NEHAZUGGY

Talán a harminc évvel ezelőtti önmagát is leköpné, ha az szembejönne vele a Karmelitában

Molnár Bálint | 2022. Október 19, Szerda | 10:33

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,544,300 forint, még hiányzik 455,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Megrázó lesz, amit írok, de majdnem mindenféle cinizmus nélkül állítom, hogy végre egyetértek a Fidesszel. Messzemenően. A helyükben én sem tartanék központi megemlékezést október 23-án, és minden miniszterelnökök legbátrabb függönyharcosát se tenném ki olyan fölösleges kockázatoknak, hogy az általa mélységesen megvetett, következésképpen tudatosan földbe taposott oktatási rendszer kárvallottjainak – tanárok és diákok – ünnepi felháborodásával kelljen valamilyen szerencsétlenség folytán szembenéznie. Az állampárt önjelölt street és freedom fightereinek helyében én se nagyon mutatkoznék az utca emberének színe előtt, pláne ha fővárosi utcákról és emberekről van szó. Húzódjanak be szépen zárt terekbe, a gondosan megválogatott vattaközönség elé, és ott lehet szónokolni. Mondjuk az nem világos, hogy pontosan miről is szónokolhatnak az 1956-os forradalom hőseivel összefüggésben fideszes nagyjaink, miután kiderült, hogy a főnökük úgy emlékszik, hogy

1956-ban mi nem azért harcoltunk, mert azt gondoltuk, hogy le fogjuk győzni a Szovjetuniót. Azért vállaltunk egy forradalmat és szabadságharcot, hogy kikényszerítsük a tűzszünetet meg a béketárgyalást.

Nemrég még az volt a mondás, hogy talán még soha nem néztek ki ilyen jól a nertársak, állítólag még a Holdról is látszott. Néhány hónap leforgása alatt sikerült eljutni oda, hogy miközben a szomszédos országban az 1956-os forradalmat vérbe fojtó Szovjetunió helyén pöffeszkedő Oroszország pusztít, rombol és gyilkol tekintet nélkül mindenre és mindenkire, Orbán Viktor Zalaegerszegre fut ünnepileg, ahol a 120 fő befogadására alkalmas konferenciatermet is magában foglaló ún. Mindszentyneum ünnepélyes átadásán szólal fel. Pedig végül is Moszkvába is mehetne a békegalamb jelmezébe szorulva, vagy étterem- és kocsmatúrázhatna hajléktalannak álcázva Horvátországban, ahogyan az államalapítás ünnepén tette. A lényegen aligha változtatna.

Miután mint minden nemzeti ünnepet, az október 23-i ünnep- és gyásznapot is kisajátította ő és a pártja, miután néhány éve Schmidt Mária és Dózsa László (1942 – ) főszereplésével visszafordíthatatlanul meg is gyalázta, most már olyan nagyon nem kér belőle. Annyira jól néznek ki április 3-a óta, hogy Holliknak a gyurcsányista kardlapokról kell óbégatnia ahhoz, hogy valamit mondjon, és még az is ráfér az idült erkölcsi lealjasodástól eltorzult ábrázatára, hogy azoknak a szellemi örököseit emlegesse a Gyurcsány-párt kapcsán, akik vérbe fojtották a forradalmat. Elhangzik mindez egyrészt alig pár nappal azután, hogy a főnöke ’56 szabadságharcos örökségét lényegében széthazudta. Magyarul: az aktuális politikai érdekei mentén lódított valami homályosat arról, hogy a pesti srácok és Wittner Máriák végül is csak azért hőbörögtek a Corvin közben 66 évvel ezelőtt, hogy a tárgyalóasztalhoz ültessék a nagyhatalmakat, hogy azok döntsenek már végre valamit mimagyarok feje fölött, lécci. (Milyen forradalom, milyen szabadságharc, bazmeg?) Elhangzik mindez másrészt lassan nyolc hónappal azután, hogy az 56-os forradalmat vérbe fojtó szovjetek örökösei lerohanták a szomszédos országot, miközben Orbán Viktor kormánya mai napig az agresszort mentegeti, október 23-a hajnalán telekúrja az országot brüsszeli bombákkal, és egy nemzeti konzultációnak csúfolt propagandahadgyakorlat keretében uszítja a magyarokat az ország nyugati szövetségi rendszere ellen. Azok ellen, akik farkasszemet néznek a háborús agresszorral. Az agresszorral, akit ő az erkölcsi megsemmisülés és meghasonulás árán is védelmez.

Ezek után nekem biztosan nem lenne pofám, Európa erős emberének viszont szerintem bátorsága nincs a strómanhálózata nevére íratott ország fővárosában kiállni a nép elé egy színpadra, és valamit mondani ezen a súlyos gyásznapon. Hogy akkor pontosan hogy is volt 66 évvel ezelőtt? Az ember, aki már sehova nem tud úgy elmenni Európában, hogy ne füttykoncert várja a helyszínen, aki megszégyenül a vörös szőnyegeken, ezért inkább a hátsó bejáratokon közlekedik, az ember, aki politikai karrierjét jelentős részben arra a városi legendára építette, és annak köszönheti (néha még ma is ezzel henceg), hogy ő zavarta ki az orosz katonákat Magyarországról, bő három évtized alatt eljutott oda, hogy talán a bő három évtizeddel ezelőtti önmagát is leköpné, ha az szembejönne vele a Karmelitában. (Az utcán nem jöhetne szembe vele, mert ő nem közlekedik az utcán a pórnép között.) Mindent megtagadott abból, ami volt, vagy aminek beállította saját magát, konkrétan azzá az elnyomó zsarnokká vált, aki ellen 1956-ban a magyarok utcára vonultak. Közhely, de nem hazugság: Orbán Viktor mára megtestesíti mindazt, ami ellen állítólag valamikor harcolt.

Már régóta nyilvánvaló, hogy Orbán és pártja nem tud mit kezdeni 1956-tal, és ugyan hivatalosan nem nyilvánították ellenforradalommá, és nem is tiltották be, de míg mostanig főleg Nagy Imre volt nekik kínos és vállalhatatlan, a miniszterek elnökének pár nappal ezelőtti történelemhamisító kirohanása alapján immár a gyalázatos külpolitikájukhoz hozzá nem igazítható esszenciája miatt az egész forradalom és szabadságharc is egyre kínosabb. Annak alapján, ahogyan Putyin tömeggyilkos rezsimjéhez viszonyulnak, ahogy az Európai Unióban egyedüliként Moszkvához dörgölőznek, ahogy egy, a Kreml üzeneteire rímelő dezinformációkat terjesztő propagandagépezetet működtetnek és mentegetik Putyint, most logikusan az orosz megszállást kellene ünnepelniük. Azokat a megszállókat, akiknek az elődei leverték a magyar forradalmat 66 évvel ezelőtt.

1989. június 16-án Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén Orbán azt mondta, hogy a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik. Ma már tudjuk, hogy az a koporsó volt a trambulin, amelynek köszönhetően Orbán mára eljutott idáig. Odáig, hogy a szomszédban dúló orosz háború árnyékában a kétharmaddal uralkodó pártja inkább nem tart központi megemlékezést a szovjet páncélosok által levert magyar forradalom napján, ő meg inkább egy gondosan megszűrt közönség előtt lép fel távol a fővárostól, ahol éppen a diákok és tanárok vonulnak utcára a jövőjükért, az ország jövőjéért. Nekem se lenne bátorságom, de bőr se a pofámon kiállni az 56-os gyásznapon a nép elé, miután alig pár napja a saját alávaló politikai érdekeimnek megfelelően rúgtam bele 1956-ba. Ha ráfért volna az arcomra azt mondani, hogy mimagyarok már 56-ban is a béke pártján álltunk, az oroszokkal való mihamarabbi béketárgyalásokért és tűzszünetért tepertünk, hogy már akkor is megvetettük a halált okozó fegyverekkel hadonászó felelőtlen proletárokat, akik csak felesleges szenvedést hoztak a békepárti többségre, és már akkor elítéltük azokat, akik amerikai beavatkozást sürgettek, hiszen a józan ész talaján állva beláttuk, hogy az csak a katonai hadművelet indokolatlan és drága elhúzódásához vezetett volna.

Szóval jól van ez így, bár ezért tényleg kár volt kisajátítani 1956-ot, hogy aztán a kisajátított nemzeti ünnep elől is meg kelljen futamodni. Ez a baj az életvitelszerű ideológiai pávatánccal. Hogy az ember beleszédül. És egy szédelgő pávának bizony elég kínos és hervasztó tud lenni a látványa. Pláne ha a hosszú éveken át mantrázott szabadságharcos szellemet váratlanul életre kelti a pávatánccal zsibbasztott magyar társadalom. Kinek hiányzik az, hogy a rivaldafényben szégyenüljön meg?

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!