NEHAZUGGY

Annyit tehetünk, hogy felemelve tartjuk őket

Tamás Róbert | 2022. Július 5, Kedd | 19:02

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Bármelyik nap jól indul, ha Orbán Viktor tökeire csodálkozhatok rá. Amit ő maga termesztett a csúti veteményesben, aztán személyesen cepelt az utcán ismeretlen okból és helyre. Biztosan vitt a szomszédoknak belőle. Szerencsére nem maradt magára a tökével, az önkéntes és a hivatásos rajongók – például fideszes parlamenti képviselők – ott őrjöngenek a poszt alatt, fényezik a főúri zöldséget. Jó, befejeztem. De annyira alacsony labda volt, hogy képtelen voltam kihagyni.

A nemzeti gázszerelő egy szép, hűvös estén megvilágosodott, hogy nincs még neki őrző-védő cége (sem), hát gyorsan megvette. Mert természetesen nem ő kezdte el felépíteni a semmiből, azt csak a prolik szokták. Hosszú évekig is eltarthat, ameddig veszteségesből kihozzák nullára, aztán további évek kellenek, mire nyereséges lesz. Egyszerűbb mindjárt megvenni – természetesen a legnagyobbat, nehogy Andi smucignak nézze -, telik rá. Sajnos az Átrium fenntartására már nem telik. Persze nem Lölönek, neki a művészetekhez, pláne a kultúrához semmiféle módon nincsen semmi köze, hanem a szomszédos kocafocistának sem telik. Pedig a kocafocista a mi pénzünkből hordja szerte a világba a magyar gyökérkultúra jó hírét – kézcsókdosástól a reumás gorillát is sárga irigységbe hajszoló hajlongásig kézfogás közben -, a mi pénzünkből eteti a nemzeti ló- és kétlábú színházakat. Természetesen nem az összeset, csak azokat, ahol a jobboldali kultúrfölény harsányan virágzik. Ahol nem virágzik, oda nem jut annyi sem, amennyi Ákosnak, Nagy Ferónak, Mága Zoltánnak, Mándokinak. Egyenként.

Azon agyalok, hogy vajon az a hatalom, amelyik ilyen engesztelhetetlenül gyűlöl bármit és bárkit, ami és aki nem azt a követ nyalja és segget fújja (vagy fordítva, nincs különösebb jelentősége a sorrendnek), amelyik zsákmányszerzésileg most éppen a helyes irányban áll, vajon Hofi Gézának adna-e egy kis levegőt, egy helyet, ahol felléphet. Áprilisban volt húsz éve, hogy… és itt nem találom a jó szót. Elment? Meghalt? Szerintem ma is tud bárki idézni tőle. Ma is röhögünk az ezerszer hallott műsorain, mert ma is érvényes, ami 20-30-40 éve érvényes volt. Tehát 20 éve nincs itt fizikailag, július 2-án lett volna 86 éves. Én nem tudok arról, hogy elöntötte volna a közpénztévét az emlékműsorok sora, máshol pedig nem lehet vetíteni, hiszen a tulajdonjog komoly dolog.

Sajnos már értelmetlen azon agyalni, hogy mi lenne ha, itt van nekünk a jelen. És itt van a mában az, hogy az az Átriumra nincs pénz, mert nem illeszkedik a jelenkori kulturális forradalom eszmeiségébe. Semmi gond, az ember ezredszer is belenyúl a már régebben is üres zsebébe, támogat a rommá adóztatott jövedelméből, mert mást nem tehet. Mostanra ott tartunk, hogy a rezsim kijelölt kultúrfelelősei döntik el, hogy mi a jó, mi a rossz. Mire jut a mi befizetett adónkból és mire nem jut. Gagyi áltörténelmi műmagyarkodásra jut, Alföldi Róbertre (és számtalan, nagyon tehetséges fiatal és lélekben fiatal művészre) nem jut. Tetszettek volna színdarabot rendezni a kereszténykonzervatívkicsitfasiszta magyarok hőstetteiről – a háttérben Kövér László játszik ezeréves tárogatón -, akkor most nem kellene küzdeni a túlélésért. Így pedig kell. Már tagadni sem lehet, mit akarnak elérni kegyelmesék. Az kevés nekik – mindig is kevés volt -, hogy a mangalicaszerelő nevére került a fél ország, a másik fele más strómanok nevére. Nekik minden kell. Minden is. Főként az kell, amit pénzért nem tudnak megvenni. Tehetség. Művészet. Kultúra. Igazi dolgok. A disznószerelő vehet malmot, biztonsági céget, ezeregy szállodát, de Hofit nem tud venni, Alföldit, Pintér Bélát, Esterházy Pétert, Koncz Zsuzsát, Enyedi Ildikót – és még nagyon hosszan sorolhatnám a neveket – nem tud venni. Senki nem tud venni, nem csak a rezsim vezére és szolgái, az ellenzék sem, a függetlenek sem, senki. A tehetséget nem lehet megvásárolni – a gerincet igen, de az más tészta -, mi, a közönség sem tudjuk megvásárolni. Annyit tehetünk, hogy felemelve tartjuk őket. A fejünk fölött, ha az kell. Ahol még van egy kevés levegő, ahol nem fulladnak bele a jobbanteljesítés nemzeti mocsarába.

Kell ez abban az országban, ahol a két tőmondattal és az anyanyelvvel reménytelenül küzdő vállalkozózseni tart előadást üzletembereknek és bankároknak, ahol akkor lehetsz sikeres – tök mindegy, hogy üzletember vagy, művész vagy -, ha tövig benyalsz a törpereaktornak. Kell ez abban az országban, ahol komoly tömeget mozgat meg a közülünkvalóvidékimirevitte minden surmósága a kolbásztöltéstől a tökcipelésig. Ha nem akarunk belefulladni a büdöstahók házibulijába, nincs más választásunk. Ameddig a társadalom egy jókora része rezsicsökkentéstől csirkefarhátig tankolja az olcsó benzint, közben üvöltve átkozza a buzi libsiket és a büdös migránsokat, miközben a szavak jelentésével sincs tisztában, addig ez van. Ez maradt.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!