NEHAZUGGY

És most jobb nekünk, hogy nem a gaz Gyurcsány van hatalmon?

Lázár Gergő | 2022. Szeptember 28, Szerda | 19:02

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 412,710 forint, még hiányzik 2,587,290 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője egy frissen megjelent cikkében szépen levezette, hogy miért bukott el a választásokon az az ellenzék, amely már több bukás után, áprilisban hajlandó volt az összefogásra, és egyetlen szövetségként szállt szembe az Orbán vezette kormányoldallal. Persze Szánthó elemzése nem nagyon rejteget magában meglepetéseket, hiszen gyurcsányozik, brüsszelezik, sorosozik, de akkor is talán érdemes lehet pár szót szánni arra, hogy miként terjeszti továbbra is a magát nemzetinek és jobboldalinak becéző oldal összes csatlósa, hogy mindenki a Nyugat zsoldjának szolgálatába állt, és mindenki annak örülne, ha Brüsszel vagy az Egyesült Államok mondaná meg, hogy mi történjen Magyarországon. Ezek a propagandisták addig mondogatták, hogy már alighanem el is hiszik, hogy minden ellenzéki párt egy legyőzendő ellenség, és nem csak politikai értelemben, természetesen.

Világos volt: a 2022-es választások tétjeként az rajzolódott ki a horizonton, hogy visszamászik-e a főhatalomba egy előretolt, amatőr kesztyűbáb hátán a gyurcsányi szervezett posztkommunista felvilág, vagy folytatódhat a döntéshozatal stratégiai autonómiáját előtérbe helyező jobboldali kormányzás.

Lehet, hogy akkor és most is a Gyurcsány Ferenc vezette DK a legjelentősebb ellenzéki párt, de azért ez nem azt jelenti, hogy az van, amit ő mond. Nyilvánvalóan vannak és voltak is céljai Gyurcsánynak arra az esetre, ha esetlegesen megnyeri a választásokat az ellenzék, de szinte kizártnak tartom, hogy képes lett volna minden törekvését véghez vinni egy olyan szövetségben, ahol végső soron a többi ellenzéki párt támogatottsága az övéhez hasonló volt. Értem, hogy Orbán legnagyobb ellenfelének a mai napig Gyurcsány Ferencet tartja, hiszen ő volt az, aki annak idején képes volt élő televíziós vitában úgy lemosni, hogy azóta sem mert ilyenre kiállni, de azóta Gyurcsány sokat veszített az erejéből, és noha ma is képes százezreket maga mellé állítani, önmagában soha nem jelentett valódi veszélyt Orbán hatalmára.

A kérdés tehát nem az volt, hogy Gyurcsány tér-e vissza a kormányba, hanem az, hogy 12 év után végre elzavarja-e a magyar nép azt a kormányt, amely a rendszerváltás óta a legtöbb kárt okozta az országnak. Végül a magyar többsége úgy döntött, hogy még többet kér Orbánból és a NER-ből, tehát okafogyottá vált az a vita, miszerint változást szeretne-e a magyar nép, vagy sem. Hárommillió magyar nyilvánította ki véleményét a Fidesz mellett, további kétmillió pedig otthonmaradásával támogatta Orbán Viktor hatalomban maradását. Lehet itt mindenféle dolgokkal magyarázni, hogy elcsalt választások voltak, meg megvezették a népet, de sajnálatos módon amelyik nép ennyire ostoba és ennyire könnyen megvezethető, azért nehéz könnyeket hullajtani. De Szánthó szerint ennyire nem egyszerű a helyzet, ő tudni véli, hogy mi miatt győzött ismételten a nemzeti jobboldal.

„Sebtiben” ismert lett: a mindig militarizmussal vádolt jobboldal ajánlata a béke és a háborúból való kimaradás – a megmaradás érdekében. És kiderült az is, hogy kik „ők”, akik a háborúba történő bevonódást, a fegyverszállításokat, a militáns hergelést hirdették ünnepélyes, ebéd utáni mosolyokkal.

Ez két külön világ, ez két külön univerzum, nincsenek közöttük gyalogoshidak, az átjárás lehetetlen. A magyarok zsigereiben élénken élő XX. századi emlékek – és persze a józan megfontolás – végül döntöttek: április 3-án a háború- és szankciópárti baloldalt soha nem látott arányban szavazták le a választók. A baloldal a megsemmisülés szélére harcolta le magát a kampány végére.

Az tény és való, hogy az ellenzék elképesztően ostoba módon reagált az ukrajnai háborúra, de ha a magyar választók zöme nem lenne ennyire könnyen megvezethető és vak, akkor ez mit sem számított volna. Soha, egyetlen alkalommal sem jelentette ki azt az ellenzék, hogy háborúban szeretné látni Magyarországot, vagy azt, hogy célunk a háború kiszélesítése lenne Európa egészére. Az ellenzék mindössze azt szerette volna kommunikálni, hogy mi az ukránok oldalán állunk, és ha szükséges, akár segítséget is nyújtunk számukra. Ez olyan vállalás, amelyet a francia, német, olasz vagy épp spanyol kormány is megtett, valahogy mégsem bukott bele egyik sem. Nem törtek ki lázadások, hogy ezen népek állampolgárai nem szeretnék, ha háborúba sodornák őket, mivel ott nem értették félre a kommunikációt, és nem beszélhetünk arról sem, hogy a propagandagépezet elferdítette volna a kormány üzenetét.

Aki most, a választásokat követően is hiszi, hogy az ellenzék célja valaha is az volt, hogy háborúba sodorja az országot, az tapsikoljon csak Orbán nagyszerű kormányzásának, az emelkedő rezsi- és élelmiszeráraknak, valamit a nagyszerű válságkezelésének. Megérdemli. Egyáltalán nem állítom, hogy eljött volna a Kánaán, ha az egyesült ellenzék nyeri meg az áprilisi választásokat, de legalább kiderült volna, hogy mire képes egy olyan erő, amelynek célja elsősorban nem az ország kifosztása. Lehet persze, hogy idővel a korrupció növekedésnek indult volna – politikusokról van szó, ne felejtsük el -, de vélhetően az első években arra koncentráltak volna, hogy valamit kezdjenek a kialakult válsággal és bizonyítsák, hogy nem véletlenül választották meg őket. Hiszen ha ennek az ellenkezőjére vállalkoztak volna, akkor igen gyorsan bukás lett volna a történet vége.

A magyar ellenzék szerintem nemcsak azért bukott meg, mert képtelenek voltak az érthető kommunikációra a szavazóik felé, hanem azért is, mert a magyar szavazók egy jó része egyszerűen képtelen megérteni a legegyszerűbb üzeneteket is és bedől a kormány propagandájának. Lehet itt azzal védeni a vidéki vagy fővárosi szavazókat, hogy jaj szegények, nem tájékozódtak kellőképpen, meg a napi betevő fontosabb, mint az, hogy elolvassanak egy választási programot, de végső soron mégis ezeknek az embereknek (is) köszönhetjük, hogy most itt tart az ország. A szegény, nyomorban élő, télen fagyoskodó embernek most jobb, hogy a drága miniszterelnökúr van kormányon? Négy évig nem lesznek választások, hiába is várják ezek az emberek az ingyen tojást és a krumplit, nem fog jönni. Sajnálatos módon az ostobaság egyszer csak visszaüt, most is erről van szó. Nincs ugyan háború Magyarországon, de valódi békéről sem beszélhetünk, hiszen ilyen válság békeidőben igen ritkán szokott kialakulni, nálunk ez mégis megtörtént.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!