Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nemzeti zsibvásárfia

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az Alapjogokért Központ szerint az Oroszország elleni szankciók bevezetése a brüsszeli bürokraták és az európai elit döntése volt, azok mögött nem húzódik állampolgári felhatalmazás, amivel szemben a magyar kormány Nemzeti konzultációt indított, hogy az emberek elmondhassák a véleményüket. (MTI)

Nem áll szándékomban idézni a teljes MTI hírt, semmi újdonság nincs benne. Ugyanarról szól, amit Orbán és őt követően minden egyes pártkatona elszavalt már hetvenhétszer. Most eltekintek az Alapjogokért Központ méltatásától is, a maradék fél mondaton bőségesen el lehet gondolkodni így is. Kezdjük mindjárt azzal, hogy mi módon kerülnek Brüsszelbe a bürokraták és az elitek? Ha én nem tévedek nagyot, akkor az a szokás, hogy a tagállamokban szavaznak az emberek – minden ország kap egy kvótát népességarányosan -, ilyen módon döntenek arról, hogy ki képviselje őket az unióban. Az Európai Parlamentbe így kerülnek a képviselők, tehát de bizony, ott van mögöttük az állampolgári felhatalmazás. Én már hallottam olyat is, hogy egyes országokban tök becsületesen, egyenlő esélyekkel indulnak a választásokon a jelöltek, nem költi a kormánypárt a világ pénzét arra, hogy a saját jelöltjeit juttassa be. Aztán ezeket a képviselőket a pártjuk javasolhatja valamilyen posztra, amit a többség vagy elfogad, vagy Trócsányi László.

Natehát így csinálódnak a brüsszeli bürokrataelitek, ahol jelenleg is 13 fideszes bürokrata veri a nyálát. Amúgy ajánlom az Alapjogokért Központ szíves figyelmébe az EU tájékoztatóját az EP választásokról. Magyarul van, szóval nem kell gugli fordító sem. Ha már itt tartunk, ki is emelek a szövegből két mondatot, hátha meg tudok lepni vele valakit:

A választásokon nemzeti pártok versengenek, ám az európai parlamenti képviselők megválasztásuk után nemzetek feletti képviselőcsoportok tagjai lesznek.

Ha nem lenne elég világos a fideszeseknek, összefoglalom a lényeget. Brüsszelben éppen olyan választott képviselők ülnek, mint a budapesti Parlamentben. Sőt, fideszes képviselők is vannak ott. Vagy mögöttük nincs állampolgári felhatalmazás? Mert ez esetben igen gyorsan le kellene mondaniuk a mandátumukról is, a javadalmazásukról is. Továbbá az Európai Unió 27 tagállamból áll. A sánta kutyát nem érdekli a magyar nemzeti levelezgetés. Egy ország kormánya egyetlen dolgot tehet, ha kurvaszarul érzi magát az unióban. Kilép. Ez még mondjuk nem múlt el, sőt, gyanítom, hogy ennek ágyaz meg a nemzeti inzultáció, de azért jó tisztában lenni a következményekkel. Konkrétabban: azt bizony itthon velünk le kell meccselni a miniszterek elnökének. Én nem fogadnék rá.

Továbbá. Ha elfogadjuk, hogy a brüsszeli bürokraták nem állampolgári felhatalmazással hozzák a döntéseket, akkor csacsogjunk már egy kicsit a Fideszről, a kormányról és Orbán Viktorról. Jó? Jó. Én állampolgár vagyok, szavazásra jogosult, adófizető, nagykorú és minden, ami kell. Speciel nem emlékszem arra, hogy az ország kormánya megkérdezett volna arról, hogy szeretném-e felajánlani a nyugdíjmegtakarításomat akár az államnak, akár Matolcsy akármelyik alapítványának. Arról sem kérdeztek meg, hogy óhajtok-e pénzt adni az egyházaknak, a külhoni mindenféle szervezeteknek, netán fel kívánom-e tőkésíteni a nerenceket. A világbajnok áfát sem beszélték meg velem, ahogy azt sem, hogy van-e kedvem luxusrepülőket vásárolni és fenntartani azért, hogy nehogy meg lehessen úszni egy főúri kiruccanást huszadáron. Ennél súlyosabb, hogy arról sem kérdeztek meg, akarom-e 3 éves korban beadni az oviba a gyerekemet, hogyan képzelem a gyerek jövőjét, milyen oktatást szeretnék neki.

Nem kérdeztek meg továbbá arról sem, hogy akarok-e kínai hitelt, kínai egyetemet, kínai vasutat, kínai oltást, kínai horkolásgátlót, orosz bankot, orosz hitelt, orosz atomerőművet, mindenféle akkumulátorgyárat, összeszerelőüzemet. Olyannyira nem kérdeztek meg, hogy ezer évre titkosítottak mindent, például azt is, hogy milyen feltételekkel adták koncesszióba Lölönek az én pénzemből épült utakat. Nem beszélték meg velem az egyetemek alapítványokba tuszkolását,  de az Alkotmány átírását, a stadionok építését, a meddőségi magánellátás államosítását, az állami egészségügy szétverését sem.

A nemzeti konzultáció egy bohóctréfa. Az nem a többség akaratát mutatja, nem ellenőrizhető és nem is jogosít fel senkit semmire. A megfelelő eszköz erre a népszavazás. Utoljára 2022. áprilisban – a választással együtt – volt népszavazás az LMBT emberek elleni uszítás jegyében. A népszavazás ÉRVÉNYTELEN lett, és így eredménytelen. A kormány nem hivatkozhat rá, semmire nem kapott felhatalmazást. Előtte 2016. októberben volt népszavazás – szintén a kormánypárt kezdeményezésére – a migránsok betelepítéséről. Ez a népszavazás is érvénytelen és eredménytelen lett, a kormány semmire nem kapott felhatalmazást. Az utolsó érvényes és eredményes népszavazást még ellenzékben tudta keresztülvinni a Fidesz. Mindössze három kérdés szerepelt az íven:

  • Egyetért-e Ön azzal, hogy a fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen kórházi napidíjat fizetni?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy a háziorvosi ellátásért, fogászati ellátásért és a járóbeteg-szakellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen vizitdíjat fizetni?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetni?

Kell napidíjat fizetni? Nem, mert ellátáshoz jutni sem igazán lehet. Kell vizitdíjat fizetni? Nem, de háziorvoshoz eljutni sem egyszerű, ahol nincs helyben orvos – és sok településen nincs – a nyomorult 300 forint sokszorosát lehet útiköltségre költeni. Egész Európában sehol nem költ annyit a lakosság magánellátásra, mint nálunk. És nem azért, mert úszunk a pénzben, hanem azért, mert az állami ellátás lényegében összeomlott. Végül: kell képzési hozzájárulást fizetni? Érdemes visszaemlékezni, hogy havi 2-3 ezer forintról volt szó. Nem kell. Mondjam, hogy mi van helyette? Felesleges.

Szóval van itt nekünk egy csinos kis diktatúránk, és ők hörögnek arról, hogy a brüsszeli bürokraták nem az emberek akaratát képviselik. Sőt, kétségbe vonják az Európai Parlament legitim voltát. De majd ők, a fideszes-orbános akarnokok megkérdik Lajos nénit Tyúkfaszomfalváról, hogy mi neki a véleménye olyan dolgokról, amikhez nem ért, és amiket nem ért. Aztán mi lesz tovább? Orbán a semmire nem jogosító cetlit lobogtatva ellovagol Brüsszelbe, kirúg mindenkit az unióból, majd Strasbourgban feloszlatja az Európai Parlamentet? Aztán? Új választásokat ír ki, vagy egyenesen beköltözteti oda is a pereputtyát? Beszarás, komolyan.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.