Január 27,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Mani kövek


Spectator: A Pokol Kapuja

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,840,123 forint, még hiányzik 1,159,877 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A kietlen közép-ázsiai Karakum sivatag türkmenisztáni területén egyedülálló látvány tárul azok elé, akik eljutnak oda. A jelenség ma már túlzás nélkül világhírűnek mondható, létrejöttének előzményei, története azonban távolról sem köztudott.

Foto: Tormod Sandtorv (2011)

A közép-ázsiai ország kiterjedése akkora, mint Spanyolország területe, lakosainak száma azonban alig több, mint 5 millió. Területének 80%-át a Karakum sivatag foglalja el. A közép-ázsiai térség legnagyobb része, így a mai Türkmenisztán is 1894 óta már orosz befolyási terület volt.  A jelenlegi határokon belüli terület 1924-1991 között a Szovjetunió egyik tagállama volt, aminek számos gazdasági velejárója és következménye a függetlenné válás óta is megmutatkozik.  Az utódállamok gazdasági közösségéből (Független Államok Közössége) 2005-ben kilépett. Mint egykori szovjet tagállam, Oroszország nézőpontjából ún. Közel-Külföldnek számít annak gazdasági előnyeivel és hátrányaival együtt. Az ország energiahordozókban nagyon gazdag, a világon a hatodik (más számítások szerint negyedik) legnagyobb bizonyított földgáz készletével rendelkezik, kőolajból is jelentős kitermelhető tartalékai vannak.

Az ország fővárosától, Asgabattól 290 km-re északra egy 48 év óta égő kráter látványa tárul az utazó elé, a tüzet földgáz táplálja folyamatosan, közel fél évszázada.  A 20 méter mély és nagyjából egy focipálya területének (mégis csak magyar mértékegységet alapul véve) egyharmadának (70 x 30 m) megfelelő kiterjedésű kráterből több helyen magasba emelkedő lángoszlopok csapnak fel; a látvány az alkonyati időszakban különösen lenyűgöző, amihez a feltörő gáz robaja is hozzájárul. A hely az Asgabatból észak felé vezető főútról letérve sivatagi terepen érhető el az egykori Darvaza települést érintve. Innen még 9 km terepi autózással juthatunk el magához a kráterhez. A település – aminek a hasonló hangzású neve kaput jelent – nyomán nevezik a helyet a Darvaza gázkráternek is, de kapu szó és a pokoli jelenség összekapcsolása eredményezi, hogy a Pokol Kapujaként  szokták emlegetni.  (A kráter elnevezés valójában félrevezető, mert a kráter rendszerint vulkánhoz kapcsolódó képződmény, és ebben az esetben szó sincs vulkáni működésről.) A valóban nagyon figyelemre méltó látványt viszonylag kevesen – látogatók száma nagyjából 10 ezerre becsülhető külföldiekkel együtt – tudják megnézni, mert Türkmenisztán módfelett bezárkózó ország, ahova turista vízumot körülményes megszerezni.

A Darvaza gázkráter létrejötte az internetnek köszönhetően világszerte ismert. Eszerint geológusok földgáz után kutatva fúrást végeztek, amikor a berendezés egy üreget ütött meg, amibe beszakadt a fúróberendezés és az azt ellátó műszaki felszerelések. Az üregből földgáz tört ki, de szerencsére emberi áldozata nem volt a balesetnek. A fúrás időpontja nem ismert. (Annyi kikövetkeztethető hozzáférhető szakmai források alapján, hogy 1964 végéig még nem történt a területen műszaki baleset. Vagy eltitkolták, ami a szovjet időszakban nem számított szokatlannak.) Jelenleg tényként kezelt adat viszont, hogy 1971-ben a geológusok úgy döntöttek, hogy meggyújtják a kiáramló földgázt abban a reményben, hogy a gáztárolóból rövidesen kifogy az utánpótlás. A technikai megfontolás másik indoka az volt, hogy bár a gázt alkotó metán önmagában ugyan nem mérgező, de az üvegház hatást felerősíti a légkörben és miután bizonyos mennyiségű kénhidrogén is társul hozzá, ilyen módon károsítja a környezetet. A legközelebbi település a 370 lakosú Darvaza falu, amit azután 2004-ben lebontottak, lakosait pedig elköltöztették.

2010-ben a türkmén elnök, az orvosi képzettségű, korábban egészségügyi miniszter, majd 2007-es elnökké választása előtt miniszterelnök-helyettes G. Berdimuhamedov helikopterről megtekintette a gázkitörés környezetét és módfelett elégedetlen volt a látottakkal. (Már a korábbi elnök, Nijazov is kategorikusan kijelentette a terület felett elrepülve, hogy legközelebb már nem akarja látni.) Az elnök ezúttal is elrendelte a környezet rekultiválását és a lángoló kráter felszámolását. A megvalósítás előre látható technikai nehézségei és feltételezhetően a hely iránti tagadhatatlan érdeklődésnek is köszönhetően a Karakumnak a krátert is tartalmazó 900 km² kiterjedésű részét természetvédelmi területnek nyilvánították 2013-ban. A Pokol Kapuja iránti érdeklődésnek még nagyobb nyilvánosságot biztosított, hogy a kanadai G. Kourounis  – részben a National Geographic, részben egy utazási iroda által finanszírozott – expedíciója során kötélen leereszkedett a kráterbe. A 670 °C-ot meghaladó hőségben (a hőkamera eddig a határig tudta mérni a hőmérsékletet), speciális kevlár védőfelszerelésben vett mintát az aljzat anyagából, amiben az expedíció amerikai biológus szakértője extrém hőmérsékletet tűrő baktériumokat talált. Sajnos a  mai napig nem került napvilágra a vizsgálat pontosabb eredménye, erre utaló adat szerint laboratóriumi elemzésre kerülhetett az anyag.

Távolról sem ilyen látványos két további „kráter” is ismert a Pokol Kapuja környékén. 12 km-re délre egy hasonló alakú, félig türkizszínű vízzel feltöltött medence, továbbá 9 km távolságra délnyugati irányban az alján iszapot tartalmazó beszakadás található. Mindkettőben gyenge gázszivárgás tapasztalható. Ezek a képződmények turisztikai látványosságként kisebb érdeklődést váltanak ki, ráadásul nehezebb is megtalálni helyüket a sivatagban.

A világban még néhány, a Pokol Kapujához hasonló égő lelőhely van, de ezeket méretében és látványban a türkmenisztáni jelenség felülmúlja. Legalább 2500 év óta ég például Kirkuk, a nagy iraki olajlelőhely közelében a Baba Gurgur (Tűz Atyja) nevű hely, az örök tűz előfordulásáról már Herodotosz is hírt adott. Ez a tűz – úgy tudjuk – nem emberi beavatkozás eredménye, szemben a türkmenisztáni esettel.

A türkmenisztáni Pokol Kapuja történetét azonban érdemes  – a hozzáférhető információk mentén –  mélyebben megismerni azon túlmenően, amit a közismert és közkézen forgó ismertetések tartalmaznak. Talán hasonlóan érdekes lehet a történet tényszerű hátterének, okának  felkutatása is, mint maga a látható jelenség. Ehhez azonban a szovjet rendszer kőolaj- és földgáz kutatási és kitermelési szakmai forrásai között kell az információkat keresni. Ennek eredményét történetünk második része mutatja be, foglalja össze.

2019.03.01.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!