Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Szegény szlovákok

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Gáz van a szlovák egészségügyben, Magyarországra is küldhetik a betegeket – áll az Index témába vágó cikkének címében. Nem kívánom a szlovák betegeknek azt, hogy megtapasztalják a magyar egészségügyben uralkodó állapotokat, hiszen akkor lehet, hogy igen gyorsan visszarohannának oda, ahonnan jöttek. A történet onnan kezdődött, hogy 2100 szlovák orvos adta be a felmondását, ami még nem jelent alapvetően problémát egészen decemberig, hiszen addig dolgozzák le az utolsó hónapjukat, amelyet követően viszont elhagyják az egészségügyi rendszert, és az már komoly problémákhoz vezet. Az orvosok többek között béremelést követelnek, amit eddig ugyan nem adott meg nekik a jelenlegi kormány, de egyre inkább hajlanak erre, hiszen ha ez a 2100 orvos valóban egyik napról a másikra eltűnik az egészségügyből, akkor súlyos, megoldhatatlan problémákkal fognak szembenézni, ami a kormány bukását is előrevetítené.

Jól látható az, hogy Szlovákiában nem hülyéskednek. Nem tüntetgetnek békésen, nem küldenek nyílt leveleket az államtitkároknak és minisztereknek, hanem kiadnak egy több pontos követelést, amelynek teljesítése hiányában egyszerűen felmondanak. A kormány nem kívánta ezeket a pontokat teljesíteni – noha jelenleg már „csak” a fizetésemelés kérdéséről kell megegyezni -, de egyre inkább hajlanak erre. Ez egy tökéletes példa lehetne a magyar egészségügyi dolgozók (és egyéb szakterületeken dolgozók) számára, akik évtizedek óta élnek éhbéren és a legtöbben inkább teljesen tönkreteszik magukat ahelyett, hogy valami ehhez hasonló radikális lépésre szánják el magukat. Nyilván a magyar orvosok nem fognak még csak hasonlóhoz sem folyamodni a közeljövőben, hiszen nemrégiben a kormány fizetésemelésről döntött a javukra, de az ápolók bére már évtizedek óta nevetséges, és a kormány elmondása szerint ez nem mostanában fog megváltozni.

Van pénz a Vodafone felvásárlására, mint ahogy a hittantanárok béremelésére is, de arra már nincs, hogy a Covid alatt emberéletek ezreit megmentő ápolók bérét is megemeljék. Egyszerűen hülyének nézik őket már évek óta, nem függetlenül attól, hogy erre sajnálatos módon okot is adnak. Folyamatosan elhiszik a kormány hülyítését és meg sem próbálkoznak valamiféle ellenállással. Annak idején pedig volt lehetőségük arra, hogy a fekete ruhás nővér személyében beálljanak valaki mögé, de ők inkább úgy döntöttek, hogy kicsinálják. Ott volt egy ember, aki felvállalta, hogy az élére áll ennek a mozgalomnak, mégis ahelyett, hogy támogatták volna őt ebben a harcban, pont az történt, ami ilyenkor idehaza történni szokott: a bátor embert kicsinálják, a mozgalom pedig hamvába hal.

Nálunk ez történt az elmúlt évek tüntetéseinek mindegyikével, még ha esetleg jól is indult volna. A mostani tanárok, diákok és szülők által kezdeményezett megmozdulások is hasonlóan kezdenek kifulladni, pláne most, hogy sokan a megélhetési válság szélére kerülnek, más dolgok jobban fogják érdekelni őket, mint a tanárok fizetése. Most az ársapka a téma és az, hogy mennyibe kerül a kenyér vagy a tej. Ez persze alapvetően érthető is, hiszen a mindennapi betevő alapvető fontosságú mindenki számára, de még ezek árának emelkedését sem képes a társadalom a kormány nem megfelelő politikája eredményének látni. Egyszerűen ahelyett, hogy fellázadna a társadalom a dilettáns, bűnös politikával és a korrupt kormánnyal szemben, inkább elhiszi, hogy Brüsszel tehet mindenről.

A lenézett szlovákok legalább pontosan látják, hogy a kormány tehető felelőssé azért, ha az orvosok bére nem megfelelő. Nem Brüsszelt meg valami aggastyán filantrópot hibáztatnak ezért, hanem a kormányt, amely a bérekről dönt. Idehaza a magyar társadalom egészen komolyan elhiszi azt, hogy azért nincs pénz az ápolók, vagy a tanárok béremelésére, mert a gaz Brüsszel nem ad nekünk pénzt. Hovatovább a magyar ellenzék is azért szurkol, hogy Brüsszel ne adjon, ezzel ők is felelőssé tehetőek azért, mert nem tudnak béreket emelni idehaza. Ennyire ostoba lenne itt mindenki? Még a megvetett Szlovákiában is jobban tisztában vannak az emberek kormány felelősségével, mint idehaza. Még ott is jobban hisznek a demokráciában, mint Magyarországon. Bár felébredne a magyar társadalom, és rádöbbenne arra, hogy a Kelet helyett inkább Nyugatra kellene tekinteni. Olyannyira, hogy ma már Szlovákia is Nyugatnak minősül számunkra. Ki hitte volna ezt, akár tíz évvel ezelőtt? Ki hitte volna, hogy szlovák orvosok miatt kerülhet válságba a kormány?

Nálunk a társadalom beletörődött abba, hogy nincs, és kész. Elfogadtuk, hogy a kormány szétlopta a pénzeket, hogy egy egész korrupt osztályt hozott létre, vélhetően több ezer taggal, akik köszönik szépen jól élnek, természetesen a válság alatt is. Elfogadtuk, hogy nekünk nem jár még a saját befizetett adónkból sem. Elfogadtuk, hogy nekünk az alulfizetett munkák járnak, hogy mi ennél nem érdemlünk többet. Beletörődtünk abba, amibe talán csak tőlünk keletebbre törődnének bele. Már messze nem a Balkán színvonalán vagyunk, ez már Kazahsztán vagy Dagesztán mentalitása. Most éppen itt tartunk.