Január 27,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Most épp a sült galamb méretével van probléma

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,840,123 forint, még hiányzik 1,159,877 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ugyan nem akartam az oktatás helyzetéről, vagy a tanárok tiltakozásáról, polgári engedetlenségéről okoskodni, de egy olyan, a Telex által készített riportba botlottam, ami mégis erre sarkallt. Az köztudott, hogy ha nem is több száz, de több tucat iskola országszerte csatlakozott a sztrájkhoz, egyes helyeken a polgári engedetlenség eszközéhez nyúltak, mivel a sztrájktörvény megköti a kezüket. Diákok ezrei és tanárok százai csatlakoztak a megmozdulásokhoz (most éppen az MTVA székházánál tüntetnek a diákok), ami megmutatta végre, hogy egységesen elégtelennek vélik a kormány oktatás javításáért tett lépéseit. Kormánypártiak vagy sem, abban a legtöbben egyetértenek, hogy a tanárok és a diákok is többet érdemelnek annál, mint amit jelenleg kapnak. Az egyszerűen elfogadhatatlan, hogy egy rendőr többet vigyen haza, mint egy több diplomás, akár évtizedek óta a pályán lévő tanár. Ez ellen annak idején még Kövér László is felszólalt, noha ma már a hatalom egyik birtokosaként semmiféle problémát nem lát ebben.

A mostani megmozdulások sajátossága, hogy sokszor a diákok a tanáraikért állnak ki úgy, hogy a megmozdulásokon csak ők vesznek részt. Egyesek lesátoroztak a Belügyminisztérium épülete előtt, mások ülősztrájkot hirdettek. A tanáraikért és a saját jövőjükért állnak ki, ami borzasztóan fontos és becsülendő, de sajnálatos módon, mint olyan sokszor máskor, most is vannak igen sokan olyanok, akik még ha egyet is értenek a követelésekkel a célokkal, ők maguk nem mennek ki, vagy egyszerűen lapítanak. Nem merik kinyilvánítani a véleményüket, félnek, hogy még azt a kicsit is elveszítik, amijük van. Ehhez képest vannak olyanok, akik szolidaritásból egyszerűen felmondtak, és akár egy évtizedes pályafutásnak mondtak búcsút azért, mert fontosabbnak tartották azt, hogy egyenes gerinccel létezzenek, mint azt, hogy megtarthassák az alulfizetett, lenézett munkájukat.

A Telex elment Mórra, ahol egy olyan iskola tanárait és diákjait kérdezték meg, ahol senki nem sztrájkol. Egyetlen egy ember sem merte vállalni azt, hogy kiáll az oktatás javításáért és a felnövekvő generációk jövőjéért. Hogy a diákok nem álltak ki, azt talán még el lehet fogadni, nem mindenki elég érett ahhoz tizenévesen, hogy kiálljon egy olyan ügy mellett, amiben hisz, de egy felnőtt, másokat oktató tanártól ez már egyszerűen nem elfogadható. Aki fél a megtorlástól, aki kussol még ha egyet is ért a követelésekkel, az szerintem nem való tanárnak. Nem nagyon érdekel, hogy ezzel beletaposok-e egyesek lelkébe, mert úgy vélem, hogy gerinc nélkül nem lehet, és nem is lenne szabad tanítani. A tanároknak éppen hogy példát kellene mutatniuk a fiataloknak, nem pedig azt kellene bizonyítaniuk, hogy a magyar egy szolganemzet, amely a hatalmi retorziótól tartva inkább kussol és lapít.

Ami engem illet, én igen boldogtalan és dühös lennék, ha a gyermekemet valaki olyan tanítaná, aki nem mer kiállni sem magáért, sem pedig másokért. A megszólalók közül a diákok voltak azok, akik valóban el merték mondani, hogy mit is gondolnak az oktatás helyzetéről, miközben volt olyan tanár is, aki vállalta, hogy ő kormánypárti szavazó – amit én akkor sem fogok megérteni, ha valaki ezt elmagyarázza nekem, de ez legyen az én problémám –, és ugyan egyetért a kormány politikájával, de az oktatás helyzetét ő is rossznak tartja. Ennek ellenére nem áll ki sem magáért, sem pedig a diákjaiért. De volt olyan is, aki kerek perec kimondta, hogy ő túlságosan gyáva ahhoz, hogy sztrájkolni merjen, de talán ha valaki kiállna az iskolából az oktatásért, akkor történhetne valami.

Ez is olyan elkeserítően sajátos, nem? Hogy valaki menjen előre, mutassa az utat, nyissa ki a száját, és ha látjuk, hogy van támogatottsága, akkor majd talán csatlakozunk hozzá. Mi nem kezdeményezünk, mi mindig a másikra várunk, hátha kikaparja nekünk a gesztenyét. Sokan az állásukat kockáztatják – és vannak, akik már el is vesztették azt – azért, hogy jobb legyen a magyar oktatás, miközben tanárok tízezrei kussban lapítanak. Aztán ha netán sikerül kiharcolni a béremelést, akkor majd szépen, csendben örülnek. Ők semmit sem kockáztatnak persze és amikor szolidaritásra lenne szükség, akkor is csak esetleg a Facebookon teszik meg, de az eredmények már érdeklik őket. Ám nemcsak ez volt szembetűnő és mellbevágó ebben a riportban, hanem az is, hogy elmondásuk szerint nagy a szakadék a főváros és a vidék között. Érdekes ezt hallani a vidékiektől akkor, amikor egyfolytában kiállnak azért, hogy ne vegyük valamennyiüket egy kalap alá, mert Budapesten is ugyanannyi Orbán-fanatikus van, mint vidéken. Érdekes módon viszont most ők maguk bizonyítják azt, hogy ez mennyire nincs így.

Ha valóban olyan bátrak a vidékiek is, mint a fővárosiak, akkor mutassák meg. Itt az idő arra, hogy ne csak a budapesti gimnáziumokban álljon le az oktatás, hanem a vidéki városokban, kisebb és nagyobb településeken is. De nem, ilyenkor már szempont az, hogy ki hol van, és az is, hogy hol hány diák tanul. Ez egy baromság, egyáltalán nem az számít, hogy 100 vagy 500 diák tart ülősztrájkot, hanem az, hogy egységesen lépnek fel, vagy sem. Az számít, hogy ha akár csak tízen is vannak az osztályban, akkor is mind a 10 diák úgy dönt, hogy nem vesz részt az órán addig, ameddig változás nem történik. És ehhez a 10 diákhoz csatlakozhat a tanári kar is nyugodtan, erőt adva egymásnak. Ha valamikor, hát most lehetőségük van arra, hogy valamiféle változást érjenek el. Itt a sült galamb, csak ki kellene nyitni a szájukat, de jól láthatóan most már a galamb méretével van problémájuk. Mert valami mindig lesz, nem?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!