Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Komolyan itt tartunk?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Krajsovszky Gábor egy érdekes cikket írt nemrégiben a vasarnap.hu felületére, amelyben az egyetemi docens – aki egy, a Semmelweis Egyetem gyógyszerésztudományi karán tanító figura, számomra érthetetlen, hogy az egyetemi docens cím mégis miért érdekes egy politikai témájú cikk esetében, amit a KDNP pártlapja a cikk végén kiemel – kifejti, hogy miért nem az Orbán-kormány felelős azért, mert többek között a pedagógusoknak nem megfelelő a bérezése. Aki arra tippelt, hogy biztosan a mocskos baloldaliak, a szocialisták a hibásak, annak részben igaza lenne, de az egyetemi docens úr leginkább a kommunistákat tartja ezért felelősnek, akik elmondása szerint olyan mértékben kifosztották az országot, hogy azzal a mai napig nem tudott mit kezdeni a nemzeti kormány.

Arról, hogy a pedagógusoknak − és még sok egyéb ágazat munkavállalójának – még mindig nem kielégítő a bérezése, eredendően nem a jelenlegi Kormány, hanem azok, illetve azoknak a szellemi örökösei tehetnek, akik 1945-től az értelmiségi embereket – az akkori baloldali, kommunista ideológiájuk értelmében – gyakorlatilag osztályellenségnek minősítették. Mivel ma már egyre kevesebb azoknak a száma, akik abban a korban felnőttként éltek, illetve ismerték annak a rendszernek a hazug terminológiáját, ezért az azóta változatlanul fennálló hazugságokkal ma is sokan nagyon könnyen megtéveszthetők és rossz irányba befolyásolhatók. Az alacsony értelmiségi bérekről eredendően tehát nem a jelenlegi kormány tehet, hanem azok, illetve azok elődei, akiket ezek a tüntetők most újra hatalomba akarnának helyezni.

Tizenkét év – vagy ha hozzávesszük Orbán korábbi uralkodását is, akkor 16 év – nem volt elég ahhoz, hogy legalább valamiféle változás bekövetkezzen a közéletben? Nem arról volt szó, hogy az elmúlt 100 év legjobb 10 évén vagyunk túl? Nem azt harsogták teli tüdőből, hogy mi vagyunk Európa gazdasági motorja és a GDP soha nem látott mértékben növekedett éveken keresztül? Nem arról volt szó, hogy beérjük a Nyugatot hamarosan, mivel a nemzeti kormány mindent megtesz ennek érdekében? Nem arról volt szó, hogy az elmúlt évtizedeben az EU több ezer milliárd forintot juttatott Magyarországra, hogy ezzel felzárkóztassa az igencsak leszakadó Kelet-Európát? Mi történt ezekkel a sikerekkel és a velük összekapcsolható pénzekkel? Ez sem volt elég a tanárok bérének rendezéséhez? Érdekes módon 2010 és 2020 között volt idő és pénz 32 stadion felépítésére országszerte, ami a magyar adófizetőknek 350 milliárd forintjába került. De emellett megemlíthetjük a templomokat is, vagy az egyházaknak megítélt elképesztő összegeket, vagy épp a Vodafone megvásárlását, amelyek összeadását követően bőven 1000 milliárd forint fölött vagyunk.

Kérdés tehát, hogy valóban a mocskos kommunisták és az őket pártolók hibája-e az, hogy több, mint 40 évvel a rendszerváltás után sem sikerült rendezni ezeknek a megkerülhetetlenül fontos munkavállalóknak a bérét? Nem állítom, hogy a korábbi szocialista kormányoknak ebben nincs felelőssége, mert akkor hazudnék, de Orbán egy olyan időszakban kapta meg a kormányrudat, amikor valóban ömlött a pénz Magyarországra, tehát ha ezeket a pénzeket nem herdálja el, akkor bőven lett volna pénz a tanárok béremelésére, amelynek következményeként ma talán nem lenne ilyen iszonyatos mértékű tanárhiány. De Orbán szerint az nem befektetés, ha megemelik a tanárok bérét, hiszen a tudás vélhetően számára soha sem volt fontos, az nem számít befektetésnek, ellenben a sporttal és a vallással, amely óriási befektetés ugye.

 A jelenlegi Kormány igyekszik mindent megtenni a pedagógusok bérének emelésére: „Ha létrejön a megállapodás az Európai Bizottsággal, eddig nem látott mértékű béremelés jöhet a pedagógusoknak − mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. Kiemelte: a megállapodással 2025-re elérhető az a cél, hogy a diplomás átlagbér 80 százalékát keressék a pedagógusok. Jövőre csaknem 21, majd 25, 2025-ben pedig 29-30 százalékos lehet a béremelés − közölte.”

Persze, hogyne, én meg villamos lennék, ha volna áramszedőm, de sajnos nincs. Már az önmagában is felháborító, hogy az uniós forrásokat arra használná fel a kormány, hogy béremelést biztosítson a tanároknak. Ezt az összegeket a magyar adófizetők pénzéből kellene előteremteni, az uniós forrásokat pedig olyan fejlesztésekre felhasználni, amelyek mindannyiunkat érintenek. De mivel az EU pontosan látja, hogy mi történt ezekkel a pénzekkel az elmúlt időszakban, ezért egyelőre jegelte a megállapodást. Nem a hazai baloldalnak köszönhető – még csak nem is a nemzetközi baloldalnak -, hogy nem jött eddig egy büdös vas sem Brüsszel irányából, hanem Orbán Viktornak, akik a cikk szerzője olyannyira ajnároz. Fogják már fel a drága hívek – pláne ha egy egyetemi docensről van itt szó, aki elviekben képes kellene, hogy legyen a gondolkodásra -, hogy az ország jelenlegi helyzetéért egyetlen ember felelős, akinek a neve Orbán Viktor. Nem Gyurcsány Ferenc, nem Soros György, de még csak nem is Kádár János. Orbánnal ellentétben ezek egyike sem volt hatalmon az elmúlt több, mint egy évtizedben.

Jelenleg (határainkon kívül háború van, ami a Kormányt is nagy anyagi pluszköltségekkel terheli meg és ezt módszeresen használják ki a tüntetők annak érdekében, hogy még jobban gyengítsék politikailag is a Kormány erejét. Emellett meg kell nézni azt a számtalan pozitív kormányintézkedést, amit a legutóbbi időkben is megtettek az országért, a családokért, a rezsicsökkentésért, a kedvező családi adótörvényekért, a pusztító migráció megállításáért.

Ezért minősítetten nemzetellenes mindaz, ami ezt a Kormányzatot – a nemzetet a nehéz körülmények között is megtartó és fenntartó erőt – gyengíti.

(…) Egyértelműen a polgári-keresztény Kormányzat kínálja messzemenően mindenben a legtisztességesebb és a – talán még mindig többségben levő, keresztény alapokon állók számára is − legelfogadhatóbb alternatívát.

Ha már egy egyetemi docens is ilyen „elveket” vall, akkor úgy hiszem, komoly problémával nézünk szembe mindannyian. Ha szerinte egyrészt az Orbán-kormány a legtisztességesebb, legelfogadhatóbb alternatíva, akkor reménykedni sem érdemes már. Ha szerinte mindazok, akik ezzel nem értenek egyet, nemzetellenesek, az pedig még súlyosabb gondokról árulkodik. Szomorú látni azt, hogy egy elviekben művelt, intelligens ember ilyen szellemi mélységeket ér el, hiszen itt messze nem egy fizetett propagandistáról van szó, ez az ember vélhetően valódi elhivatottságból közölte a fenti cikket. Tényleg nem tudom, mit is gondoljak, hiszen ha ilyen állapotban van szellemileg ez az ország, akkor nekünk befellegzett.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.