NEHAZUGGY

Büszkeség és megrendülés

Jó reggelt kívánok mindenkinek! Nem mondok újat és megrázót azzal, hogy tegnap pedagógusok világnapját tartott a világ. Ki így, ki úgy. A megbecsülés helyett megalázással, fenyegetéssel, kirúgással jutalmazott magyar pedagógusok és diákjaik egy szabad szemmel még az állampárt központjából is nagyon tisztán látható része ezen a napon az utca nyilvánosságát volt kénytelen választani, hogy felhívja a figyelmet mindarra, ami a világ boldogabb felén (nemzet)stratégiai fontosságot, prioritást élvező, Magyarországon viszont a rendvédelmi szervekre, konkrétan egy korrupt ex-rendőrre bízott oktatási rendszerben tarthatatlan. Nem tegnapelőtt óta, hosszú évek óta. A borzalmas alulfinanszírozás, az Európában is párját ritkítóan, fejlett országokhoz képest megalázóan alacsony fizetésekhez mért magas munkaterhek, egyáltalán az értelmiségi léthez képest méltatlan, gyalázatos körülmények, amelyek nemcsak hosszú távon, hanem már most kóros pedagógushiányhoz vezetnek, mind tények.

Az is tény, hogy az oktatásért felelős rendvédelmi szervek (a pöffeszkedő bátorakkal és a pártfülbevalós független, mindent is aláíró úgynevezett független államelnökkel karöltve) ezeket a problémákat a sztrájkhoz való jog totális kiüresítésével, megfélemlítő célzatú figyelmeztetésekkel, kirúgásokkal igyekszik szőnyeg alá söpörni, mióta állítólag a Holdon is látszott, hogy az állampárt talán még soha nem nézett ki ilyen jól. Azelőtt meg azért, mert járvány volt, háború volt, választási kampány volt. Magasról tojva arra, hogy ezeknek a megtorló intézkedéseknek milyen belátható és beláthatatlan következményei vannak azokra, akikről ez az egész rendszernek szólnia kellene: a diákokra. Mert ahol a jogos és már tegnapelőtt is halaszthatatlan béremelési követelésekre a tankerületi janicsárok ökölrázása a válasz, meg az, hogy különben is tisztességes tanár nem a pénzért csinálja, ott az összeomlás nem jövő idő, hanem folyamatos elbeszélő jelen. Nem rongyosra cincált közhely, hanem a jelen és a jövő önkéntes, történelmi bűnnek minősülő felégetése. Ott nemcsak a megalázott tanárnak, hanem a diákjainak is a lelki összeomlásról, elkeseredésről, kimerültségről, bizonytalanságról szól az élete. Lelki összeomlásból, elkeseredésből, kimerültségből és bizonytalanságból márpedig nemhogy jövő nem lesz, de hamarosan még inflációkövetőnek nevezett nyugdíjemelés se nagyon.

Alföldi Róbert azt írta a közösségi oldalán, hogy büszkén és megrendülve áll azok mellett a tizenéves kamaszok mellett, akik hidat foglalnak a tanáraikért, magukért, a jövőjükért, mert már nem tudnak más eszközzel küzdeni. Mert más lehetőséget nem hagyott számukra a rezsim. Látva, hogy tegnap ezek a kamaszok milyen példát mutattak abból, hogy hogyan lehet a rendvédelmi szervek és az oktatás ügye iránt teljes érzéketlenséget mutató, vénülésnek indult, mindenkit gyűlölő, ökölbe szorult, szűklátókörű, ámde annál romlottabb, hataloméhesebb és dörzsöltebb elvtársakkal szemben nem félni, hogy egy gimis élőláncnak vagy hídfoglalásnak mekkora ereje van, és mennyire hatásos tud lenni, szerintem a büszkeség is, a megrendülés is teljesen indokolt. Akkor is, ha a kontextusa, az apropója végtelenül szomorú. Látva, hogy tizenéves kamaszok mekkora létszámban, milyen méltósággal követelték, hogy hagyják békén a tanáraikat, még inkább megvilágítja a romlott, erkölcstelen hatalom és médiaszolgáinak nyomorúságát. Akik kitettek magukért tegnap is, és szerintem van ott még, ahonnan ez a rengeteg mocsok jön. Aki nem hallgatta el, hogy Magyarországon 2022-ben, az elmúlt évezred aranykornak minősülő évtizede után 15 éves kamaszoknak kell utcára vonulniuk azért, mert miközben dühöng a tanárhiány, a legjobb tanáraikat még ki is rúgják, az olyan moslék módon űzött csúfot ebből az ügyből, ebből a kiállásból, hogy már abban sem vagyok biztos, hogy ezeket anya szülte.

Szerintem a megrendülés a helyes kifejezés arra, amit a a hirado.hu-tól a Hír TV-ig, a Magyar Nemzettől az Origóig művelt a kormányt kilógó nyelvvel szolgáló médiagépezet. Annál, hogy összegyurcsányozták ezeket a 15 éves kamaszokat (a KESMA vadhajtásain le is patkányozták őket, oda se neki), annál, hogy üres utcákat mutogattak az élőlánc illusztrációjaként, csak az a beismerő vallomással felérő kínos csönd és félrenézés a sokatmondóbb, ami a minden világnapra felkapaszkodó, abból politikai hasznot húzó fideszkádéenpés elvtársak és elvtársnők közösségi oldalain üvöltött tegnap. Miután pár napja egymást túllicitálva húzták le az összes bőrt az idősek világnapjáról, és alig akadt olyan, aki az állatok világnapjának tiszteletére ne került volna a saját hatása alá valamilyen állatos cukifotóval (mert ezek kivétel nélkül nemcsak hithű keresztények, de hatalmas állatbarátok is, ha az kell), érdemes megnézni, hányan voltak, akiknek volt bátorságuk tegnap megemlékezni a pedagógusok világnapjáról, és valamit üzenni, ha már ebből élnek. Hollikpistától Varga Juditig érdemes körülnézni, hányan voltak, akiknek tegnap volt bátorságuk szóba hozni a pedagógusokat.

Különösen hiányérzetem van a nemzet nemzetegyesítő anyjával kapcsolatban, akinek szintén futotta a lájkvadász tenyérbemászásra az idősek világnapján is, az állatok világnapján is, de tegnap valahogy nem sikerült a nemzet kizsigerelt napszámosaihoz szólnia. Nem fogta a sámliját, nem ült ki a tizenéves kamaszok közé megkérdezni, hogy mi a baj, hogyan tudnék segíteni, hanem ő is elsunnyogta az egészet. Mintha csak a pártközpontból irányítanák, pedig tudjuk jól, hogy nem, mert sokszor kikérte magának, hogy ő egy orbánista kesztyűbáb lenne. És hol vannak már azok az idők, amikor a pacalrezsibajnok gyöngybetűkkel írta a táblára, hogy Isten éltesse a pedagógusokat?

Nos, már ezek az idők is lejártak, amikor a 30 év után igazgaztóhelyettesként, pótlékokkal együtt 330 ezer nettót kereső, vagy a 40 éve a pályán lévő, 290 ezer nettót kereső pedagógusokra legalább az Isten áldását kérték a nertársak. És hol vannak már azok az idők, amikor Kásler Miklós koszoskörmű emberi erőforrás pátosszal teljes levelekben köszönte a munkájukat és hálálkodott a pedagógusoknak? Elmúltak bizony. Egyedül a Kásler alászolgálata után immár a Pintér alászolgálatáért tartott Rétvári nevű alattvalót volt bátorságuk kitolni a függöny mögül, bár sok köszönet abban sem volt. Vastag rinocéroszbőr a pofán annál inkább. Ahhoz, hogy valaki a kormány iskolaépítő tevékenységét ajnározza egy egyházi iskolában, miközben országszerte több ezer tanár sztrájkol, közel ezren vesznek részt polgári engedetlenségben, diákok és szülők szerveznek élőláncokat, tüntetéseket az oktatás problémái miatt, és az illető egyetlen szóval ne említse, hogy egyébként baj van, bizony semmi másra nincs szükség, mint vastag rinocéroszbőrre.

Úgyhogy innen már karnyújtásnyira van Európa korrupt oligarchaminiszterelnökének szintén önmagán túlmutató gyáva félrenézése, nem is lehetne ordítóbb ellentmondás a tizenéves kamaszok élőlánca, a szétvert magyar oktatás és a Karmelita teraszán pöffeszkedő hűbérúr és talpnyalói között, aki természetesen odáig nem süllyed, hogy ilyen apró, szaros kérdésekkel foglalkozzon, mint a magyar oktatás, amikor neki a magyar-üzbég kapcsolatokat kell építenie, mielőtt lóhalálában elhúz Prágába mimagyarokat megvédeni Brüsszeltől. Fogalmam nincs az üzbég pedagógusok helyzetéről, az üzbég oktatás helyzetéről, az üzbég diákok helyzetéről, de azt érzékelem – és nemcsak a hirtelenváratlanul megemelt nyugdíjak hirtelenváratlan megemeléséből -, hogy a rezsim elengedte a tizenéves kamaszokat, a fiatalokat. A rezsim talán még nem nézett szembe azzal, hogy lehet olyan országot csinálni, ahol zárójelbe tehető az oktatás, ahol megkeseredett házmesterek alkotják a korrupt hatalom hátországát, akik feljelentik a kirúgott tanároknak ingyen hamburgert adó éttermet, lehet az oktatást rendpárti kérdésnek tekinteni és béremelés helyett kirúgással, fenyegetéssel kezelni a problémákat, sőt, ideig-óráig az egyik csoport kizsigerelése árán meg lehet vásárolni egy másik csoport háláját, és a renitens polgárokra rá lehet uszítani a láncos vérebeket. De ez nem tart örökké. És amikor vége lesz, az mindenkinek marhára fájni fog. Úgy tűnik, Orbán és rezsimje nem hagyott más lehetőséget, és nem is áll szándékában változtatni ezen.

Most még ez a rezsim bízhat abban, hogy olyan régen volt már itt bármilyen demokráciára emlékeztető rendszer, hogy az emberek már rég elfelejtették, hogy ki hatalmazott fel kit, pontosan mire, hogy ki a szolga és ki fizet a szolgának a szolgálataiért. Hogy ki kitől kapta a hatalmat, és hogy amit egyszer, kétszer, négyszer odaadtunk, azt vissza is lehet venni. Most még bízhatnak abban, hogy annyira elhülyítették és szolgasorba rugdosták a népet, hogy a napi nyomorúságán túl úgysem képes túllátni, ameddig van veszítenivalója, és amúgy is majd megunja és hazamegy, mert eddig is mindig megunta és hazament, addig bőven elég elhazudni a valóságot, kiretusálni a tiltakozó tömeget és üres utcákat mutogatni. De az a helyzet, hogy ebbe már mások is belebuktak. Méghozzá nagyon csúnyán buktak bele. Ez a rezsim pedig többek között abba fog belebukni, hogy nem csupán elveszítette ezeket a fiatal gyerekeket, de meg van róla győződve, hogy ha nem vesz róluk tudomást, vagy ha rájuk uszítja a láncos vérebeit, akkor majd megijednek és fülüket-farkukat behúzva menekülnek, ahogy valamirevaló alattvalótól az elvárható. Szerintem ez nem így lesz. Az egykori fiatal demokraták által mára teljesen lelakott, tönkretett, széthordott országban ezek a tizenéves kamaszok fogják elhozni a változást. Az egykori fiatal demokraták minden nap ezen dolgoznak. Akár tudnak róla, akár nem. Csak így tovább!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább