Január 27,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Térdre kényszerültünk

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,840,123 forint, még hiányzik 1,159,877 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ez lesz életem, éltünk legkeservesebb posztja, ezért elnézést kérünk mindenkitől. Most, amikor elkezdjük írni ezeket a sorokat, még a másik esztendő van, még égnek a csillagszórók, még nem száradt ki a bejgli. Amikor majd olvassátok – reméljük, senkit nem bántunk meg a tegeződéssel, de végtére hosszú évek óta együtt vagyunk, talán így egyszerűbb -, akkor már egy másik év lesz. Remélem, reméljük, sokkal jobb év, mint az, amit magunk mögött hagytunk. Úgy búcsúztunk el tavaly, hogy fel kell dolgoznunk a veszteségeinket, ezért türelmet kérünk. Talán megkaptuk, és mindannyian hálásak vagyunk érte.

Tartozunk annyival nektek, hogy senkit nem belerángatva a magánszféránkba, de mégis magyarázatot adjunk néhány dologra. Észrevettétek, hogyne vettétek volna észre, nem olyanok voltak a portálok, az írások, ahogy azt megszokhattátok, és el is vártátok. Joggal. A magunk mögött hagyott időszak mindannyiónktól elvett valakit. A szerkesztőség egyetlen tagja sem maradhatott ki. Volt, akit sikerült visszaperelni az életbe, és voltak, akiket nem. Volt, aki fel sem tudott készülni a veszteségre és volt, aki fel tudott, de mint mindig, ismét kiderült, hogy nem lehet felkészülni arra, ha az embernek érzéstelenítés nélkül tépik ki a lelkét. Gyászolunk. Ki nagyszülőt, ki apát, ki a párját, igaz barátot, szívbéli kollégát. Rendszeres olvasóink bizonyára emlékeznek Spectatorra. Talán észrevettétek, hogy jó ideje nem írt. Akart pedig, annyi mondanivalója volt még. Bátran küzdött mindvégig, aztán nem tudott tovább harcolni. A teste hagyta cserben, a szelleme egy pillanatra sem. A karácsony nem ajándékot hozott, hanem elvitte őt. Őt is. Az elmúlt másfél év kifosztott mindannyiunkat. Talán el sem tudtuk volna viselni a sok csapást egyedül, de ez a szerkesztőség nem munkahely. Ez a családunk is. Megosztoztunk egymás fájdalmán, és valahogy sikerült átvészelni. Lépésről lépésre, napról napra. A következő csapásig, aztán újra. Ezt láthattátok, érezhettétek ti is. Nem az érdektelenség, nem a fásultság volt, lelkünk szilánkjait igyekeztünk összerakni. Újra és újra. Ezzel nem terheltünk senkit, most ez az egyetlen, kivételes alkalom, hogy beszélünk róla.

Megkezdődik hát az új év, de még ott sorakozik a kamra polcain a sok üveg, a szekrényben katonás rendben a ruhák, a kisasztalon a félbehagyott könyv, a fotel karfáján a keresztrejtvény, amit már senki nem fog megfejteni, kandallóban a fa, amit majd karácsonykor…, az íróasztalon a jegyzetek, a szemüveg, toll, egy fél zacskó keksz. Megannyi majd holnap, és egyszerre nincsen holnap. Mi, akik a nehezebb utat kaptuk, hiszen mindig azoknak fáj, akik maradnak, előttünk még ott a holnap. Dolgunk van, kötelességünk van önmagunkkal, veletek és velük szemben. Talpra kell állnunk, és talpra is fogunk állni. Gyászolunk, aztán megyünk tovább, mert nem lett jobb ez a világ, ezernyi okunk van, hogy beszóljunk. Ha egy kicsivel is, talán előbbre jutunk így. Tudom, hogy más családokban is történtek tragédiák, talán olvasóink közül is vannak, akik elvesztették szerettüket. Nekik így, virtuálisan küldünk egy baráti ölelést. Egy picit minden őszinte gesztus segít túljutni a holtpontokon. Mert nem egy van belőlük. Azért mondtam el mindezt, mert kicsiny szerkesztőségünkre olyan koncentráltan, olyan válogatás nélkül csapott le mindez, hogy már nem volt, aki vigasztalja másikat, mindannyian gyászoltunk és gyászolunk. Térdre kényszerültünk, és most próbálunk talpra állni. Mert a közhely igaz, az élet megy tovább akkor is, ha nem értjük, miért kel fel a Nap, miért szól a zene, miért tesznek úgy az emberek, mintha mi sem történt volna, miért nem látják azt a sötét űrt, ami minket beszippantani készül.

Spectator okos gondolatait a Szalonnázón olvashattátok. Mivel a teljes cikkek csak előfizetéssel érhetők el, ha szeretnétek, ha érdekel benneteket, sorban leközöljük itt az írásait, hogy bárki olvashassa. Nem aktuálpolitika, időtálló, még most is tanulhatunk belőle. Mindannyian. Mi, akik maradtunk, ismét leülünk a billentyűzethez, és veletek közösen eltöprengünk az élet, a politika, a mindennapok szépségein és aljasságain. Ha akarjátok, ha tehetitek, tartsatok ki mellettünk. Azzal, hogy olvastok, hozzászóltok, velünk gondolkodtok, mint hét éve mindig, minden egyes napon. Nem szoktuk túl gyakran mondani, de kénytelenek vagyunk, mert nélkületek nem fog menni. Hálásan köszönjük mindenkinek az eddigi támogatást, de azt kell kérnünk, aki teheti, csatlakozzon akár rendszeres, akár eseti támogatással, akár előfizetéssel. Mert ha nem tudjuk feltornászni a bevételt – és nem kicsivel, hanem körülbelül a mostani duplájára -, egyszerűen nem fogjuk bírni. Amit ti a számlálón láttok, az a bruttó bevétel. Abból jön le a bankköltség, a könyvelők, a szerverbérlés, a mindenféle költsége a portálok technikai működésének, az adók. Amit ti a számlálón láttok, annak jóval több mint a fele ilyen költség. Azt hiszem, nem kell magyaráznom, mi a baj. Mi mindent megteszünk, hogy visszataláljunk oda, ahhoz a hanghoz, amit annak idején behoztunk a magyar közéletbe – mert ez meggyőződésünk szerint így volt, néhány dolgot mi kezdtünk el -, ami körénk szervezett egy másik, nagyobb családot. Hisszük, hogy ez egy összetartó közösség. Vissza fogunk találni önmagunkhoz. Lesznek változások, nekünk még ki kell dolgozni, hogyan tudunk többet, jobban adni nektek. De az úgy nem megy tovább, hogy egy laptop kimúlása megakasztja a munkát, mert egyszerűen nincs pénz másikra. Úgy nem tudunk minden energiánkkal arra koncentrálni, amit imádunk, és amit talán jól csinálunk. Ami nem csak nekünk, de reményeink szerint sok-sok olvasónknak is fontos.

Tudjuk, hogy mindenkinek nehéz. Kaptunk nem egy és nem tíz levelet, olvasóink kénytelenek lemondani az előfizetést, a támogatást, mert az a kevés pénz sem fér már bele a családi, vagy az egyéni büdzsébe. Volt, van egyszerűen csak lejáró, és meg nem újított támogatás. Bizonyára vannak olyan olvasóink, akiknek havi 1000 forint nem rázza meg a költségvetését, de macerás beállítani a rendszeres támogatást, regisztrálni az előfizetésre, és mindig úgy vannak vele, hogy majd ha több idő lesz, majd holnap, majd jövő héten. Ha lesz 1500 olyan olvasónk, aki hajlandó rászánni 10 percet évente – hiszen egy év után lejár az automatikus utalás és meg kell újítani -, akkor túl fogjuk élni, akkor fel tudjuk ismét építeni azt a Szalonnát, amit annak idején megszerettetek. De hónapról hónapra csökkenő bevételekkel nem fogjuk tudni megtenni. Már most is, már jó ideje csak az elszántságunk, a személyes áldozatvállalásunk tudja életben tartani. El fogunk gondolkodni azon, hogy tudunk-e még valamilyen fizetési módot kapcsolni a portálokhoz, melyek megkönnyítik a döntéseiteket, de többet ebben az ügyben mi nem tehetünk, csak ti. Ezért azt kérjük, ha hisztek még bennünk, fogjatok össze velünk. Kapaszkodjunk össze, ahogy annyiszor tettük a hét év alatt, és menjünk tovább közösen.

Nem fog menni egyik pillanatról a másikra. Idő kell, ameddig már képesek leszünk előásni a romok alól önmagunkat, amikor maguktól jönnek a szavak, amikor nem azért mozognak az ujjaink a klaviatúra fölött, mert meg kell írni a napi cikket, hanem önmagát írja meg a cikk a fejünkben, csak le kell jegyezni. Úgy, ahogy ez éveken át volt, és ahogy ezt csinálni érdemes és kell. Ismét össze kell raknunk a darabkákat. Önmagunkat, az írásokat, a portálokat. Ismét meg kell találnunk a hangunkat, ami csak a miénk. Adjatok nekünk még egy kis időt a gyászra és a munkára, kérünk még türelmet, mert lesznek döccenők, talán átmeneti leállások, talán kevesebb cikk néha, nem tudjuk még. De ki fogjuk ásni a romok alól mindazt az értéket, amit közösen hoztunk létre. Ha tehetitek, segítsetek ebben minket.

Tudjuk, hogy a médiában nem szokás ezeket a dolgokat megosztani az olvasókkal, de a Szalonna soha nem volt olyan, mint bármi más, és nem is lesz olyan soha. Nem jobb, nem rosszabb, de más, mert az értéke mindig ez volt, és ez is marad. Ha Ti is úgy akarjátok.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!