Szeptember 30,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Hagyjuk már békén azokat, akik nem akarnak egy teremtőben hinni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,732,405 forint, még hiányzik 1,267,595 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Sokunk szomorú tapasztalata, hogy ma már nem csak Istenért és a hitünkért kell kiállnunk, hanem az igazságért, a józan észért és a normalitásért is. Ez is társadalmi felelősségünk. Mindenekelőtt védőkerítést kell építenünk saját magunkból az olyan önkényes áltudományokkal és ideológiákkal szemben, amelyek áthágják a természeti törvényeket. Ezt lelkiismeretünk nevében kell megtennünk. Félelem nélkül kell beszélnünk, mert nem egyik vagy másik párt nevében szólunk, ez számunkra lelkiismereti kötelesség.

Ezt Földi-Kovács Andrea, a Védett Társadalom Alapítvány blogjában bírta leírni. Arról az emberről van szó, aki a fideszes párttévében ócska propagandistaként készített interjúkat, és próbálta meg a földbe döngölni mindazokat az ellenzéki politikusokat, akik nem annyira vitaképesek. Most egy új szerepben tetszeleg: megérintette a hit, és olyan hitvédelmező vergődésbe kezdett, ami kevés propagandistától ennyire nyilvánvaló. Én pedig egyszerűen nem bírom megérteni, hogy miért kellene a keresztény Magyarországon attól rettegni, hogy bárki is elpusztítja a hitét? Az övét meg a hívő emberekét. Milyen valódi veszély fenyegeti az egyházat vagy a hívő embereket? Mégis minek volt a szemtanúja ez a propagandista asszonyság, aki most a hit védelméről beszél?

Szerinte védőkerítést kell építeni önmagunkból, ami már így első olvasatra is egészen szürreálisan hangzik. Ennek célja pedig nem más, mint hogy megvédhessük magunkat az önkényes áltudományoktól és ideológiáktól, amelyek áthágják a természet törvényeit. Na már most, ha valami áthágja – sokszorosan is – a természet törvényeit, az pont a Biblia, amiben számtalan olyan történet van, amelyek egyszerűen lehetetlenek, kitalációk, fantazmagóriák. A több száz évig élő Mózes, az Ádám és Éva történet, a földi élet megteremtése, a Vörös Tenger kettéválasztása, a víz borrá változtatása, és még lehetne sorolni. Ha Földi-Kovács meg akarja védeni a természetellenes dolgoktól a társadalmat, akkor talán a Bibliával kezdje.

Félreértés ne essék, aki hinni akar a Bibliában és Isten létezésében, az tegye csak meg, de a hitét ne úgy védelmezze már, hogy kijelenti: minden, ami ezzel ellentétes, az veszélyezteti az ő hitét. Ha valaki valóban hisz Isten létezésében és a túlvilágban, azt nem lehet csak úgy elbizonyítani, hiszen hitről van szó, tehát semmilyen kézzelfogható bizonyítékkal nem rendelkezik az illető, amit esetleg meg lehetne cáfolni. Aki hinni akar, az hinni is fog, aki nem, az pedig ezek után sem fog, ez ennyire egyszerű. Az viszont egészen elképesztő számomra, hogy vezető politikusok és megmondóemberek immár évek óta attól rettegnek, hogy súlyos támadás éri a kereszténységet és hamarosan káoszba sodródunk.

Ezt a káoszt pedig itt Keleten kell megakadályozni, ezzel pedig mi válhatunk a kereszténység védőbástyáivá – szajkózzák sorban. Ez egy egészen röhejes felfogás, mint ahogy az is, hogy bármi is veszélyeztetné a többségében keresztény hitű Európa létezését. Igen, egyre több muszlim vallású ember érkezik Európába, ez tény, de közel sem annyian, hogy valódi változást hozzanak az életünkbe, pláne, hogy átírják a kultúrát. Olyan dolgoktól rettegnek a fideszesek, amelyek nem veszélyeztetik sem Európát, sem Magyarországot. Persze ha Földi-Kovács az ateistákra gondolt, az egészen más dolog, noha akkor nem tudom, miért hozta fel a természetellenességet, hiszen pont az ateisták azok, akik a biológiai törvényekben keresik a válaszokat, szemben a hívőkkel, akik úgy gondolják, hogy Isten teremtette a világot.

A keresztények közéleti szerepvállalását több súlyos veszély fenyegeti. Ezeket Pajor András atya fogalmazta meg először Ormok és gyökerek c. művében:

Az első kívülről jön, és mindenáron azt szeretné elültetni a köztudatban, hogy a vallás szigorúan magánügy, erkölcsi követelményrendszere és az ebből fakadó közéleti fogalomtár nem befolyásolhatja az egyes emberek demokratikus döntéseit. Ezzel persze minden, többek között a nemzettudat, lelkiismereti szabadságjogok sora, az oktatás, a teljes élet megóvása és sok egyéb idetartozó kérdés, mely elsősorban vallási indíttatásból fakad, háttérbe kerül.

A vallás véleményem szerint is szigorúan magánügy, engem például pont ugyanannyira nem érdekel valakinek a vallása, mint a szexuális beállítottsága. De Földi-Kovács továbbmegy, hiszen arra hivatkozik egy papot idézve, hogy a nemzettudat, a lelkiismereti szabadságjogok, az oktatás, vagy a teljes élet megóvása is elsősorban vallási indíttatásból fakad, ami egy óriási hazugág. Mert mégis mi köze van a vallásnak az oktatáshoz vagy a nemzettudathoz, esetleg az élet megóvásához? Ezek egyike sem függ a vallástól, legalábbis nem lenne szabad attól függnie. Mert mi van, ha az ember zsidó, esetleg muszlim, netán ateista? Akkor nem lehet nemzettudata? Akkor nem törekedhet minden erejével az élet megóvására? Akkor nem vehet részt az oktatásban? Mennyire ostoba gondolatok ezek egy olyan embertől, akinek véleménye több millió magyar háztartásba jutott el annak idején?

Véleményem szerint pont az ilyen emberek azok, akik súlyos károkat okoznak a társadalomnak, ezek miatt a szélsőséges nézeteik miatt. Fejezzük már be a vallásért aggódást, hiszen mindenki majd eldönti magának, hogy miben kíván hinni és mi az, ami fontos számára. De ne tegyünk már úgy, hogy mindenki, aki nem hajlandó követni a Bibliát és nem hisz a Teremtőben, az mások kárát akarja, esetleg az élet lerombolásán dolgozik. Ne csináljunk már ellenséget több millió magyar emberből, hiszen már eddig is elérte a magyar kormány, hogy borzasztóan megosztottá vált a magyar társadalom, semmi szükség sincs újabb választóvonalakra, újabb gyűlölködési szempontokra.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!