Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Túl sokba kerül ahhoz, hogy önfeledten röhögni tudjunk rajta

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Vidám vasárnapot kívánok mindenkinek! Magamnak is. Rajtam akkor lett úrrá némi átmeneti, hétvégi vidámság, amikor pénteken szembesültem azzal, hogy romokban a költségvetés Navracsics Tibor uniós pénzügyintézőnek bokros brüsszeli alkudozásai közepette nemcsak arra jutott ideje, hogy hivatalosan is beverekedje magát a legkisebb kormánypártba, és immár hivatalosan a KDNP nevű piócapárt színeiben folytassa dicső politikai pályafutását, hanem Tóth Gabi NER-művésznő egészségi állapotának nyilvánosságra hozása is az ő reszortja. Amellett, hogy természetesen a kereszténységében üldözött énekesnőnek mielőbbi jobbulást kívánok, arra a következtetésre jutottam, hogy ebben nem az a hírérték, hogy Navracsics jelenti be, hogy Tóth kórházba került, hanem az, hogy a tapolcai Polgári Szalon nevű esemény házigazdájaként a területfejlesztésért és uniós forrásokért felelős miniszter Tóth Gabival beszélgetett volna. Na ez a hír. Nem kérdezem meg, hogy mégis mirű beszélgettek volna, mert az nagyon messzire vezetne, és nem akarok olyasmiket leírni, amiket megbánnék. De azért ez ütős.

További vidámságra okot adó fejlemény – igaz, hogy a hisztérikus, görcsbe rándult röhögés elég ritkán az őszinte, önfeledt vidámság tünete – beleolvasni Varga Judit bírósági fogalmazóból lett jogász végzettségű igazságügyi miniszter legújabb fércművébe, amit benyújtott a parlamentnek, mert kell a pénz lóvéra. Igen, az Integritási Hatóság felállításáról szóló NER-jogászkodásra gondolok, amivel kapcsolatban tudni kell, hogy Varga azért dolgozik éjt nappallá téve, hogy a magyar emberek hozzájussanak az őket megillető forrásokhoz. Azt olvastam, hogy ennek az izének a felállítása a legkomolyabb vállalás, amit a kormány annak érdekében tett, hogy az EU ne vonjon el háromezer milliárd forintnyi támogatást Magyarországtól. Hát hogy is mondjam? Nem akarok közönségesen fogalmazni, bár ezzel kapcsolatban leginkább közönségesen lehet, tökéletesen megértem Hadházy Ákos indulatait. Jobb lenne, ha nem érteném. Több mindent ki lehetne emelni e kincstári szemfényvesztésből, de egy is bőven elég, hogy világos legyen, miért üvölt erről a javaslatról is, hogy ha bárki ettől várja, hogy a korrupt közélet korrupt szereplői majd álmatlanul forgolódnak az összkomfortos ágyaikban, az pont olyan balek, mint amennyire az Orbán-kormány annak tartja, és akként is kezeli. Szóval az a hatóság, amelynek már a nevéből is kihagyták a korrupció szót (még a végén a hívek összezavarodnak, hiszen ők úgy tudják, hogy lopni csak a bezzegmásikoldal szokott), és amelynek a vezetőjét Novák Katalin fideszes pártkatona független női princípium és államelnök nevezi ki a fideszes az Állami Számvevőszék fideszes vezetőjének javaslatára, az valószínűleg rengeteg célnak megfelel, speciel a korrupció visszaszorítására nem alkalmas. Ha nem lenne ennyire átlátszóan cinikus, jól is szórakozhatnánk azon, hogy vergődnek, mint malac a jégen. Ahhoz viszont túl sokba kerül ez a mutatvány is, hogy önfeledten röhögjünk rajta.

Amúgy ja, az a Novák Katalin fogja kinevezni a korrupciót agyonverő hatóság elnökét, aki a minap az ENSZ-ben ügyesen felmondta pártja és kormánya összes ragacsos, büdös tét nélküli propagandapaneljét a békéről, a lehető leghatározottabban szólított fel az ártatlan civilek ellen elkövetett háborús bűnök kivizsgálására, igen, arra, amit pártja és kormánya nemrég megvétózott, majd vigyorogva odaállt hajbókolni a pártja és kormánya által rendszeresen kifigurázott és kigúnyolt amerikai államfő mellé. Miközben ugyanott, az ENSZ-közgyűlés apropóján pártja és kormánya külügyminisztere az EU kifejezett kérése ellenére fényesre nyalta a háborús bűnös ország külügyminiszterét, illetve az amerikai államfő elődjét, a Donald Trump nevű alakot szintén széles nyelvcsapásokkal dicsőítette a republikánusok propagandakanálisán, ahol egyidejűleg a brüsszeli szankciókat és az Európai Uniót szidta. Az ember tudata nyolcvanba hasad ettől a gyalázatos kutyakomédiától, ettől az okádék műsortól, amit ezek előadnak.

Miközben Novák és Szijjártó teátrálisan toporzékol a világbékéért, nem kell ahhoz hivatalban lévő amerikai külügyminiszternek lenni, bőven elég épeszű, egészséges lelkületű embernek lenni, hogy világos legyen: ha Oroszország abbahagyja a küzdelmet, akkor a háborúnak vége, ha Ukrajna abbahagyja a küzdelmet, akkor Ukrajnának vége. A magyar kormány és Novák Katalin minden békét követelő vernyogása ezt az egy tényt hagyja figyelmen kívül, amikor azt sugallja, hogy itt egyenrangú felek állnak szemben egymással, és úgy tesznek, mintha nem értenék, hogy akinek itt abba kéne hagyni a pusztítást, annak esze ágában nincs. Nincs undorítóbb ennél a békét követelő álszent hőbörgésnél: hogy lehet békét kötni úgy, hogy a hazád egy részét egy másik ország bekebelezte, lenyúlta, a nevére íratta? Milyen béke lenne ez, basszátok meg? És ha ez így rendben van, akkor mi a túróért gyászoljátok dúlt kebellel mai napig Trianont? Azt a tetves szerződést is békeszerződésnek hívták, csak éppen szétszakították az országot. Tehát az rendben volt? Mert ha igen, akkor ideje egyenesen beszélni, és azt követelni, hogy Ukrajna tegye le a fegyvereket. Még az is tisztességesebb és gerincesebb lenne, mint azzal vádolni az Ukrajnát támogató nyugati szövetségeseket, hogy ők tehetnek mindenről, miattuk van a háború is, aminek mi nem akarjuk megfizetni az árát.

A békét követelő álszent hőbörgésüknél csak az az undorítóbb, hogy úgy egyébként sincs egy őszinte megnyilvánulásuk. Egyszerűen nem tudnak nem hazudni. Ahelyett, hogy kormányoznának, hogy válaszokat adnának a válságra, minden energiájukat arra fordítják, hogy megtalálják, kit hogyan verjenek át úgy, hogy ők megússzák. A fenti ábrán láthatjuk, hogy Varga Judit mivel készül éppen kiszúrni Brüsszel és az európai partnerek szemét korrupcióellenes fronton az uniós pénzekért. A főnöke meg, minden doktorok miniszterelnöke – aki érdekes módon már vagy két hónapja még a saját rádiójába se mer bemenni eligazítást tartani, pedig ott aztán igazán nem fenyegeti az a veszély, hogy olyan provokatív kérdést tesznek fel neki, amire nem tud pozitívan válaszolni, mint Kósa Lajos – közben oda butította le a pillanatnyi legfőbb politikáját, hogy ha megszűnnének az elcseszett brüsszeli szankciók, akkor az árak rögtön megfeleződnének, Európa gazdasága újra erőre kapna, és el tudná kerülni a fenyegető recessziót, és amúgy is, „az uniós bürokraták nem ezt ígérték”. Jó lenne tudni, hogy ez olyan lenne, mint az, hogy mindenkit meggyógyítunk, aki elkapja ezt a betegséget? Mert akkor beszoptuk. Nem mintha amúgy nem szoptuk volna be, de mennyire kell ahhoz debilnek nézni a saját polgáraidat, hogy azt próbáld elhitetni velük, hogy ha nincsenek a brüsszeli szankciók, akkor Putyin majd olcsóbban adja a gázt? Ezt állítja az Orbán-kormány és a cselédek hada. Hazugság. Ordas hazugság, ha ezerszer kell leírni, ezerszer leírom. Az energia ára már egy évvel ezelőtt megugrott, és akkor még sehol nem voltak a szankciók, de Putyin már akkor tudatosan az ukránok kiirtására és a háborúra készült. Miért kell ennyire nyilvánvalóan hazudni – kérdezem a legújabb szürreális, agyhalott nemzeti konzultáció árnyékában.

Ha jól tudom, akkor az elcseszett brüsszeli olajszankciók nem vonatkoznak Magyarországra, azaz mi elvileg olcsón vehetjük Orbán és Szijjártó legjobb moszkvai haverjától az olajat, a földgázt meg eleve nem sújtják az elcseszett brüsszeli szankciók. A kérdés tehát az, mielőtt a népre hivatkozva újabb csilliárdokat égetnek el egy gyalázatos ún. nemzeti konzultációra: pontosan hogyan segítene Magyarországon, ha eltörölnék a szankciókat? Ha nincs szankció az energiahordozókon, akkor miért nem adja nekünk olcsón a drága Putyin elvtárs? Honnan tudja, miből gondolja, miből számolta ki Orbán tenyérjós és bandája, hogy ha sikerül nekik valahogy felpuhítaniuk a Moszkva elleni szankciókat, akkor az áldott jó Vlagyimirovics azonnal felteszi a kezét, másnapra minden bajunk megszűnik, és már kormányozni sem kell? Az a helyzet, hogy igen, fájnak nekünk is a szankciók, Brüsszel sem ígérte, hogy nem fognak fájni, de ha az elvetemültség és a gátlástalanság és a cinizmus fájna, akkor az egész kormány naphosszat üvöltene. Novák Katalinnal tandemben, aki hiába vette ki a füléből a fideszesorbános fülbevalót, pontosan az maradt, aki volt. És szintén túl sokba kerül ahhoz, hogy önfeledten röhögni tudjunk rajta. (Amint a Biden-házaspár után egy amerikai hazafival is sikerült lőni egy propagandafotót.)

A keretes szerkezet jegyében, a bulvárfrontra visszakanyarodva még annyit, hogy hála legyen a fennvalónak, a házassági évfordulóját ünneplő Várkonyi-Mészáros álompár, köszöni szépen, jól van. Egy év után is változatlanul lángol a szerelem, és bizonyára nem kell azon aggódniuk, hogy a nyolcadik akváriummal mi legyen. Ez pedig töltsön el minket is földön túli boldogsággal. Ánem.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.