Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Hadházy majdnem támadott, de aztán mégsem

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép kedd reggelt kívánok mindenkinek! Népünk bölcs, bár inkább mindenható vezére ma Berlinben mutatja meg a világnak, hogy márpedig úgy lesz minden, ahogy ő akarja. Ha mégsem, akkor majd utólag pont úgy akarta, ahogy lett. Szijjártó Péter, oltás-, maszk-, toporzék-, lélegeztetőgép- és energiaügyi miniszter reggel hatkor kúszott fel a nemkormány-nagyoniskatonai luxusgép lépcsőjén és közben még volt ideje elzengedezni, hogy őfőméltósága, országunk önjelölt hadura már Berlinben van. Ebből több dolog is egyértelműen látszik. Mindjárt elsőnek az, hogy eszük ágában sincs ezt a 874 kilométer távolságot autóval, netán vonattal leküzdeni. A menetrend szerinti repülőjárat szóba sem jöhet, nem azért csimpaszkodtak fel a csúcsra, hogy vegyüljenek a pórnéppel. De még az sem elképzelhető, hogy legalább ne kelljen két különgép a két országépítőnek, helyből megduplázva az egyébként is indokolatlanul magas költségeket. A főfőnök előre megy népes társaságával, tehát fizethetjük nyilván a szállodát is nekik, és abban is nagyjából biztosak lehetünk, hogy a kedvenc fekete furgonja is ott lesz, mire szükség van rá. Gondolom, roppantul kínos lenne egy szedánból kikecmeregni, a magasabb alváz sikkesebb előbuggyanást tesz lehetővé. Más okát nem látom, miért nem felel meg a magyar miniszterelnöknek a helyben rendelkezésére bocsátott kormányzati járgány. Legalábbis Prágában biztosan nem felelt meg, mert a magyar rendszámos szolgálat furgonból fordult ki. Hacsaknem azzal ment repülő helyett. Ez nem túlságosan valószínű, mivel a Mandiner hozott le egy remek fotót a nagyemberről, amit ráadásul a közösségi oldaláról szedtek le és azt a szép pillanatot ábrázolja, amikor „A csatolt fotón hátizsákkal látható, amint vélhetően a Prága tartó repülőgép felé sétál.” Miután az ominózus furgon rajta van a sétálós képen az van, hogy több ilyet is tartunk, az egyik előrerohant összeszedni a reptéren a vezért, vagy egy ilyen van, és a sofőr csutkagázzal ment Prágáig, és oda is ért időre. A nem egészen másfél órás repülőút ellenére ez esetben is egy nappal előbb utazott Orbán, nehogy kimaradjon az ingyenszálloda. Nem érdekes amúgy, futja rá az országnak. Legfeljebb majd néhány oviban lejjebb csavarják a fűtést, kettévágják a fél kiflit, máris megvan a röpködés fedezete.

Mivel a vezér nem ér rá az ország apró-cseprő gondjaival foglalkozni, Gulyás Gergely volt szíves válaszolni a nem neki címzett levélre, melyet 18 település vezetői intéztek a miniszterelnökhöz. Ímelám:

 

A legeslegjobb az egészben egy komment ugyaninnen:

Gondolom, remélem? Karácsony úr is figyelmesen elolvasta, megértette és tudomásul vette Gulyás Gergely miniszterelnök úr válaszát. (Kati)

Na igen. Ez a baj a nagyon elvakult rajongókkal. Gyakorlatilag azt sem tudják, melyik világon vannak, ki a miniszterelnök, de azért véleményük mindenképpen van. Pontosabban nem véleményük, hanem mélységes, megingathatatlan hitük. Ami remek dolog, ám nincs az a hatalom, mely kötelezővé tudná tenni mindenki számára. Gulyás Gergely levélkéjét nem óhajtom minősíteni, mert semmi értelmét nem látom. A válasznak sem, a minősítésnek sem.

A tegnapi nap legviccesebb pillanata mindenképpen az volt, hogy Hadházy Ákos a közpénzmédia épülete előtt állva jelentkezett be, erre az MTVA közleményt adott ki az MTI-n keresztül, melyben előre megjósolták, hogy Hadházy MAJD hazudni fog róluk, amúgy pedig meg akarja támadni ezt a nagyon fontos és főleg közhasznú szervezetet, amennyiben sátorozni kíván előtte. A frissen felesketett képviselő nem tud arról, hogy sátorozni készülne. Na, pont ezért kell olvasni az MTI-t és a propagandamédiát. Az ember annyi mindent megtudhat – akár még önmagáról is -, hogy az hihetetlen.

Elrajtolt Orbán Viktor Twitter oldala. A bemutatkozásnál rendkívül szerény volt, így jellemezte magát: „szabadságharcos, férj, apa, nagyapa, Magyarország miniszterelnöke”. Úgy tűnik, valahol tudat alatt mocorog a valóság, mert valóban ez a sorrend. Harcol a saját szabadságáért, ami esetében mindenhatóságot jelent. Asszonypajtás anyagi helyzete már rendben van, a gyerekeket is kistafírozta, időnként eszébe jut, hogy az országgal is kellene kezdeni valamit, de erről valahogy mindig az jut eszébe, hogy van még néhány vagyonelem, ami jól jönne a ház körül. Máshogy nehéz értelmezni ezt a bemutatkozást, bár lehetséges, hogy Dózsa Lászlóval harcolt a szabadságért még a születése előtt, azért nem tűnt fel senkinek. Majd Schmidt Mária plakátra csinálja.

Ha már szabadságharc. Szijjártó Péter biztosan szintén a szabadságharc jegyében utazik. Az utazik minden esetben azt jelenti, hogy felvonaglik a hadsereg számára közpénzből vásárolt, de magán-luxusgépnek kialakított repülőre, elterpeszkedik a bőrülésen, a személyzet teszi a dolgát, miközben egy rövid út során is elégeti a gép egy óvoda egész éves téli fűtését. Hosszabb úton több óvodáét. Na, Szijjártó most Moszkvába utazik egy panelbeszélgetésre, ahol a globális energiatrendekről fog csacsogni olyanokkal, akik rajta vannak a szankcióslistákon. Mipetink egyedüli uniós politikusként fog ott tündökölni és persze demonstrálni a megbonthatatlan orosz-magyar barátságot. Közben megszülettek azok a törvények, melyektől azt reméli a kormány, hogy az unió végre elhiszi, hogy itt aztán senki nem fog lopni és az ország becsületes, lojális tagja az Európai Uniónak, tehát lehet küldeni a pénzt. De gyorsan ám, mert teljes a szólásszabadság és a demokrácia is, maximum kirúgják azokat a pedagógusokat, akik kinyilvánítják a véleményüket az oktatási rendszer hibáival kapcsolatban – és az országban nincs olyan iskola, ahová fel mernék venni őket -, más pedagógusokat még csak fenyegetnek, a pártmédia páros lábbal ugrál mindenkin, aki nem vallja magát fehér, keresztény, heteroszexuális, konzervatív, jobboldali álompolgárnak. De amúgy tisztára demokrácia van.

Én most jó ébredezést, kellemes napot és békés, szabad, demokratikus országot kívánok mindenkinek.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.