Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Szijjártó Péter és a gerincesség

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,314,946 forint, még hiányzik 685,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A sokak által kárhoztatott Szijjártó Péter interjút adott Luxemburgban a kormánypárti újságíróknak. Ez persze nem újdonság, hiszen a miniszterek döntő többsége fél a valós kérdésektől, ezért még csak lehetőséget sem kíván adni a nem kormánypárti lapoknak. Mert hát ugye az hova is vezetne? Még a végén kiderülne, hogy a külügyminiszter hazudik, esetleg nem lenne épeszű válasza a neki feltett kérdésekre, hiszen nem egyeztették azokat előtte. A propagandamédia idehaza is úgy működik, mint bármely más rendes diktatúrában, tehát a vezetőknek feltett kérdések nem valódi kérdések, azok csupán a propaganda terjesztésére alkalmasak. Persze ezeket csak a hívek veszik be, akinek van némi agyi kapacitása, az rögtön elküldi Szijjártót a bús francba egy-egy ilyen megnyilatkozás kapcsán.

Szijjártó Péter megemlítette, hogy a gabona kimentésére létrejött egy akcióterv az EU részéről, de ez egy terv és nem akció, hozzátette, hogy jelentős energiákat emészt a narratíváról szóló vita, hogy ki is a hibás az egészért, ehelyett a megoldásra kellene koncentrálni.

Sőt, kijelentette: Az élelmiszer-ellátási válságra nem az jelenti a legjobb megoldást, hogy még több fegyvert kell küldeni Ukrajnába.

Az EU kidolgozhat terveket, de ha az egyes államok nem képesek azt végrehajtani – mert egy megszállóval kell küzdeniük éppen -, akkor az EU-nak semmiféle hatása sem lehet erre az egészre. Szijjártó egészen komolyan az EU-t hibáztatja a kialakult helyzet miatt? Valóban ennyire ostoba lenne Szijjártó? Nincs az a megveszekedett barom, aki ne látná, hogy ennek a háborúnak egyetlen egy felelőse van; Oroszország. Nincsenek vitás kérdések, nincsenek félreértések, a tények azok, amelyek szerint Oroszország ok nélkül lerohant egy szuverén, független országot, ahol a mai napig civilek és gyermekek ezreit mészárolják le a nácitlanítás jegyében. Teljes városokat romboltak porig, helyrehozhatatlan károkat okoztak az infrastruktúrában, és lényegében blokkolják a mai napig az ukránok gabona exportját.

Az, hogy ki is hibás az egészért, nem kérdés, az oroszok. Szijjártó Lavrov seggéből lóg ki, így megértem, hogy ezt nem meri kimondani, de nem kellene nekiállni okoskodni és arról beszélni, hogy ha ő lenne az EU vezetésében, akkor megoldaná az egész problémát. A gond az, hogy az oroszok szétbombázták a vasúti hálózatot, amelyen a gabonát szállították, lerombolták a gabona tárolására szolgáló silókat, blokkolják a kikötőkben álló, gabonával megrakott hajók távozását és még lehetne sorolni. Az orosz vezetés okozza a krízist, nem az EU. Az EU jogosan ítéli el az oroszokat és jogosan vetett ki szankciókat egy olyan országra, amely megtámadott egy európai, független országot csupán azért, mert Putyin a gyermekkori álmait szeretné valóra váltani.

Szijjártó egy gerinctelen, elvtelen, Magyarország valódi érdekeit képviselni képtelen figura, aki ahelyett, hogy végre kimondaná, ki is az agresszor ebben a helyzetben, inkább főnöke szavait ismételgeti világszerte, lejáratva ezzel az ország még gondolkodni képes felét. Szégyen ez az ember a teljes magyar külügy tevékenységére, amely ma már vicc szintjén van. Lehet, hogy számolnak Orbánnal a világ sok pontján, de nem azért, mert olyannyira oda lennének érte, hanem tartanak attól, hogy beleköp a levesükbe ok nélkül. Orbán nem ismer kegyelmet és a saját érdekei érvényesítéséért kész akár egy teljes ország megítélését is romba dönteni. Békéről pofázik, miközben ő volt az, aki az EU-n belül Putyin érdekeit érvényesítette évekig. Egy olyan ember mellett állt ki nyíltan – és teszi most is -, aki háborús bűnöket követett el.

Érdemes még kitérni Szijjártó utolsó kijelentésére is, miszerint az élelmiszer-ellátási válságra nem az jelenti a legjobb megoldást, hogy még több fegyvert küldünk Ukrajnába. Akkor mégis mi jelenti a megoldást, te agytröszt? Az, hogy arról pofázunk, hogy mi a béke pártján állunk, de hagyunk elveszni egy békés országot? Támogassuk inkább az oroszok offenzíváját, hiszen akkor gyorsabban vége lesz a harcoknak és ugyan Ukrajna megszűnik létezni, de legalább lesz felvásárolható gabona? Mi lenne, ha Magyarország sorsáról lenne szó, azt is ilyen könnyen elengedné Szijjártó? Ennyire nem lehetünk önzők, mert annak megvan az ára. Értem én, hogy fontos, hogy az élelmiszerek ára normalizálódjon, de legkevésbé az ukránok, vagy az EU hibája az, hogy ez jelenleg nem elérhető. Az EU megtesz mindent azért, hogy az ukránoknak esélye legyen arra, hogy megvédjék az országukat, de ebben Magyarország nem partner.

Lehet, hogy befogadjuk a menekülteket – mondjuk sokan nem akarnak itt maradni -, de ez alapvetően nem elég segítség. A kormány álláspontja szerint ha halált okozó fegyvereket engednénk át a határokon, akkor célponttá tennék a kárpátaljai magyarokat, de erre semmiféle bizonyítékuk nincs. Mint ahogy arra sem, hogy egy ilyen döntés mégis miért sodorná háborúba Magyarországot. A lengyelek, vagy a románok is határosak Ukrajnával, és rajtuk keresztül érkeznek fegyverek Ukrajnába, de ezzel nem sodorták magukat háborúba. Egyszerűen hazug az a kijelentés, miszerint ezzel a döntésével a magyar kormány megvédené az ország érdekeit. Semmit sem védenek meg, ezzel csupán azt érték el, hogy még többen utálták meg a magyar kormányt világszerte azért, mert gyáva módon csak és kizárólag a saját érdekeit képes képviselni. Ehhez persze megvan a jogunk, nem is erről van szó, de a mostani háborús helyzet különleges, ezért ideje lett volna átgondolni a diplomáciánkat. Ilyen azonban nem történt, nekünk az olcsó gáz és a gabona a fontos, az ukránok oldják meg a saját problémájukat. Köszönjük meg Szijjártó Péternek, hogy így lettünk beárazva világszerte.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.