Május 9,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Helyzetgyakorlatok

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 470,704 forint, még hiányzik 2,529,296 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

(Még januárban posztoltam:) Úgy tűnik, a III. Világháború kitörését fogja eredményezni hogy a terjeszkedő Nyugat – élén a világhatalomra törő Amerikával – megtámadja Ukrajnában a szakadár oroszbarát kamuállamokat. Hogy a casus belli megkérdőjelezhetetlen legyen, Putyin parancsára az éjszaka leple alatt színesfémkereskedőknek álcázott ismeretlen tettesek elemelték a gleiwitzi (Lengyelország) rádiótornyot és a háborús övezetbe szállítva ott újra felállították. Az állomást megtámadó NATO-katonák(nak öltöztetett migránsok) hulláit a belarusz-litván határon szerezte be a KGB. „Oroszország nem tűrheti Ukránamerika térhódítását a határai szomszédságában, ezért inkább elfoglalja az egészet!” – tartalmazza a színjáték másnapján kiadandó moszkvai kommüniké. 

Varga Judit igazságügyi miniszter facebook-posztjában világgá kürtölte (de tényleg!): „Brüsszel megtámadta Lengyelországot!”

Majd a félreértések elkerülése végett kiírta: „Bocsika, nem is!”…

*

Szoktam olvasgatni az erdélyi portálokat, mégiscsak az a kisebbik hazám. Elkeserít, mennyire egyoldalúan, elfogultan, túllihegve szajkózzák az orbáni politikát. Nem véletlen ez, nyilván a létezésüket lehetővé tevő támogatások zöme innen származik.

Az áprilisi választás előtt kétféle hirdetés futott napi százszámra az ottani online oldalakon. Az egyik a magyar állampolgárság felvételére kapacitált mindenkit. Számtalan előnnyel kecsegtettek, vállalkozásban, tanulásban. Jelentkezni a kolozsvári konzulátuson lehetett, ingyenes és olajozott volt a procedúra. A másik a választáson való részvétel előfeltételeként a mielőbbi regisztrációra buzdított. Szavazni levélben lehetett, postai feladással, heteken át – de bármelyik ottani magyar szervezet „szívesen” továbbította a borítékokat. A voksolási rendszer tehát nem volt zártkörű. A külföldi magyart nagykövetségek és konzulátusok – ezen túlmenően – olyan szavazólapokat továbbíthattak Budapestre, amilyent csak akartak. Az X ugye nem azonosítható, mint pl. egy aláírás.

Emlékszem, a 2018-as szavazáson tömött sorokban várakoztak ante portas a hanyatló nyugaton élő, voksolni vágyó fiatalok, hogy végre leadhassák voksukat Orbán Viktorra. Feltételezem, direkt azért hagyták el hazájukat, hogy ezt onnan, külföldről tehessék meg.

*

Novák Katalin kifejezi a nemzet egy(szerű)ségét.

*

Excellenciás Uram, talán még időben szólok… Ha kivágatja az összes fát, sokkal nehezebb lesz – a „felperzselt föld” taktikáját követve – mindent felégetni maga után! Ha kiszáradnak a kutak, munka nélkül maradnak a kútmérgezői! Ha felszívódnak a tavak s tótlanok maradunk, hol fog horgászni Áder János?! Átnevezi majd Magyarországot Tóalmásnak? Ha díjhátrálék miatt kikapcsolják az áramot cirka egymillió háztartásban, hiába fog kipcsakolni – a lakosság jelentős része nem fogja látni. Nem tart attól, hogy ha ilyen sebesen ellopja vagy ellopatja mindenünket, később már nem lesz amit eltulajdonítania? Végül még – neadjisten! – felkopik az álla!…

*

Statisztikailag releváns adat, hogy azok az állam- és kormányfők, akik a mi drágajó miniszterelnökünkkel találkoznak, utána rövid időn belül – szignifikáns hányadban – elveszítik hatalmukat. (Friss hír, hogy pár nappal a dallasi rongyrázás után Donald Trump birtokán házkutatást tartott az FBI, az ellene folyó vizsgálat részeként…)

A jelenséget Orbán-átokként jegyzi – ám működését tekintve még nem érti – a politológia.

Kíváncsi lennék, ha ez a mi Viktorunk találkozna korábbi, ellenzékben lévő önmagával, bekövetkezne-é ugyanez?!…

*

Ha mások nem is, de a magyar nemesek ellenállhattak a királynak, amennyiben az megszegte az Aranybulla rendelkezéseit. A II. András által 1222-ben kiadott királyi okirat a múlt század közepéig bírt hatással a hazai jogalkotásra és joggyakorlatra. Eladdig a magyar népnek jó volt az Aranybulla.

Nekünk már csak ez az arany bula jutott…

*

(Káslernek üzentem:) Nem Mátyás királyt kéne – épp most – „összerakni”, hanem ezt az országot, de úgy, hogy normálisan működjön és élhető legyen!

*

Mindannyian emlékszünk a 2006-os Gyurcsány versus Orbán miniszterelnök-jelölti vitára, melynek során az előbbi felmosta az utóbbival az ország padlóját. Az utóbbiban ez máig sem gyógyuló sebeket ejtett, azóta sem állt ki soha senki ellen vitatkozni. Kizárólag a saját élő mikrofonállványai előtt hajlandó megosztani miazmás tévképzeteit, zavaros fantazmagóriáit.

Az áprilisi választás előtt az Országépítő kijelentette: nem lesz miniszterelnök-jelölti vita, egyrészt mert nem lesz (ami ugye formállogikailag kikezdhetetlen), másrészt mert az ellenzékiek „nem indították el a főnöküket” miniszterelnök-jelöltként.

Zagyvarákos lakói pontosan tudják, hogy a Főni fejében Gyurcsány maga a patás ördög. Már nem is Soros mozgatja a háttérből a szálakat, hanem a Fletó húzza a talpalávalót a komplett egyesült ellenzéknek. Ugyan OV minden álma az volt és lesz, hogy mégegyszer felmosórongy lehessen a tévékamerák kereszttüzében, de sajnos, sajnos! Nem Gyurcsány volt az ellenzék favoritja, így nem lett vita, mert nem lett, és punktum. Hiába jelentette volna ki GyF, hogy ő szívesen kiállna megmérkőzni szellemileg és közpolitikailag a Minden Magyarok Urával, sajnos, sajnos, ő nem felelt meg a kritériumoknak.

Így sajnos a magas szintű vita nélkül maradtunk ezen választás előtt is. Ez vitathatatlan. Sajnos.

*

Tavasszal – ellenzéki győzelem esetére – az Alaptörvényért aggódott elcsukló hangon fenyegetőzve az Ombudsmantól kezdve az Alkotmánybíróság Elnökén és a Legfőbb Ügyészen keresztül a komplett Fidesz-elitig minden csicska. Holott csak a saját rongyos, ebül szerzett egzisztenciájukat féltették, magasról tojnak amúgy minden másra. 

Az észkombájnok nem is sejtik, hogy az elvileg független intézmények vezetőiként nem is politizálhatnának nyilvánosan. 

A feles többséggel történő alkotmánycserét vizionálták ők mindannyian. A rendszerváltás Alkotmányának megpuccsolásakor egyáltalán nem voltak ennyire aggodalmaskodók. 

Méghogy kétharmaddal történt, kacagnom kell!… Semmilyen tudomány nem annyira egzakt, mint a matematika – minden másra ott az Orbán, meg a vele kvaterkázók! Eszerint nyugodtan kijelenthető, hogy a Fidesznek nincs és sosem is volt kétharmados többsége a magyar parlamentben. Az egész pusztán szemfényvesztés, a számokkal és a leadott szavazatokkal való trükközés. A mandátumot nem nyert formációkra leadott voksok hozzáadása a nyertesek eredményéhez. 

Egyetlen Magyar szavazata sem vész el! Legfeljebb átalakul…

Többmillió szavazó nem is sejti, hogy a legjobb lelkiismerete és tudatállapota szerint leadott szavazata utólag manipuláció tárgya. Osztozik rajta minden párt, amely megugrotta a bejutási küszöböt. A Kétfarkúakra szavaztál? A voksod a Fideszt erősíti. Vagy a DK-t. Vagy a Jobbikot. Nem tudhatod meg soha! Szavazatod elveszítette általad szándékolt jellegét, és cinkos osztozkodás tárgya.

Mi ez, ha nem a választói akarat megcsúfolása? Attól hogy ezt a spéci matekot a kormány- és ellenzéki pártok – összekacsintva – törvénybe umbuldázták, még nem alkotmányos. Nem „matematikus” – ahogy azt korunk Nagy Gondolkodója, a Nemzet Mészárosa – pontosabban:, Gázszerelője – mondaná. Teljesen felesleges hát a képzett jogtudoroknak kiállni az Alaptörvény védelmében, az ugyanis jogilag nem is létezik. A kétharmadosnak kikiáltott többség mögött ugyanis ténylegesen nincs és nem is volt ott a megkívánt valós szavazatszám. 

Az Alaptörvényt nem lecserélni kell, hanem kimondani az érvénytelenségét. De minimum népszavazásra bocsátani.

Mondom mindezt attól teljesen függetlenül, hogy micsoda egy gagyi, retek fércmű is az valójában.

*

Az ún. baloldalnak be kell látnia, hogy a rendszerváltás óta semmi egetrengetőt nem produkált sem ellenzékben, sem hatalmi pozícióban. Ha az emiatti mérsékeltnek mondható társadalmi támogatottságot felismerve – és önmaga ambícióin és revansvágyán túllátva – valóban az Orbán-rezsim leváltása lebegne a szeme előtt, okos kompromisszum lenne részéről olyan személyt támogatni majd miniszterelnök-jelöltként, aki független és elismert személyiségként a jobboldalról is képes szavazókat megnyerni. 

Őt a csicskamédia sem tudná hihetően lejáratni, démonizálni – bár nyilván megkísérlik majd. Az pedig megkerülhetetlen realitás, hogy a gyökeres fordulathoz önmagában a baloldal legalább annyira kevés, mint a vöröshagymában a proletáröntudat.

Pláné az egymásra-acsarkodás és a nepotizmus szószával nyakonöntve!…

*

Tolták nemrégiben a tévében a Vodafone új reklámját, hát a hátamon felállt a szőr! Valamiféle üzleti csomagot akartak rásózni a plebsre, na de figyeld a vakert! „Hazajöttem. Maradok.”- így a sunáznám-görl.

Tekintve hogy az a célközönség, amely a migráncsáradatban fuldokló Nyugatról a maradás szándékával hazajött a verőfényes csodaországunkba csak a kormánykörök fantáziájában létezik, itt bizony egy üzleti reklámba bujtatott hamis politikai üzenet esete forog fenn. Fogalmam sincs, hogy a Zuckerbergnél okosabb gázszerelőnk már bekebelezte-é a Vodafone-t vagy csak ezután fogja, de annak őszintén örülnék, ha az üzleti világ és a politika világa minden tekintetben elkülönülten működne.

Legalább annyira mint az Állam és az Egyház, amelyek szétválasztását az Alaptörvény éppúgy előírja, mint a korábbi Alkotmány tette.

(Átment a keserű irónia, Ildikó?)

*

Itt folyton bántják a Magyart! Miért baj az, hogy a NER-elit pár méterrel hosszabb luxusyachton nyaralhat?! Kis pénz, vízibicikli, nagy pénz, nagyobb sajka! Kilövünk egy magyart az űrbe – már ez is gáz?!… Eddig nem volt világos, hogy a pofátlanság határa a csillagos ég?!… Varga Judit szok’ hegedülni? Addig se írja alá egyetlen újságíró lehallgathatóságát sem! 

*

Kérdezi a Facebook: milyen a hangulatom máma, hogy érzem magam?

Bejelölöm: szomorú.

Megjelenik: fantasztikusan van!

Te is, fiam, Zuckerberg?!…

*

Használt, de idővel még újrahasznosítható gumicsontokat vennék, méltányos áron!

*

A „közmédia” hathatós interpretálásának hatására Magyarországon az egyszerű emberek iszonyú felhördüléssel fogadják hogy a kontinens műveltebb országaiban „a különleges védelemre szoruló rétegeket” megkülönböztetett elbánásban részesítik. Nem elég az, hogy például a „buzik” meg ilyesmik kedvükre összeházasodhatnak, de még külön illemhelyeket, parkolókat is biztosítanak részükre! Holott minden valamirevaló homofób, xenofób pontosan tudja, ugye, hogy márpedig őket nem is anya szülte!…

Te, akinek fogalma sincsen, mit jelenet a pozitív diszkrimináció, fel tudod fogni esetleg, hogy épp a magadfajta, emberségükből kivetkőzött szörnyetegektől próbálják megvédeni őket?!…

*

Moldova Györgynek szinte minden könyvét olvastam. Kiváló és jellemes író volt. Tudott kritikus lenni azzal a rendszerrel szemben, amelynek elviekben a híve volt.

Tud valaki mondani olyan számottevő kortárs magyar írót, aki az orbánizmus híve, de rendszerkritikus is egyben?…

*

E tájon a tehetség és a tehetősség jellemzően külön utakon csámborognak.

*

Akár büszke is lehetnék rá, de csak tényként mondom: én voltam az első, aki ellen hivatalos személy megsértése miatt eljárást indított a rendőrség a rendszerváltó választást követően, a 90-es évek elején. (Lengyel László csak a második volt, bár az ő ügye nagyobb publicitást kapott, elvégre maga Antall József méltatta egy feljelentésre.) Aztán az eljárásokat megszüntették, mert az annak alapjául szolgáló törvényt eltörölték. Még a lefoglalt DOS-alapú számítógépemet is visszaszolgáltatta a hatóság.

Kissé neheztelek, amiért az azóta eltelt három évtizedben egyszer sem kopogtattak rám a rend őrei, pedig – az AVH (Alkotmányvédelmi Hivatal) rendszerellenes tevékenységet megfigyelő és dokumentáló osztálya a tanúm rá – azóta is szinte napi szinten sértegetem az éppen regnáló politikusokat.

Az uralkodó hatalmi és gazdasági elit úgy lop, mint még soha senki, úgy hazudik, mint még soha senki. A kontraszelekció akkora, mint még soha, a jogfosztás oly mértékű, mint még soha, a szegénység annyira pusztítja a lelkeket és a gondolatot, mint még soha, annyian menekültek már el az országból, mint még soha. És ezt mind, minden következmény nélkül le lehet írni, közzé lehet tenni? Sehol egy értünk leparkoló nagy fekete autó? Hova vezet ez a lazaság és engedékenység, NERtársak?!…

*

40 évvel ezelőtti keletű ismeretség szakadt meg, amikor (már csak volt) ismerősöm nyugodt hangnemben közölte hogy letilt a fb-ról, mivel „magyargyűlölő”, „sorosbérenc” és ATV-levelező (?!…) vagyok. Tette mindezt néhány rövid posztom olvasta után. Nekem eszembe sem jutott ilyet tenni, amikor belebotlottam pár – közismert téveszméktől, tévhitektől és propagandaszlogenektől hemzsegő – kommentjébe. Nem egy síkhülye ember az illető, hanem egy olvasott, nyelveket beszélő értelmiségi. Földiek vagyunk, ő is évtizedek óta él Magyarországon akárcsak én. 

Nem a személyes vonatkozások miatt teszem szóvá az esetet, hanem mert erősen foglalkoztat: mi lehet az oka annak, hogy ugyanarról nem pusztán másként, hanem gyökeresen ellentétesen gondolkodunk? Hogyan ivódhat be egyes emberek tudatába ennyire a központilag gyártott és gondosan adagolt propaganda? Miért mérgezheti meg a lelkeket ily mértékben a nap mint nap csöpögtetett gyűlölet? Hogyan veszítheti el ilyen sok ember a józan ítélőképességét a hatalom tébolya folytán? 

Valami nagyon elromlott ebben az országban. Egy emberöltő kevés lesz, hogy helyükre billenjenek a dolgok. 

Mint annyiszor a történelmünkben, megmérettünk és kevésnek találtatunk. Mégis bízva bízom – részemről leginkább az európai közösségben és az odatartozás gondolatában.

Pandula Dezső

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.