November 28,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Aki így szolgálja a hazáját

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,302,268 forint, még hiányzik 1,697,732 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Vidám vasárnapot, sok fényt és alagutat is hozzá, mert konkrétan már az is luxuscikknek számít! Már évek óta megrökönyödéssel figyelem, hogy korrupt közjogi méltatlanságok nemcsak a közpénzből fenntartott pártrádiójukban, hanem a templomban is igét hirdetnek a szószékről, ahol fogalmam nincs, hogy mit keresnek, és milyen minőségben hintik, szórják, terjesztik a propagandát. Jó, már eleve azt se értem, hogy egy politikai-gazdasági érdekcsoport, amelyik lényegében az év minden egyes napján bebizonyítja, hogy a kereszténység írott és íratlan szabályait, a keresztény tanításokat saját magára nem tartja érvényesnek (a Tízparancsolattól jobbra és balra, fel és le), hogy nem tartja kínosnak és kellemetlennek és vállalhatatlannak fürtökben, rajokban, tömött sorokban az Isten házába folyton becsődülni kenetteljes propagandafotók kedvéért. Ehhez képest is tegnapig ritkán láttunk, hallottunk olyat, hogy a szószékre felkapaszkodott politikai sakálok arról lamentáltak volna, hogy rajtunk, mimagyarokon már csak az Úristen kegyelme és a zsoltár szava segít, abban kell bízni, mert egyébben úgyse nagyon lehet.

Pedig körülbelül itt tartunk most, és még az se igaz, hogy nem tudtuk. Legfeljebb nem sejtettük. Mondhatni, ütős, és semmi jót nem sejtet, hogy a miniszterek liberális csuhásidomárból kereszténykonzervatívvá maszkírozott elnöke egy részben saját korrupt hozzá nem értése okozta gazdasági felfordulás idején kvázi beismeri, hogy kormányzás nemigen lesz, úgyhogy higgyünk, bízzunk, mert az majd segít. Nem fog segíteni. Az nem segít a túlsó part elérésében, hogy közjogi méltatlanságok magukra kötik a bullshit-generátort, és még nagyobb marhaságokat pofáznak, mint békeidőben.

Például a Kövér nevű, aki újabban nemcsak a kormány nevében nyilatkozik, pedig nem tagja a kormánynak, hanem például arról is szónokol az idősek mindenféle mézesmadzagokkal és habos, babos hazugságokkal ámításának világnapján: fontos, hogy az idősek megosszák a háborús tapasztalataikat a fiatalabb generációval. Azt én nem tudom, hogy van-e háborút megélt ember, aki szívesen csacsog a háborús tapasztalatairól, de szerintem háborús tapasztalat nélkül is viszonylag pontosan tudható, hogy van egy aggasztó történelmi folytonosság abban, hogy az aktuálisan felkent nemzetvezetők háborús helyzetekben, de azoktól teljesen függetlenül is, menetrend szerint rossz oldalra állítják az országot. Semmi nem lenne fontosabb ennek a súlyos örökségnek a meghaladásánál, de – hit, bizodalom, a Jóisten kegyelme ide vagy oda – erre kevesebb az esély, mint arra, hogy Mészáros Lőrinc megírja a doktori dolgozatát.

Megint csak Európa legkorruptabb, kétharmaddal önkényeskedő politikus-oligarcháját muszáj példaként említenem ennek alátámasztására, akinek két szószékre kapaszkodás között jutott arra is ideje, hogy egy másik ország belügyeibe beleugasson, és annak az országnak a hivatalban lévő elnöke mellett kampányoljon. Azt ecsetelte a braziloknak, hogy az ízléstelen kirohanásairól elhíresült, alufóliasisakos, vírustagadó, tudományellenes, homofób, szexista, rasszista, őserdőpusztító emberiség szégyene, Jair Bolsonaró számukra az áldás. Aki miatt még a sajátjai egy részének is ég az arca. Ja, hát ki tudná jobban megerősíteni ennek az emberi salakanyagnak a nagyszerűségét, mint Felcsút állócsillaga, aki magáról úgy tudja, hogy több mint harminc éve a hazáját szolgálja. Jó, hát Putyin, Trump és a világ legvállalhatatlanabb szörnyetegeihez való dörgölőzés fényében ez azért annyira nem megrázó újdonság, de azért meg kell jegyeznem, hogy például most is olyan tisztességgel és becsülettel szolgálja a hazáját, hogy miközben itthon a népet az elcseszett brüsszeli szankciók mantrázásával Európa ellen hergeli, miközben kormányzás helyett nemzeti álkonzultációt indít a brüsszeli szankciók ellen, és Magyarország földbeállásának minden felelősségét Brüsszel nyakába próbálja belevarrni (kínosan vigyázva arra, hogy a háborús agresszorról egyetlen kritikus megjegyzést se tegyen), Brüsszelben nem aláírja a háborús agresszor elleni büntetőintézkedések megerősítését sürgető nyilatkozatot? De, aláírja. Mert ő hazáját szolgálja. Azzal, hogy átveri, hülyének nézi a saját népét? Feltétlenül.

De legalább kormányozni se tud. Hogyan is tudna, amikor például a hatalmát szolgáló kontraszelektált cselédség még egy tetves online népszámlálási rendszert se bír úgy összehozni, hogy az ne omoljon össze az első pillanatban. Azt üzenik kontraszelektálték: a nagy érdeklődés miatt a népszámlálás online rendszere összeomlott. Nem mintha ez lenne az első ilyen jellegű dilettáns összeomlásuk, a nemzeti konzultációs felületektől a vakcinaregisztrációs rendszerig számos példa bizonyítja, hogy minden, amihez hozzányúlnak az úgy hullik össze, mintha nem is lett volna. Végül is csak néhány millió alanynak kellene kitölteni ezt a népszámlálási ívet, naná, hogy nem számítottak ekkora érdeklődésre.

Bezzeg ha az ország rossz oldalra állításában jeleskedő Horthy Miklósnak kell emléket állítani, mert hátha az segít a rezsiszámlák kifizetésében, ha titkolózni kell, mert mi a franc köze van a parasztnak ahhoz, hogy mennyit spórolnak az egy héttel meghosszabbított téli szüneten, ha Brüsszelt kell átverni az uniós milliárdokért cserébe, vagy ha az általuk okozott tanárhiány csúcsán tanárokat kell kirúgni az állásukból elrettentési célzattal, hogy a többieknek eszébe ne jusson felemelni a szavukat a saját megalázásuk, kizsigerelésük, földbe tiprásuk ellen, akkor rendkívüli hatékonysággal működik a gépezet. Ha közpénzen kell hizlalni a holdudvart, akkor rendkívüli kreativitás jellemzi a nertársakat. Mekkora ötlet volt már az is, amit a cseh repülőgépgyártó céggel műveltek, mekkora ötlet volt: a fideszes állam közpénzből hitelt adott a kormányszóvivőné urának, hogy megvegye, aztán a gazdi kinevezte miniszternek a kormányszóvivőné urát, aki kénytelen volt továbbadni egy másik fejesnek, akitől most a fideszes állam az adófizetők pénzéből visszavásárolta. Valahol a távolban felröhögött a Mátrai erőmű és a Forbes-listás disznószerelő.

Most a kivasalt Nemzeti Sport állami kézbe vételét hagyjuk (végül is válság van, bazdmeg van, ilyenkor jó tudni, mik a prioritások), de enélkül is hihetetlen, hogy milyen kifinomult, már-már tökélyre fejlesztett korrupciós stratégiával dolgoznak. Mintha szándékosan azt akarnák, hogy rábasszanak az Európai Bizottsággal való megállapodásra. Mintha valójában csak az érdekelné őket, hogy előkészítsék a magyarázatot az agyhalottnak nézett táboruknak a biztos kudarc esetére. Hogy megint rekedt kappanhangon óbégathassa a főkorrupt, hogy ő mindent megtett, de őt becsapták a hazug brüsszeli bürokraták, és még a Magyar Posta 35 hivatalát is az elcseszett brüsszeli szankciók miatt kell bezárni.

Az rendben van (nincs!), hogy a Putyin nevű diktátor az ótvar álnépszavazásaival igyekezett sikertelenül elbábozni a világ normálisabb felének, hogy amit művel, az valójában legitim, és helyénvaló, de az legyen az ő kínja. De ezek itt mit művelnek, ezek miben bíznak, miközben a miniszterelnök papnak áll, és a szószékről üzeni, hogy bízzatok a zsoltár szavában és a kegyelemben? Mire megy ki az az elmebaj, aminek csak az egyik megkoronázása a rothadt nemzeti álkonzultációjuk arról, amit ők maguk szavaztak meg Brüsszelben? Tehát ott tart az ország, hogy jónevű gimnáziumok pénzt kuncsorognak a szülőktől, mert megélhetési gondok miatt a tanárok több mint tíz százaléka hagyta el az rendszert, és a szellemi amortizációval együtt járó forráscsökkenés a tanulási környezet amortizációjához vezet, ezek meg Brüsszelt ütik, miközben a brüsszeli pénzektől teszik függővé a pedagógusok bérrendezését, hitegetik és alázzák őket, aki nem megy el magától, azt a rendőrminiszter rúgja ki az állásából, ha ki meri nyitni a száját és engedetlenkedik, ők meg a nyomorúság trágyadombján ugyanúgy seftelnek, mintha nem a korrupt seftelésük miatt rohadna minden? Végül is minden világos. Aki így szolgálja a hazáját, az tényleg csak az Úristen kegyelmében és a zsoltár szavában bízhat. Kegyelemben mondjuk én nemigen bíznék a helyében.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!