December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Az Orbán király érdekeivel ellentétes politikai nyomásgyakorlásról

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Azt értem, hogy tizenhárom hónapba telt, ameddig a Karmelita kolostorban is megvilágosodtak az elvtársak, hogy a szocialista tervgazdaság nem működőképes, mert hiánygazdasághoz vezet, bár üröm az örömben, hogy mi nem tartozunk azon szerencsés országok közé, ahol a miniszterelnök ezt még az egyetem padjaiban megtanulja, nem több mint egy évtizednyi kétharmados kormányzás után jön rá, következésképpen, amikor megvilágosodik, akkor is mással igyekszik elvitetni a balhét.

Azt is értem, hogy aki csak a nevében kormányfő, de valójában kizárólag a saját hatalma fennmaradásában érdekelt, kizárólag ennek a célnak az érdekében ügyködő hatalomgyárat működtet, annak egyáltalán nem kell kormányoznia, ameddig Borsodtól Nógrádig propagandával is jóllaknak a polgárok, ha mindig tudják, hogy kit gyűlöljenek azért, mert nekik szar. Vagyis azt értem, hogy miután saját magán kívül meg a külső, globális folyamatokon kívül nincs valódi ellenfele a kleptokrata autokráciának, pusztán 2-3 millió szektatag következetes manipulálása révén hatalmon lehet maradni, nem kell különösebben vesződni semmivel, ami túlmutat a következő pár órán, amit valahogy túl kell élni.

Azt is értem, hogy miután a propagandagyár nagyjából kiszámíthatóan és résmentesen szigetel, és miután a rendeleti kormányzással felturbózott korlátlan teljhatalom ennek nem gördít akadályokat az útjába, akár azt is bele lehet írni egy kormányrendeletbe (és bele is írták), hogy Brüsszelnek és az elhibázott szankcióknak a kurva anyját, amiért befuccsolt az orbánista-szocialista tervgazdaság és röpült a 480 forintos ársapka az üzemanyagról. Nyitok egy kapcsos zárójelet. Végül is mióta kormányhatározatba írták – pedig az még csak nem is jogszabály, tehát a kormány tagjain kívül senkit semmire nem kötelez, őket meg az egyélőistenen kívül senki semmire nem kötelezi -, hogy Norvégia kurva anyját, amiért ragaszkodott ahhoz, hogy a Magyarországnak a Norvég Alapból folyósítandó 77 milliárd forintból 4 milliárdot független civil szervezetek oszthassanak szét, illetve hogy a Norvég Királyság tartozik nekünk és Varga Judit influenszer azonnal intézkedjen, vizsgálódjon, cselekedjen, hogy „miként lehet Magyarország igényét a Norvég Alapból járó támogatások kapcsán jogi és egyéb úton érvényesíteni”, az már igazán nem ügy, hogy két napja kormányrendelet rögzíti, hogy az olajembargó alól mentesülő Magyarországon az olajembargó miatt kellett tűzre hajítani az ársapkát. Zárójel bezárva.

Ezt az infantilizált populációra kalibrált óvodás szarrágást értem, azt viszont egyáltalán nem értem (nem vagyok egy Török Gábor, bocs), hogy annak például mi értelme van, hogy az Orbán-kormány egyfelől összevissza hazudozik arról, hogy ők nem is vétózták meg azt, ami egyébként napirendre se került, de ha mégis, akkor sem adnák hozzá a beleegyezésüket, miközben pontosan tudják, hogy ha megvétózzák az Ukrajnának nyújtandó közös uniós hitelt és arra kényszerítik az EU-t, hogy kétoldalú alapon nyújtson hitelt Ukrajnának, azzal MINDENKI rosszabbul jár, mint a közös hitelfelvétellel, beleértve Magyarországot is. És azt se értem, hogy másfelől annak mi értelme van, hogy miközben hónapok óta nem hajlandóak ratifikálni Finnország és Svédország NATO-csatlakozási kérelmét, mert állítólag éppen az Európai Bizottság kedvében próbálnak járni a korrupció elleni fellépést szavatoló jogszabályi keret törvényesítésével, arra van idejük, hogy semmilyen jogi relevanciával és következménnyel nem járó politikai nyilatkozatokat szövegezzenek meg és feldúlt kebellel, levegő után kapkodva, a magyar emberek életébe való beleavatkozásról, szuverenitásról, nyomásgyakorlásról nyüszítve megszavazzanak, amiben lényegében a német és a holland parlament felmenőit emlegetik. Mert miért is? Mert a német és a holland parlament novemberben pár nap eltéréssel arra utasította Olaf Scholz német kancellárt, illetve Mark Rutte holland miniszterelnököt, hogy csak akkor járuljon hozzá a magyaroknak járó visszatartott európai források felszabadításához, ha a magyar kormány „ellenőrizhető és visszafordíthatatlan lépéseket tett a jogállamiság megerősítése és a csalások megelőzése érdekében”. A holland képviselők emellett arra kérték a kormányukat, hogy szorgalmazza Magyarország csatlakozását az Európai Ügyészséghez.

Tehát a magyar kormány, amelyik ezermilliárdos lyukakat fúrt az állami költségvetésbe és láthatóan képtelen azokat betömni, képtelen működtetni az országot, amelyiknek éppen ezért mostanság mindent és még annál is többet meg kellene tennie a brutális jogállamisági hiányosságok és a rendszerszintű korrupció okán visszatartott uniós források megszerzéséért, az ország érdekeivel ellentétesen cselekedve akaszt botokat a közös uniós cselekvés küllői közé. A NATO tagjaként baszik rá ratifikálni két európai uniós tagállam csatlakozását a szövetséghez, miközben a magyarok emberek érdekeire, az ország szuverenitására hivatkozva, mások mellett Németország és Hollandia adófizetőinek pénzéért kuncsorogva azért hörög, mert a két ország rohadtul nem szeretné, ha a saját adófizetőinek a pénzét úgy tolnák át az Orbán-kormánynak, hogy a korrupció virágzik, a jogállam döglődik, és ellopják az egészet a francba.

Nem látom be, hogy ez melyik párhuzamos univerzumban találkozik a hivatkozási alapként emlegetett magyar emberek életével, mimagyarok érdekével? Mi a terv azzal, hogy hazudva, fröcsögve zsarolónak bélyegzik a holland és a német törvényhozást, és felróják nekik, hogy beleavatkoznak Magyarország belügyeibe? Mivel? Azzal, hogy elegük van a megélhetési korrupt csalókból? Akkor miért nem azt írják bele a jogi következményekkel nem járó politikai nyilatkozatukba, hogy leszarják az uniós csatlakozáskor vállalt kötelezettségeiket, hogy eszük ágában nincs visszaállítani a jogállamot, hogy ragaszkodnak a korrupciós gépezet dübörögtetéséhez, hogy kell lóvé, és mindenkinek a kurva anyját? Bármit és akármit bele lehet írni rendeletekbe, határozatokba, politikai nyilatkozatokba, sőt, hazugságokat törvénybe is lehet foglalni, ha a küldetéstudatos, korrupt tudatrepedés úgy akarja. És akkor holnap mi lesz? Jövő héten mi lesz? És ha mindegy, hogy mi lesz, akkor miért nem egyenesen az Orbán király érdekeivel ellentétes politikai nyomásgyakorlásról hörögnek, miért hazudják Orbán érdekeit Magyarország érdekeinek? De tényleg mennyire lehet fontos ez a hisztérikus pótcselekvés, hogy miközben rohad az ország, Európa feketeöves vétózsarolója is begurul a parlamentbe azért, hogy jelen legyen ennek a kivételes eljárásban tárgyalt, gyorsított üzemmódban elfogadott, szégyentelen fércműnek az elfogadásánál?

Az eszébe nem jutott egyiknek se (dehogynem!), hogy erre a minősíthetetlen óbégatásra mind nem lenne szükség, ha egy normális jogállamot építettek volna az elmúlt 12 évben, ha nem az lett volna a kormányprogram, hogy Európa ellen szabadságharcolnak, ha nem akarnak mindenáron tüske lenni a köröm alatt, és szar a palacsintában, meg ha csak feleannyit lopnak, mint amiből a hatvanpusztai kastélybunker kacsalába is kijön. Ha azt gondolom ezek után, hogy beszámíthatatlan, elszabadult, gyakorló hazaárulók és nemzetrontó erkölcsi hulladékok uralkodnak az országon, akkor én vagyok a Sátán. Nyilván. De egyszerűen őszintén, komolyan nem értem, hogy mire megy ki ez az egész. Mert ha az Európai Unióból való kilépést készítik elő, akkor soha nem volt még ilyen tökéletes a csillagállás, de akkor bazmeg, ezt kéne mondani: parasztok, már nyíltan azért dolgozunk, hogy Moszkva külvárosa legyünk, holott eddig is az voltunk. Ez legalább végre tizenhárom év után nem is lenne hazugság.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.