Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A minőségre, nem pedig a mennyiségre kellene koncentrálni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Magyarországon olyan jó lett az élet, hogy ide jönnek már külföldről is azért, hogy itt dolgozhassanak. Na nem Nyugatról özönlenek ide a vendégmunkások – mint ahogy azt Orbán szeretné látni -, hanem Keletről, konkrétan Ázsiából, hiszen a hazai fizetés jóval magasabb, mint mondjuk Vietnámban, vagy a Fülöp-szigeteken, ezért érthető módon még az egyébként európai mértékkel alacsony bérek ellenére is sokan kelnek útra. Az igazság az, hogy elértük a teljes foglalkoztatottságot azzal, hogy a kormány lényegében több munkahelyet hozott létre, mint amennyi munkaképes ember van az országban. Na persze nem arról van szó, hogy valóban minden magyarnak van munkája, hiszen van, akit egészségi állapota vagy éppen kora miatt nem vesznek fel sehova annak ellenére sem, hogy egyébként munka az lenne.

De az elmondható, hogy egy átlagos munkavállaló, ha valóban dolgozni szeretne, akkor ezt megteheti. Az más kérdés, hogy milyen fizetésre számíthat akkor, amikor az élelmiszerárak az egekben vannak, nem is beszélve a rezsiről. Sokan vannak ma olyanok, akik ugyan évtizedek óta dolgoznak, de a fizetésükből nem futja arra, hogy időben ki tudják fizetni a számláikat és meg tudják vásárolni a szükséges élelmiszereket. Mert az önmagában még messze nem elegendő, hogy van munka, mivel ha a bérek mértéke nem elegendő a legalapvetőbb dolgok kifizetéséhez sem, akkor nem vagyunk beljebb semmivel sem. Ugyan a bérek emelkedtek az utóbbi évtizedekben – ez mindenhol így van a világon -, de messze nem olyan mértékben, mint amilyen mértékben a rezsi, vagy az élelmiszerek ára emelkedett.

De amikor simán lehet szerződtetni külföldi munkaerőt, akkor miért is emelnének? Egyébként ugyanez történt az Egyesült Királyságban is, ahol sokan azért is szavaztak a Brexitre, mert azt szerették volna, ha az olcsó bérekért dolgozó Kelet-európaiak elhagyják az Egyesült Királyságot és a helyiek újra dominálhatnak majd a munkaerőpiacon, ahol a munkáltatók megemelt bérekkel csábítják majd vissza a sokáig inkább segélyen tengődőket. Mert az Egyesült Királyságban – és sok más nyugati országban – is igaz az, hogy sokan inkább úgy döntenek, hogy munkanélküliek maradnak, mert kapnak elegendő segélyt ahhoz, hogy normálisan megéljenek és ezért nem kell valamilyen gyárban, vagy ültetvényen dolgozniuk.

Nos, idehaza ez egyáltalán nem igaz, mivel Magyarország nem egy jóléti állam, amit Orbán is elmondott már jópárszor. Itt ha az ember kiesik a munkából, akkor igen gyorsan a társadalom peremére kerülhet, ahol aztán nem segít rajta sem az állam, sem annak valamelyik erre szakosodott intézménye. Magyarországon az embert szépen belerugdossa az árokba a szociális rendszer, ellentétben mondjuk Angliával, vagy Spanyolországgal. Az valóban elmondható ennek ellenére is, hogy munkahely az van bőséggel, noha a fizetések sok helyen nevetségesen alacsonyak. De mivel a kormány egyre több külföldi ország kormányával köt egyezséget arról, hogy munkavállalói könnyített eljárással munkát vállalhatnak idehaza, ezért nincs mitől tartani az újonnan alakuló cégeknek. A kérdés csak az, hogy miért hoz létre évente több ezer munkahelyet a kormány – a legtöbb esetben külföldi cégek települnek Magyarországra -, ha már így is munkaerőhiány van?

Miért nem arra koncentrál a kormány, hogy gyártósori, vagy összeszerelőüzemi munkák helyett inkább jól fizetett, nemzetközileg is elismert munkahelyeket hozzon létre? Nyilvánvalóan nem csak ilyen munkaerőre van szükség, kellenek gyárban dolgozók is, hiszen nélkülük a termelés leállna, de akkor is jobb lenne olyan munkahelyek létrehozására koncentrálni, amelyek hozzáadott értéke magasabb. A kutatás fejlesztésre és oktatásra szánt pénzösszegeket növelni lehetne, amely olyan munkahelyek létrehozását támogatná, amelyek növelnék az ország GDP-jét. Már ott tartunk, hogy a mennyiség helyett inkább a minőséget kellene előtérbe helyezni, hiszen van különbség egy egyetemi diplomás munkavállaló és egy nyolc általánost végzett munkavállaló társadalmi haszna között. Nem azt mondom, hogy emberileg lenne bármi különbség is a kettő között, de a gazdasági jelentőségük igenis eltérő.

Kérdés tehát, hogy meddig van értelme csak azért munkahelyeket létrehozni, hogy elmondhassa a kormány, létrehozta őket? Ezek a munkavállalók a keresetük egy jó részét érthető módon hazaküldik a családjaiknak, tehát ezek a bérek nem itthon kerülnek elköltésre. Ugyanez igaz egyébként a Magyarországon működő multik egy részére is, amelyek hasznuk jelentős részét nem idehaza fektetik be, ezzel pedig csökkentik a valódi gazdasági jelentőségüket. A cél az lehetne inkább újabb multik idecsábítása és a vendégmunkások számának emelése helyett, hogy értékálló, sokak által elérhető, jól fizető állásokat hozzanak létre a hazai vállalatok, és a magyar kormány ebben segítsen. Nyilván ez sosem volt a céljuk és ezt követően sem lesz az, de a valódi változást ez hozhatná el.

Nekem természetesen semmi bajom sincs a külföldi munkavállalókkal, hiszen én magam is az vagyok, de ettől még igaznak érzem a fenti kijelentéseket. A mennyiség egyszerűen nem minden, már régen megengedhetné magának a magyar kormány, hogy inkább a minőségi munkahelyek létrehozására koncentrál, hiszen azzal mindenki jobban járna. Lehet, hogy több munkát igényel, de végső soron megtérül.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.