Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Szexhelyzet

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Veszek egy mély levegőt, orrbefog és huppsz! Egy fröccsentő segges, bele a mélyvízbe! Az ukrajnai sajnálatos események egy sajátos aspektusában – vagy inkább kísérőjelenségében – fogok lubickolni, nevezetesen a szex és a háború viszonyában. A 18 éven aluli olvasók máris kattintsanak máshova, felnőtt szalonnafüggők pedig mindenesetre öltsék fel pelusukat, amelyről egy friss hír szerint már lekopott a tb-támogatás, hála pártunk és kormányunk mindenre kiterjedő gondoskodásának. 

Észak-keleti szomszédunk sokáig a dán és holland szexturizmus célpontja volt. Jóval olcsóbban lehetett ott testi örömökhöz jutni, mint a közismerten nagyon elmaradott, sarkközeli országaikban. (Ahonnan tudvalévőleg mindmáig fej- és fapapucsvesztve menekülnek a jóléttől duzzadó, biztonságos Magyarországra az ottani éhező, fázó sajtkészítő és tulipándermesztő fazonok.) Az ukrán parlament 2009-ben meg is tette, amit megtehetőnek gondolt a szexturisták visszaszorítására. Törvényt hozott, amely szerint jelentős pénzbírsággal – sőt akár több éves szabadságvesztéssel – büntethető a „pornográf jellegű” alkotások, ábrázolások és tárgyak birtoklása és terjesztése. Komoly vitát és nem kis derültséget váltott ki ez az intézkedés. De aztán kitört a különleges katonai hadművelet és azzal tényleg vége lett vígandrásnak. („Vége Víg Andrásnak / Mert néki sírt ásnak / Ma ásnak Andrásnak, / Holnap ásnak másnak.” Tréfás sírfelirat, de átvitt értelemben is használatos, valamely vidám állapot béfejeződésére.)

Sok minden történt e téren, ami nem kerülte el a fejlett perifériás látású drukkerek figyelmét. Egy moszkvai állatkert például a mosómedvék renoméjének védelmében bírósághoz fordult, miután egyik hirdető cég, az Art-Msk odáig ment, hogy meztelen fotók elkészítéséhez “alkalmazta” az állatkerttől kölcsönvett bundásokat, afféle biodíszletként. Másutt azt olvasom, hogy egy Stepan nevű bőrdíszműves az invázió kezdete után profilt váltott. Korábban különféle rafinált szexjelmezeket és kellékeket gyártott a szexuális étvágy felturbózására, egyéni és csoportos használatra, ínyenceknek és lelkes amatőröknek. Most térdvédőket, Kalasnyikov sorozatlövőkhöz való tölténytartókat, katonai öveket készít, meg bőrmellényt a golyóvédők alá. Az ua-reporter.com adta hírül: rossz vége lett annak a nyilvános szeretkezésnek, amit egy odesszai pár folytatott a város Public Beach & Club nevű strandján. A két fiatal közszemérmet sértő viselkedésének komoly következménye lett: váratlanul körbevették őket a helyi katonai közigazgatási és hadkiegészítő hivatal egyenruhásai és átnyújtottak nekik egy-egy behívót a seregbe. A sorozóbizottsági mustra után a párocska a szexuális túlfűtöttségét a fronton hűthette le. Jelzem: elítélem az efféle metódusokat! Nemcsak azért, mert megboldogult ifjúkoromból felrémlik a „make love not war” ideája, hanem mert mégis, mivel vezessék le az ukránok a háborús szorongást és feszültséget, a kiszolgáltatottság és a tehetetlenség érzését?!… Nem mindenre a vodka a megoldás!

A megszállt területeken mindennapos dolog a szexuális és a nemen alapuló erőszak. A hadviselés része, szinte „legális fegyver”. Megállapítható: a Vörös Hadsereg morálja Budapest és Berlin ostroma óta nem sokat fejlődött. De vajon várhatunk-e mást? Valahol Oroszországban gyerekeket tartóztatnak le a háború szó puszta használata miatt, újságírókat ítélnek el hosszú börtönévekre amiért tiltakozni mertek az invázió ellen, másként gondolkodó oligarchák ébrednek fel reggel arra hogy belefulladtak az úszómedencéjükbe, egy golyóval a tarkójukban… Ráadásul a faszverők sem becézhetik Putyinnak a kukijukat. Hát nem kiborító?!…

Közismert: az Ukrajnából menekülők 90 százaléka nő és gyermek. A magyar kormány hajlandónak mutatkozott fogadni őket – jogilag és erkölcsileg semmivel sem igazolható diszkriminációt tanúsítva ukrajnai háborús menekült és máshonnan elcsángált háborús menekült között. Szerencséjére, egyfelől dőlnek az ellátásukat megcélzó EU-s pénzek, másfelől sokan dobbantanak innen, amint csak tehetik. Nagyban folyik a humán pingpong: más tagállamokból – teljes joggal – visszaküldik a magyar állampolgársággal is rendelkező ukrajnaiakat. Ily módon is visszaüt az oly sikeres voksturizmus: a kormány csak a szavazatukat akarta, oszt’ lám, most megkapja őket szőröstül-bőröstül.

Vannak „jóindulatú” honfitársaink, akik szexért cserébe ajánlanak szállást vagy fuvart az Ukrajnából érkezetteknek. Szervezetlenség, kapkodás, kormányfői pofavizit az bezzeg van. Kalap a bokrétán: írott jog alig védi a hazájukat elhagyni kényszerülteket. Az Unió parlamentjében napirenden van a terv kiókumlálása, miként óvják meg minden tagállamban és tranzitországban az Ukrajnából menekülő nőket és gyerekeket az erőszaktól és az emberkereskedőktől, hogyan biztosítsák számukra az alapvető egészségügyi szolgáltatásokat, a szexuális és reproduktív egészséget és jogokat. 

De bevallom, engem leginkább a proaktív civil bejelentések fogtak meg. A Lilly Summers nevű ismert OnlyFans-modell például világgá kürtölte: „Személyesen fekszem le minden orosz katonával, aki leteszi a fegyvert és Vlagyimir Putyin parancsát megtagadva felhagy az Ukrajna elleni agresszióval!”  Emmá döfi, tényleg – bár részemről némileg az is érdekelne, milyen az, ha nem személyesen teszi…

A Twitteren Bad Kitty néven futó fentemlített erotikus modell közleményénél nem kevésbé becsülendő a mi Cicciolinánk (van-e ki e nevet nem ismeri?) bejelentése. Amint a Daily Star megírta, a 70 éves expornósunk (volt olasz parlamenti képviselő!) egy szenvedélyes éjszaka keretében hajlandó magának Putyinnak a micsodájára is óvszert húzni, ha és amennyiben abbahagyja a határain kívüli rosszalkodást és legott kivonja csapatait Ukrajnából. Komoly fegyvertény ez ahhoz képest, hogy mások ujjat sem mernek húzni az orosz Atyuskával, nemhogy valami mást. 

Mind közül kiemelkedik a karpathir.com híradása az Onlyfans területvédelem mozgalomról. A közösségi oldalakon női személyek intim fotókat tesznek közzé magukról, amely látványokért cserébe pénzadományokra buzdítják az oldalaikra kattintókat. Az erotikus kitárulkozók között profi fotómodellek, filigrán pacifisták és nagymellű milfek éppúgy fellelhetők, mint éltes háziasszonyok, dögös menyecskék és szárnyaikat bontogató nyakiglábak. New Yorkban az újságos standokat elárasztotta a New York Post, címlapján Melania Trump meztelen képével. Gondoltam hirtelen, átugrom és veszek egyet, de időben megtudtam: a lapból estére már egy darabot sem lehetett kapni. Így nem tudom bizton állítani, hogy ez az esemény is az ukrajnai segítő kampány része volt. Alaposabb vizsgálódásom azt is kiderítette, hogy ugye New York sincs igazán közel, továbbá a szóbanforgó történet is 2016-os – úgy hogy meglehet, a volt First Lady nyilvánosságra került bájainak nincs köze az orosz-ukrán csatározásokhoz… Miközben ezeket a sorokat írom, utolér a hír: az éjjel kószáló kengurut láttak Csepelen, elfogták a rendőrök, erszényestül. Annak sincs köze a háborúhoz – hát van ilyen, sors- és sorstalan társaim!… De ismerjük el, az ötlet – szexbombákkal a bombák ellen – zseniális. Kanos aberráltak, szemérmetes kebelbarátok böngésznek a neten erotikus albumokat, dugi galériákat és közben termelik a zsozsót a hazának. Az anyagi támogatások címzettje ugyanis minden esetben a harcban álló ukrán hadsereg. Az „előbb a pénz és aztán az élvezet” elv alapján működő mozgalom rendkívül népszerű és sikeres – azon túl, hogy szexi és sikkes. Most már mindenki számára nyilvánvaló lehet, miért vesztettük el a II. Világháborút. Nem zoknikat kellett volna kötögetni, kegyes asszonykák és úri leányzók, nyakig-bokáig túlöltözötten, de nem ám! A fotóapparátokat kellett volna kattintgattatni sokkal inkább! Az agyilag zoknik által papírtalpú bakancsokban a frontra hajszolt bakák se bánták volna a ledér képek nézegetését, kikapcsolódásként a fegyverropogásban, mindenképpen lefagyó lábbal!…

Ez a hír aztán rendesen beindította a politikai fantáziámat! Itt ugye minden ellenzéki arról nyivákol, hogy választás révén az Orbán-kormány nem megbuktatható. A keresztény-konzervatívok addig-addig fúrtak-farigcsáltak a voksolási rendszeren, addig alakítgatták, nyirbálták, „könnyítették”, hogy a sok furmányos hepe-hupa és blikkfangos átláthatatlanság miatt nagyjából valóban kizárható a választások révén történő rendszerváltoztatás. A tájékoztatás monopolizálása, a levélszavazatokkal és az informatikai rendszer ellenőrizhetetlenségével „beépített” csaláslehetőség, a nem az elszakított országrészeken élő magyarok szavazatleadásának megnehezítése mind-mind ezt a célt szolgálta. Na és az, hogy Gyurcsány – megannyi bukta után – a minap azzal kezdte a posztját, hogy „Orbán veszíteni fog” és azzal fejezte be, hogy „Készülünk.” – talán nem ugyanezt vetíti előre?!… De őszintén!… 

Nőt én úgy még nem kívántam, mint azt, hogy Orbán Viktort teperje le a végzete: a népharag és a törvény szigonya. Kidobolom hát itt és most: rájöttem a megoldásra! Én magam, saját kútfőből – hol lehetne levédetni?!… Vizióm szerint pártfüggetlen nőnemű celebjeink legjava egy szép napon kiállna a Parlament lépcsőjére, és az összegyűlt tüntető tömeg előtt kihirdetné a Mozgalmat, amelynek Jelszava a következő lenne: 

Nem szexelek kormánypártival!

Spitzer Gyöngyi Soma Mamagésa, Kelemen Anna, Kiszel Tünde, Anettka és Ti Többiek, feministák, feleségek és szinglik: hova tűntetek az éji homályban? Miért hallgattok, amikor a haza végveszélyben?!… Álljatok az élre, hirdessétek az új módit! Woman for Victory, oh yeah!… Ahol háború nélkül lehet háborús veszélyhelyzetet hirdetni, ott mindent szabad! Ahol lehetett fülkeforradalom, ott lehet ágyforradalom is! Elő az erényöveket! Használja bátran mindenki hiánypótlásra az intim segédeszközöket! Váljék el a szar a víztől! Similis simili gaudet. A szektatagok maradjanak a hasonszőrűeknél! A szabadságszeretők szeressenek szabadon! Ez lehetne a világtörténelem első olyan szexuális forradalma, amely békésen, pusztán az önrendelkezési jog alapján elsöpörhetne egy avitt, roskadozó, renyhe, saját zsebre dolgozó autokráciát. Egy, a hatalmasok által politikailag risztelt társadalom csak a megosztottság további mélyítése révén döbbenhet rá önnön kétségbeejtő helyzetére.

Igen, lányok, asszonyok: szexhelyzettel a stexhelyzet – értsd: infláció és tsai. – ellen is! A kéj kirekesztő megtagadásával a képmutatás, a farizeuskodás, az álszenteskedés ellen is! A rendszer olyan ikonikus arcai ellen is, mint a ritmikus szexgimnasztikában még mindig kiváló győri ex-polgi, az Alaptörvény méltatlanul ereszre feszített szerzője vagy a Peruból kiTEKkelt volt nagykövet. A bűnözőknek falazó olyan egyházfik ellen is, mint amilyen a dévai ájtatos manó és a szemforgató, pápai trónért kaparó bíboros. Állítsátok fejéről a talpára ezt a patriarchák uralta, hímsoviniszta, gyászmagyarkodó világot!

Elismerem: lenne egy kis párkapcsolati kalamajka, tilalmi haragszomrád, nemi zűrzavar. Kaszálnának az eszkortügynökségek és az egyéni szexvállalkozók. No és volnának hátulütői is a szexharcnak. Rögvest betiltanák a szextáns használatát, de mivel tengerünket elvették, ez a kisebbik baj. A szextetteknek végleg leáldozna a napja, a fúvós kvintettek viszont megúsznák a kulturkampfot. DJ Jeszy-től, azaz Jeszenszky Zsolttól tudjuk: „A fideszes csajok nagyon jól szopnak”. (Az Echo tévében ülve, egy fehér „Fideszessel szexelek” feliratú pólóban tudatta ezt a tagsággal.) Nem tudhatom, így van-é ez, de ha igen, sok narancsosbugyi-imádónak bizonyára fájna az elszakadás…

De az összes körülményt összevetve, bármint is van, mindenképpen az a jobb, ha nem mi szopunk.

Pandula Dezső

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.