Mani kövek

Spectator: Szegény ország gazdagsága

Hír volt, hogy két olajtartály felrobbant vagy – az állami tájékoztatás szerint felrobbantották – Venezuelában. Az ország kaotikus politikai és gazdasági viszonyai között mindkét variáció lehetséges. Az esemény kapcsán azonban érdemes lehet egy pillantást vetni ennek az országnak a kőolaj iparára. Venezuela alighanem többször állt sorba, amikor a világ szénhidrogén vagyonának szétosztására sor került. A 900 ezer km²-es,  nagyon változatos földrajzi adottságokkal rendelkező ország népessége 30 millió fő. Venezuela híre egy idő óta szociális, politikai és gazdasági káosszal és példátlanul nagy szénhidrogén tartalékkal kapcsolódik össze. Az ország hagyományos eszközökkel és módszerekkel kitermelhető bizonyított készlete 77 milliárd hordó (talán érdemes emlékeztetni arra, hogy a hordó – „barrel” -nemzetközi olajipari térfogat egység, 159 liter), a technikailag kitermelhetőnek tekintett nehézolaj készlete pedig további 270 milliárd hordó.  930 milliárd hordó annak az ismert szénhidrogénnek a mennyisége, ami sajnos a jelenleg elérhető technológiával és eszközökkel belátható időn belül gazdaságosan nem lesz kitermelhető. (A készlet adatok összegzett mennyisége – csak a nagyságrend érzékeltetése érdekében leírva – megegyezik a világ kitermelhető hagyományos olajkészletével, de ez csak mennyiségi összehasonlítás, ugyanis a venezuelai készletből a közel 1000 milliárd hordó mennyiséget le kell számítani, mint nem kitermelhetőt.) Az ország kitermelhető nehézolaj készletével azonban így is a világon vezető helyen áll.

A hatalmas olajkészlet 55 000 km²  területen, 600 x 70 km kiterjedésű kelet – nyugati irányú övezetben (Orinoco Oil Belt, spanyol nevén Faja Petrolífera del Orinoco) helyezkedik el, ezen belül négy kutatási és termelési terület van, amik még további kitermelési blokkokra tagolódnak.

Az itt található olaj azonban extra nehéz olaj, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag nehezebb a víznél (átlagosan 1, 014 g/cm³) és nagyon viszkózus, jelentős a kén és nehézfém tartalma. Ezek miatt a kellemetlen fizikai és fiziko-kémiai tulajdonságok miatt egyaránt nehéz kitermelni és szállítani is. A minőségének feljavítását az állami olajvállalat (PDVSA) 1 millió hordó mennyiségben amerikai finomítókban, további 3,2 milliót a világ más finomítóiban végzik. A kedvezőtlen tulajdonságok mellett  egyszerű függőleges kutakból is napi 625 ezer hordó olajat termelnek ki az olaj övezetben, meglepő módon a hordónkénti kitermelés költsége egy évtized alatt 70 %-kal csökkent, jelenleg kevesebb mint 1 dollár/hordó. A kitermelési technológiai változtatása nélkül a „hideg” kutakból felszínre hozott olaj mennyisége átlagosan 850 hordó kutanként. Komoly problémát jelent ugyanakkor, hogy ezzel a „hideg” kitermeléssel egyfelől nagy mennyiségű homok is a felszínre kerül, ami további előkezelést igényel szállítás előtt. Még nagyobb probléma, hogy ezzel a kitermelési eljárással mindössze 10 % kihozatal érhető el, azaz az olaj 90%-a örökre a mélyben marad. A kormányzat már korábban célul tűzte ki, hogy az olajkihozatalt 20 %-ra növeljék. Ez elkerülhetetlenül új műszaki megoldásokat követelt, ami azonban csak külföldi szakmai befektetők bevonásával volt megvalósítható. A szakmai befektetők természetesen igényt tartottak arra, hogy saját értékelést végezzenek az Orinoco vagy még gyakrabban Faja néven említett övezet olajtartalékaira vonatkozóan. Más kiút nem lévén, a kormányzat ebbe beleegyezett, bár tisztában kellett lennie azzal, hogy ezzel az USA több mint rosszallását fogja kiváltani.

Az állami PCVSA  olajvállalat saját 60 %-os érdekeltsége megtartásával az övezet 27 blokkra osztott területeire pályázatot hirdetett, ahova a szakmai kihívásnak megfelelő súlyú vállalatok jelentkeztek. Az egyetlen észak-amerikai székhelyű vállalat  (Chevron) mellett indiai (ONGC, Indian Oil), spanyol (Repsol), olasz (ENI), malajziai (Petronas), japán (Inpex, Mitsubitshi), paraguayi (Petropar), vietnami (PetroVietnam), kínai (CNCP) és több orosz nagyvállalat (Rosznyefty, GazpromNyefty, Lukoil, TNK-BP és Szurgutneftyegaz) van ma jelen Venezuelában. Az orosz érdeklődés egyáltalán nem váratlan szakmai nézőpontból sem, ugyanis Oroszország 88 milliárd hordó – különböző okok miatt annak tekintett – nehezen kitermelhető olajtartalékkal rendelkezik és a nagyvállalatok meglehetősen széleskörű  ismeretekkel rendelkeznek ennek kitermelési lehetőségét illetően. (Ez a mennyiség az orosz olajipari hivatal szerint világ nyersolaj igényét közel 20 évig kielégítené.) A venezuelai kormány alapvető célja az volt, hogy 1,2 millió hordó/nap hozamot érjen el az olajkitermelés. A korábbi „hideg” vagy hagyományos technikával termelő kutakon felül a közös vállalatoknak jóval fejlettebb, un. termális (ez többnyire gőzbesajtolást jelent) technológiát kellett megvalósítani működési területükön. A projekt(ek) első öt évében 12 milliárd dollárt fordítottak a fejlesztésre; a teljes projektet 35 év időtartamúra tervezték és ezalatt 8 milliárd hordó olaj kinyerése a cél. (Ez mindössze 3 %-az össze olajkészletnek, azonban be kell látni, hogy a fejlettebb kitermelési módszer jóval drágább és várható eredménye sem jelezhető előre pontosan, szemben a hagyományos, „normális” olajmezőkkel.)

Amennyire szinte elképzelhetetlen a hatalmas mennyiségű szénhidrogén előfordulása a Faja övezetben, olyan rendhagyó is – mai ismeretek szerint – a keletkezése, felhalmozódása. (Szükséges megjegyezni, hogy nagyságrendileg hasonló méretű a kanadai Atabaska olajhomokkő, azonban az felszínen vagy annak közelében van és képződése is bizonyos tekintetben más. Talán egy másik bejegyzésben érdeklődésre tarthat számot ez a szintén szokatlan felhalmozódás.)

A Orinoco vagy Faja nehézolaj képződésének kezdete távol van jelenlegi felhalmozódási helyétől. A földtörténeti középkor közepén, úgy 160 millió évvel ezelőtt az akkori tengerben tömegesen élt parányi őslények pusztulásával folyamatosan rakódott le szerves anyagban gazdag üledékek sora. A lerakódott üledékekben a szerves maradványok a fedő rétegek terhelése és az eltemetés mélységével növekvő  hőmérséklet együttes hatására lassan szénhidrogén részecskékké kezdtek átalakulni. Az olajképződés folyamata azonban nem tudott végig lejátszódni és nem zárult le nyersolajcseppek kialakulásával. A földtörténi események miatt ezek a – csak részben átalakult – szénhidrogént tartalmazó kőzetek nagy területen felszínre kerültek, majd a folyóvizek hálózata homok formájában több mint száz kilométer távolságból a jelenlegi Orinoco/Faja medence belsejébe szállította azokat.  25-30 millió évvel ezelőtt, már a földtörténet újkorában kialakult nagy Orinoco medencében lerakott homokkőben ilyen módon talált új helyet a már részben átalakult szerves anyag és képződött belőle kőolaj. A homokszemcsék közötti kis pórusokban elhelyezkedő olaj a rá nehezedő üledékek nyomására – természetének megfelelően – migrálni, vándorolni kezdett, ennek korlátait finomszemcsés tömött rétegek jelentették, de a zárás nem volt teljes. A  szénhidrogén-generálás során képződött könnyű szénhidrogén-komponensek a felszín közelében szétszóródtak, a nagy molekulasúlyú szerves vegyületekből álló olaj maradt a tárolórétegben. A felszínnel való nyitott kapcsolatról árulkodik, hogy víz, oxigén és baktériumok tömege szivárgott az olajos rétegekbe, ami az olaj un. biodegradációjához (baktériumok által történt kémiai szerkezet változás) vezetett. Ennek az egész folyamatnak kellemetlen következménye még, hogy a nyersolaj nem csak nehezen kezelhető módon viszkózus, hanem magas (6%-ot elérő) kéntartalmú és jelentékeny mennyiségben fordul elő benne vanádium és nikkel is, ami módfelett megnehezíti a nyersolaj finomítói kezelését.

A kitermelés során tapasztalható homoktartalom paradox módon éppen a nyersolajnak köszönhető. Rendszerint amikor egy homokkő réteg létrejön, majd további üledékek rakódnak a felszínére a homokszemcsék közti térben a szemcséket a vízből kivált mész vagy kova cementálja össze. Ha a kőolaj ezt követően vándorol a kőzetbe, akkor csak a rendelkezésre álló, csökkent méretű pórusokat tudja kitölteni. Abban az esetben azonban, ha olaj már jelen volt, amikor a homokkő lerakódott, a szemcsék felületén levő olajfilm megakadályozza meszes vagy kovás kötőanyag kicsapódását. A homokkő laza szerkezetű, porózus marad. A nyersolaj kiszivattyúzása során pedig sodródnak a szemcsék a folyadékkal és homokot fog tartalmazni az olaj.

A kitermelés korábban alkalmazott „hideg”eljárása során a kútból szivattyúzott nyersanyagot vezetéken tengerparti finomítóba szállították, részben ott vagy részben külföldön „feljavították”, azaz jelentős térfogati veszteség árán kisebb fajsúlyú és könnyebben kezelhető olajjá alakították. Az így kapott olaj egy részét visszavitték a termelő mezőbe és a tárolórétegbe juttatva hígították a nyersolajat, növelve a termelés kihozatalát, más része pedig eleve exportra került, már jobban értékesíthető formában.

Az újabb, korszerű eljárás során gőzt sajtolnak be a tárolórétegbe hosszú, több hetes periódusokban. A hőhatás miatt az olaj viszkozitása csökken és az olaj könnyebben szivattyúzható. Ezt a folyamatot addig ismétlik, amíg a besajtolás költsége kisebb, mint a kitermelt olaj értéke. Előnye, hogy jelentősen megnövelhető a kihozatal (átlagos 8%-ról akár 15%-ra, bár még így is 85 %-a az olajnak a tároló homokkőben marad), hátrány, hogy nagy területen hatásosan nem használható ki, csak a kutak néhány csoportját érintően. A nem periodikus, hanem folyamatos gőzbesajtolás, amit gondosan kialakított kúthálózattal lehet megvalósítani, nagyobb terület kitermelési mutatóját javíthatja, azonban számos geológiai és technikai feltételnek kell együttesen teljesülnie, hogy valóban eredményes legyen.  Jelenleg több termelési technológiai megoldással is kísérleteznek, érthető módon azonban mindenhol általánosan alkalmazható nincs.

Nagyon nehéz szubjektív megjegyzés nélkül zárni Venezuela olajiparának vázlatos bemutatását.

Józan ésszel nehéz belátni, hogyan jutott el oda egy energiahordozókban ennyire gazdag és jövőbeli lehetőségekkel rendelkező ország, hogy a legelemibb napi szükségleteket és ellátást sem biztosítja lakosságának? Nem rövid úton jutott ide, az utat populizmus, politikai és szociális demagógia kövezte ki. Az erőszakos állam,  a közgazdasági hozzá-nemértés, hatalomvágy és gátlástalanság egyaránt szembeötlő.

Az ország tipikus példája az olajra alapozott és kisiklott államnak: az állami bevételek alapvetően az olajexportból származnak. A gazdasági és politikai hatalom szűk elit kezében összpontosul. A politikai és társadalmi intézményrendszer gyenge és nem elszámoltatható, a korrupció viszont általános gyakorlat.

Az export bevételek 98 %-a, a nemzeti 50 %-a  olajeladásból származik. Az olajtermelés az elmúlt évtizedben folyamatosan csökkent, 2018 végén történelmi mélypontot ért el. A GDP két számjeggyel zsugorodott 2018-ra, a gazdaság zuhanórepülésbe került, bekövetkezett a hiperinfláció . 2017 óta az állam nem fizeti milliárd dolláros külső adósságait.  A lakosság 90 % él a szegénységi küszöb alatt. Minden tíz venezuelai közül egy véglegesen emigrál. Mindeközben Maduro elnök minden intézkedésével a demokrácia alapjait igyekszik aláásni és erőszakkal fenntartani hatalmát.

2019.03.15.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább