Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nem az augusztusi tűzijáték itt az igazi probléma

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára emlékeztetett: tavaly a koronavírus-járvány hulláma utáni felszabadultság tükröződött az államalapítás ünnepe köré szervezett rendezvények látogatottságán. Több mint kétmillióan keresték fel a programsorozat helyszíneit és több mint félmillióan érkeztek a tűzijátékra.

A nemzeti összetartozás tudata, az egymásra való figyelés és a gondoskodás is tükröződni fog a programokban – emelte ki. Az államtitkár mindenkit arra kért, hogy méltóságteljesen ünnepelje augusztus 20-át a nemzet fővárosában, a szervezők mind tartalmi, mind biztonsági szempontból erre készülnek.

…Az államtitkár arról is beszélt: politikai hangulatkeltés zajlik, „megint kipécézték a tűzijátékot”, amelyet tavaly is megpróbáltak ellehetetleníteni. Hangsúlyozta: a tűzijáték esetében nemcsak a szerződések köttettek meg már tavasszal, hanem a beszerzések is megtörténtek.

Ebben a pillanatban drágább lenne nem megtartani a tűzijátékot, mint megtartani – fogalmazott, hozzátéve, hogy a költségek a tavalyi évhez képest a tűzijáték és a programsorozat esetében sem változtak.(MTI)

Nem tudom, van-e valaki, aki kétségbe vonta, hogy az augusztus 20-i ünnepségsorozatot meg kell tartani, hiszen a covid utáni, gazdasági válságot okozó időkben az embereknek szüksége van arra, hogy pár nap szabadságot kivegyenek, és együtt töltsék az időt másokkal. A tűzijátékot sem kérdőjelezi meg senki, az egyedüli kérdés inkább az volt, hogy valóban szükség van-e Európa legnagyobb és vélhetően ezzel legdrágább tűzijátékára? Értem én, hogy a kormány azt várja, hogy a befektetett összeg meg fog térülni, mivel olyan sokan érkeznek majd a fővárosba pénzt költeni, hogy a rendezvénysorozat bevételei magasabbak lesznek, mint a kormány kiadásai, de erre semmi bizonyíték sincs. Olyan ez, mint az úszó vb, amely milliárdokba került, de pontosan senki sem tudja, hogy mekkora bevételt generált. Ugyanez igaz a vadászati kiállításra is.

Nem a rendezvénysorozat megtartását kérdőjelezik meg az emberek, hiszen az valóban butaság lenne, hanem a költségeket. Nem kell milliárdokat elkölteni ahhoz, hogy megfelelő programokat tarthassanak országszerte, meg lehetett volna ezt oldani kisebb költségvetésből is, de a kormány célja leginkább az, hogy megmutassa a magyaroknak és a világnak egyaránt, hogy nálunk a válság ellenére is van pénz mindenre. Ameddig a németek spórolni kényszerültek és hideg vízzel kell, hogy zuhanyozzanak – nyilván ez csak kiragadott példa, de a propaganda erről fog beszélni – addig Budapesten megtartják Európa legnagyobb tűzijátékát akkor is, ha egyébként erre nincs pénz a költségvetésben. De ilyet visszamondani nem lehet, meg látjuk is, hogy azzal nagyobb veszteség érné az államot, mintha megtartanák.

Lehet azzal magyarázni, hogy tavaly még nem tudhatták, hogy az idei évben ilyen súlyos válság alakul ki a háború miatt, de azért a covid miatt pontosan lehetett számolni azzal, hogy nem fognak a gazdaságok csak úgy felpattanni, és nem lábalnak ki egyik percről a másikra a válságból. Orbán körül talán még vannak szakértők – még ha nem is őket pakolja a kirakatba -, akik figyelmeztethették arra, hogy 2022-ben súlyos gondok elé nézhet, ezért jobban tenné, ha kicsit visszafogná a költekezést. De ilyesmire nem volt hajlandó, mert meg akarta nyerni a választásokat, ami sikerült is neki. A kérdés már csak az, hogy milyen áron? Mert lehet, hogy a régió más országaiban nem tartanak majd fél órás, több milliárd forintba kerülő tűzijátékot, de nem is kell ilyen súlyos megszorítóintézkedésekkel szembenézniük. A régió más országaiban nem szakadt be a nemzeti valuta, mint ahogy az élelmiszerárak sem szálltak el annyira, mint idehaza.

Nem arról van szó, hogy ne lenne válság más országokban is, de a kérdés az, hogy mekkora ez a válság a magyar helyzethez viszonyítva? Más országokban pont most döntöttek különböző engedményekről a különböző kormányok, hiszen pontosan látják, hogy az átlagember gondba kerülhet. Magyarországon addig segítettek egyes társadalmi csoportokat, ameddig arra nem igazán volt szükség, aztán most, hogy valóban szükség is lenne erre a segítségre, inkább megvonják ezeket a könnyítéseket és borzasztó helyzetbe hoznak százezreket. Orbán még mindig unortodox módszerekkel dolgozik, a kérdés csak az, hogy ez meddig tartható? Meddig lesz még szerencséje a különböző világeseményekkel? A menekültválság és a háború is az ő malmára hajtotta a vizet, de legalábbis képes volt a saját céljaira felhasználni ezeket. Mikor jön el az az idő, amikor erre már nem lesz képes, és az általa épített kártyavára végleg összedől?

Ameddig ez be nem következik, addig itt nem érdemes kormányváltásról álmodozni. Ameddig van elegendő elégedett szavazó, addig Orbánt újra és újra meg fogják választani. Most is, hogy százezreknek emelkedik meg a gáz és villanyszámlája, hogy százezrek vesztették el a lehetőségüket a katás adózásra, az emberek többsége elégedett a kormány politikájával. Na nem boldogok vele, de sokan hiszik, hogy ezek a változtatások szükségesek voltak és nem azért, mert Orbán elhibázta volna a gazdaságpolitikáját, hanem azért, mert az ukrán-orosz háborúra rosszul reagált a világ. Mindig más hibájáról van szó, olyan nincs, hogy Orbán lenne felelős valamiért. Ameddig a társadalom nem képes a helyén kezelni ezeket a hazugságokat, addig remény sincs a változásra. Amint azonban ez megtörténik, úgy változhat meg minden egyik pillanatról a másikra. Emiatt kellene igazán aggódnia Orbánnak, nem a tűzijáték megtartása miatt.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.