Szeptember 30,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Innen nézünk felfelé. Nem az égre, hanem a gödör aljáról azokra, akik a földet fogják ránk dobálni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,732,405 forint, még hiányzik 1,267,595 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Most éppen az van, hogy az igénytelen, szakállas hipszter jelmezét ledobta magáról, és visszavedlett fiatal demokratává (lófaszt, vén, elhízott diktátorrá, ami eddig is volt), és nekiállt melózni a gyárban. Értem én ezt az üzenetet, mármint hogy most éppen egy gyári melósnak képzeli magát, pontosabban habonyrogánék ezt a szerepet izzadták ki a közel egy hónapig tivornyázó egyélőistenünknek, és ő ezt a szerepet játssza a tátott szájú híveinek, de akkor is súlyos. Bár egyrészt a gyár kifejezés meglehetősen találó, hiszen a Parlament immáron 13 éve futószalagon gyártja és fogadja el a gusztustalanabbnál gusztustalanabb törvényeket. Amit nappal megálmodnak, azt a Semjén nevű fővadász révén az éj leple alatt beadják, még aznap átpréselik a szavazógépezeten, oszt jónapot. Másfelől ezt melónak nevezni, teljesen elhibázott az Orbán nevű esetében. Ez még az életben nem dolgozott, főleg nem egy gyárnak minősülő intézményben.

Ennek a magát a Kárpátok Xerxészének képzelő alaknak még azt az elvárást sem sikerült megugrania, amit ő maga fogalmazott meg elvárásként a miniszterelnök feladatával kapcsolatban (idézet tőle: a  miniszterelnöknek az a dolga, hogy fitt, jókedvű és egészséges ember benyomását keltse), ellenben megint azt képzeli, hogy ő Európa erős embere. Aki például 1989-ben Nagy Imre újratemetésén még Nagy Imrét az utolsó magyar felelős miniszterelnöknek nevezte, akit kivégeztek. Akkor marhára erősnek és demokratának képzelte magát. Ja, abból mostanra az erő maradt. Pontosabban egy olyan oroszlán, akinek nincsenek fogai, csak kurva nagy hangja. Akinek volt pofája kimenni Moszkvába is, ahol azt a Mihail Szergejevics Gorbacsovot temették szombaton, aki pont akkor volt az SZKP főtitkára és a Szovjetunió miniszterelnöke, amikor ez, a mi mártír Nagy Imre miniszterelnökünk koporsója mellől elküldte a ruszkikat a picsába. Bravó. Azért azt tegyük hozzá mindig a történelmi hűség kedvéért, hogy amikor ez elüvöltötte magát a mikrofonba, már rég megvoltak a szovjet hadsereg kivonulási tervei, időpontja. Úgyhogy az űrsiklók külső kerámiapajzsával felérő arcbőrvastagsággal megáldott már nem annyira szőrös kerti törpének volt pofája megjelenni Gorbacsov ravatalánál, majd az alábbi kommentárral ellátni a jelenését:

Sok minden kellett ahhoz, hogy Közép-Európa békésen, ember- és vérveszteség nélkül szabaduljon meg a kommunizmustól. Ezek közül az egyik Mihail Gorbacsov személye volt. Isten nyugosztalja!

Az biztos, bazdmg! Bár akkor te még a legjobb indulattal is csak bolha voltál a gatyában, és a kollégiumi haverjaiddal hörögtetek Soros Gyuri bácsi pénzén. A ruszkik ellen. Kellett a brandhez, ja. Ez mostanra konkrétan nemcsak hogy megváltozott, de egész egyszerűen virágkorát éli, kicsiny hazánkban mára kvázi ez lett a természetes. Neked köszönhetően. A büdös ruszkiktól, a ruszkik haza csatakiáltástól eljutottál Putyin elvtárs ánuszrózsájáig, és azt azóta is kényezteted százas nyelvcsapások közepette, a mi nagy szégyenünkre. A mi azokat a magyar polgárokat takarja, akik leesett állal, felakadt szemekkel, valamint bennszakadt, hangtalan szavakkal szemlélik mindezt a világbajnok teljesítményt, amit az elmúlt 13 évben az oroszoknak való smúzolással előadsz a nagyérdeműnek. Nálad olyan, hogy elvek és tartás, teljesen ismeretlen fogalmak. A te politikád az a diktátoroknak való benyalás művészete, a barátok átbaszása és elárulása, a szövetségesek leszarása, a saját polgáraid és az Európai Unió polgárainak kifosztása. Az önös érdek, ami minden mást felülír. Életet és halált. 

Fehér rózsa a sírra, az. Szégyelld magad! Te, aki az éj leple alatt elszállíttattad Nagy Imre szobrát a Kossuth térről, és úgy tagadtad meg őt, mint Péter a kakasszó előtt Jézust. Mert nem fért össze a te mimóza lelkeddel az, hogy ő kommunista volt. Az volt, de legalább voltak elvei, és azok mellett kitartott a haláláig, és nem futamodott meg gyáván és sunnyogva, ahogy te szoktál. Túl nagy volt ő hozzád, a te jellemedhez. A te jellemtelenségedhez. Ha te ilyen helyzetbe kerülnél, még az anyádat is elárulnád, csak hogy futni hagyjanak. Te soha nem leszel Nagy Imre vagy Gorbacsov. Maximum a szó negatív értelmében. Téged majd a rosszarcú autokrata diktátoroknál kell keresni a történelem könyvekben, és azok sorában is a legeslegalják között. Mert a te bűnlajstromod olyan hosszú, hogy a Révai nagy lexikonát is meg lehetne vele tölteni, és elrettentő példaként tanítani minden olyan egyetemen, ahol politikát tanulnak az emberek. Hogy hova vezet az, amikor egy gerinctelen bomlasztó akkora hatalomra tesz szert mint te, amikor valaki úgy hazudik, hogy közben maga is elhiszi, hogy amit mond, igaz, és ahhoz igazít mindent. Aki úgy manipulál és ugraszt össze magyart a magyarral, hogy a szeme nem rebben. Szégyen és gyalázat, főleg ez a nesze semmi, fogd meg jól politika, Putyin és az orosz agresszió mentegetése, alkalomadtán éltetése. Jobb helyeken már csak úgy hívják, hogy Moszkva trójai falova. Olaszországban már az ő rendszerével rémisztgetik a választókat, mondván, ha Salvinit választják, akkor az olyan, mintha egy fasiszta pártot választanának.

Ide rugdalta le az országunk becsületét, tekintélyét és nemzetközi megítélését a hárommillió bálványa, innen nézünk felfelé. Nem, nem az égre, hanem a gödör aljáról azokra, akik – pláne ha ez így megy tovább – már csak a földet fogják ránk dobálni. Mert bele fogunk dögleni a szégyenbe. Én már többször belepusztultam, már évekkel ezelőtt is marha nehezen viseltem. Pedig már lassan kezdődik a 14. évada az orbáni valóság shownak, és nagyon fest, hogy a tartalomkészítőknek könnyebb dolga nem is lehetne. Már nem kell butítani, már nem kell mosni az agyakat. Egész egyszerűen vetíteni kell a műsort, és a szekta tapsolni fog hozzá. Az, hogy a többi mit gondol, az le van szarva. Bár eddig is le volt, ez már nem újdonság. Kár, hogy nem lehet elkapcsolni erről a csatornáról. Úgy, mint anno a kádárizmusban.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!