Április 16,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Világszínvonalú pitiánerség

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,290,098 forint, még hiányzik 709,902 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó reggelt, sportos, vidám vasárnapot, jó szurkolást kívánok mindenkinek! Ez utóbbi most egyáltalán nem indokolatlan, ugyanis a Katar nevű perzsa-öbölbeli emírségben – ahol az emberi jogok leginkább a handabanda kategóriába tartoznak, ahol a vendégmunkásokat nem ritkán kihasználják, ahol törvény tiltja a homoszexualitást, amely egytől három évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható, és ahol a saría, vagyis az iszlámon alapuló törvénykezés alapján a házasságon kívüli szexuális élet is büntethető (remélem, a szemforgató kereszténydemokraták is figyelnek) – a december 18-ig tartó futball vébé ma a Katar-Ecuador nyitómérkőzéssel veszi kezdetét. Nagy nap ez egyeseknek az életében (már tegnap önkívületbe kerültek), bizonyára már dörzsölik a tenyerüket, hogy odaeszi őket a fene a díszpáholyba díszvendégnek, ahol a világ legnagyobb, nem mellesleg minden idők legdrágább sporteseménye zajlik. Megszállott futballmániásoknak örömünnep kezdődik. Addig se kell kínos ügyekkel foglalkozni. Mások közben jól meglesznek enélkül is. Ki lehet bírni, ahogy három órát is ki lehet bírni sör nélkül.

Minő irónia vagy sem: ennek a fura és már régen rossz szájízzel megvert sporteseménynek az elstartolási valószínűsége nagyságrendekkel nagyobb, mint annak, hogy működése első hivatalos napján bárki is nyitva találja az Integritási Hatóság fantázianevű intézményt, amely mint az köztudomású (bár nem hiszem, hogy a közpénzmédia nagydobra verte), tegnap zárt ajtók mögött kezdte el hajkurászni az egyébként nem is létező pártállami korrupciót. Mimózalelkű, sértődére bármikor kapható hívek és hívők kedvéért azért jegyezzük meg, hogy igen, tudjuk, hogy tegnap szombat volt, és szombaton a legtöbb közintézmény zárva van. Ettől még, ha bármi igaz abból, hogy a kormány véresen komolyan gondolja, hogy nemcsak papíron üldözni, hanem a gyakorlatban nyakon csípni is kész a korrupciót, hiszen uniós csilliárdok sorsa a tét (mindenkinek ajánlom ebben a témakörben a Magyar Hang remek podcastjét, amelynek meghívottja Navracsics Tibor pénzbehajtó úr, KDNP-tag és területfejlesztési miniszter, baromira tanulságos, és segít megítélni a magyar kormány vergődéseinek komolyan vehetőségét/vehetetlenségét), akkor a nem túl nehezen megjósolható közérdeklődésre tekintettel akár nyitva is tarthattak volna tegnap. Nem? De sikerült?

Nem sikerült, ellenben elég nagy szarban lehet a zország, benne a mimagyarokkal, ha 11 évnyi, gonosz orrba-szájba szívatás és nettó keresztényüldözés után (Novák Katalint várják a hangosbemondóhoz, mint ennek a témának az egyik legújabb felkent szakértőjét, nem kell ehhez Izraelig csámpázni), Iványi Gábor egyháza, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség bejegyzett egyházzá minősült. Nem, ez nem azt jelenti, hogy visszakapták korábbi státuszukat, ahhoz az orbánista államnak közfeladatok ellátására vonatkozó megállapodást kellene kötnie velük, amire még mindig nem kerül sor. Amit a végtelenül pitiáner, földhözragadtan kicsinyes, hírhedten bosszúálló, a kritikát elviselni képtelen, ámde magát folyamatosan valamiféle istenséggel összetévesztő miniszterelnök akaratából, az ereszcsatornával és a luxusjachtos kurvázással kompatibilis álruhás keresztények asszisztálásával műveltek 11 éven keresztül Iványiékkal, az egyszerűen nem tűri a nyomdafestéket. Viszont alighanem tényleg oltári nagy lehet a szar, ha ebből az évtizedes gyalázatból való kifarolás első lépését is pont mostanra időzítették, ha már a bosszúnál is fontosabb Brüsszel mocskos pénze. Amiből, mint kiderült, tavaly is küldtek egy csomót.

Jut eszembe az Iványi Gáborék által felkarolt és gyámolított nehéz sorsú gyerekekről, akik elkerülték a szociális ellátórendszerből most már teljesen kihurcolkodott fideszes állam figyelmét az elmúlt tizenegy évben is, ergo ezután még annál is jobban el fogja kerülni: ma van a gyermekek jogainak világnapja. Mindazonáltal óvatosan használom a jog szót, miután tegnap szembesültem azzal, hogy a világ egyik legkorruptabb szervezete, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke, Gianni Infantino mit bírt összehordani az emberi jogokat semmibe vevő abszolút monarchia védelmében. Mintha egy, az ifjú liberális korszakát éppen kinőtt Szijjártó Péterbe oltott Varga Judittal keresztezett Schmidt Mária szólalt volna meg Deutsch Tamás hangján. Hogy a kettős mérce:

„Úgy gondolom, hogy amit mi európaiak az elmúlt háromezer évben világszerte tettünk, azért az elkövetkező háromezer évben bocsánatot kell kérnünk, mielőtt elkezdünk másoknak erkölcsi tanácsokat osztogatni” (…) Képmutató az ilyen egyoldalú kioktatás! Ma nagyon erős érzéseim vannak. Ma katarinak érzem magam, ma arabnak érzem magam, ma afrikainak érzem magam. Ma homoszexuálisnak érzem magam. Ma fogyatékkal élőnek érzem magam, ma bevándorló munkavállalónak érzem magam”.

Egyrészt a gyermekek jogainak világnapján különösen nagyon sajnálom, hogy ezt a szerencsétlent gyerekkorában azért zaklatták, mert vörös volt a haja és szeplős volt, másrészt mi a szar ez? Mi közünk nekünk az elmúlt háromezer évhez, basszameg? Szerintem Infantino úr pont olyan közveszélyes marhaságokat beszél, mintha lenne fideszes párttagkönyve. Miért ne lenne jogunk az erkölcsi véleménynyilvánításhoz? Hát nem mi követtük el az elődeink bűneit 3000 évre visszamenőleg, másrészt vagyunk jópáran – még ha ez nem is számít menőnek manapság, mert kereszténynemzetifundamentalistatálibék ránk kiabálják, hogy haladárkodunk meg jóemberkedünk -, akik úgy gondoljuk, hogy rohadtul nem kéne ugyanazokat a bűnöket elkövetni, amelyeket előttünk már elkövettek. Miért kellene úgy tenni, mintha 2022-ben a világ legtermészetesebb dolga lenne embereket elnyomni, megkülönböztetni, leköpni, elásni, megnyomorítani? Miért kellene erről kussolni csak azért, mert 3000 évig az elődeink esetleg ezt tették? Tényleg arról beszél ez az identitászavaros pöcs, hogy ne akadjunk már ki azon, hogy egy rezsim lehányja az emberi szabadságjogokat és embereknek szenvedést okoz, mert mások, máshol, máskor ezt már megtették, szóval egálban vagyunk? Ja, a szörnyű szájíz meglehetősen precíz definíciója ennek a vébének, és ugyan három órás kihagyásokkal, de legalább le lehet majd öblögetni. Például sörrel.

Nem kevésbé émelyítő és szörnyű szájízt eredményez – pedig korábban a nemzet Lajosát megdicsértem, amiért nem hányta rá az epéjét az országváltás mellett döntő Liu-fivérekre – az, ami ebből a sztoriból lett. Nem mintha ne menne minden pofon jó helyre akkor, amikor a Kubatov nevű fideszfradista pártkatona a Kósa nevű fideszes pártkatona által vezetett korcsolya szövetséget teszi felelőssé a kiváló gyorskorcsolyázó testvérek távozásáért. De az a hihetetlen pitiánerség, hogy miután magyar színekben hozták az érmeket, és az egész fideszes bagázs úgy kapaszkodott fel egy emberként a sikereikre, ahogy szoktak minden magyar sportsikerre, mintha legalábbis az ő érdemük, az ő munkájuk, az ő verejtékük és lemondásuk lenne benne, ugyanaz a korrupt fideszes bagázs most annak a közel 300 millió forintnak a visszafizetésétől teszi függővé a távozásukat, amit az elmúlt három évben a felkészülésükre fordítottak. Nem elég, hogy nem sikerült az edzőjükkel megegyezniük, nem elég, hogy ezzel gyakorlatilag szét is verték a sportágat, de még a tetejébe világszínvonalon pitiánerek. Azt hagyjuk, hogy mi a tököt keresnek fideszes pártkáderek a sportszövetségek élén (ugyanazt, amit az egyetemi kuratóriumokban, meg a valaha független állami hatóságok élén, és mindenhol a tankerületekkel bezárólag), de miután közpénzek csilliárdjait herdálták, égették és lopták el törvényesen az elmúlt 13 évben, 283 millió forint miatt mennek le kutyába. Pedig ezek a srácok megdolgoztak az olimpiai érmekért, minden éremért. Nemcsak dolgoztak, hanem teljesítettek is. Erkölcstelen szarrágás, világszínvonalú szégyen visszakérni ezt a pénzt.

De hagyjuk az erkölcsöt ott, ahol egy háború sem képes az egyetlen erkölcsileg elfogadható álláspontra kényszeríteni ezeket a morálisan árvízkárosult figurákat. És Szijjártó van megsértődve, ha azt mondják, hogy ne hazudjon. És nemhogy kussolna, és szégyellné magát, miután 26-an ugyanazt állítják, huszonhatan ugyanúgy emlékeznek, ő egyedül állítja mindennek az ellenkezőjét, de még el is megy és elpanaszolja a tiszteletére összecsődített híveknek, hogy rászóltak, hogy ne hazudjon. Pedig ő. Azt nem tudom, hogy a benzinellátási problémákat ráfogták már a brüsszeli szankciókra, amiket ők nem is szavaztak meg, mindenesetre ha eddig jelentős korlátozások voltak több benzinkúton is, a jövő héten még annál is cudarabb lesz a helyzet. Javaslom a CÖF-nek, hogy vezényelje ki a janicsárokat, üzenjék meg Brüsszelnek, hogy küldjön benzint. Vagy pedig koncentráljanak arra, hogy kinek mit intézett a kormánya. Ámen.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.