Február 3,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A saját bőrükön kívül soha semmit nem védtek meg

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 68,517 forint, még hiányzik 2,931,483 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Tehát akkor az olajársapka. Azt írta az újság, és azt üvöltik szombat óta teli torokból az állampárt beszélő fejei is, meg az őket szolgáló propagandisták is, hogy már megint hatalmas győzelmet aratott mimagyarokorbánviktor és az ő kormánya, ezúttal is elérték, hogy Magyarországot nem érinti az, ami mindenki mást igen. Vagyis az, hogy hatvan amerikai dollárnál többet nem lehet fizetni hordónként az oroszoknak a TENGEREN SZÁLLÍTOTT olajért. Evidenciának számít, hogy a toporzékolásügyi miniszter fújta meg a harci-győzelmi kürtöket: Magyarország mentességet kapott az olajársapka alkalmazása alól, ezzel ismételten sikerült megvédeni Magyarország energiaellátásának biztonságát.

Ha nem maradt ki semmi nekem, és ha nem értettem félre semmit, akkor azzal nem dicsekedett Szijjártó Péter, aki a főnökéhez hasonlóan szintén soha nem hazudott még soha, hogy Magyarország természetesen, mint minden korábbi szankciót, ezt is megszavazta úgy, hogy közben egy csilliárdos, ám meglehetős népi érdektelenség által övezett nemzeti konzultációval küzd az ellen, amivel ő maga egyetértett, amit aláírt. Nézzük, mit állított szóról szóra a külügyminiszter, aki már majdnem annyi mindenhez ért, mint amennyihez garantáltan nem:

De miről van szó? Arról, hogy az Európai Unió tagállamainak szakminisztereit tömörítő Tanács, a soraiban a magyar kormánnyal + a G7 csoport szombaton megállapodott arról, hogy a tengeren szállított orosz kőolaj esetében hordónkénti 60 dolláros árplafont alkalmaznak, amitől azt várják, hogy egyrészt csökkenteni fogja Oroszország bevételeit, másrészt stabilan tartja a globális energiapiacokat. Nem jelentéktelen adalék: a jövőben ezt az árkorlátot nyilván lehet módosítani annak érdekében, hogy hatékonyan reagálni lehessen a piaci fejleményekre.

Ez a szankció tehát ma lép hatályba, amikor az EU-ban egyébként is hatályba lép a júniusban elfogadott hatodik szankciós csomagnak az a rendelkezése, miszerint senki nem importálhat orosz nyersolajat az EU-ba, kivéve Magyarország, Szlovákia és Csehország, nevezetesen a Barátság kőolajvezetéken, mert ezeknek az országoknak máshonnan nehéz pótolniuk a kiesést. Ez viszont elég régi mese, eddig is tudtuk. Az új szankció, amit szombaton a tagállamok EGYHANGÚAN fogadtak el Magyarország egyetértésével, erre a júniusi szankcióra épül, és azt hivatott megakadályozni, hogy Putyinék az Európai Unión kívül a világ bármely pontjára 60 dollárnál drágábban tudjanak olajat eladni a tengeren keresztül. Tehát a szombaton jogi értelemben is létrejött olajársapka mire vonatkozik? A tengeren szállított olajra. Magyarország honnan szerzi be a nyersolajat? A Barátság-kőolajvezetéken keresztül. Akkor milyen mentességet intézett az országnak a kormány? Semmilyen mentességet, amit eddig nem tudtunk. Mit védett meg a kormány? Az égadta világon semmit. Már ha leszámítjuk azt, hogy az állandó győzelmi kényszerbe belegárgyult Orbán-kormánynak valóban sikerült elérnie az uniós források alóli, átmenetileg garantált mentességet. Kétségtelenül fényes siker, de ne kalandozzunk el.

Akit a tények érdekelnek, annak feltétlenül érdemes elolvasnia a Portfolio kiváló, minden apró részletre kiterjedő elemzését erről a fontos kérdéskörről (beleértve a 480 forintos üzemanyagra leselkedő veszélyeket), ami még inkább szánalmassá teszi a kormány nemzeti konzultációban összehordott, egyébként is nagy hangon és széles körben terjesztett primitív csúsztatásait, féligazságait és hazugságait. Amelyek kísértetiesen hasonlítanak nemcsak úgy általában a Kreml propagandájára, de konkrétan az olajársapkára való reagálás gyanánt előadott moszkvai sivalkodásra is. Amiben háborús agresszorék, háborús bűnösék „a szabadpiaci elvek átírása” fölött rökönyödtek meg, „veszélyes és törvénytelen” eszközökről pofáztak, a bizonytalansággal, valamint a nyersanyagárak növekedésével riogattak, majd hozzátették: amúgy meg nem tartják kérdésesnek, hogy a véres orosz olajra változatlanul lesz kereslet. Mintha csak Szijjártó Péter száján könyökölt volna ki a Moszkva, nem? De:

Az Európai Unió bevezeti az olajársapkát. Pedig itt lenne az ideje, hogy Brüsszelben is belássák: az ilyen és ehhez hasonló intézkedések leginkább az európai gazdaságnak fájnak.

Az a helyzet, hogy bár én magam javasoltam magamnak, hogy ne foglalkozzak azzal, hány mondatukba pontosan hány hazugság fér bele, nekem sem könnyű együtt élni azzal, hogy megcáfolatlan hazugságok lógnak a levegőben. Azt hiszem, hogy akármennyire is értem, hogy a Putyin barátjukat sújtó szankciók ellen ordas nemzeti konzultációval hergelő kormánynak kínos és kellemetlen, hogy áldását adta erre az energetikai szankcióra (amit páros napokon a vörös vonallal egy lapon szoktak emlegetni, a Szijjártó nyakán dagadó erekkel megtámasztva), ezért nyilván megpróbálják elmaszatolni, az, hogy ilyen pofátlanul hazudnak ebben a kérdésben is, túlmutat azon, amit szó nélkül lehet hagyni.

Vagyis nem egyszerűen az a kérdés, hogy amit Szijjártó sikernek nevez, vagyis amitől a magyar kormány egyszer megvéd, abba belepusztul az ország, hanem hogy még csak meg sem védtek semmitől. Az is hazugság, hogy két nappal ezelőtt bármit elértek, kiharcoltak volna. Az, amiről beszélnek, nincs, nem létezik. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a külügyminiszter azt sugallja a fent szemléltetett Facebook-posztjában, mintha az Európai Unió – amelynek Magyarország nem mellesleg MÉG tagja – Magyarország akaratától teljesen függetlenül fogadta volna el az olajársapkára vonatkozó szankciót (lásd: az Európai Unió bevezeti az olajársapkát, pedig itt lenne az ideje, hogy Brüsszel agyához kapjon), hanem még megfejeli azzal a nettó hazugsággal is, hogy ők kiharcolták a mentességet az olajársapka alkalmazása alól. Szó nincs, egy büdös szó nincs semmi ilyesmiről. Se Szijjártó, se a főnöke nem harcolt ki semmit. Semmilyen típusú mentességet nem harcoltak ki, hiszen a soros szankció az Európai Unión kívüli TENGERI beszerzésekre vonatkozik, nekünk meg vezetéken keresztül jön a cucc.

Kettő: Magyarország nem az olajársapka alkalmazása alól kapott mentességet (amit kapott, az nem most kapta, hanem már korábban), hanem azt a lehetőséget kapta meg, hogy ha az olajársapka miatt Moszkvának esetleg elgurulnak a gyógyszerei, és az évtizedes illiberális haverságot magasról leszarva, mondjuk leállítja a Barátság-kőolajvezetéket, akkor a tengeri szállítás igénybevételével, Horvátországon keresztül, az Adria-vezetéken át továbbra is vehessünk olajat. Pont. Erről szól a történet, amihez képest mit hazudott Szijjártó? Hogy ők ISMÉTELTEN megvédték hazánk energiaellátásának biztonságát. A francot. A saját bőrükön kívül soha semmit nem védtek meg. Most is a saját bőrüket mentik, miután a 480 forintos üzemanyagellátás biztonságát már nem kell megvédeniük, mert az már nincs. De ahelyett, hogy Szijjártó azért harcolna, hogy a megbízhatatlan háborús bűnös ne zsarolhassa Európát az üzemanyaggal, ahelyett, hogy teljes mellszélességgel állna az európai uniós partnerei mellett, két perc alatt cáfolható, olcsó hazugságokat terjeszt Brüsszelről.

Esküszöm, tényleg nem értem, miben bíznak, mit remélnek.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!