Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ameddig Karácsony Gergely angol tudása a legnagyobb gond a munkájával, addig biztonságban érezheti magát

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Biztosan sokan emlékeznek még arra a levélre, amelyet Deák Dániel, kormánypárti propagandista számára juttatott el egykori tanára. Ebben szerepel, hogy mindig és mindenkor hitelesnek kell lenni, igazat mondani, akkor is, ha nem lesz belőle hasznom. Deák Dániel az egykori osztályfőnöke levelére úgy reagált, hogy lényegében felmondta a kormány propagandáját és azt állította, egykori tanára letiltotta őt Facebookon, pedig akár ott is megbeszélhették volna félreértéseiket. Mert egyébként lehet értelmes vitákat folytatni egy olyan emberrel, aki gerinctelen módon, pénzért cserébe akár teljesen tisztességes emberekbe is minden gond nélkül beleszáll, ha ezt kéri tőle a pártja. Sajnálatos módon ezekkel az emberekkel nem lehet érdemi vitát lefolytatni. Lehet persze, hogy négyszemközt, egy sör mellett lehet valódi válaszokat kicsikarni akár Deák Dánielből is, de erre itt nem volt lehetőség.

Hogy miért hozom fel most ezt a témát? A Kontra nevű propagandaoldal – nehéz már követni ezeket az oldalakat, amelyek frappáns nevükkel próbálnak kitűnni a fideszes morális fölény sivatagából – úgy érezte, hogy reagálnia kell erre a levélre, de nem úgy, hogy valami vicces cikket ír, esetleg okosan, tényekkel megalapozva úgymond megvédi a sorstársukat, nem. Az elképzelés az volt, hogy egy viccesnek szánt levelet írnak Karácsony Gergelynek, amely levelet egykori angoltanára írt. Természetesen az egész történetnek semmi köze sincs a valósághoz, ez inkább csak egy szánalmas próbálkozás a humor irányába a Kontra részéről, nézzük meg, hogy milyen mélységekig jutottak el:

Gelgely, kedves egykori tanítványom, be kell valljam, hogy nehezen tudom eldönteni, sírjak-e vagy nevessek, mikor a nemzetközi tárgyalópartnerekkel láthatóan tanácsadóid által megírt paneleket is csak kínkeserves, alig érthető „Hunglish” (erős magyar akcentus) kiejtéssel makogod. Ennél még az a megalázó szertartás is jobb, mikor tolmácsot kérsz, mert prominens városvezető létedre a világ első számú kommunikációs eszközét sem voltál képes elsajátítani. Nem mintha ez kötelező lett volna Neked…

Na nem az angol nyelv legalább alapfokú elsajátítására gondolok, azt Nálad szerényebb képességű (és nem magas a léc) diákok is tudják abszolválni – némi kitartással és szorgalommal.

(…) Felmerül a hozzám hasonló, átlagos budapesti tanáremberben a kérdés, hogy a Blaha Lujza tér átalakítása vagy a Lánchíd felújítása is erre a sorsra jut majd? Csak mert Gergőnek nem volt már hozzá kedve/ideje/szorgalma, hogy tisztességgel befejezze?

Nem lett volna jobb, ha Gyurcsány Feri tanácsadója maradsz? Szépen, csendesen, megalkuvón lehetett volna vonogatni azt a gyönyörű, értelmiségi vállad a frakcióüléseken. Nulla felelősség, kényelmes egzisztencia, korán se kell kelni, és munkaidőben többet tudnál biciklizni.

Jelenleg itt tart a jobboldali humorizálás. Mert lehetett volna akár vicces, elgondolkodtató paródiát is írni, de ez ismételten csak nem sikerült a nemzeti oldalnak. Szánalmas, nevetséges, ócska próbálkozás ez, hiszen Karácsony Gergely ugyan nem egy tökéletes városvezető, de rá aztán nem fogható az, hogy propagandaérdekeket szolgálna. Mert követhet el hibákat és lehet, hogy az angol nyelvvel is gondjai adódnak, de ez nem összehasonlítható azzal, aki pénzért és hatalom iránti vágyból kérdés nélkül teljesít olyan parancsokat, amelyek másokat megkárosítanak. Karácsony megpróbálja vezetni úgy a várost, hogy Orbán bosszújával kénytelen szembenézni. Milliárdokat vontak el a fővárostól az elmúlt években, miközben elvárják tőlük, hogy a nem elegendő bevétel ellenére is oldják meg Budapest fenntartását.

Nem tudom, hogy mennyire tárgyalóképes Karácsony Gergely, de azt látom, hogy fontos politikai vezetőkkel, más országok fővárosainak polgármestereivel tárgyal időnként. Mint ahogy arra is törekszik, hogy idehaza összefogjanak az önkormányzatok azért, hogy közösen érvényesíthessék akaratukat. Karácsony próbál tenni azért, hogy ez az ország egy élhetőbb hely legyen, noha eközben vélhetően számtalan hibát is elkövetett, és még el is fog követni. Azt sem állítom, hogy a főváros vezetésében ne lennének esetleg olyan alakok, akik kétes üzleteket kötnek, mert hát sajnos a politika soha nem volt mentes a korrupciótól és talán soha nem is lesz az. De nem mindegy, hogy valaki szándékosan szétlopatja az országot az általa szerződtetett emberekkel, vagy pedig a csapatában vannak olyanok, akik visszaélnek a hatalmukkal és törvénytelenségeket követnek el.

Karácsony véleményem szerint nem összehasonlítható azokkal, akik szándékosan propagandacélokat látnak el. A Deák Dánielt ért kritika véleményem szerint érthető és jogos volt, miközben a Karácsonynak írt kamu levél, se nem vicces, se nem elgondolkodtató. Az nem több egy szánalmas próbálkozásnál arra, hogy megpróbálják elfeledtetni azt a közvéleménnyel, hogy a propagandamédia egyik legismertebb senkijével felmosta a padlót egykori osztályfőnöke. Mert hát pontosan ez történt, ameddig az ő nyílt levelét több tízezren látták, addig Deák reakciójára a saját fanatikusain kívül a kutya sem volt kíváncsi. Nem megvédeni kellene az ilyen propagandistákat, hanem elkönyvelni azt, hogy komoly kritikát kaptak. Ha nem tolnák fullba a kretént, akkor nem lenne ennyire egyértelmű az, hogy Deák Dániel feje kilóg Orbán Viktor valagából.

Karácsony Gergelyt természetesen lehet jogosan kritizálni és fel lehet hívni a problémát az egyes hiányosságokra, de ilyen gyermeteg szinten minek? Az, hogy nem beszél jól angolul Karácsony, az valóban egy olyan dolog, amivel kezdeni kellene valamit, de ez alapvetően nem akadályozza meg abban, hogy egy főváros polgármestere legyen, és a feladatát megfelelően végezze. Miniszterelnökként már nehezebb dolga lenne, de van rá számtalan nemzetközi példa, hogy az angol nyelv tudása nélkül is lehet kommunikálni más országok vezetőivel. Nem tökéletes persze és jobb lenne, ha változnának a dolgok, de ameddig ez a legnagyobb problémája a kormánypártnak Karácsony Gergellyel és munkájával, addig úgy hiszem, nincs nagyon mitől tartania.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.