Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Hiszen mi boldogan döglünk halomra, ha ez az ára a cifra nyomorúságnak

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt! Tudom, tegnap reggel már szó esett róla, de akkor nem én voltam ügyeletben, úgyhogy én is elmondom: baromira szép volt a tűzijáték. Minden fillért megért. Az az agyat reszelő furulyaszó, a minden évben picsaegyforma petárdák, melyeknek hangjától 30 kilométeres körön belül garantáltan megzavarodott az összes élő állat valami egészen csodálatos volt. De tényleg.

Elképesztő siker volt a Szent István Napi tűzijáték, amelyet most augusztus 27-én tartottak meg. A Duna két partján több száz ezren figyelték a látványos show-t, amelynek során 40 ezer pirotechnikai eszközt lőttek fel. A baloldal hetekig hergelt a tűzijáték ellen, ezért is nagy a jelentősége, hogy ilyen sokan voltak. Az ellenzéki politikusok százezrektől (a tévénézőkkel együtt millióktól) akarták elvenni az ünnepet. (Origo)

Hogy tényleg, ezt is el akarták venni mimagyaroktól az aljas ellenzékiek! Nem elég, hogy az olimpiát elvették az álomgyilkosok, még ezt is? Hiszen mi boldogan döglünk halomra, ha ez az ára a cifra nyomorúságnak. Az a lényeg, hogy mások lássák, mi megadjuk a módját, nekünk van mire büszkének lenni, mi tudunk rendezni bármit és mindent. Az a lényeg, hogy mit közvetít a tévé. Márpedig elmegy az a tévé azokhoz a családokhoz, ahol seprűnyéllel van betámasztva a hűtőszekrény ajtaja, mert cserére nincs pénz, de amúgy is mindegy, mert alig van mit hűteni hónap végén? Sőt, már hónap elején és közepén is. Nem megy el. A külföldi vendég sem megy el, aki egyébként rohadjon is meg, ha már nem sikerült magyarnak születnie, de azért csak hozza ide a pénzét, aztán költse el – lehetőleg valamelyik Orbán-Mészáros-Tiborcz érdekeltségű egységben -, mi örömmel fizetjük hozzá a kirakatot.

Remek kis cikk jelent meg az Indexen a magyar szülők felelősségteljes viselkedéséről. Legtöbbet ruhára és cipőre költenek – ebben semmi csoda nincs is -, de igen nagy részét a kiadásoknak a különórák, nyelviskolák, sportszerek és hasonló költségek jelentik. Ezzel nincs is baj, aki gyereket vállal, ezt is vállalja. A gond ott van, hogy amelyik családban nem telik magánórákra, külön nyelvoktatásra, onnan a gyereknek gyakorlatilag esélye nincs továbbtanulni, bármennyire okos és szorgalmas. Nincs az rendben, hogy a közoktatás hiányosságait a szülők pótolják ki, mert így korlátozott a hozzáférés a felsőoktatáshoz. Ez éppen annyira nagy baj, mint az, hogy miközben mindenki fizeti a TB-t, távolról sem fér hozzá mindenki az elérhető legjobb ellátáshoz. Még a nem legjobbhoz, de legalább valamilyenhez sem. Aki nem akar hónapokat várni egy szakorvosi vizsgálatra, bizony a zsebébe nyúl. és magánegészségügyi szolgáltatást vesz igénybe. Akinek erre nem telik, az szenved vagy meghal. Attól függ, mit dobott neki a gép. Az állam nem teljesíti a kötelezettségét, nem szolgáltat. Holott erre a pénzt beszedi tőlünk. Szerencséje van a kormánynak, ezt nem sok országban tehetnék meg. A magyar nagyon belátó és béketűrő nép. Vagy csak hülye.

A magyar kormány minden eszközzel küzd a háború ellen. Ennek a küzdelemnek egyik jele lehet az is, hogy vehetnénk áramot az ukránoktól, mert van nekik, a hálózatot is kiépítették Európa irányába. Románia, Szlovákia és Lengyelország vesz is tőlük annyi áramot, amennyit csak tud, Magyarország azonban köszöni, nem kér. Orbánék bizonyára így akarják megnyerni a háború helyett a békét, hogy más piacról vásárolnak kurvadrágán. Nem akarják felbosszantani Putyin elvtársat, nehogy megharagudjon Orbán elvtársara. Más logikus magyarázat nem nagyon van. Hadd szívjon csak az ország, hadd száguldjon az infláció, hadd fizessenek a magyarok magasabb árat az áramért, csak a régi, szoros barátság nehogy megkérdőjeleződjön a világért sem.

Valami hasonló törekvés volt akkor is, amikor Szijjártó Péter a hátára kapta valamelyik repülőgépet és elrohant portyázni és kurkászni vakcina után. Lelt is Kínában oltóanyagot. Igaz, sem bevizsgálva, sem engedélyezve nem volt, egyetlen dolgot tudtak biztosan a kínaiak: 65 év felett nem hatékony. Mipetink – nyilván a főnöke akaratából – gyorsan felvásárolta amit csak lehetett, mellé néhány fátyolszövetből barkácsolt védőruhát, összeragadt gumikesztyűt, lélegeztetésre alkalmas és lélegeztetésre egyáltalán nem alkalmas gépet tízszeres áron – persze nem közvetlenül, a magyar rendszer az, hogy egy közbeiktatott baráti cég a vevő, az rádobja a maga 10-20-100-szoros hasznát a jó munkáért, a magyar adófizetők pedig ezt a többszörös árat fizetik ki. Az unió ugyan jelezte, hogy van már jó oltóanyag, közösen szerzünk be inkább, bevizsgáljuk, engedélyezzük, az mimagyarokat nem érdekelte. Petihuszár hozta a kínai vakcinát, tolták bele a 65 év felettiekbe. Mostanra megvan a vizsgálat, de azt nem nagyon reklámozzák, mert az van benne, hogy körülbelül francot nem ér.

Jó is az, mi így szeretünk élni és meghalni. Orbánért és kormányáért bármikor! Úgyhogy én most veszem a búcsúmat, puszilok mindenkit. Hamarosan szokásunk szerint majd jövünk vissza az első beszólással. Jó ébredezést mindenkinek!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.