Május 8,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nem most lett sz*r, mindig is az volt, de ez most látszik igazán

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 412,710 forint, még hiányzik 2,587,290 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép reggelt kívánok mindenkinek! A mai jó hír: péntek van. Ezzel zárom is soraimat, kelt mint fent (mert Rejtő örökké él), további jó ébredezést. Mielőtt elhúznám a csíkot, talán nem árt megemlékezni néhány történésről a tegnapi nap során – mert ma még csak reggel van, ezután fognak következni a nagy dolgok. Például lemond Matolcsy György. Jó, csak vicceltem -, mert meglehetősen eseménydús volt a csütörtök. Is. A forint némileg megnyugodott délután, és azon vigyorogtam magamban, hogy pontosan az történt, amit a kormány működő taktikaként használ. Arra gondolok, amikor meglebegtetnek valami oltári szemét húzást, majd amikor mindenki jól felidegesítette magát, csak fele akkora szemétséget vezetnek be, amitől mindenki boldog és megkönnyebbült. Ezért az már fel sem tűnik, hogy lényegében a kormány megvalósított valami elképesztő disznóságot. Na, ez történt a forinttal is. A szerdai szabadesés után tegnap délután beállt 410 körül, majd alá ment, és hogy örvendeztünk, hogy mégsem 420. CSAK 403. Profi munka.

A brit kormány éppen válságban van, de valószínűleg meg fogják oldani. Szerencsére a magyar kormány nincsen válságban, pedig az égvilágon minden okuk meglenne rá. Ehhez képest Orbán Viktor a a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos küldöttgyűlésének alakuló ülésén beszélt okosakat a szájával. Például azt, hogy a nyugati országokban az agráriumra akarják hárítani a válság terheit, de ilyesmit ő nem tesz, mert lényegében a vidék szavazta meg az újabb Orbán-kormányt. Komolyan, nem viccelek:

…nem egyszerűen egy párt győzött április 3-án, hanem a magyar vidék győzött, és bár nem szabad lebecsülni a Budapesten kapott támogatást, a választást a vidék nyerte meg. Így a vidéknek jogos elvárásai vannak az új kormánnyal szemben, amelyet pedig kötelezettség terhel a vidék felé – magyarázta. Hozzáfűzte: a kormánynak a vidék igényeit teljesítenie kell, az érdekeit ki kell szolgálnia. (MTI)

Hátugye. Először is fura, hogy a Nyugat és/vagy a balliberálisok mindig azokkal akarják megfizettetni mindennek (háborúnak, válságnak) az árát, akikhez éppen szólamlik a nagy ember. Ha nyugdíjasoktól akar valamit, akkor őket védi az ármánytól, ha a parasztoktól akar valamit, akkor őket. Amúgy pedig én úgy vélem, egyrészt a vidék nem azonos a mezőgazdasági termelést folytatókkal, másrészt az egész országnak lehetnek és vannak is elvárásai. Fővárosnak, városoknak, falvaknak, tanyáknak. Ugyanis akár Orbánra szavazott akár nem, adót és egyéb közterheket mindenki fizet, tehát az állam működéséhez mindenki hozzájárul, ezért jogos igényei is lehetnek. A választás nem egy lottósorsolás, amit valaki megnyer, és azt csinál a nyereménnyel, amit akar.

Jelenleg mindent a háború határoz meg, rendkívül kiszámíthatatlan a helyzet, és ilyenkor fontos, hogy mindenki őrizze meg a hidegvérét, stratégiai nyugalomra van szükség.

Orbán örökbecsű gondolatait cakkozta tovább Gulyás Gergely a kormányinfón, amikor az inflációtól kezdve a forint gyengüléséig mindenért a háborút tette felelőssé. Érdekes, hogy semelyik másik ország valutája nem fosott maga alá a háború következtében, csak a forint. Igaz, egyszerűbb a háborút (Sorost, Gyurcsányt, migránsokat, melegeket, liberálisokat) okolni mindenért és bármiért, mint kimondani, hogy szar a gazdaságpolitikája a kormánynak. És nem most lett szar, mindig is az volt, de ez most látszik igazán.

Azt is mondta Gulyás Gergely, hogy eleget tesz a kormány az Európai Bizottság javaslatainak. De cukker! Akkor el kellene dönteni azt is, hogy amennyiben stoptáblát látok, köteles vagyok-e állóra fékezni az autót, vagy vehetem úgy, hogy az csak egy javaslat? Illetve jó lenne tudni, hogy ha fizetés nélkül viszek ki valamit a boltból, az lopás, vagypedig csak nem fogadtam meg a javaslatot.

Ugorjunk vissza Orbán Viktorhoz, aki képtelen kifogyni a bölcsességekből:

Magyarország és Európa határainál háború van. A háború miatt a második világháború után újra megjelent a háborús infláció. Drasztikusan emelkednek az energiaárak, és ez gyengíti Európát. A háború és a szankciók együtt oda vezettek, hogy az egész világon ma Európa számára a legdrágább az energia. Ezért gyengül napok óta az euró a dollárhoz képest.
Közép-Európa gazdaságai az Európai Unió növekedési motorjai. A növekvő gazdasághoz, a növekvő termeléshez energia kell, ezért a növekvő energiaár, a háborús infláció Közép-Európa gazdaságait is megtépázza. A háborúban lassan nem az a kérdés, mennyi az energiaár, hanem az, hogy lesz-e gáz, lesz-e kőolaj, lesz-e energia.
Magyarország energiaellátottsága biztosított. Van és lesz gázunk, biztosított a kőolaj-ellátásunk. Stabil a gazdasági növekedésünk. (Facebook/Orbán Viktor)
Hát ugye nem az volt a kérdés, hogy van-e háború, mert tudjuk, hogy van. Nem az a kérdés jelen helyzetben, hogy a dollárhoz képest mit csinál az euró, hanem az, a forint mit csinál bármi más valutához képest. Nem az a dolga a magyar miniszterelnöknek, hogy az uniós fizetőeszköz viselkedését magyarázgassa, hanem az, hogy a magyar forint zuhanását értelmezze. Ha a magyar gazdaság betonszilárd, ha mi vagyunk azok a kontinensen, akiknek lesz gáz és olaj akkor is, ha másoknak nem, akkor főként meg kellene magyarázni, miért takonygyenge a forint, hiszen ilyen feltételek mellett erősödnie kellene. Dalolva. Ehhez képest minden hozzáértő (nem a kormány körül sertepertélő, hanem piaci elemzők) azt mondja, hogy a gyenge magyar gazdaságban nem bíznak a befektetők, az unióval a huzavona még rátesz erre egy lapáttal. Itt lenne tennivaló, nem tököt kell cipelni, és nem a dollár-euró viszonyát kell magyarázni. A forint helyzetét, az ország állapotát, a lakosság életszínvonalát védő intézkedéseket kell sorolni, de villámsebesen. És egyáltalán nem lesz elég állandóan valamire – járványra, migránsokra, háborúra – hivatkozni, hanem tenni kell valamit. Ahhoz persze több dolog kellene. Szakértelem, akarat és pénz. Ha a háromból bármelyik hiányzik, nem fog menni. Ha mindhárom hiányzik, akkor menni kellene. A kormánynak.
További jó ébredezést, kellemesen hűvös napot kívánok mindenkinek!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.