VENDÉG

A kormánypárti szavazók dilemmája

Egyik barátom azt mondta minap, hogy a Fidesz-szavazók már rájöttek, hogy valami nem úgy van, ahogy elképzelték, de félnek kimondani az igazságot.

Én másként látom.

Egyrészt, nagyobb részük még szemét behunyva, fülét befogva megy tovább, nem jött rá semmire. Kisebb részük pedig nem „fél” kimondani az igazságot, hanem képtelen rá.

Ők már sejtik, hogy épp úgy jártak, mint anno számos „nagy, szent eszme”, illetve vezér elkötelezettjei, követői, akik „HITTEK”. Hittek őszintén, meggyőződéssel, tisztán, fenntartás és érdek nélkül. Meg voltak győződve arról, hogy a vezér, bocsánat, a Vezér az egyetlen helyes irányt mutatja, csak ő tudja, mi kell az ő népének, Európának, az emberiségnek! S igen, vannak még hibák, de ahol fát vágnak, ott ugye röpködnek a forgácsok is. Ám az ESZME győzelme a lényeg! Legyen az a kereszténység az inkvizíció segédletével, a „szabadság, egyenlőség, testvériség” a jakobinus terror által, a kommunizmus ideája a proletárdiktatúrán keresztül, vagy a „nagy árja nemzetegyesítés” a nácizmus gyilkos rezsimje működtetésével. Mindegyiknek ugyanaz a lényege: AKI NEM HISZ, de minimum nem tesz úgy, mintha hinne, az alacsonyabb rendű, pogány, retrográd, áruló – végső soron kirekesztendő, elpusztítandó, elpusztítható ellenség, tehát el is kell pusztítani! Vagy így, vagy úgy! Vagy megtér, vagy takarodjon! Vagy beáll a sorba, vagy máglyára, guillotine alá, gulágra, koncentrációs táborba vele! Nincs szükség az ilyenekre! Csak kerékkötői a „nagy eszme” megvalósításának!

S lám, amint a kereszténység, az egyház túljutott az erőszakos térítések, az inkvizíció és a vallásháborúk korszakán, s megtörtént az állam és egyház szétválasztása, azóta – lényegét tekintve – általában azzal foglalkozik, ami az egyházak dolga, Jézus tanításainak lényegével, a hívek lelki gondozásával, az elesettek segítésével. Persze, még nem dőlhetünk hátra elégedetten, Magyarországon legalább is bizonyosan nem.

Amióta a liberális demokrácia kiforrta magát, amióta ideológiájának lényegét, azaz a (lelkiismereti, vallás, politikai, sajtó és vállalkozási) szabadságot, a (törvény előtti) egyenlőséget és a (toleráns, elfogadó) testvériséget próbálja átültetni, azóta számos nép választotta államformájának (politeia). Így pl. Magyarország is 1990-ben.

Amióta a marxi eszmék lenini-sztálini értelmezése perifériára szorult és a szociáldemokrata irány, azaz a társadalom csoportjainak együttműködése, a szolidaritás, a szociális biztonság érdemi megvalósítása történik a proletárdiktatúra, a „létező szocializmus” gyakorlata helyett, azóta a szociáldemokraták aktív részvételével megvalósult jóléti államok jó példát mutatnak az egész világnak.

S amióta a Lebensraum, a más népek feletti győzedelmeskedés, azok alávetése, lenézése kényszeres (pót)cselekvését leváltotta a természetes hazafiság, a tisztességes konzervativizmus, azaz a saját hagyományok, nemzeti értékek ápolása, egyben más népek tradícióinak, értékeinek tisztelete, azóta béke és gyarapodás van azokban a térségekben, ahol ez meg is valósult. Így az Európai Unióban is, ahol mindezekhez bónuszként kapjuk a határok átjárhatóságát.

Francis Fukuyama álma a megvalósulás felé halad.

Milyen kár, sőt, számomra egyenesen kétségbeejtő, hogy fel-felbukkannak, sőt, burjánzásnak indulnak még az EU-tagországokban is olyan eszmék, amelyekről évtizedek óta azt hittük, hogy – legalább is a mi Európánkban, a mi hazánkban – a történelem szemétdombjára kerültek. Milyen kár, hogy populista demagógok a hatalom megszerzése, illetve minden áron való megtartása érdekében újra és újra előhúzzák a „keresztény kártyát”, erkölcstelenséggel, vallásellenességgel, elfajzással vádolva mindenkit, aki nem áll mögéjük. Mindeközben elhallgatnak, mentegetnek Ferenc pápa és minden jóérzésű hívő és nem hívő által kategorikusan elítélt, egyházfiak által elkövetett szexuális bűncselekményeket.

Milyen kár, hogy a liberális demokrácia nyújtotta emberi és állampolgári jogok gyakorlását e cinikus hatalomtechnikusok gyakran szabadosságként, „a józan gondolkodásúak” elleni provokációként interpretálják, miközben maguk vannak a leginkább felháborodva, ha gyűlöletkeltő, uszító propagandájukat bárki korlátozni merészeli. Vagy épp leleplezik őket, amint egy ereszcsatornán a homoszexuális orgiáról némi droggal zsákjukban igyekeznek lelépni.

Milyen kár, hogy az általuk csalárd módon szajkózott szociális demagógia nem jóléti társadalmat, hanem annak elvesztését, a társadalom horizontális és vertikális szétszakítását eredményezi. Akik „velünk”, ők gyarapodnak, hiszen első helyen a politikai lojalitás, a rezsim támogatása áll, akik „ellenünk” nekik fel is út, le is út! Takarodjanak ebből az országból, még beléjük is rúgunk! Ha mégis maradnának, akkor pedig „kuss van, picinyeim!” A társadalom alsó rétegei pedig megállíthatatlanul csúsznak lefelé. L. Ritók Nóra nemrég egy interjúban azt fejtegette, hogy a generációs szegénységben élők sorsa az átörökített szocializációs mintákból (túlélési taktikák, kommunikáció, viszonyulás a tanuláshoz, a munkához, a pénzhez, a nemi szerepekhez, a fogyasztói társadalomhoz, a jövőhöz stb.) eredően eleve el van rendelve. Jó iskola, családgondozás, közösségfejlesztés együttese nélkül nincs remény a valódi változtatásra. S azt már én teszem hozzá, bizony mindegy, hogy ez Dél-Afrikában, Brazíliában vagy egy kis borsodi faluban meglévő probléma, a lényeg ugyanaz: hathatós, többrétű és szakszerű állami segítség nélkül nincs út felfelé, csak nagyon kivételes esetben.

Milyen kár, hogy a hazafiság és a nemes konzervativizmus eszméit – galád módon kiforgatva –gyűlöletkeltésre, a szekértábortól eltérő, minden más politikai nézetet valló honfitársak elleni uszításra, más népek, népcsoportok degradálására használja ez a hatalom, illetve a bezárkózásra. A nacionalista uszítóknak mindig ez a sorsuk: bezárkóznak, és/vagy háborúznak.

Nos, valahol itt tart most Magyarország. Hathatós állami/kormányzati irányítással, jórészt közpénzből, szétszakítva, gyűlöletre kondicionálva.

Kár, hogy a rezsim támogatóit, szavazóit nem a mérhetetlen korrupció, a nyilvánvalóan szemfényvesztő alternatív valóság nap mint nap történő lelepleződése, vagy a politikusok és médiumok átlátszó hazudozása rengeti meg. Nem is a gyermekeik tömeges elvándorlása. Nem számított a demokratikus intézményrendszer leépítése, az alkotmány kidobása, a választókörzetek és választási törvény egyoldalú átszabása, az alkotmánybíróság, a bíróságok, az ügyészség, a rendőrség, a közhivatalok, a közmédia, a független és ellenzéki sajtó bedarálása. Nem érdekelte a kormánypártok szavazóit az egészségügy, a közoktatás, a felsőoktatás erodálása, leuralása. Tétlenül, sőt, az Unión gúnyolódva nézték Magyarország teljes elszigetelődését, a demokratikus értékrendű államok helyett puha vagy kemény, akár gyilkos diktatúrákkal való szövetségek megkötését. Eljutottunk oda, hogy a kormánypártok szavazói évtizednyi agymosás után készséggel elhitték, hogy az EU területének és lakosságának 2-2%-át, GDP-jének 0,6%-át adó Magyarország miniszterelnöke szabja meg Európa útirányát, újsütetű értékrendjét, rövid- és hosszútávú tennivalóit.

Aztán váratlanul jött a háború, így némi zavar keletkezett a kormánypárti fejekben. S a szavazóbázis várta az iránymutatást, ami hamarosan meg is érkezett: az ellenzék háborúpárti, be akarja vinni Magyarországot a háborúba, gyermekeitek ott fognak elvérezni Ukrajna harcmezőin idegen érdekekért s az egyetlen, aki meg tudja védeni Magyarországot a háború szörnyűségeitől, azt az embert Orbán Viktornak hívják. S ha netán nem a Fideszre szavaztok az épp esedékes választásokon, akkor sem olaj, sem gáz, egy köbcentiméter sem, leáll az ország s meg fogtok fagyni télen. A szavazóbázis itta a miniszterelnök szavait, s a bevezetett hatósági árak, a számlákra érkező adóvisszatérítés, 13. havi nyugdíj, fegyverpénz stb. alátámasztotta számukra, sőt az ún. bizonytalan szavazók egy része számára is, hogy Magyarország előre megy, nem hátra. Elhitték, mert el akarták hinni. S szavaztak, mindenki számára meglepetést okozva újabb 2/3-ot biztosítva Orbán és vezérkara számára.

Aztán pár hete a választások előtt kiszórt pénzek kasszáknál való megjelenéséből következően felgyorsult az infláció, a magyar gazdaság kilátásainak bizonytalanságai elgondolkodásra késztették a befektetőket, a piacokat, s elszabadultak a valutaárfolyamok. S nemcsak az euró, a dollár és a svájci frank, hanem a környező országok fizetőeszközeihez képest is gyengült a forint. Ezek a folyamatok pedig egymást gerjesztik, két-három hónap alatt elinflálódtak az év elején átutalt pénzek, s a boltok polcain lévő árcédulákat nézve az elmúlt 12 évben először a Fidesz-szavazók egy része elbizonytalanodott. Pontosan látja ezt a kormány is, s az elmúlt 12 évben először nyíltan fejet hajt „Brüsszel” előtt. Mert nagyon-nagyon kellene az a pénz. S az elmúlt 12 évben először „Brüsszel” bekeményített. Ameddig a kormány nem tesz komoly lépéseket a jogállam visszaépítése, nincs pénz.

S a Fidesz szavazóbázisa most bajban van. Agresszor lenne Oroszország? – eddig nem ezt mondta Orbán és Szijjártó. Hát nem az ukránok, „a fasiszta bohóc” provokálta Putyin elnök urat, aki jogosan védi népe érdekeit? Ne lenne jogállam Magyarországon? Hiszen szabad választások voltak! Igaz, ellenzéki politikus az elmúlt négy évben kétszer tehette be a lábát a köztévébe, egyszer Karácsony Gergely főpolgármesterré választása után, majd Márki-Zay Péter, a 2022-es országgyűlési választások előtt kapott 5 percet. De ez így rendben van a Fidesz-szavazók szerint, ettől még Magyarország jogállam. Nem lőtték le egyiküket sem, sőt, más ellenzéki politikust, szavazót sem zártak börtönbe. S amikor ilyen érveket hallottam, mindig az jutott eszembe, ha mindez fordítva történt volna, s a jelenlegi ellenzék tette volna, vagy teszi majd esetleges hatalomra kerülése után, akkor is úgy vélekednének, hogy ez így rendben van? Nincs itt semmi látnivaló, virul a jogállam? Ha pl. Gyurcsány Ferenc haverjának őrző-védő cége dobja ki a köztévébe „behatoló” fideszes képviselőket? Vagy Dobrev Klára miniszterelnöksége alatt produkálta volna Magyarország a világ lakosságarányosan legmagasabbak közé tartozó járvány-halálozási adatait? Az is rendben lenne? Ha a Bajnai Gordon mögött álló pártok terjesztenek be éjfélkor törvényjavaslatokat, alkotmánymódosításokat, amit aztán még délelőtt meg is szavaznak mindenféle vita, egyeztetés nélkül, mondván, hogy övék a parlamenti többség? Ez így rendben lett volna? Vagy Márki-Zay Péter hatalomra kerülését követően fél nap alatt – több százezer kisvállalkozó megélhetését ellehetetlenítve – átszabná a KATÁ-t, a felnőttpelenkák állami támogatását, elvenné az önkormányzatok bevételeinek felét mindenféle hatástanulmány, indoklás nélkül? Az is rendben lenne? Igen, tudom, a kormánypárti szavazókat ezek a dolgok nem zavarják, ha mégis, akkor elfordítják a fejüket, mert nem illik bele a „szép új világukba”.

De az árcédulák a boltokban – az más. Az zsebre megy. Éppúgy, mint a rezsicsökkentés visszavonása az „átlagfogyasztás” felett felhasznált áramra és gázra. A családi házban élők többségét ez minden bizonnyal érinteni fogja, a bejelentés óta aggódva számolgatnak. S találgatnak: mi jön még? Mégsem véd meg bennünket a kormány? Mégis mi fizetjük meg a hatósági ársapkák, a rezsicsökkentés és a háború árát?

S e szavazó most ott tart, mint korábban számos „szent” eszme, vagy/és vezér elkötelezett híve, támogatója, KÉPTELEN SZEMBENÉZNI ÖNMAGÁVAL, s azzal a már fel-felderengő ténnyel, hogy őt bizony rútul becsapták. Cinikus, haszonleső, tolvaj – s mondjuk ki bátran! – a hazájukat, a népüket eláruló, meglopó, sőt, előre megfontolt szándékkal, folytatólagosan, tudatosan átverő gazemberek áldozatai lettek.

Csak remélni tudom, hogy előbb, mint utóbb nemcsak egy részük, hanem a döntő többségük felismeri ezeket a tényeket, s képes lesz nemcsak az önmagával való szembenézésre, hanem a változtatásra is.

A szerző meggyőződése, hogy ez a hazánk egyetlen esélye, hogy visszatérjen arra az útra, ami méltó egy európai uniós tagállamhoz és népéhez.

Butola Zoltán

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább