Augusztus 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Orbán azt ordítja napról napra, hogy minden külső tényezőktől függ, ő semmit nem tud tenni, a kormánya tehetetlen

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 949,660 forint, még hiányzik 2,050,340 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt! Már csak a hagyomány kedvéért mondom, amúgy fekete felhőknek sokkal jobban örülnék. Ha jól tippelek, a kormánypárt pedig annak örülne jobban, ha sikerülne valami hatékonyabb propagandával etetni a híveket. 12 évnyi brüsszelezés után is ott tartunk, hogy:

Nem az ezzel a baj, hogy olyan nagyon szeretne kilépni Orbán, mert ő aztán mindenkinél jobban tudja, hogy az uniós pénzek nélkül sem felépíteni nem tudta volna a NER-rendszerét, sem fenntartani nem tudná a jelenlegi formájában. Tehát neki elemi érdeke a maradás, hiszen szemben azzal, amit elhitettek a szektásokkal, a kipcsakok földje sem nem önellátó, sem nem erős, de még csak különösebben nem is életképes önmagában. Azonban abban is biztos vagyok – talán tévedek, és az nagyszerű lenne -, hogy amennyiben leegyszerűsödik a kérdés, és nem az uniós források állnak szemben a tagsággal járó kellemetlen kötöttségekkel, pláne nem az uniós tagság és a fenntartható NER között kell választani, hanem a hatalom – de főként a számonkérhetetlenség – megtartása áll szemben egy sokkal szegényebb, ám a totális, akár erőszakkal megszilárdítható diktatúrával, akkor bizony a kilépés az egyetlen lehetőség. Azt eddig is tudtuk, hogy az ország döntő részben unió párti, ám ilyen hosszú aknamunka sem változtatott azon, hogy akár Orbánnal is szembe menne a többség, ha a kilépés és a kormányzó úr közül kellene választani. Még a sajátjai is ellene fordulnának, ez pedig lezárja a menekülő útvonalat. Kell még ezen dolgozni.

Addig is, ameddig ez a kérdés rendeződik, a NER él és virul. Egyáltalán nem érzik szükségét még annak sem, hogy úgy tegyenek, mintha. Az új honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki mellesleg a kormányszóvivő férje, kezdésnek eladta a cseh repülőgyártó cégben a részesedését a MOL-vezérének, Hernádi Zsoltnak, most pedig a Dunakeszi Járműjavítóból is kiszállt, hogy semmi akadálya ne legyen az ő patyolattiszta, korrupciótól és állami milliárdoktól mentes miniszteri pályafutásának. Ez utóbbi céget részben Hernádi Zsolt vette meg, néhány cég közbeiktatásával, a maradékát pedig Tombor András kapta, aki a NER szépen fénylő csillaga. Egy valóságos Mészáros Lőrinc, mindenhol ott van, mindenhez ért, mindenből tud nyereséget csinálni. Persze nem 85 százalékos nyereséget, arra – valószínűleg a világon egyedüliként – Rogán Antal régebbi felesége, és Sarka Kata képes. Már csak azért kell izgulni, hogy az új hadügyminiszter vajon kinek adja el a kaszinóérdekeltségeit, aztán meg is vagyunk egy időre.

Nemzeti békegalambunk most éppen Madridból, a NATO-csúcstalálkozóról burukkol a rajongóinak.

Ha lesz béke, akkor lesz újra gazdasági fellendülés. Ha lesz béke, nem lesz háborús infláció. Mi a béke pártján állunk! 🇭🇺🇭🇺🇭🇺

Hát ez teljesen olyan, mint amikor hetente legyűrte a vírust. Akkor csak arra kellett várnia az országnak, hogy Orbán kihirdesse a járvány végét, mert azt teljesen biztosan lehetett tudni, hogy normalizálódni fog a helyzet. Ez azokban az időkben is így volt, amikor nemhogy ellenszer nem volt még, de az embereknek fogalma sem volt arról, miért halnak meg annyian. Minden járvány úgy működik, hogy először csúcsra fut, aztán lassan csillapodik. A pestis (bár azt pont nem vírus okozta, de járvány volt) és a fekete himlő sem irtotta ki az emberiséget, pontosan ezért. Tehát ha valami, akkor az teljesen biztos volt, hogy visszaszorul, Orbánnak annyi volt a teendője, hogy jó sokszor elmeséli, micsoda harcot vív. Aztán csak a saját diadalának kellett nyilvánítani a dolgot, és kész. Hogy közben még jó csomó NER-huszárt is fel lehetett táplálni, az csak plusz szerencse volt. Na, ilyesmi a háború is. Miután semmi, a világon semmi nem tart örökké, az tökéletesen biztos, hogy ez a háború is véget fog érni. Európa és a világ mindent megtesz ezért, Orbánnak más dolga nincs is, mint időnként elkukorékolni magát: ő márpedig békét akar. Amikor végül elérkezik – és amihez neki a világon semmi köze soha nem is volt -, akkor majd döngeti a mellét, hogy megint győzött. Én meg nem tudom érteni, hogy tud ennek bedőlni annyi ember.

Biztosan csak én emlékszem rosszul, de a háború még sehol nem volt, az infláció és a forint leértékelődése már akkor megkezdődött. A választási osztogatás, az ipari méretű és folyamatos lopás, az uniós források elakadása, a gazdaság totális kitettsége – például a német autóiparnak – nem erősítette a bizalmat. A kormány boldogan fordult rá a háborúra. Eddig mindenért Gyurcsány és a migránsok, később Gyurcsány és a járvány, most mindenért Gyurcsány és a háború a hibás. Ha ilyen kibaszottul kiszolgáltatott ez az ország mindennek, ha minden külső körülmény a földig veri, és csak annyit tud tenni a kormányfő, hogy siratóasszonyokat megszégyenítő hangfekvésben jajong, hogy ő békét akar – ki nem akar? -. legyen béke, mert akkor nem lesz háború infláció, mert a kormány képtelen a saját eszközeivel megvédeni a saját polgárait, külső segítségre várunk mindig és mindenben. Brüsszel volt a felelős, amiért nem volt vakcina, a háború felelős az inflációért, a pedagógusok azért nem kapnak béremelést, mert Brüsszelből várjuk a pénzt, a gazdaság meghasal, ha Oroszországból nem jön a gáz, a forintot csak úgy lehet stabilizálni, ha a magyarok brutális kamatot fizetnek (vagy akkor sem) a hiteleik után, a gazdaság csak akkor tud működni, ha tovább gyárthatjuk az elavult technológiával működő autók alkatrészeit, akkor lesz az országban energiaellátás, ha az oroszok építenek nekünk atomerőművet, akkor jönnek ide a multik, ha alig kell adót fizetniük, plusz még a magyarok adójából busásan támogatjuk is őket, akkor van agrártámogatás, fejlesztés, bármi, ha Brüsszel ad rá pénzt, akkor mit pofázik a kormány büszkemagyarokról, szuverenitásról, erős országról, világpolitikai tényezőről? Hiszen Orbán azt ordítja napról napra, hogy minden külső tényezőktől függ, ő semmit nem tud tenni, a kormány tehetetlen, béna szar, úgy lengedezik az ország, ahogy a szél fúj. Az összes, amit a béna magyar kormány tud tenni ebben a helyzetben: megfizettetik a kereskedővel az olcsó csirkefarhátat, az olcsó üzemanyagot – magyarul rabolnak, kényszerrel vesznek el másoktól -, a költségvetésből pótolják ki a rezsicsökkentés meséjét – azt is mi fizetjük, azok is, akik gyertyával világítanak, és hullott gallyakkal fűtenek -, közben mindvégig arra várunk, hogy forduljon a széljárás, és a többi ország farvizén nekünk is jusson valami. Az ilyen szar, tehetetlen, alkalmatlan, ócska, gyáva és gyenge kormány normális országokban meg szokott bukni. Itt pedig bátran, stabilan, erős felhatalmazással hazudnak és lopnak, ameddig bele nem döglünk.

Jó ébredezést, szép napot, vidám és boldog agóniát kívánok nekünk. Hamarosan jövünk az első beszólással.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!