Január 27,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ez mindannyiunk sara

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,840,123 forint, még hiányzik 1,159,877 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Állandóan fáznak a gyerekek, sokan betegek is, mégsem engedik meg nekik, hogy kabátot vegyenek fel – erről számoltak be szülők az RTL Híradójának Kiskunmajsán. De az igazgató elmondta, hogy gond egy szál se, ugyan a hőmérőket elvették a gyerekektől – mondván, csak az iskola által birtokolt hőmérő tekinthető hitelesnek – és sok helyen a penész is megjelent, a cél, hogy a gyermekeket megneveljék, hiszen nem kellene holmi bokákat villantani, meg tépett farmerekben iskolában megjelenni. Ezt az egyházi iskola igazgatója annak kapcsán tartotta fontosnak megjegyezni, hogy megkérdezték tőle, igaz-e, hogy megtiltotta a kabátok használatát az iskolában, amire azt válaszolta, hogy igen, de ennek nevelő célja van. Értem, tehát nevelő célzattal – biztos nem arról van szó, hogy nem szerette volna az igazgató, hogy az osztályteremben kabátban ülő, vacogó gyerekek képével legyen tele a hazai sajtó – osztja ki a diákokat, miközben az iskola az, amely még az előírt 18 fokot sem tudja biztosítani sokak számára.

Véleményem szerint a legszomorúbb az, hogy – tudomásom szerint – még egyetlen anyuka, vagy apuka sem ment be az igazgatóhoz, hogy megkérdezze tőle, ezt mégis hogyan képzeli? Hogyan van az, hogy a szülőkben ma már annyi sincs, hogy a saját gyermekeikért kiálljanak, és elküldjék az iskola vezetőjét melegebb éghajlatra? Mert itt nem arról van szó, hogy valóban hideg van azt osztálytermekben, de egyszerűen nincs mit tenni, hanem arról, hogy az igazgató szinte kikéri magának a történetet, meg egyébként is megoldottak már minden problémát. Az ilyen, a diákjai és tanárai érdekeit képviselni képtelen embert azonnal fel kellene menteni pozíciójából, és valaki olyat kellene odahelyezni, aki képes kiharcolni a fiatalok érdekeit, és megfelelően képviseli az alá tartozó tanárokat is, akiknek szükségük van megfelelő körülményekre ahhoz, hogy az elvárt módon tudjanak tanítani.

Állandóan csak a magyarázkodás megy, miközben a leginkább hibásak itt most a szülők, akik  az RTL-hez fordulnak ugyan – már ez is valami -, de láthatóan nem szembesítették az igazgatót a helyzettel és nem adtak neki ultimátumot. Nem kellene semmi más, mint hogy ilyen helyzetekben a diákok szülei szépen összefognak, bemennek közösen az iskolába és kérdőre vonják a vezetést. A tankerületek másból sem értenek, mint az erőből, amelyet jól láthatóan nem képviselnek a szülők. Idehaza az a szokás, hogy majd hősugárzókat adományoznak az iskolának, esetleg szépen kimeszelik a penészes falakat, felmosnak és kitakarítanak ahelyett, hogy kikövetelnék, hogy ha már az adónkból támogatni vagyunk kötelesek ezt a rendszert, akkor legalább a legalapvetőbb feladatokat lássák már el. Nem a diákok, tanárok, vagy szülők feladata az iskola jobbá tétele. Nem nekik kell krétát behordani, takarítani, falat festeni, hanem ezt az államnak – vagy az egyháznak – kell megoldani.

A gond viszont az, hogy ameddig a szülők is ilyen megalkuvók, addig a hatalom azt tesz, amit csak akar. Ameddig némán tűr a társadalom, sőt, van aki büszkén tapsol is ehhez az egészhez, addig itt semmiféle változás sem elképzelhető. Elvégre ezt a rendszert a település is kérdés nélkül támogatta, hiszen kétharmaddal nyert itt is a Fidesz. De sokan nem értik meg, hogy a szavazás eredménye befolyásolja az életünk minden részét. Az, hogy az általunk megszavazott képviselők azok, akiknek biztosítaniuk kell a megfelelő feltételeket akár egy iskolában is, ha viszont már ez sem megy nekik – ami jól láthatóan így van –, akkor a munkájuk ellátásra is alkalmatlanok. De az emberek nem értik az összefüggést a politikai döntéseik és azok végeredménye között, nem értik meg, hogy jelenleg csak és kizárólag a Fidesz tehet arról, hogy itt tartunk.

Itt lenne az ideje annak, hogy megértse a társadalom nagy része, hogy a politika befolyással van az életünk minden területére. Az, hogy milyen vezetőket választunk meg, kihatással van nem csak a mi, de a gyermekeink életére is, aminek tökéletes példája a fenti történet is. Nem szabad megalkuvó módon, lehajtott fejjel elfogadni azt, hogy az érdekeink képviseletére felesküdött politikusok még arra sem képesek, hogy a legalapvetőbb jogainkat biztosítsák. Itt a gyermekeink jövőjéről, az ország jövőjéről van szó, sokan mégsem értik ezt meg és nem látják, hogy milyen lejtőre került az ország. Itt nem csak arról van szó, hogy háború van és emiatt drágább lett az energia, itt arról van szó, hogy ha bármiféle probléma elé nézünk, nincs, aki valódi megoldásokat tudna felkínálni. Ez a kormány már sokadszorra megbukott, az emberek mégis valamiért újra és újra megválasztják őket. Vajon mi lehet ennek az oka? Valóban ennyire szeretünk szenvedni?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!