Április 26,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


Mindenki szorítja a másik tökét és a saját zsebét

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,544,300 forint, még hiányzik 455,700 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ezt is megértük. Főcímet ér, hogy Orbán Viktor egykori gimnáziumának akárhány (sok) tanára is tiltakozik az oktatásra (is) rátelepedő parancsuralmi rendszer ellen. Ebben nem az a valami, hogy mit csinálnak kicsodák, hanem az, hogy ki a t…köm Orbán Viktor ebben a vonatkozásban? Hogyan sikerült eljutni oda ennek a nyomorú országnak, hogy viszonyítási pont legyen Orbán Viktor? Oké, teljesen értem, vannak rajongói. Győzikének is vannak, Kim Kardashiannak is vannak, sőt, Anders Breiviknek is vannak. Ideje lenne átgondolni és aztán eldönteni, mik az elvárásaink egy politikussal szemben. Persze én a saját szempontjaimat tudom elősorolni, de nem lenne baj, ha mások is eltöprengenének, ők mit várnak el az ország – elméletben – első emberétől, akinek – gyakorlatban – teljhatalma van. Lássuk.

Nem várom el, hogy jó hangja legyen. Viccesnek sem kell lennie. Csinosnak, karcsúnak, nagymellűnek, sármosnak és vonzónak sem. Kulturáltnak azonban igen. Köpjön le, aki akar, de nekem az már nem fér bele, hogy állandóan úgy néz ki, mint akinek a kutya alól rángatták elő két perce az öltönyét, nem fér bele az elszabott zakó, a gatyából kibuggyanó has. Léteznek nem túl magas, testes emberek, ez nem indok arra, hogy egy közpénzből öltöztetett politikus, aki milliós öltönyöket hord úgy nézzen ki, mint egy gorilla, amire kínai susogós melegítőt húztak. És igaza van mindenkinek, akinek most ráncba szalad a szemöldök. Ez a legkevésbé fontos. Valóban az, ám nagyon sokat elárul arról az emberről, és az az ember minden egyes megjelenésekor mindenkit képvisel. Akkor is, ha nem mindenki akarja. Belátom persze, hogy ebben már van egy jókora adag előítélet. Ha jó politikus lenne, ha látnám a fejlődést, ha akár csak apró lépésekben, de jó irányba haladna az ország, felőlem vietnami tangapapucsban is járhatna bermudagatyával, nem zavarna ennyire.

A valódi problémám az ő személyisége és minden, ami ebből fakad. Az már biztos, hogy amennyiben lesz még lehetőségünk kormányt, és ha csak áttételesen is, de kormányfőt választani, alaposan meg kell gondolnunk a dolgot. Nem feltétlenül szerencsés a faluvégi hülyegyereket magunk fölé emelni, akinek azzal telt a gyerekkora, hogy a bántalmazó apjával harcolt, de a mai napig életcélja az apai szeretet megszerzése. Vagy megvásárolása. Nem szabad többé olyan embert a hatalom közelébe engedni, aki kizárólag a saját ambícióit akarja beteljesíteni. Ugyanis neki nem ez a dolga, hanem az, hogy az ország és az országban élő emberek szabad, biztonságos, boldog, amennyire lehetséges, anyagilag is elfogadható életet éljenek, de legalábbis ebbe az irányba haladjanak. Orbán gondolkodása teljesen más irányba halad, és egyre csak romlik az állapota. Becsületes politikusnak eszébe sem jutna a saját rokonságát milliárdossá tenni, nem engedné, hogy az ő közvetlen harcostársai szétlopják a közöst, hozzáértő, jó szakembereket gyűjtene maga köré, hiszen mindannyiunk érdeke ez.

Orbán agya nem így jár. Ő megkaparintotta a hatalmat, és ennek megtartásáról és megerősítéséről szól minden. Az ország nem egy olyan hely, ahol emberek, családok élnek és igyekeznek boldogulni, hanem egy magánbirtok, ahol a gazda dönt életről és halálról. Akik körülötte szolgálnak, azok ezt a téveszmét erősítik – hiszen a személyes érdekük is ez, a legtöbb a büdös életben nem jutott volna a jelenlegi pozícióba saját erőből, kizárólag a birtokgazda helyezhette őket oda, de bármikor ki is rúghatja akármelyiket -, a helyzet pedig egyre súlyosabb. Nem hiszem, hogy Orbánnak túlságosan sok kapcsolata van még a valósággal. Ha van, azt is igyekszik elzárni, hiszen azt tapasztalja, hogy kifütyülik, megvetik, kiröhögik, lenézik. Okkal. Bezárkózik tehát az álmaiba, és a nagy hadvezért alakítja, aki annyira bátor és agyafúrt, hogy mindig győz. Holott nem, folyamatosan vesztésre áll. Ez még nem is lenne akkora baj, ha ennek is – mint mindennek – nem mi fizetnénk meg az árát. De mi fizetjük, és ez az ár egyre súlyosabb. Európa már az egész országról hiheti azt, hogy mindannyian lopásból élünk, hogy hazudunk, hogy imádjuk a diktatúrát, hogy hátba támadjuk a szövetségeseinket egy csillogó üveggyöngy reményében, hogy kulturálatlan taplók vagyunk, akik kizárólag csak a közösségtől megszerezhető pénzt akarjuk, de a közös feladat alól kibújunk.

Nem kellene sarokkőnek, példaképnek, hivatkozási alapnak tekinteni Orbánt. Tökéletesen mindegy, hogy negyven évvel ezelőtt hová járt gimnáziumba, az nem az ő gimnáziuma, hanem azoké a pedagógusoké, akik ott tanítanak és azoké a diákoké, akik ott tanulnak. Ma már nem dicsőség a miniszterelnök volt iskolájának lenni, hanem elmondhatatlanul kínos. Ott most bátor, gerinces emberek tanítanak bátor, okos, gerinces fiatalokat. Saját jogon. Nem azért, mert Orbán is ott tanult, hanem annak ellenére. Felnőtt néhány generáció azóta, hogy a Felcsútról odakeveredett pártpropagandista-sarj KISZ-titkárként csimpaszkodott egyre feljebb, miközben képtelen volt – és azóta is képtelen – túllépni a kisebbségi komplexusain. Akkor úgy hitte, az értelmiségi családból érkező iskolatársai lenézik. Ma ugyanezt hiszi, de már van ahhoz elég hatalma, hogy tegyen ellene. Na persze nem úgy, hogy olvas, tanul, csiszolgatja az ízlését és a modorát. Az strapás. Sokkal egyszerűbb kiirtani még a lehetőségét is annak, hogy mások kultúremberek legyenek, hogy így nőjenek fel az új generációk. Ha ehhez szét kell barmolni a közoktatást és el kell érni, hogy a felsőoktatásba zömében gazdag (mégpedig általa gazdaggá tett, tehát neki lekötelezett) családok gyerekei juthassanak be, akkor szétbarmolja és eléri. Ehhez meg is találta a megfelelő rendőrminisztert. Hallom a véleményeket Pintér munkálkodásáról: hát hiszen mit tehetne, hiszen ehhez ért, aki egyszer rendőr, az örökre rendőr marad. Hogy mit tehetne? Baromira egyszerű. Nem vállalja el. Ha ennek az az ára, hogy fel kell állnia a székéből, akkor feláll. Az oktatás, az egészségügy, az ország érdekében. De persze nem áll fel, hogy is tehetné? Ő is építgeti évtizedek óta a maga kis birodalmát, csak nem kockáztathatja, hogy a főnöke bosszút áll az árulásért. Mert számos jó tulajdonsága mellett az önjelölt hadvezér rendkívül bosszúálló is. Úgyhogy minden marad a régiben, mindenki szorítja a másik tökét és a saját zsebét, aztán abban reménykednek, hogy hamarosan elmúlik a vihar. Én pedig azt remélem, hogy nem múlik.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.