Április 25,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Politikai nárcizmus

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,528,300 forint, még hiányzik 471,700 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Mint ahogy – morális alapértékeket kivéve – másban sem létezik abszolút értelemben vett jó és rossz, a politikában sem jogos a jobb-, a baloldal vagy a közép hasonló minősítése. Mondhatjuk-e, hogy a kék jó, a piros pedig rossz, vagy fordítva? Lehet-e a világos jobb, mint a sötét? Lehet, de csak akkor, ha nem denevér vagy mélytengeri hal gondolja. Önmagában a konzervatív és a liberális sem rossz, és nem is káros. Mint irányok, a kapitalista és a szocialista is megfelelő a saját helyén – akkor, ha kizárjuk mind az extrém változatokat (ti. szocialista és kommunista diktatúrák vagy havi több tízezer dolláros apartmanok előtt kolduló hajléktalanok), mind pedig az említett eszmék téves kiterjesztéseit az élet olyan területeire, ahol semmi keresnivalójuk nincs (példaként említve a büdzsé-megbeszélésekké korcsosuló, kórházi konzultációkat vagy az állam szabad versenybe történő, diszkriminált beavatkozását).

Mégis úgy tűnik, a magyarok jelentős részének szilárd elhatározás él a fejében arról, hogy a jobb vagy a bal megfelelőbb politikai irányzat – és sokszor annak megfelelően értékelünk bármit, ami a nagypolitikában történik: függetlenül attól, hogy az adott eseményt társadalmi érdekek, elfogadó hozzáállás, vagy üzleti keménység, mint elvek mentén volna értelmes vizsgálni. Olyan ez, mint amikor kalapács van a kezünkben: könnyű  mindent szögnek nézni. Persze korántsem minden az; de ha nem gondolunk a csavarhúzóra, mert csak a kalapácsot látjuk, még csak egymást, mint állampolgárokat felelősségre vonni sincs túl sok jogunk. Hiszen pont így nem látjuk saját szemünkben a szálkát.

Ez persze nem így működik. A korrupt politika egyik pillérét a társadalmi ellentétek adják, legfőbb építőköve pedig a tömegmanipuláció. Nem új ötlet ez: II. Philipposz makedón király eszelte ki i.e. nagyjából háromszázötven évvel, de követte Iulius Caesar, Niccolò Macchiavelli, Napóleon és utánuk még sokan mások. Az elvet – találóan – úgy nevezik, hogy „divide et impera”, „divide and rule”, vagy „oszd meg, és uralkodj”. „Zavarosban halászni”, mondja ugyanerre az ötletes magyar.

A jelenség létjogosultságának egyetlen oka a társadalmak megoszthatósága, amely jelenség évezredek alatt sem változik. A tömeg intelligencia-szintje mindig alatta marad a legokosabbakénál, így a nagypolitika által a tömegre „bízott” kérdések mögött soha nem a nép józan ítélőképességébe vetett hit és bizalom húzódik meg. Sokkal inkább valamilyen formában megjelenő befolyásolás történik: jobb esetben csak politikai kampányok, az elfajultabb korokra pedig ellenségkép-generálás, bűnbakkeresés és figyelemelterelés is megfigyelhetők. (Gondoljunk csak a Brexit hihetetlenül káros következményeire, és arra, hogy még a Magyarországhoz képest viszonylagosan és átlagosan jólétben élő brit társadalom is képes volt azt megszavazni.) Egy biztos: nem tiszta fejjel döntünk. Mint állampolgárok, nem vagyunk hibásnak tekinthetők. 

Mindebből az következik, hogy az egymás okolása, a sok fejvesztett veszekedés, családjaink politikai meggyőződésünk eltérései alapján történő felbomlása nem a megfelelő reakció. Nagyon nem, és azért nem, mert a manipulatív politikának éppen ez a célja. 

Amikor politikán gondolkodom (és arról beszélek), hol konzervatív, hol liberális értékeket képviselek. Hol kapitalista vagyok, hol szocialista: attól függően, hogy a szóban forgó téma mit kíván. A kulcs nem a jobb- és nem is a baloldalon található, annál inkább valódi értékekben (illetve azok hiányának okai között). Morált és erkölcsöt pedig mindenki (de legalábbis túlnyomó százalékunk) képes alkalmazni, ha megpróbálunk elvonatkoztatni – mert azt hagyják – a körülöttünk kavart hazugság-felhőtől. Nem a jobb vagy a bal helyes vagy helytelen, az egyetértés. A közös érdekek figyelembevétele és az azokért végzett munka, az igazságosság, a felelősség, az egymással való törődés jó tulajdonságok; az indulatok szítása, az önös érdekből, adóforintokból összeharácsolt vagyon, és a valótlanságokkal eltakart korrupció pedig káros és rossz.

Hogyan lehetséges, hogy valaki a közvéleményt, a nép kollektív (és azt alkotó egyéni) gondolkodását ilyen mértékben és ennyire káros következményekkel meg tudja vezetni? A magyar politika jó ideje hasonlít egy toxikus, nárcisztikus bántalmazással átitatott párkapcsolatra. Úgy tűnik, az egyén elméje és a társadalom pszichológiája hasonlóan működik ebből a szempontból: ha valakit (vagy valakiket) elszigetelnek a barátaitól és az azoktól normál esetben hallható józan véleményektől, amikor kijelölik, kit kell a bántalmazók helyett utálni, és  ha addig sorolják a hazugságokat, amíg azt a bántalmazott jobb híján el nem hiszi, akkor olyan helyzet alakul ki, amelyben nem elvárható, hogy bárki (de legalább a többség) tisztán lásson. Úgy hívják ezt, hogy kognitív disszonancia.

Egy nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő ember maga sem veszi észre, hogy az általa igaznak vélt világkép nem valós. Azt hiszik, hogy amit önmagukban látnak, helyes és igazi, így a körülöttük lévő világot is megpróbálják a saját, belső berendezkedésükhöz igazítani. Ha ezt nem tennék, azzal olyan fokú szenvedést okoznának önmaguk számára, amelyet nehéz elviselni. Ahhoz, hogy ebben sikeresek legyenek, persze környezetük befolyásolására is szükség van: így kerülik ki a fájdalmas konfrontációt. 

A krónikus hazudozás – mint az egyik jellemző tünet – például a Stockholm-szindrómához hasonló állapotot alakít ki a bántalmazottakban. Ha valakinek folyton hazudnak – és az gyakran ki is derül valamilyen formában –, az áldozat igazságra vonatkozó gondolkodási sémái megbomlanak. Két valóságot látunk ilyenkor: az egyik a realitás, melyet saját érzékszerveinkkel fogunk fel, a másik pedig egy alternatív világ, amely a bántalmazó által kerül folyamatos megerősítésre. Az emberi elme nem képes egyazon tényt két teljesen különböző, igaznak vélt álláspontból megítélni. Az ég vagy kék vagy piros – a kettő egyszerre nem megy. Ettől disszonáns a helyzet. Feloldani ezt a megterhelő állapotot csak úgy tudjuk, ha az egyik igazságot a másik javára kizárjuk; és ha bízunk partnerünkben, mert például szeretjük (és/vagy egy időben mondott értelmes dolgokat is), akkor kellően kitartó győzködés hatására hajlamossá válunk a nárcizmus által deformált, kreált valóság elfogadására.

Ennek egy tudatos – , ezért rosszindulatúnak tekinthető – változata az, amit a környelv szociopátiának hív. Az antiszociális személyiségzavarokhoz sorolt állapot egyik ismérve az, hogy az ebben szenvedők a fentiekben leírt viselkedést önös érdekeiktől vezérelve, előre megtervezetten, mondhatni szándékosan gyakorolják. Az egészségügy tönkretétele, az oktatás kontrollja, behálózása és hiányossá tétele, a felvilágosult irányoktól való kollektív elfordulás, valamint az elfogadás és a másság kigúnyolása és ellehetetlenítése mind ilyen akaratot szolgálnak. Sötét célok, álságos módszerek, lelki és szellemi hadviselés.

Tizenkét éve egy olyan politikai erő irányítja Magyarországot, amely (akik) manipulatív, korrupt érdekektől vezérelve elhitették az emberekkel, hogy mindaz a hazugság, melyet az orrunk alá tolnak, igaz és helyes. Senkinek nem hibája vagy felelőssége, hogy elhitte – szavazott vagy nem, erre voksolt-e vagy arra. Ugyanakkor muszáj felébredni, mert a következmények súlyos és káros mivolta már régen túlmutat azokon a szinteken, melyeket az ország gazdasági, társadalmi, népegészségügyi, szellemi, lelki, egyéni és kollektív érdekei épségben el tudnának viselni. A magyarországi demokrácia, igazságosság és fejlődési potenciál haldokolnak.

Immanuel Kant szerint „ha nem vesszük észre, hogy a vitában nem a partnerünk eszével, hanem az akaratával állunk szemben, akkor semmi esélyünk a győzelemre. Mert hiába érvelünk az ész oldaláról ott, ahol akaratokkal és beállítódásokkal van dolgunk.” 

Fogadjuk el, hogy ahány ember, annyi vélemény van; és ahány téma, annyi jogosan különböző álláspont is létezik. És vegyük észre, hogy mind ugyanazt akarjuk. Egy működő, virágzó, egészséges és okos országot. Ez most nem az.

Votisky Péter Zsolt

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.