Augusztus 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ápolók nélkül magyar egészségügy sincs

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 949,660 forint, még hiányzik 2,050,340 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Büszke vagyok a bátyámra, dr. Novák Zoltánra, aki nőgyógyászati daganatsebészként minden nap életekért küzd. Ahogy büszke vagyok orvos édesanyámra, édesapámra is, és hálás minden egészségügyi dolgozónak a folyamatos szolgálatért. Ma, Semmelweis Napon kiemelten gondolunk rájuk, és mondunk köszönetet azért, amit tesznek.

Ezek annak a Novák Katalinnak a szavai, akit nemrégiben köztársasági elnöknek nevezett ki Orbán Viktor. Munkája során már korábban is igen sok kritika érte, mivel sok komoly, jól hangzó kijelentést elhagyta ugyan a száját, de a valóságban nem tett semmit. Családügyi államtitkár és miniszter volt évekig, nevéhez mégsem kötődik semmi olyan jelentős, amiről be lehetne számolni. Lehet, hogy Orbánnak hála a gazdagabb családok még több juttatást kaptak az adófizetők kárára és kiosztottak első látásra ingyenesnek tűnő hiteleket, de ennek az lehet az eredménye, hogy ha valaki nem szül elég gyermeket, vagy esetleg ne adj isten elválik a férjétől, feleségétől, az egy életre megemlegetheti, hogy hitelt vett fel az államtól.

Novák most köztársasági elnökként tesz szép és megható kijelentéseket, csak ugye hatalma lényegében nincs, ezért amellett, hogy mindent aláír, amit Orbán elé tol, olyan sok dolgot nem fog elérni. Ennek ellenére úgy érzi, hogy naponta meg kell szólalnia. Így tett a Semmelweis-nappal kapcsolatban is a maga patetikus módján. Szépen kiemelte, hogy a testvére nőgyógyász, ezért nagyon büszke rá. Ez nagyszerű, legyen csak büszke akár a teljes családjára is, de ez mégis kit érdekel? Legyen ez a magánügye, inkább arról beszéljen, hogy azon túl hogy szavak szintjén hátba veregetik az egészségügyi dolgozókat, mit tesznek még azért, hogy ne hagyja el egy rakás szakember a pályát, és ne legyen még rosszabb az egészségügyi ellátás Magyarországon? Mert ígéret volt megint csak mindenre, de semmi sem történt azon kívül, hogy az orvosok bérét megemelték, ezzel komoly feszültséget létrehozva az egészségügyi személyzet és az orvosok között.

Nem arról van szó, hogy az orvosok ne érdemelték volna meg az emelést, hanem arról, hogy egyszerűen nem volt fair az ő fizetésüket ennyivel megemelni, miközben hagyták az ápolók bérét a béka segge alatt. Egyetlen orvos sem tudja elvégezni a munkáját ápolók nélkül, ezt mindenki pontosan tudja. Borzasztóan alá vannak becsülve az ápolók, akik sokszor ugyanúgy életet mentenek tevékenységükkel, mint az orvosok. Pontosan tudom, hogy mennyire fontos az orvosok munkája, de nem ők azok, akik a beteg kezét fogják, amikor kételyei támadnak, mint ahogy nem ők vannak ott akkor sem, amikor valaki haldoklik és támogatásra van szüksége. A covid-járvány idején véleményem szerint jóval nagyobb teher nehezedett az ápolókra, akik sok esetben szinte semmiféle plusz juttatást nem kaptak ezért.

Egy teljes generáció számára okozott súlyos traumát a járvány, és voltak, akiket teljesen tönkre is tett, hiszen pár nap alatt annyi halálesetet láttak, amennyit normális esetben egy pályafutás alatt sem. És ezt tették nevetségesen alacsony fizetésért. Az ember azt gondolta volna, hogy a járvány lecsengését követően a kormány lesz annyira korrekt, hogy legalább ilyenkor gondol rájuk és végre megemeli a bérüket, de ehelyett azzal kellett szembesülniük, hogy erről továbbra is csak álmodozhatnak. Beígértek persze megint többszöri 10 százalékos emelést, de az infláció jelenlegi mértékével ez lényegében a semmibe vész.

A 2016-ban megkezdett többlépcsős bérrendezés ellenére 2022 január elsejétől egy általános ápoló vagy asszisztens végzettséggel rendelkező szakdolgozók – ők vannak a legtöbben – kezdő alapilletménye most havi bruttó 307-330 ezer forint. A 40-42 éves munkaviszonnyal rendelkezőké bruttó 381-459 ezer forint. Az elmúlt évek egyébként nem jelentéktelen szakdolgozói béremelése mára gyakorlatilag elolvadt, különösen most, az infláció hatására. Ráadásul az orvosokhoz képest arányaiban egyre kevesebbet

A SZAKDOLGOZÓI ÁTLAGBÉR AZ ORVOSI FIZETÉSRENDEZÉS ELŐTT MÉG ELÉRTE AZ UTÓBBIAK 52 SZÁZALÉKÁT, EZ 2021-RE ALIG 30 SZÁZALÉK KÖRÜLIRE CSÖKKENT, A TOVÁBBI ORVOSI BÉREMELÉSSEL PEDIG ALIG A 20 SZÁZALÉKÁT TESZI MAJD KI.

40-42 év tapasztalattal rendelkező ápoló a legjobb esetben bruttó 459 ezer forintot keres. Ki gondolja úgy, hogy ez teljesen helyén való? Már csak azért, mert egy hasonló karrierrel rendelkező orvos, akkor 3-4-szer többet keres úgy, hogy ezt megelőzően szépen zsebre tették a hálapénzt is. Teljesen elfogadhatatlan az, hogy az ápolókat ennyire semmibe veszi a kormány, hiszen munkájuk nélkülözhetetlen az egészségügyi rendszer számára. Nélkülük még jobban össze fog omlani a rendszer, hiszen egy orvos önmaga nem tud elvégezni egyetlen műtétet sem, mint ahogy az idősotthonokban sem orvosok, hanem ápolók tesznek arról, hogy a hozzátartozóink biztonságban legyenek. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy annak ellenére sem sikerült bért emelni, hogy a kormány elmondása szerint az elmúlt 10 év volt az utóbbi 100 év legjobbja.

Ilyen eredmények mellett sem tellett arra, hogy egy elképesztően nehéz időszakot maga mögött tudó szakma képviselőit végre megfizessék? Stadionra, templomokra és határon túli beruházásokra volt pénz, de az egészségügyi dolgozók béremelésre nincs, értem. Meg tudom persze, hogy Brüsszel a hibás, ők nem adják ide a nekünk járó pénzeket, ami egyébként nem jár nekünk, hiszen a kormány magasról tesz a kötelezettségeire. Ahhoz, hogy ezekhez a pénzekhez hozzájussunk az kellene, hogy a kormány bebizonyítsa, nem fogja ellopni az országba érkező uniós támogatások egy jó részét. Eddig ez nem sikerült, de könnyen lehet, hogy hamarosan meg fognak érkezni az uniós források. A kérdés már csak az, hogy ezt követően mi lesz a kormány kifogása arra, hogy miért nem képes megemelni az ápolók fizetését? Gyurcsány? Soros? A baloldal egésze? Valami egészen biztosan útjába fog majd állni a béremelésnek.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!