafutása, a megnyilvánulásai alapján, hogy pontosan az, aminek látszik. Egy álértelmiségi bizniszhazafi, egy modoros, elvakult pojáca, egy önkritikátlan propagandista, aki még ahhoz is gyáva, hogy legalább vállalja, ő kicsoda, és szembenézzen azzal, hogy abból, hogy ő kicsoda, egészen pontosan mi következik. Philip úrnak ez sajnos nem megy, viszont perverz módon mégiscsak tökéletesen definiálta önmagát és a rendszert – amelyet szolgál, és amely megmérgezte ezt az országot -, amikor arról kérdezték, van-e olyan, a vele szemben álló oldalról érkező kritika, amit hajlandó lenne megfontolni.

Nos, nincs meglepetés. Ex-Fülöp úr büszke arra, hogy nincs ilyen. Ő nem hajlandó a vele szemben állók fejével gondolkodni, akik mást gondolnak a világról, mint ő, és akik általa felfoghatatlan módon „képesek a hazaárulás minősített esetét napi szinten elkövetni”. Ez a probléma: hogy az nem érv a megélhetési patriótaság és a silány minőségű, kulturális merényletnek minősülő Aranybulla mellett (fontos, hogy nem személyeskedés, hanem komoly kritikák, érvek sorakoznak amellett, hogy a milliárdos költségvetés dacára egy vállalhatatlan, szégyentelen borzadály lett a mű), hogy az ember lehazaárulózza a nem vele azonos politikai oldalon álló honfitársai tömegeit. Az nem érv semmire, hogy aki nem fideszes, az hazaáruló. Az nem érv semmire, hogy aki értékelhetetlen paródiának tartja az Aranybullát, aki hiányolja a hiteles párbeszédeket, a kidolgozott karaktereket, a jó színészi játékot, mindazt, amit ma egy nívós történelmi filmnek nyújtania kell, pláne 1000 millió forint, azaz 1 000 000 000 forint közpénzből, az rohadjon meg, nem kell vele foglalkozni. Le kell szarni a fejét, mert az amerikai troll, gyurcsányista, sorosista, hungarofób liberális szemét.

Erről szól ez az ország, erről az intellektuális, erkölcsi, emberi, jellembeli posványról, a mesterségesen kreált stratégiai lövészárkokról, a feloldhatatlan gyűlöletről. Ettől áll ez az embereket cipőméretre, szemszínre, politikai szimpátiára, hitre és vakhitre való tekintet nélkül fizikailag, mentálisan, lelkileg megbetegítő rendszer oly stabilan a lábán. Azért, amiről ez a zsírgazdaggá hízott udvaronc is beszél: mert nincs közös pont, nincs közös nyelv, nincs közös nevező és nekik az az érdekük, hogy soha ne is legyen. Rákay propagandista-producertől Szijjártó miniszterig, a kormányszóvivő asszonyságtól minden fideszesek miniszterelnökéig akárki megszólal, ebbe a büdös, hazug, pusztító mederbe tereli a közéletet, a közbeszédet.

Ahogy Rákay, úgy a hivatalban lévő (külügy)miniszter sem rejti véka alá, hogy tévedhetetlen: ha az a kérdés, hogy miután állítólag aggódik a magyar hallgatók sorsa miatt, akkor hajlandó lenne-e esetleg lemondani kuratóriumi tagságáról a Széchenyi István Egyetemért Alapítványban, ami egy igen komoly feltétele annak, hogy a magyar felsőoktatás ne kerüljön ki a nemzetközi akadémiai vérkeringésből, akkor erre az a válasz, hogy felháborító, hogy „brutális kettős mérce”, hogy „hungarofóbia”. És nem csak arról van szó, hogy még a szóban forgó alapítvány se tudja, hogy a bruttó 1,5 milliós kurátori fizetéséért (ami mellett nyilván felveszi a miniszteri fizetését és az országgyűlési képviselői fizetését is) pontosan mit és mennyit dolgozik náluk Szijjártó, meg nemcsak arról van szó, hogy ha netán az összes orbánista miniszter és egyéb politikus el is takarodna az alapítványokból, maradna ott bőven jól fizető állás további megbízható, lojális janicsárok és végrehajtó emberek számára. Nem csak a nyilvánvalóan jól fizető pozíciókról van szó, hanem a miniszteri hazudozás brutális kifejeződéséről. Miszerint bezzeg a nyugat-európai egyetemek vezetőségében ott ülnek kormányzati tisztséget, felelősséget viselő személyek, és az ott nem probléma, meg hogy összeférhetetlenségi szabályok megalkotásánál teljes egészében az Európai Bizottság iránymutatásai szerint jártunk el.

Nem, nem és nem. Egyrészt az Európai Bizottság régóta figyelmeztetett a kuratóriumokban ülő fideszes politikusok összeférhetetlenségére, és esélyt is adott a magyar kormánynak, hogy oldja meg a problémát, a magyar kormány nem oldotta meg a problémát, ellenben bosszút meg hungarofóbiát kiált. Másrészt nem nagyon van hasonlóság az európai alapítványi egyetemek és az Orbán-rezsim által létrehozott alapítványi egyetemek között. Csak a lényegre szorítkozva: Európában jellemzően magánegyetemek, azaz magánszemélyek adományaiból fenntartott egyetemek vannak alapítványi fenntartásban, a tisztelt kurátorok megbízatása pedig nem a haláluk pillanatáig szól. Ezzel szemben az Orbán-rezsim állami egyetemekből – állami pénzek és az állami vagyon állam alóli kiszervezésével – kreált úgynevezett alapítványi, modellváltott egyetemeket úgy, hogy életük végéig, nettó politikai alapon kinevezett fideszes pártkatonák (miniszterek és oligarchák, nyúlványok és megbízható káderek) rendelkezhetnek az egyetemek vagyona felett, és hozhatják meg azokat a döntéseket, amelyekhez a hanyatló Nyugaton az egyetemek szenátusainak beleegyezése szükséges. És erre az egészre, vagyis arra, hogy a jelenlegi állampárt politikusai életük végéig (pontosabban addig, ameddig lesz egy másik világnézetű kétharmados kormány, amely visszaállítja az egyetemi autonómiát) megkaparintották maguknak a magyar felsőoktatást, az a válasz, hogy hungarofóbia. A NER totális hatalomátvétele a magyar felsőoktatás felett nem probléma, az a probléma, hogy Brüsszel hungarofób.

És mindenütt ugyanez a primitív, hazug, eltorzult, beteg narratíva uralkodik, nem számítanak a tények, semmi nem számít. A nulla forint közpénzből működő Átlátszó tényfeltáró portál küldetésének és rendeltetésének megfelelően rántja le a leplet évek azokról az ügyekről, amelyeket a kormány (a mindenkori kormány!!!) eltitkolna, erre jön a közpénzekből kitartott, magát szellemi honvédők gyülekezetének nevező CÖF és benyögi, hogy az Átlátszó nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet. Nem az a baj, hogy a korrupció legfőbb politikája által kormányzott országból lassan egy fehér folt sem marad, az nem nemzetbiztonsági kockázat. Az a baj tizenhárom éve (igaz, korábban is gyakran ugyanígy volt), hogy ez időről-időre a nyilvánosság egy része számára kiderül. Hogy még mindig vannak, akik küzdenek ez ellen a mocsok ellen. Az a baj, hogy egy tényfeltáró portál a munkáját végzi. Az nem baj, hogy a mindenki pénzéből fenntartott, ámde a Fidesz szolgálatában álló százmilliárdos tudatmódosításra berendezkedett közmédia kötelékében országos bordélyház fenntartásával gyanúsított, büntetett előéletű szalagmunkások dolgoznak (stílusosan éppen a bűnügyi magazin riportereiként), hanem az a baj, hogy aki kritizálja a bűnözést, a korrupciót, a szakmai silányságot, az alkalmatlanságot, a kártékonyságot, a pártállástól függetlenül mindenkit nyomorba döntő szakmai és morális züllést, az utálja a magyarokat és árulja a saját hazáját.

Ebben élünk, ezt kellene valahogy ép ésszel elviselni. Hogy kiáll a kormány szóvivője a kamera elé, és a kormány által megszavazott brüsszeli szankciók ellen indított nemzeti konzultációt visszaküldő 1,4 millió emberre hivatkozva hazudja bele 8 millió ivarérett polgár arcába, hogy a magyarok 97 százaléka ellenzi azt, amivel a kormány korábban egyetértett Brüsszelben. És a szeme se rebben, és hétfőn bemegy dolgozni, és ugyaninnen folytatja. És ugyanezt csinálja a főnöke, aki azt értette meg abból, hogy az ivarérett magyarok több mint 80%-át egyáltalán nem hozta lázba az uszítása, hogy

 a magyar emberek elutasítják a brüsszeli szankciókat!

Még a saját híveiknek is csak egy töredéke volt hajlandó konzultálni velük, de nem számítanak a tények, ellenkezőleg: aki szóba hozza a tényeket, az hungarofób és hazaáruló. Aki színjátéknak, bűnös pénzégetésnek tartja a 2,7 milliárdos technikai költség mellett lezavart, értelmetlen, átláthatatlan, semmilyen jogi következménnyel nem járó cirkuszt, aki szerint a magyarok száma nem 1,4 millió, azt simán lehurrogják, lekiabálják. Ezt kellene ép ésszel elviselni. Ezeket az aberrált hazugságokat, amelyekkel vitatkozni sem lehet, amelyekkel szemben az érvek mit sem érnek. Na hát nem egészen ilyen vidám vasárnapra gondoltam, de sebaj, lesz még így se.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább