Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A tartalékok is elfogytak már

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A pedagógusok a választások előtt beszüntették a tiltakozásokat, hiszen abban reménykedtek, hogy egy új kormány kerülhet majd hatalomra, akikkel ésszerű vitákat tudnak majd lefolytatni és kiharcolhatnak egy béremelést. Nos, a csoda nem következett be, ugyanaz a kormány maradt hatalmon, amely már eddig is megtagadta a tárgyalóasztalhoz ülést, és vélhetően ezután is marad ez a taktika. A költségvetésben eddig sem volt pénz és most sincs, pláne azután, hogy egyrészt nerék szétlopják maguknak a forrásokat, másrészt pedig az uniótól már több mint egy éve egy büdös peták sem érkezett, hiszen korrupciós kockázatot lát Orbánban az EU vezetése. Akik esetleg abban reménykedtek, hogy majd Pintér Sándor vezetésével mind az egészségügy, mind pedig az oktatás területén komoly, pozitív változások fognak történni, az gyorsan elfelejtheti ezt, hiszen egy háttérbeszélgetésen kiderült, hogy nem hogy béremelésre nem számíthatnak ezen területek dolgozói, de még annak is örülhetnek, ha nem vesznek el tőlük még több pénzt.

Ahelyett, hogy ezeket a területeket fejlesztené a kormány, inkább forrásokat von el, még komolyabb problémákat létrehozva. Tanárok és szakápolók ezrei hagyják el idővel a pályát, vagy mennek végleg nyugdíjba, helyükre pedig senki sem érkezik. A szakma elöregedik, és egyszerűen nincs utánpótlás, hiszen a munkakörülmények elfogadhatatlanok, a fizetések pedig nevetségesek. Hülye lenne most bárki is ápolónak, vagy pedagógusnak tanulni, elmegy inkább gyári munkásnak, ott legalább nincs túl nagy felelőssége és nem múlik rajta mások élete, vagy jövőbeli pályafutása. A tanárokat és egészségügyi dolgozókat – sok más egyéb szakma képviselőit is fel lehetne itt sorolni – is az út szélén hagyta a kormány. Nem csak most, hanem már több, mint egy évtizeddel ezelőtt.

Hogy ez mennyi tragédiához vezetett végső soron, azt senki sem tudja, de a koronavírus áldozatainak magas számából arra következtethetünk, hogy ha nem lenne ápolóhiány az egészségügyben, akkor akár több ezerrel kevesebb halálos áldozata is lehetett volna a járványnak. Persze ezeket a számokat soha, senki sem fogja konkrétan kivizsgálni, és nem fog felelősöket találni. Elkönyveljük, hogy nálunk ennyien haltak meg és kész, még ha lakosságarányosan ez egy óriási szám, akkor is. De tragédiák nem csak itt következnek be, hanem sajnos az oktatásban és az ahhoz kapcsolódó területeken is. Elég csak a nemrégiben bekövetkezett tragédiára gondolni, ahol egy kisbuszban felejtett gyermek vesztette életét a szakemberek hiánya miatt.

A jelenlegi ellátási rendszerben olyan hiányosságok vannak és olyan állapotok uralkodnak, amelyek alapján egy ilyen tragédia máshol is előfordulhatott volna, mert a rendszerben kódolva van a hibalehetőség – mondta Fábián Katalin, a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület elnöke. 

Fábián Katalin szerint egyre kevesebb a szakképzett óvónő, főleg a hátrányos helyzetű vidéki településeken. Az egyesület elnöke elmondta: a kormány béremelés helyett elrendelte, hogy a gyerekek felügyeletét nem kötelező szakképzett óvodapedagógusnak ellátnia, tehát nyolc általánossal bárki ott lehet mellettük – tette hozzá. 

Elmondása szerint van olyan falusi óvoda, ahol a működő hat csoporttal a törvényileg előírt tizenkét óvónő helyett mindössze három dolgozik, a hiányzó embereket pedig közmunkásokkal helyettesítik. 

Nem nagyon van olyan terület, ahol ne lennének hiányosságok. Talán a minisztériumok környékén van minden rendben, hiszen oda szépen bepakolják a rokonokat és haverokat busás fizetésekért, megemelik a saját fizetéseiket, de másra sajnos már nincs pénz. A kormány a kampány során százmilliárdokat égetett el a közpénzből, most pedig emiatt óriási hiány alakult ki. Ennek következtében még a betervezett fejlesztéseket sem tudják végrehajtani, és mindenki abból gazdálkodhat, ami épp rendelkezésére áll. Az oktatás és egészségügy viszont soha nem volt fontos szakterület a kormány számára, és ez ezúttal sincs másként. Létrehozott több gazdasági minisztériumot is, de sem oktatási, sem egészségügyi minisztérium nem jött létre. Pintér Sándornak szépen lepasszolták ezeket a területeket, hogy oldja meg erővel. Igen ám, de pénz nélkül még ő sem képes csodákra, és jól láthatóan pénzből igencsak hiány van.

Egy négyéves kislány halála sem fontos eléggé a politikusoknak ahhoz, hogy felfogják végre, nem kilopni kellene a költségvetésből, hanem oda betenni. Elhiszem persze, hogy Orbán nem fogja saját felelősségeként kezelni ezt a tragédiát, mint ahogy a koronavírus áldozatait sem érzi felelősségének, de nem csak Orbán ül abban a kormányban. Nincs egyetlen épeszű ember sem ott, akinek elege lenne ebből a viselkedésből és azt mondaná, hogy én ehhez nem asszisztálok? Ez a rendszer vélhetően csak belülről omolhat össze, hiszen a társadalom egyszerűen nem tart ott, hogy képes legyen elzavarni Orbánt a hatalomból. Nem elég az a 2 millió értelmesen gondolkodó ember ahhoz, hogy ebben az országban végre változások menjenek végbe. Van hárommillió olyan szavazó Magyarországon, akiket nem zavar az égvilágon semmi, és lényegében bármit elfogadnak.

Szerintük a kormány nem felelős semmiért, hiszen ha másként gondolkodnának, már régen elzavarták volna Orbánt és társait. De nem, szerintük rendben van, hogy kivonnak az oktatásból és egészségügyből, a szociális ellátás helyzete tovább romlik, nincsenek szociális bérlakások, a szegények helyzete egyre csak romlik, a vidék pedig nem zárkózik fel a fővároshoz. Az infláció az egekben, a fizetések emelkedése ellenére is kevesebbet ér az emberek bére, mint akár tavaly. A költségvetési hiány óriási, fejlesztésre pedig nem maradt semmi. De ez mind rendben van, hiszen nem lettünk bevándorlóország. Ezekben az években játsszunk el a saját jövőnket, és késő lesz már évtizedek múlva feleszmélni. A sorsunkat most írjuk, nem a jövőben.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.