Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Mert ameddig Orbán Viktor a miniszterek elnöke, addig itt lesz olcsó gáz, olcsó áram és olcsó csirkefarhát

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt mindenkinek! Még Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszternek is, aki szerint nem feltétlenül lehet fenntartani bizonyos termékeken az ársapkát, mert sokba kerül. Úgy tűnik, meglehetősen sajátos a kormány esze járása. Annyira unortodox, hogy pontosan az ellenkezőjét csinálják, mint a többi ország kormánya. Amikor azok már elkezdték felkészíteni a polgáraikat arra, hogy baj lesz, tessék visszavenni a fűtést, légkondit, ésszel használni az energiát – ebben a kormányok is példát mutattak, Németország úgy ért el gazdasági fejlődést, hogy a gázfelhasználás az iparban huszonvalahány százalékkal csökkent -, a magyar kormány összes minisztere és beszélő feje a lakájmédiával karöltve üvöltötte, hogy vége van a Nyugatnak, azok mekkora barmok és a magyar libsik is azt akarják, hogy a jómagyar emberek ne fürödjenek és fagyjanak meg, mert a libsik ilyen aljasak. De a jó Orbán Viktor mindenkit megvéd, itt rezsiharc van és tessék csak bátran elverni az év végi adóvisszatérítést és mindenhová autóval menni, valamint ezerrel fűteni, mert ameddig Orbán Viktor a miniszterek elnöke, addig itt lesz olcsó gáz, olcsó áram és olcsó csirkefarhát. Mert piros lett a paradicsom, nem hátra!

A kretének megválasztották ezeket (megint), hazudoztak egy darabig tovább, majd nyár végén benyögték, hogy vége a rezsiharcnak, lehet készülni a kibaszottul magas árakra, amit hirtelen szakítottak rá azokra az emberekre, akik erre nem voltak felkészülve. Hiszen egészen addig azt hazudták nekik, hogy akármi fog történni, a rezsi az itt nem fog változni sose. Aztán szemrebbenés nélkül belevágták az emberek pofájába, hogy hát ez sokba kerül az államnak, nem jól van így. Ameddig ingyen propagandaeszköz volt a rezsicsökkentés – nem volt drágább a világpiaci ár, ellenben hosszú ideig olcsóbb volt, mint amennyiért itt megkapták a népek -, addig bírta a kassza, amint drágább lett és az államnak oda kellett volna tennie magát, egyből kifaroltak belőle. Lett helyette fasza ársapka néhány élelmiszeren, amit megintcsak nem az állam fizet, hanem a kereskedők. Erre kiderül, hogy mégis sokba kerül az államnak, jó lenne beszüntetni – holott szerintem arról lehet szó, hogy áruhiányt okoz az árstop -, ennek a beharangozója a rendkívül tehetséges Nagy Márton.

Tehát amikor el kellett volna kezdeni felkészíteni a lakosságot a várható nehézségekre, segíteni kellett volna, hogy át tudjanak állni takarékosabb üzemmódra – lakások szigetelése, fűtéskorszerűsítés, olcsó tömegközlekedés, szokások megváltoztatása -, akkor harsányan röhögtek és hazudtak. Amikor más országokban a kormányok a sokadik csomagot dolgozzák ki a lakosság és az ipar csődjének megakadályozására, akkor a magyar kormány sorra dobálja az árokba azokat az intézkedéseket, melyekre most lenne igazán nagy szükség. Tudom, hogy a vérfideszesek nem értik és talán nem is fogják soha megérteni, de az a helyzet, hogy a bálványuk hazudott és most cserben hagyja őket. Persze mindenki másnak is hazudott és mindenki mást is becsapott, csak éppen ez a többieknek nem újdonság, mert eddig sem hittük el azt, amit a kormány mondott. Van azért jó hír is, mert az mindig van. Az állam kurvasok pénzt bezsebel az infláció miatt megugró árak után befizetendő áfából. Ha valami eddig ezer forint volt, abból – durván, mert ez nem pontosan így működik, de az érthetőség kedvéért hadd számoljak nem annyira precízen – 270 forint ment a nagy kalapba, most ugyanaz a cucc 1500 forint,  amiből 405 forint az áfa úgy, hogy ezért semmit a világon nem kell tennie az államnak. Ugyanez persze igaz az élelmiszerekre, az üzemanyagra, áramra, gázra, háromkerekű biciklire, fogkrémre, cipőre, mindenre. Szóval nekünk persze állati szar ez az egész – nyilván a kormánynak sem jó, nem véletlenül lappang a vezér hetek óta -, de csurran-cseppen annyi az államkasszába, amiből lehet iskolabuszt venni a szlovákiai magyaroknak, megelőlegezni Lölönek az uniós támogatást, zabáltatni a NER-t és a pártmédiát.

A teljesen civil és független CÖF és CÖKA megint kitalálta, mi okosat kellene csinálni. Ifj. Lomnici Zoltán tájékoztatta a sajtót arról a levélkéről, amit az  az Európai Bizottság elnökéhez, Ursula von der Leyenhez címeztek ők, és arról érdeklődnek, hogy a kedvezményes hitelből, illetve vissza nem térítendő támogatásból álló Next Generation EU-alap  milyen forrásból származik, hol helyezik el, milyen kamata, hozama van, és milyen pénzmozgások történtek eddig. Vannak azért kétségeim, hogy az unió elszámolási kötelezettséggel tartozik-e cöféknek. Azt már nem is feszegetem, miért nem faggatják a magyar kormányt, hogy méltóztatna elszámolni a magyar adófizetők pénzével illetve azzal, honnan, mennyi hitelt vettek fel és milyen kamatokkal, majd azt a pénzt mire költötték. Ifj. Lomnicinak pedig igazán szólhatna valaki, hogy az uniós forrás kedvezményes hitel részéhez véletlenül sincsen közünk, mert információk szerint – és nem ám sajtóinformáció, hanem Ujhelyi István EP képviselő információja – abból a büszke és dúsgazdag magyar kormány egy fillért nem igényelt.

Gondolom, a ropogósra simult, megberetválkozott Orbán Viktor hamarosan választ fog adni a CÖF-CÖKA kérdésére és arra is, hogy miért is nem kérte Magyarország a kedvezményes hitelt, hiszen nyakig ülünk a szarban, és ha nem kérte, akkor miért hazudta azt a kormány, hogy kérte, de a sunyi brüsszeli bürokraták nem adták oda? Mármint ha a CÖF-CÖKA nem Brüsszelnek irkál levélkéket, merthogy Brüsszel nem köteles nekik válaszolni. A saját miniszterelnökük azonban elméletben köteles. Úgyhogy hajrá! Én szurkolok békemenetéknek.

Közben jó ébredezést kívánok mindenkinek! Ahogy annak lenni kell, mi hamarosan jövünk be az első beszólással.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.