Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Vajon bosszúból nem segítünk Ukrajnának?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Potápi Árpád János, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, a szovjet csapatok bevonulásának évfordulóján tartott megemlékezésen hozzátette: bár az ENSZ elítélte a szovjet beavatkozást, érdemi segítséget Magyarország nem kapott. „Ebből is megtanulhattuk akkor, hogy az jár nekünk, amiért mi magunk megküzdünk” – fogalmazott. Azt mondta, a forradalmat leverték, „a tüzet kioltották, de a parázs tovább élt a hamu alatt”. A kiolthatatlan parázs örökérévnyű hagyatéka 1956-nak, ezt vitték magukkal azok, mintegy 200-220 ezren, akik elmenekültek az országból. Rajtuk kívül a forradalom áldozatai között van 3000 elhunyt, 20 ezer sebesült, több száz kivégzett forradalmár és több tízezer meghurcolt, bebörtönzött ember – emlékeztetett. (MTI)

Nem igazán értem, hogy képes valaki ilyen kijelentést tenni, majd támogatni egy olyan kormányt, amely lényegében szinte az egyetlen az egész Európai Unión belül, amelyik nem hajlandó valódi segítséget nyújtani az ukránoknak. Arról beszél, hogy annak idején az ENSZ elítélte a szovjet tankok bevonulását az országba és az 56-os forradalom leverését, de érdemi segítséget nem kaptunk. Most arról van szó, hogy az EU és az Egyesült Államok is érdemi segítséget nyújt Ukrajnának ahhoz, hogy esélye legyen a megszálló orosz erők ellen. Ezen kezdeményezéshez sokan csatlakoztak, kivéve Magyarországot, amely pontosan azt teszi, ami miatt a fenti szövegben ekézik az ENSZ-t, vagyis elítéli a magyar kormány az orosz megszállást, de nem hajlandó érdemi segítséget nyújtani számukra.

A Fidesz komolyan nem képes észrevenni az összefüggést a két cselekedet között? Nem értik meg, hogy azzal, hogy békéről pofáznak, amelynek nevében nem hajlandóak érdemi segítséget nyújtani Ukrajnának pontosan ugyanazt teszik, mint annak idején az ENSZ? Azzal, hogy misebort és egyéb borzasztóan fontos dolgot küldenek a frontvonalakon harcoló ukrán katonáknak, nem nagyon kerülnek beljebb. Az ukránok jelenleg a fennmaradásukért harcolnak, ha az Egyesült Államok, valamint az EU is úgy viselkedett volna, mint a magyar kormány, akkor ma már nem lehetne Ukrajnáról beszélni, és mindaz megismétlődött volna, ami annak idején, 1956-ban megtörtént. Vagy arról van szó, hogy most bosszúból nem kíván segíteni a magyar kormány, hiszen annak idején mi sem kaptunk segítséget?

Nem tudom, mi áll a döntés hátterében – mert senki se higgye el, hogy a meghátrálás oka az, hogy tartanak attól, hogy a Kárpátaljára szállítandó fegyvereket az ottlakók ellen fordítanák az oroszok -, de hogy egészen gusztustalan, az biztos. Ismételten a történelem rossz oldalára kerültünk úgy, hogy ehhez legalább 3 millióan, de inkább 5 millióan boldogan tapsoltak. Lehet, hogy vannak, akik elégedetlenek Orbán politikájával, de az igazság az, hogy a többség a mai napig egyetért azzal, hogy az ukránok nem érdemelnek segítséget, oldják csak meg maguknak a háborút, noha a menekülteket azért befogadjuk. Ha rajtunk múlna tehát, akkor megismétlődött volna 1956, és az orosz tankok leverték volna az ukrán ellenállókat igen gyorsan, ezzel vélhetően megszüntetve az ukrán állam létezését.

De Potápinak volt még mondanivalója, nem érte be azzal, hogy az ENSZ-t hibáztatta az 1956-os események végkifejletéért, elmondta szépen, hogy milyen csodálatos éveket élhetünk azóta, hogy Orbán Viktor vezeti ezt az országot. Felvirágoztunk az elmondása szerint, arról nem is beszélve, hogy megerősödve jöttünk ki minden nehéz helyzetből, hiszen a kormány kitart a nemzetünk oldalán, és mindig a nép érdekében cselekedett.

Kiemelte: 2010 óta megértük Magyarország felvirágzását. „Sok nehéz helyzetbe kerültünk, de mindegyikben megerősödve folytathattuk munkánkat. Nemzetközi nyomás alá helyeztek bennünket, fenyegettek, majd jött a világjárvány most éppen a háborús szankciók következményei sújtanak bennünket, de Magyarország kormánya továbbra is kitart nemzetünk oldalán, népünk érdekében” – mondta.

Ha az, aminek ma is szemtanúi lehetünk Magyarországon, az ország felvirágozását jelenti, akkor igen rémisztő lehet az, amikor ennek az ellenkezője történik. Mert én nem felvirágzást látok most sem, hanem az ország jövőjének elpusztítását. Magyar magyar ellen fordult az elmúlt 10 évben, és talán jobban gyűlöljük saját honfitársainkat, mint valaha. Két részre szakadt az ország, a legalapvetőbb szolgáltatások ma már szinte alig képesek üzemelni, azzal pedig, hogy az oktatási rendszert még inkább tönkretették, azt is biztosították, hogy még az elkövetkezendő években is szenvedjen az egész ország. Orbán olyan nyomot fog maga után hagyni, amelyet a bukását követő évtizedekben is jól láthatunk majd.

Évtizedekre tönkretette ezt az országot azzal, hogy átmosta milliók agyát. A közvagyont szétlopta, egy csoportot felemelt az elképesztő gazdagságba, miközben a szegényeknek alamizsnát szórt. Elhitette milliókkal vidéken, hogy ő az egyetlen lehetőség ennek az országnak a vezetésére, és elhitette velük, hogy nem az a valóság, amit a két szemükkel látnak, hanem az, amire azt mondja az ország vezetése. Egy élhetetlen országgá vált Magyarország Orbán vezetése alatt, ami nem a felvirágzással egyenértékű, hanem annak ellenkezőjével. Nagyszerű, hogy Potápi és a hozzá hasonlók boldogok ezzel az állapottal, de vélhetően egyre többeknek tűnik fel, hogy lassan már Bulgária is jobb állapotban van, mint a nagyszerű, Európa bástyájának kikiáltott Magyarország.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.