Jó reggelt, vidám vasárnapot mindenkinek! Akkora humorbombák kerültek kormányra április 3-án, hogy tényleg minden okunk meglenne a vidámságra, és a térdünket csapkodhatnánk a röhögéstől. Feltéve, hogy valami távoli, egzotikus helyről figyelnénk, hogyan vicceskednek demokratikusan megválasztottaink, miközben hatalmas étvággyal és minden önkritikai képességet nélkülözve egy egész ország fejére taposnak. Amely országhoz nekünk semmi közünk. Így viszont.
Így viszont elég nehéz tiszta szívből röhögni például a szombat örömére a függöny elé kitaszított nyomorult Gulyás Gergelyen, aki a rövidgatyás, Armani-pólós Szijjártó Péter humorbombával és külügyminiszterrel kelt versenyre, hogy melyikük a nagyobb mókamester. Az előbbi – erről csak röviden – a csilliárdnyi közpénzzel kitapétázott Fidesz-közeli elitképző és agymosoda, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) háromnapos esztergomi fesztiváljának sztárvendége volt – éppen ráért, nem kellett bokát csattogtatnia valamelyik keleti diktátorpajtásánál a szőnyeg szélén, Szergej Lavrovnál már járt nemrég eligazításon, szóval tényleg nagyon ráért, meg szombat is volt, olyankor ritkán emelkedik a felhők fölé -, és miután neki se szóltak, hogy vége van a választási kampánynak, időszerűnek tűnt belerongyolni az Egyesült Államok új budapesti nagykövetébe. Akit sajnos nem az Orbán Viktor akaratából jelöltek és választottak meg, és aki amellett, hogy rendszeresen kiáll az Orbán-kormány által hatalomtechnikai okokból uszítási célponttá tett homoszexuális emberek jogegyenlőségéért, szenátusi meghallgatásán is szóba hozta, hogy nem a Nyugat hanyatlik, ahogyan a humorbombákból álló magyar propagandakormány állítja több mint tíz éve, hanem a magyarországi demokrácia és jogállamiság. Miután a bukott Donald Trumpot és az ő adminisztrációját széles nyelvcsapásokkal az egekig magasztalta, a Biden által kinevezett David Pressmannak üzenve – aki világossá tette, hogy Szijjártó főnökének Oroszországhoz és Kínához fűződő viszonya aggasztó, az emberi jogok durva megsértését pedig amerikai nagykövetként szóvá kell tenni, és szóvá is fogja tenni – előadta magát, ahogy szokta:
Nagy tisztelettel kérjük, hogy ne szóljon bele a magyarországi folyamatokba, mert nincs hozzá köze.
Arról nem mondott egy büdös szót se a pitbull üzemmódban közlekedő anyuciék szeme fénye, hogy a moszkvai gazdái és kitüntetői ennek fényében milyen alapon rohantak le és öldökölnek lassan fél éve egy szuverén, független európai országot, és milyen alapon hatalmazták fel magukat arra, hogy felszabadítják az ukrán népet Volodimir Zelenszkij nép- és történelemellenesnek nevezett rezsimjétől. Tényleg mi a fasz köze van Szijjártó moszkvai gazdáinak az ukrajnai folyamatokhoz? Ezt a párás szemű fideszjugendnek nem kötötte az orrára a külügyek minisztere, ehelyett az egyedül Orbán Magyarországa által megvétózott globális minimumadó kapcsán ragadtatta el magát:
Csak azok az országok tudnak alacsony adókat bevezetni, ahol fegyelmezett a gazdálkodás, alacsony az állami újraelosztás mértéke, és ahol „a politika nem a népszerűséghajhász osztogatáson alapul”.
Lássuk be, hogy ez majdnem olyan vicces, mint a rezsicsökkentés hazugságával megnyert választás után szűk négy hónappal beledörgölni a populáció pofájába, hogy eztán csak az állampárt által megállapított átlagfogyasztásig áll módjában a mindig fegyelmezett gazdálkodás kormányának a költségvetésből állni a rezsicsökit, és hogy aki a rezsicsökkentett átlagfogyasztást meghaladja, az vagy keressen annyi pénzt, hogy ki tudja fizetni, vagy álljon neki spórolni. Miközben a hivatalos propaganda eddig az volt, hogy csak a hülye halódó nyugatiaknak kell spórolni, csak azok jönnek olyan képtelenségekkel (ja meg a baloldali moslékkoalíció), hogy kisebb autóba kell ülni, kevesebbet kell fűteni, és úgy általában véve véget kell vetni a pazarlásnak. Bezzeg mimagyarok, nekünk olyan kurvajó, hogy nem kell gyertyával melegíteni a levest és a patakban mosni. Szóval ja, harsányan hahotázhatnánk a nem népszerűséghajhász osztogatáson alapuló politikáról szóló eme frappáns gondolatmeneten, ha nem élne élénken az emlékezetünkben (akinek nem él, azt nem akarom alaptalanul vádolni, bocs) az a mintegy 1000 milliárdos közpénztétel, amit választási szavazatvásárlás céljából öntöttek rá a magyarokra a fegyelmezett gazdálkodás jegyében, hogy aztán most a magyar adórendszer stabilitása adja a másikat. Ahol már sikertörténetként propagálják Humorheroldék, hogy immár dollárban és euróban is be lehet fizetni az adót.
Nos, ezzel a parádés, sziporkázó, perverzül parodisztikus alakítással kelt versenyre a miniszterelnökség élén álló jóllakott óvodás, akinek szombat örömére az a nemes feladat jutott, hogy miután egy országot tűkre ültettek, hogy vajon mi a francfenét jelentenek be a kormányinfón (csak nem a benzinársapkát korlátozzák, vagy isten is megőrizzen, eltörlik?), ossza meg a pórokkal, hogy a bejelentés után fél óra múlva mi jelenik meg és egy óra múlva mi lép életbe abból, amit a legalább kormányozni tudó ostoba, korrupt seggfejek kitaláltak, miután 12 évig élen jártak a fegyelmezett gazdálkodásban. Hogy Gulyás azzal viccelődhessen, miután alig félórás lelki felkészülési időt hagytak az állampolgároknak a döntés tudomásulvételére, hogy még ennél is gyorsabban cselekedhettek volna (mert megtehetik, ja, mert mindent megtehetnek), lehet oszlásnak indulni.
Egyébiránt tényleg nincs meglepetés, hozták a formájukat, megvédték az üzemanyag-vásárlásra vonatkozó szabályokat, tegnap déltől hatályos a rendelet: a céges autókat kivágták a kedvezményezettek köréből, miközben a magántulajdonú autók és a taxisok továbbra is 480-ért tankolhatnak majd. Nem, a taxisokat nem azért nem vágták ki, mert fosnak egy taxisblokádtól (ugyan már!), a mentőket és a tűzoltókat meg azért igen – gondolom én -, mert ők nem a munkavégzés miatt használnak autót és üzemanyagot, hanem mert álnok módon hajszolják az adrenalint. Az nem kifejezés, hogy hozzáértők szerint mennyire ellentmondásos ez vadonatúj benzinárstop-rendelet, aminek az a lényege, hogy októberig biztosan megvédték a fogyasztók egy része számára az olcsó üzemanyagot, de belegondolni is rossz, hogy a munkavállalók mekkora része használ (céges) autót a munkába járásra, és hogy milyen következményekkel jár majd ez az újabb nemmegszorítás. Mit fog csinálni egy cég? Na mit? Nyilván áthárítja a pluszköltséget, mert mi mást tehetne? Vagyis tökmindegy, hogy miről pofáznak, a nemmegszorítási spirál mindenkit elér, és mindenkit lefelé húz. Mindenkit. Miért? Mert az Orbán-kormány az életszínvonal megfelelő emelése helyett a hatósági árral kívánt népszerűséget hajhászni a választás előtt, ami egyszerre okoz túlfogyasztást és hiányt.
Előbb-utóbb ki kell derülnie, hogy hosszú távon nem lehet propagandával kormányozni, demagóg, populista nemzetszocialista lózungokat pufogtatni és azt hazudni, hogy ha erősen koncentrálunk, ha eléggé akarjuk, és minden választáson a Fideszre szavazunk, akkor nekünk nem kell piaci árat fizetnünk a benzinért, gázért, villamos energiáért. Mi egyedül jobban járunk, mint mindenki más. A büdös nagy realitás az, hogy a fegyelmezett gazdálkodásnak hazudott populista alamizsnaosztogatás mögött soha nem volt valódi gazdasági teljesítménynövekedés, helyette volt/van propagandakormányzás és széthordott közpénzhegyek. Az a büdös nagy helyzet, hogy a Rogán-központban előállított habos-babos illúziókat Mr. Piac realitása most lenullázza. Ez a rideg valóság, aminek a súlya alatt az elmúlt ezer év legsikeresebbnek hazudott kormánya által a saját képére formált ország be fog szakadni, össze fog roppanni, és azok is megszívják, akik még mindig szerelmesek a bálványba. Akik nem értik, hogy egy kormány, amelyik két hete még arról lamentált, hogy érdemes bevezetni a gázt, de két hét múlva már arról óbégat, hogy a gáztól menekülni érdemes, az dilettánsok és szélhámosok gyülekezete. Akik szépen visszaveszik az ezermilliárdos választási zsarolópénzt, mert annyira fegyelmezetten gazdálkodtak több mint egy évtizeden keresztül, hogy az Államkincstár már azt számolja, mennyi WC-papírt használnak az alkalmazottak. Jó látni, hogy nem kapkodnak, nem csapkodnak, és nem rohangálnak a korrupt dilettantizmus péniszerdejében, mint a levágott fejű baromfi. Milyen nagyon jó látni.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.