Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Hát akkor higgyetek, hát akkor ne spóroljatok, hát akkor imádkozzatok

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Na szóval, nem nyaralni megy a zsebnácink, hanem az Egyesült Államokba repül Trump bukott elnök konzervatívnak nevezett parádéjára a CPAC Texas republikánus rendezvényre, amelyik augusztus 4-én kezdődik. Mindjárt az elején fontos szerintem leszögezni, hogy Orbánt hivatalosan a jelenlegi amerikai kormány nem  hívta meg. Ennek ellenére a Havasi Bertalan vezette kommunikációs stáb egyfajta hivatalos delegációról beszél: „a delegáció tagja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke is.”

A delegáció említése azt sugallja hogy az USA-ban valamiféle »árnyékkormány« létezne és Biden elnök nem a hivatalos amerikai hatalmat képviseli, hanem azt Trump elnök gyakorolja. Vagyis a hivatalban levő magyar miniszterelnök nem a hivatalos elnök, Biden meghívására érkezik delegáció élén, hanem a számtalan eljárás alatt álló Trumpot látogatja, hiszen ő az igazi erő és hatalom az USA-ban. Nyíltan Trump mellett lobbizik. Nem ő a főszónok, nem is a megnyitó beszédet mondja ahogyan Budapesten a kormánymédia hirdeti… de igenis a felszólalók listáján van.” (George Lazar újságíró) 

És mindezt egy 2008 környékén készült képpel reklámozzák. Itt még viszonylag emberi külseje volt, gondolom ezért nem egy mostani képet raktak a rendezvény honlapjáraTehát ha nem hivatalosan látogat el erre az eseményre, akkor remélem a „delegáció” nem a mi adóforintjainkon rázza majd a rongyot Texasban, és nem a nemkormányzati honvédségi géppel repülnek, a mi zsebünkből ellopott pénzből parádézni, és égetni minket a tengerentúlon is. Pedig sajnos DE. Megint csak a mi nevünkben fog kinyilatkoztatni, megint csak többes szám egyesben fogja lángszóróval leégetni a magyarok jobb érzésű felének az arcáról a bőrt a fajelméleti és nácikat megszégyenítő fasiszta dumájával. De nekünk ez jutott, ezt a virágot szakította a magyar populáció közel hárommillió ultraradikális nemzetikeresztény magja, hát akkor szagolgassuk, és pátyolgassuk, nehogy elhervadjon szegény.

Közben megint vérig sértődőtt a vérfideszes populáció a cikkem alatt, volt olyan, aki privát üzenetet is küldött, és a belemet akarta kitépni, és volt olyan is, aki azt írta, ne rémisztgessem azzal, hogy mi lesz itt augusztus elseje után, mondván: az a bajom, hogy nem a gyurcsányista moslékkoalíció nyert. Mert ha netán mégis így lett volna, akkor már rég nem lenne hatósági ár. Logikus, nem? No meg a háború miatt, meg az ukrán geci miatt ilyen drága minden, még a miniszterelnökünk is, mármint drága jó miniszterelnökünk. Vagyis megint mindenki más miatt, ahogy eddig, valahányszor szar került lekvár helyett a palacsintába. Úgyhogy én fogjam be:

A cikk írójának! Örülj annak, hogy 480 ft-ért tankolhatsz! Örülj annak hogy csak ennyi a gáz és a villany ára! Jaaaa, hogy a 2 nyaralód fűtésére már nem terjed ki a vitatott rezsi csökkentés! Sajnálom a sorsodat! Az átlagember belefér az átlagba, Te viszont ki átlag feletti vagy, hát fizesd ki a pluszt!

Nagyon jól informált a tisztelt troll, de sajnos nincsen két nyaralóm, ám ha lenne is, akkor azt nyáron venném igénybe, amikor viszont nem kellene fűtenem. Így lenne logikus, nem? Ja nem, mert egy fideszes troll nem gondolkodik, hanem felmondja a propagandát, és el is hiszi azt. Akkor tegyük tisztába a dolgokat, mint Orbán Ráhel a kölykét a horvát autópályán. Tök mindegy, ki nyert április 3-án, az a nem mindegy, hogy ez már nem feltételes mód, hanem tény: az Orbán nevű szar ember és pártja, aki nem mellesleg a negyedik kétharmados uralkodását és ámokfutását folytatja, az ezt megelőző három kétharmados egyeduralkodása után. Úgy gondolom, vitán felül áll, hogy a felelősség nem lehet másé a kialakult helyzetért, csakis az övé(k).

Nem az ellenzék lopta el az ország javait és szórta szét választások előtt – úgy, hogy akkor már vastagon dúlt a nem háborús inflációs, és a háború kitörésének ehhez semmi köze nem volt – csak azért, hogy hatalomban maradjanak, és megússzák a felelősségre vonást. A háborúnak ehhez semmi köze nem volt, ennek ellenére azzal trombitálták tele az országot, hogy a rezsicsökkentés marad, hiszen kinek mit intézett a kormánya. Arról már ne is beszéljünk, hogy a földkerekség egyik legnagyobb Putyint szolgáló despotája személyesen utazott ki Moszkvába, és egyenesen a Kreml-ből üzente meg a tátott szájú híveknek, hogy mi ötödáron kapjuk a nagy testvértől a gázt, úgyhogy mindenki nyugodjon le a picsába, itt lehet akár atomháború, mi abból is ki fogunk maradni, és nem fogják a keményen dolgozó kisemberekkel megfizettetni annak az árát. És ezek beszopták. Na már most, amikor kiderült, hogy ez egy orbitális orbáni kamu volt, és erre mi itt felhívtuk a figyelmet, hogy most jön még csak az igazi tátott szájjal rohangálás, akkor menjünk az avas, bűzlő kurvaanyánkba.

Hát megyünk, kedves hülyék sajnos, de csak utánatok. Mert ennek a hárommillió hülyének köszönhetően a többi hat és félmillió is rajta van a csöcsön rendesen, köszönjük szépen. Mert ti visszatapsoltátok ezt a kleptomániás, notóriusan hazudozó despotát, és azt harsogjátok lépten nyomon, a haagyurcsánylenneakkormárrégmeghaltunkvolna című örökzöldet. Csakhogy ez teljesen irreleváns, mert nem Gyurcsány van. És sajnos az a kormány és vezető még nem született meg, aki ezt a romba döntött országot mind mentálisan, mind anyagilag helyre tudná állítani ilyen rövid idő alatt. Lehetőleg áldozatok nélkül. Márpedig ennek a 13. éve tartó pusztításnak voltak, vannak, és sajnos lesznek még áldozatai. Nem tudom, érthető vagyok-e, ha esetleg nem, akkor itt van pár tisztázó kérdés.

Azért is mi vagyunk a gecik, mert elmondjuk, hogy ősztől itt nagyon nagy bajok lesznek?

Azért is mi vagyunk a libsi patkányok, mert tudjuk, hogy a fél ország ebbe valószínűleg bele fog rokkanni?

Azért is mi vagyunk a hazudozó komcsik, mert jelezzük, hogy az iskolákban, közintézményekben, kórházakban, idősotthonokban nem fogják tudni kifizetni a téli fűtésszámlákat?

Azért vagyunk gecik, mert szólunk előre, hogy vége annak a dajkamesének, amit ezek 13. éve vetítenek a stabil és erős, önálló és saját lábon álló gazdaságról, ami nincs rászorulva nyugatra és Brüsszelre?

Hát akkor higgyetek, hát akkor ne spóroljatok, hát akkor imádkozzatok, hogy ne nekünk legyen igazunk. Vicc ez az ország, és azon belül a kimosott agyú fideszes keménymag. Milyen durva lesz itt a helyzet ősszel, atyaég. Már most tudom, már most rettegek, mert ezek tényleg felébrednek a Csipkerózsika-álomból, és szembe jön majd a való világ. Akkor itt tényleg vér fog folyni. 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.