NEHAZUGGY

Amíg a saját politikai boszorkánykonyhájában fröccsöntött mesterséges válságokat kellett legyőzni, száguldott a szekér

Jó reggelt és boldogabb új évet kívánok én is mindenkinek! Igaz, hogy a kormány tenyérjósai és jogvégzett alufóliasisakos nemzetikeresztényei szerint 2023 a böjt éve lesz (vagyis már most is az), szerintem ne csüggedjünk. Lehetne ez sokkal rosszabb is. Például ha most a rubeljobboldallal szemben a dollárbaloldal lenne kormányon, akkor megnézhetnénk magunkat. Akkor bezzeggyurcsány a miniszterelnök nem homárt zabálna kétoldali böjt idején az olasz tenger martján, hanem – Hadházy Ákossal szólva – bélszínt hátszínnel. Na, azon fel lehetne háborodni ma is.

Ma, amikor január hetedik napját üljük éppen, vízkereszt után eggyel. Amikor még tart az ortodox karácsony alkalmából a moszkvai háborús agresszor által cinikus fapofával elrendelt 36 órás tűzszünet, amire semmi jel nem utalt tegnap a fronton. A Vadhajtásoktól Deák Dánielig vernyogó putyinista szubkultúrát leszámítva értelmes, jóérzésű ember aligha lepődhetett meg azon, hogy miután a háborús bűnösnek (értsd: megszállónak) egyáltalán volt pofája a megszállt féltől ilyet kérni, pillanatokon belül kiderült a nyilvánvaló: esze ágában nincs tartani magát a saját maga által kitalált szemfényvesztéshez. Pontosan olyan ez, mint a politikai kereszténységgel (azaz a politikai termékként lebegtetett vallásossággal) házaló felcsúti kultúrkör, ahol a tízparancsolat nem valamiféle kötelezően követendő alaptézis, hanem kizárólag mások számára kötelező, egyébként napi szinten többször is lehugyozható, opcionális halandzsa.

Amilyen tökéletesen rímelt egymásra Vlagyimir Vlagyimirovics és Novák Katalin volt Fidesz-alelnökből lett független államelnök újévi beszéde, oly sokatmondó az is, hogy tíz hónapnyi gyilkolás, nettó népirtás, több száz ukrán templom, azaz a keresztény európai kultúra épített örökségének lerombolása után az említett asszonyság Putyin képmutató, cinikus és groteszk egyoldalú tűzszünetre vonatkozó felhívását nem cinikusnak, groteszknek és képmutatónak tartja, hanem egy lépésnek a béke felé. Szerintem Orbán Viktor kettes személyi számú hűséges szolgájának (Kövér László közjogi méltatlanságtól tudom, hogy feléjük így szokás hivatkozni a nőkre) – aki az egész nemzet szolgálata helyett egy olyan korrupt zsarnokot és egy olyan rezsimet szolgál, amelyik a békével öblöget, miközben minden megszólalásával, intézkedésével békétlenséget szít és minden hazai és nemzetközi-diplomáciai húzásával direkt vagy indirekt módon az erőszakot támogatja, az erőszak nyelvén beszél – néhány dolog elkerülte a figyelmét, miközben a főnöke hamis, üres, torz, hiteltelen békemonológját felöklendezte a Twitterre. Úgy látszik, hogy a boldog új év az ő állapotán se javított, ellenben sokat rontott. És most még csak nem is arra gondolok, hogy aki egy temetésről is képes ócska, lájkvadász propagandavideót forgatni (legyen az akár egy volt pápa, akár egy névtelen közmunkás temetése, rohadtul tökmindegy), az bármilyen aljasságra, gonoszságra képes. Szerintem szemforgató Novák asszonyság figyelmét elkerülte mindaz, ami miatt ma az orosz propagandában éles nyelvcsapásokkal magasztalják az EU-ellenes Moszkva-párti Orbánt, és diszkréten zsidózva az egykori nácik szélsőjobboldali lázadásának (?!!?!!) nevezik 1956-ot. Szerintem ahogy tavaly is az volt, most is ugyanannyira szörnyű, riasztó, borzasztó.

Novák Katalin főnöke mondjuk megdolgozott rendesen a háborús gyilkos orosz rezsim és propagandistái elismeréséért. Ha csak annyit tett volna, amennyit tavaly októberben tett, amikor úgy emlékezett meg az ’56-os szabadságharc leveréséről, hogy nem volt hajlandó leírni, pontosan kik verték le azt a szabadságharcot, akkor is bőven túlment volna azon a határon, amit magára valamit adó, magát szabadságharcosok leszármazottjának tartó büszke nemzet elviselt volna ettől az alaktól és bandájától. De ennek a sokszoros hatványát is elviselte, úgyhogy ma már meg se legyezi az ingerküszöbét, alulról sem súrolja a fenenagy nemzeti büszkeségét, hogy Magyarország elnöke ártatlan, megkínzott gyerekek, nők, férfiak, civilek holttestére köp, midőn a tömeggyilkos Vlagyimir hipokrita tűzszüneti javaslatát egy, a béke felé tett lépésnek nevezi. Úgy, hogy elkerülte a figyelmét, hogy ez a képmutató, véreskezű alak, Európa felforgatója a keresztény karácsony idején nem érezte úgy, hogy kórházak, bölcsődék, templomok és óvodák bombázása helyett tűzszünetet kellene javasolnia. Úgy, hogy folyamatosan elkerüli a figyelmét, hogy ki az agresszor (a Kreml) és ki az áldozat (az ukrán nép), és hogy nincs más lehetősége a békének, mint az orosz csapatok kivonása a jogtalanul, törvénytelenül megtámadott, szuverén és független Ukrajna területéről.

És hogy miért rugózok ezen a témán újra meg újra? Egyrészt azért, mert feldolgozhatatlan számomra, hogy az ország vezetése tényleg ebbe az erkölcsi fertőbe süllyedve találta meg önmagát, és ebbe az erkölcsi fertőbe magával rántotta az ország statisztikailag releváns, választásokat eldönteni képes részét. Amelyik már csak egy lépésre van attól, hogy ő mindig is úgy tudta, az 56-os szabadságharcosok valójában az ország ellenségei voltak, akikkel szemben az orosz tankok hozták el a békét, ahogyan most is csak az orosz tankokban bízhatnak. Másrészt azért, mert ezen a moszkvai propagandára rímelő mérgező agylúgozáson túl mélyen elborzasztó, hogy a magyar államvezetés úgy politizál az orosz érdek mentén, hogy közben semmilyen látható haszna nincs belőle az országnak. Rekordáron vesszük az orosz gázt, fizetjük a nem létező, franc se tudja, mikor megvalósuló paksi csodaberuházást, a járvány idején a hisztérikus külügyminiszter volt az orosz vakcina reklámarca, és úgy egyáltalán: ha az ország érdekeit nézzük, amelyek természetesen nem esnek egybe a regnáló teljhatalom érdekeivel, akkor egyértelműen kijelenthető, hogy rohadtul sokba kerül az, hogy Moszkva lépten és nyomon vállon veregesse az LMBTQ- és egyéb liberális, elfajzott agendát toló EU ellen hősiesen harcoló orbánizmust.

És nem utolsó sorban azért kell erről beszélni, mert ez a Moszkva által elismert EU-ellenesség a(z egyik) garanciája annak, hogy az európai szövetségesei helyett nyíltan vagy burkoltan Moszkva mellett állást foglaló Orbán-rezsim túlélje kormányzásra való hajlandósága hiányának és évtizedes korruptságának szarcunami formáját öltő következményeit. Vagyis. Politológusi axióma, hogy Orbán és zenekara kizárólag válsághelyzetekben tudja fenntartani magát, vagyis nem a válság kezelésére törekednek, hanem annak menedzselésére, nem ritkán elmélyítésére azért, hogy a kilógó lólábakról eltereljék a figyelmet, és a védhetetlen ellentmondásokat tompítsák, kimagyarázzák. Az ellenséges, hanyatló, mindenféle csúnya dolgokat ránk kényszeríteni akaró Brüsszel démona nélkül Orbán Viktor nem létezik. Orbán zsenialitása (mármint az, amit sokan zseniálisnak tartanak benne) ez: tizenhárom éve a propaganda szintjén sikeresen harcol és győz a minket, magyarokat elveszejteni akaró gonosz Nyugat ellen. Amíg a saját politikai boszorkánykonyhájában fröccsöntött mesterséges válságokat kellett nagyokat mondva legyőzni, addig futott, száguldott a hatalom szekere. Most azonban a mumus valódi. Például az európai átlagnál érzékenyebben érinti mimagyarokat az Orbán-infláció (miközben az eurozónában egyszámjegyűre esett vissza a pénzromlás), amit csak fokoz, hogy a jobbágysorba rugdosott büszke magyarok spórolási lehetőségei is korlátozottak, és hiába örül a közepes képességű könyvelő az ország eladósításának, ha a jogállami feltételek betartása helyett folytatódik az átláthatatlan korrupciós ámokfutás. Mert akkor a borítékolható uniós forrásmegvonásokra nem biztos, hogy elég frappáns magyarázat lesz az, hogy de legalább itt a férfiaknak nem kell szülni, vagy hogy míg Gyurcsány direkt, szándékosan cseszett ki a magyarokkal, Orbán zseni azért kénytelen mindenki másra mutogatva nemkormányozni, mert a brüsszeli Soros-migráns-LMBTQ-összeesküvés keresztbe tesz neki.

Szóval jó-jó, hogy ne üljünk fel a bulvármédia álhíreinek, hanem örüljünk, hogy ha mi nem is, de őfényessége legalább homárt zabálhat a finn miniszterelnökével szinte megegyező fizetéséből idétlenül hunyorogva Róma partjainál, de azért még akár a betonbiztos rezsim destabilizációját is maga után vonhatja, hogy mindeközben a cukrozott, ársapkás csirkeszárnyvéget rágcsáló populáció bérei az uniós seregekét hajtják. Az a helyzet ugyanis, hogy hiába voltak jelentős emelések, nyoma sincs a magyar bérfelzárkózásnak. Sem a minimálbérnél, sem az átlagkeresetnél nem látszik, hogy behoznánk a lemaradásunkat az üvöltve köpködött hanyatló Nyugattal szemben, és ezen az se változtat, ellenben mindent elmond a cifra nyomorúságunkról, hogy a kommunikációs rablókormányzás felcsúti csillaga – az átlagmagyaroktól eltérően – többet keresett az uniós átlagminiszterelnöknél. Nem tudjuk, mi lenne, ha most a dollárbaloldal kormányozna, de az elég evidens, hogy mi van most. Ma pont olyan napom van, hogy még a szellemileg legalultápláltabb rezsimfanatikusról se akarom elhinni, hogy amikor már a krumplit, kenyeret és tejet se tudja megvenni (a bélszínt hagyjuk is, a brutális mennyiségű, marhadrága tengeri gyümölcsös lakomákat meg szerencsére nem szereti), akkor a tükör előtt azt mondogatja magának, hogy mekkora fényes siker és a kurvajólét csúcsa, hogy közel másfél évtized alatt visszajutott arra a szintre, amiért bezzeggyurcsányt annak idején elhajtotta a vérbe. (Majd holnap, jövő héten, fél év múlva másik nap lesz, akkor majd revideálom a kincstári optimizmusomat és ha indokolt lesz, önkritikát is gyakorlok. Addig is kulturált szép napot kívánok!)

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább